Hírek

Sziasztok
Eltelt egy év és nem láttam őt… Csak most jutottunk ki újra a Gortániba a Quimbyvel foglalkozni. Bár hál isten jó sok minden volt az elmúlt évben. Nem panaszkodhatunk:)). Folyamatos egyeztetések után végül Január20-24 tűztük ki az expedíció idejét. Hárman vágtunk neki. Ambrus Gergő, Fábián Botond erdélyi (őt a Voronában ismertük meg) és én Tóth Attila. Cél alapban a Quimby omladékának az Özvegycsinálónak stabilizálása, Quimby bejárásának folytatása, térképezés.
Előzményekről nem írok mivel azt tavaly a listán illetve a Facebukon is megírtam. https://www.facebook.com/palkutatas/posts/982140671863324
Reggel nyolcas indulás kicsit 9-re tolódott a „Batyin” de nem baj, mert lett úti kajám és néhány doboz Krusovice húzta az amúgy is „ötvenes” körüli zsákomat. Mondjuk stimmeltünk:) Mikor meg vettem nagyon akciósan az Alto utolsódarab az Everest expedícióra készített 90+ hátizsákját nagyon örültem. Már nem. Nem baj addig befutott Kagyó 55 méter a Zeppelinből kiszedett kötéllel, reméljük, segítségével elérjük!!! Majd drága főtitkár asszonyunk Barbi is megérkezett, csinosan, egy kék beggel és 100 méter kötéllel. Kicsit megnyugodva vártam a csarnokban a többieket. Bent melegebb volt. 
Jó tempóval autóztunk Sella Neveába és az utolsó felvonóval fel is mentünk a hegyre. Iréne, mint mindig nagyon kedvesen fogadott. az volt a terv, hogy fent alszunk, a ház padlásán majd reggel korán elindulunk a barlangba. Persze mindig van újabb ötlet, mi lenne, ha még aznap lemennénk. Ez elsőre jónak hangzott, de egy ideje már szutyogtunk, valamint Gergő még nem állt át az Amerikai idő eltolódásból és Boti egész éjjel buszozott Erdélyből. szóval végül elvetettem. De azért legközelebb, lehet, hogy érdemes így tervezni. Korai indulás, Budapestről, az új szombathelyi utat használni, így időben ki ér az ember és kis pakolászás után lemenni a barlangba. Így éjfél elölt már a Humboldban lehetne tobzódni. Nekünk, hármunknak 1 plusz beggel 4.5 óra volt az út lefele. 1 értékes napot lehetne nyerni a kutatás szent és izgalmas oltárán,ra stb. 
Este még egy kis beg pakolás, kolbászok szalonnák felszíni tesztelése, mert mint tudjuk minden rossz álomnak az oka az „avas tepertő”. Nem mondom egy kis sör is lecsúszott, de nem volt elnökségi:)--.
Reggel aztán hajrá. Még ellapátoltam az összeporozott havat a Gilberti elől, pedig Jó kis „Pálos” agyag volt. Iréne férje mindig morog miatta. Aztán irány a kötélen felfelé a Rolóba. Ahogy már írtam 4.5 óra alatt lent voltunk a bivakban. Lefele még kiélhettem vandál hajlamaimat, mivel a Roló, aknabejárataiban hatalmas jégcsapok lógtak. Nem szerettem volna, ha egy is a hátamba áll. Meg kellett volna várni, míg elolvad. Nem fértem volna át a szűkületeken. Humbold meghitt otthonossága várt minket. A megszokott kellemes szarszag sem fogadott. Rég volt lent ember. Megérkezési pálinka. Elhelyezkedés. Főzőcskézés. Alvás. Hatkor ébresztő, nyolckor indulás a Quimbybe. Igaz kicsit izgultunk mivel olaszok nyomait fedeztük fel a bivakban. Kávé, cukor, 50 db alapcsavar. Hátha már bejárták. De minden érintetlen. Özvegycsinálón átbújva, nekiestünk az omladéknak. Tavaly előtt Tapsival kínunkban miután a harmadik használhatatlan fúrót kaptuk, az özvegycsinálóval ellentétes falnál is elkezdtünk felfelé bontani. Végül 4 méter magasságban abbahagytuk. Na, ennek estünk most neki fölülről. Az évek alatt bevitt két összetoldott pajszerrel, illetve kézzel lábbal pakoltuk az omladékot. Először Trabantnyi köveket mozgattunk meg ( hogy Kareszt idézzem ) majd aztán apró köves öszlett következett. Végül átszakadt a lyuk. Egy pillanatra le is láttunk a csőgörénybe, de amint tovább bontottunk egyre szélesebbre nőtt a tölcsér. A sok apró követ nem lehetett megállítani. Az özvegycsinálónál is ez volt várható. Így az átbújást újból tüzetesen megvizsgálva az ottani hűtőszekrényi köveket ellenőrizve megállapítottuk, hogy még mindig az a legbiztonságosabb. Ha teljesem meg akarnánk szüntetni az omladékot, háznyi kőmennyiséget kéne átrakni.
Pár órás kőpakolás után végül elindultunk az új részek felé. Először ahhoz az aknához mentünk, ahol tavaly, víz hangját hallottuk. Idén ez most csöndes volt. 15 méter mély akna aljára, némi veszélytelenítés és nitt fúrás után, hamar lejutottunk. Szépen oldott akna talp, de elsőre nem tűnt, hogy, hű de folytatódik. Gergő-ék vizsgálgatták az éppen csordogáló kis erecske útját. Én a másik irányban néztem körül. A magasban észre is vettem egy kis meander bejáratát. Azon töpizve, hogy is jutok oda??? Győzött a józan ész, azzal a felkiáltással, hogy a túloldalon folytatódnia kell. Így is lett. Lustaság fél egészség. Ezzel elindultam a Végtelen meandernek keresztelt többnyire, szűken, féloldalasan, négykézláb időnként aztán felállva járható meanderes,fosszilis majd újra aktív , szakaszban. Szóval első ránézésre nem gondoltam, hogy kb. 500 métert bolyongunk benne. A keresztelőt én vállaltam magamra.
Csomó helyről visszafordulva. Elég gyöszösen járható, bejárati rész után egy kő állta utunkat. A környezetét alaposan kibontottam, majd Boti átbújva belülről kiemelte a követ, és jelentette, hogy folytatódik a járat. Na, igen. Igazi bújócska. Keresése a még járható részeknek a meanderben. Többórányi kavargás után, keresztezve egy hatalmas hasadékot, (amit ki kell mászni) végül egy nagyon tág meander tetejében már nem tudtunk tovább travizni. 15 méterrel alattunk 4 méter széles folyosó tátongott, tavacskával. Boti egyik helyen megpróbált lemászni, de aztán visszafordult. Én amíg lehetett elmásztam a tetejében és lenézve egy nagy kőlapon lábnyomszerű valamit vettem észre. Megdobbant a szívem, lehet ez már a Zeppelin esetleg a Sisma. De megnyugodva vettem észre, hogy csak egy érdekes kicsöpögés. Itt úgy döntöttünk, hogy visszafordulunk, és ezt meghagyjuk az utókornak. Kifele persze még ide is oda is benéztünk. Volt este 10 mire visszaértünk a bivakba. Kaja, pia… nők nem voltak:((.
Másnap, szokásos reggel hat kelés. Már amennyiben ez tők sötétben reggelnek lehet nevezni. 8 indulás. Most úgy döntöttünk elmegyünk a főágba és megkeressük a nagy huzat eredetét. Eljutva a tavalyi végpontra, Gergő felmászott egy huzatos meanderhez és eltűnt benne. Mi Botival kicsit tanakodtunk merre is vizslassunk körül. Én végül egy kitett mászás után felértem, egy fosszilhoz. Szóltam Botinak jöjjön fel utánam, mert némi huzat érezhető. Feldugva a fejét, hogy ez a némi, éppen csak el nem oltja a Scurion fényét, vagy leviszi a huzat a fejünket. Míg Gergő visszakeveredett addig egy kis kapaszkodó kötelet raktunk be a felmászáshoz. Jobb a békesség. Boti indult meg a széles, de laposan járható, fosszilban. Mindent, de még a talajt is huzat borsókövek borították. Pár méter után már állva és csöndesen szemlélődve haladtunk előre a nagyon tágas folyosóban. Na, jó ez kamu. Szóval üvöltve rohantunk előre. Egészen addig, míg egy kb. 15 méter átmérőjű terembe nem értünk, ami tulajdon képen egy akna szája, csak álfenekek tarkítják. Itt már a bejárati résztől egy majomhidat alakítottunk ki az akna túl oldaláig. Az álfenekek illetve az akut omlás veszély miatt. Kb 30 métert ereszkedtünk a nagyon látványos járatban. Lent egy 4 méter széles folyosó várt minket, ahol is addig nézelődtem, míg felfedeztem a tegnapi lábnyomos kőlapot. Szóval kőrbe értünk. Örültünk neki mivel innen pár nitt beépítése után, a kényelmesebb részeit elérhetjük a Végtelen – meandernek. Gergő addig tökörészet a nitt elhelyezésével, hogy mi Botival vígan lemásztunk a Lábnyomosba. Látványos egy hely. Ittunk minden pillanatot, vizet. Na de hova tovább. Visszamászva a folyosó egy kis ereszkedés után folytatódott. Megint egy tágas meanderben haladtunk előre. Igyekeztünk minél kevésbé összejárkálni az aljzatot, mer az is nagyon látványos volt. Itt kicsit megszállt az érzelem, tudom, nem látszik, de lágy szívem van és elég szentimentális is tudok lenni. Ezért javasoltam a fiúknak, hogy az egész gyönyörű folyosó rendszert nevezzük Bubáék folyosójának. Én személy szerint alig ismertem őket,de 11 évvel ezelőtt együtt voltunk a Lampoba ahonnan ők közvetlenül a Gortániba mentek:(.
Mindenki elfogadta az ötletet. Tovább menve a folyosóban a szép aljzati kitöltésre figyelve vettünk észre először egy kis ragadozótól származó ürüléket. Majd egy még kisebb ragadozó már teljesen elmállott tetemét. Kis koponyát, kulcscsontokat még felismertük. A kaki nem származhatott a kis hullától méretét tekintve nagyobb „állat”volt. De az igazi nagy „állat” csak utána jött. Erre nem számítottunk. Gyakorlatilag egy az egybe besétáltunk egy 150-es aknába. Mint gondolhatjátok bele nem estünk. Nálunk lévő kb. 60 méter kötél, csak egy nagyobb álfenékig volt elég. Onnan még vagy 40-50 méter sikerült lemérnünk distóval, de kitudja hol az alja? 150 méter pedig úgy jön össze, hogy a beszállási ponttól még kb. 50 métert mértünk fel ahol szintén egy meander látható. Gergő lett ennek az aknának a névadója. Nemes egyszerűséggel Vorona út emlékére Gaz 66 aknának neveztük. Ja az akna vagy 20 méter széles és kersztben is van vagy 8 méter. Kötelünk elfogyott és másnap hajnal 2 kor kelünk ezért elindultunk a bivak felé. Néhány helyen javítottunk még a kötélpályán. De végére elfogyott csavar, nittül energia stb. A Csőgörények legszűkebb részén még tágítottunk, volt a fúrógépben egy kis delej. 
Mindig mondom én is szűkület specialista vagyok:) Aztán a Humboldba leereszkedésnél egy ideje figyelek egy gyanús nitett. 6 db kötél fut össze rajta, jó nagy hassal és igen sok rozsdával. Utolsó alapcsavarunkkal, nittfülünkel és Gergő snurjával még Gerrgő leduplázta. Asszem nem szoktam túlspirázni ezeket a beszerelési dolgokat, de ez már nálam is kiverte a biztosítékot. 
Pihi, reggel 2 kor kelés 4 kor indulás evés és pakolás után. 6.5 órás kényelmes tempójú kimászás után, gyönyörű napsütésre értünk a Rolo bejáratához. Kis ünneplés Irénével és még egész emberi időben értünk haza.
Fotókat Ambrus Gergő készítette https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10104475248662671&set=a.10104475244550911.1073741872.7023357&type=3&theater
Valamint Boti megint bebizonyította, hogy egy fasza székely srác, akire mindig lehet számítani. Köszi, a kis expedíciónak, és mindenkinek, aki segítette.
Tóth Attila.