Ez évben folytattuk az előző évben (2013-ban) megkezdett, új rendszerű Kutatásvezetői tanfolyamot, amelyben a gyakorlati képzésre helyeztük a hangsúlyt. Az elméleti és gyakorlati képzéssel a gyakorlatvezetők több alkalommal, kis csoportokban foglalkoztak, amelynek logisztikai szervezése az interneten történt. A képzés, Polacsek Zsolt vezetésével, sikeres szakmai kirándulásokkal lett kiegészítve.
A barlangi kutatásvezetői záróvizsgát márciusban 13 személynek sikerült letennie.
A 2014-es évben tavasszal és ősszel, megszokott terv szerint, Technikai 2.-es tanfolyamot szerveztünk. A két tanfolyamon 20 fő kapott egyhetes képzést Szögligeten a beszerelés-technika fortélyairól.
Tavasszal hosszas egyeztetés után elkészítettük az Oktatási Módszertani alapelveket és a Vizsga szabályzatot, amellyel világossá tettük mindenki számára, hogy mik az elvárások az oktatás és a vizsgák alkalmával. Ezzel is az objektív elbírálást kívántuk előmozdítani és erősíteni. A Központi vizsgát megelőzően ezeket közzétettük, amelynek eredményeként a központi vizsgát követően minimálisra csökkentek az észrevételek és a reklamációk. A szabályzatokat az észrevételek alapján az idei évben tovább módosítjuk.
Június végén- megtartottuk a Központi vizsgát, ahol 52 személy vizsgázott két nap alatt Alapfokú és Technikai 1. barlangjáró elméletből és gyakorlatból.
Az őszi időszakban meghirdettük és megszerveztük, a barlangi túravezetői tanfolyamot, amelyre a túljelentkezés miatt, a technikai alkalmasság elbírálása mellett, elméleti tesztvizsgát is be kellett vezetnünk. Mindezek ellenére az induló létszám 45 főben maradt.
Ez jelentős terhet jelent az Osz. számára, azonban a feladatot fel kellett vállalnunk, ha figyelembe akarjuk venni a növekvő igényeket.
Ezt a problémát a gyakoribb tanfolyamok rendezésével lehetne orvosolni, amelyek jövendő terveink részét alkotják.
A Szakmai Napokon a tanfolyam összes résztvevője és az oktatók jelentős létszámban (51 fővel) jelen voltak. Az Osz. részéről fórumot teremtettük a felmerülő problémák orvoslására a nyilvánosság részvételével.
Jegyzeteket és kiadványok: A jegyzetek egységesítése céljából új sorozatot indítottunk, amelynek első darabja a kutatásvezetői jegyzet volt. Ezzel egyidejűleg kiadásra került újra a barlangtérképezés és a technikai jegyzet, amelyeket hozzáférhetővé tettünk mások számára is.
Népszerűségüket mutatja, hogy egy év után az újranyomtatásuk aktuálissá vált.
Folyamatban van az Alapfokú barlangjáró és a Barlangi túravezetői jegyzet módosított kiadása, amelyeket 2015 év első félévében fogunk megjelentetni. A sorozat gondozásáért ezúton is, Dolgos Miklósnak jár köszönet.
A felszereléseinket folyamatosan karbantartjuk, és új beszerzésekkel bővítjük.
Ezekből részben kölcsönzéssel, másrészt állandó jelleggel kiemelkedő kutatásokat támogatunk.
Gazdálkodásunkban, a 2014-es évben jelentősen növekedtek bevételeink a tanfolyamoknak köszönhetően. Tevékenységünket továbbra is társadalmi munkában végezzük. A szakosztály tagjai semmilyen anyagi juttatásban nem részesültek elvégzett munkájukért.
Állami vagy egyéb támogatást nem vettünk igénybe.
Pilisborosjenő, 2015. március 1.
Börcsök Péter
Az Osz. vezetője