Kedves Barlangászok!
A tavalyi évhez hasonlóan az osztrák biztosításokhoz az érvényességi évet megelőző novemberben kell leadni a névsort, hogy a névre szóló plasztikkártyákat megkapjuk.
Ennek megfelelően idén november 10-ig kell összegyűjteni az igényeket és a pénzt is. Fontos változás még, hogy a név mellett a születési évet és a nemet is meg kell adni. Tehát, ha valaki többek részére hozza a pénzt, vagy a pénztárban hagyja, feltétlen legyen megadva a többiek születési dátuma is vagy legalább egy mobilszám az elérhetőséghez.
Tájékoztatásul: a díj előreláthatólag jövő évben még nem változik, de a biztosító már jelezte, hogy nagyobb mértékű emelést kíván érvényesíteni. Ebben az esetben a változás 2018-tól várható.
A jelenlegi biztosítási feltételeket itt találjátok: http://www.barlang.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=446:az-osztrak-barlangos-biztositas-uj-feltetelei&catid=55:egyeb&Itemid=38
Díjak:
- már biztosítással rendelkezőknek, ill. azoknak, akik megszakított tagságukat fel kívánják újítani vagy igazolványuk elveszett: 26 euró,
- új belépőknek 31 euró (ebből 5 euró az egyszeri beiratkozási díj). Fontos: az 1990 után születetteknek új biztosítás kötésekor nem kell fizetni az 5 eurós beiratkozási díjat. Árfolyamváltozás miatt csak eurót fogadunk el.
Nem MKBT tagoknak az ügyintézés a fenti összegen felül 1500 Ft.
Kérem, hogy az információt valamennyi csoport listájára küldjétek tovább.
Köszönöm.
Fleck Nóra