MKBT küldöttgyűlés és tisztújítás - 2015.05.09.

Kedves Barlangászok, MKBT-tagok és -nemtagok!

Mint  a tárgy sejteti, 2015-ben ismét napirendre kerül az Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat tisztújítása, azaz vezető tisztségviselőinek megválasztása. A Társulat elnöksége múlt hét szerdai ülésén abban állapodott meg, hogy a tisztújító küldöttközgyűlésre 2015. május 9-én (szombat) kerül sor. Ezt megelőzően, 2015. április 14-én (kedd) tartanánk a választmányi ülést. A küldött- és jelöltállítással kapcsolatos tudnivalókról (kinek, meddig, mi a feladata) pár napon belül írok egy részletesebb tájékoztatót, mert gondolom nem sokunk fújja fejből az alapszabály ezirányú rendelkezéseit. No ha eddig nem fújta, most már ne is kezdjen a memorizálásába, ugyanis az idei év feladata az alapszabály felülvizsgálata és módosítása is. Ez elsősorban jogszabályváltozás (új Polgári Törvénykönyv) miatt válik szükségessé, ám ha már hozzányúlunk az Alapszabályhoz és úgyis át kell rágnunk magunkat egy sor jogszabályon és hivatalon, célszerű azon módosításokat is megejteni, amelyek ilyen vagy olyan okból aktuálissá / indokolttá váltak. Az alapszabály módosítását a Küldöttközgyűlésnek kell majd jóváhagynia, amire szintén május 9-én kerítünk sort.

Milyen tennivalóink akadnak a fentiekkel kapcsolatban?
A Társulat tisztségviselőinek megválasztásához először is jelöltekre van szükség, valamint küldöttekre, akik a jelölteket megszavazzák. Jelölt az lehet, aki legalább 3 éve folyamatosan MKBT tag és aki szeretne valamit TENNI a barlangkutatókért, - kutatásért. Szavazati (azaz küldöttállítási) joga pedig minden MKBT csoportnak és egyéni tagnak van, tehát ha előáll egy kedvetekre való jelölt egy támogatható programmal, még lesz módotok gyorsan belépni (vagy kifizetni a tagdíjhátralékot J ) és befolyásolni a szavazás eredményét. Mi pedig arra fogunk törekedni, hogy előálljanak ilyen jelöltek és hogy IDŐBEN megismerhessétek a programjukat, célkitűzéseiket és tudjatok dönteni, hogy kit találtok támogatásra érdemesnek. A jelöltek megtalálásában és összegyűjtésben a szokott módon egy jelölőbizottság segíti a tagságot. Ennek tagjai (eddig): Bartha László (Kölyök), Dolgos Miklós, Meiczinger Máté, Muladi Bea, Polyák Ági (Cicanaci), Szabó Zoltán (SzabóZé). A részletesebb választási kiskátéban az ő elérhetőségeiket is megtaláljátok majd.
Az Alapszabály módosítása már kevésbé bizsergető feladat, de ezen is túl kell lennünk, úgyhogy erre is alakult egy kis munkacsoport, aminek a munkáját én (azaz a Kosztra Barbara) fogom össze. A hálátlan feladatban Göröcs Dorka, Hegedűs Gyula és Vid Gábor vállalt még részt. Mivel a feladat szerteágazó és az idő rövid, ebben az ügyben segítségeteket szeretnénk kérni. Egyfelől kérem, hogy juttassátok el hozzám az alapszabályunk (így a szervezet és működése) jobbítására vonatkozó javaslataitokat (az aktuális alapszabályt itt találjátok: http://www.barlang.hu/index.php?option=com_docman&task=cat_view&gid=62&Itemid=85 . Másrészt nagyon hálás lennék minden jótanácsért és főleg konkrét módosítási javaslatért, amivel azok tudnak szolgálni, akik az egyesületükkel már túl vannak a jogszabályváltozás miatti alapszabály módosításon (az eddig kapott segítségért ezúton is hálás köszönetemet küldöm annak, akit illet). A javaslatokkal és jótanácsokkal kérem, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen vagy a 20/9350050 számon (vagy persze akár a  listán) keressetek meg, minél hamarabb (legkésőbb április 6-ig). Előre is nagyon köszönöm.

A február 10-i elnökségin a fentieken kívül az alábbi témák voltak terítéken:

1)      Megegyeztünk a barlangnap és a szakmai napok időpontjában és helyszínében is. Ezek szerint-       

  • a Barlangnap július 3-5-én, a Mecsekben kerül megrendezésre az SZKBE közreműködésével,
  • a Barlangkutatók Szakmai Találkozója (Vass Imre születésének 220. évfordulójának apropóján) Jósvafőn lesz, november 13-15-én.

2)      Tagfelvétellel kapcsolatos megkeresés kapcsán a jelenlévők leszögezték, hogy az alapszabály III. 5. § (3) értelmében ("Az elmaradt tagdíj utólagos  befizetése esetén a törölt tag tagsági viszonya helyreáll") a régi, de  törölt tagokat illeti meg az a kedvezmény, hogy nem kell a tagságukat  az elnökséggel jóváhagyatni, mert amennyiben a teljes hiányzó (a tagdíj  nemfizetés következtében történt törlés óta esedékes) tagdíjukat egy  összegben rendezik, tagsági viszonyuk automatikusan helyreáll. Új tagok  esetében - a több évtizedes és általános gyakorlatnak megfelelően -  azoknak egyéni tagfelvételi kérelmet kell benyújtani.  Egy MKBT csoport minden tagjának MKBT-tagnak kell lennie.

3)      A DINPI-féle barlanglátogatási díj kapcsán cáfoljuk azt a rémhírt, miszerint MKBT tagságra hivatkozva nem lehet mentességet kérni, az MKBT állítólagos tartozásai miatt. Az MKBT-t havonta 4x10 főre kérhet mentességet a díjfizetés alól. (Ez ügyben amúgy Nórát kereshetitek.) További 4x10 főre kérhetnek mentességet a szakosztályok, aminek kapcsán több új szakosztály létrehozására érkezett javaslat. Az javaslatok benyújtásánál kérjük tartsátok észben, hogy szakosztályt egy-egy jól meghatározható szakterület művelésére lehet létrehozni és csak az ilyen szakterületet megnevező szakosztályt van módunkban szakosztályként bejegyezni.

Kérem, a fentieket a csoportlistákon adjátok tovább. Köszönöm.


Üdv:
Barbara