Az „őshévíz” hidrotermális működésének nyomai Keszthely környékén
Írta: Darnay (Dornyay) Béla
Dunántúli Tudományos Gyűjt. I. k., 1 f.
Ismeretes, hogy a. Magyar Középhegység dunántúli szakasza, - DNy-ÉK-i csapásban, - a Keszthely-hévízi és Budapest-Dunavonali nagy törésvonalak között foglal helyet. Mindkét törésvonal mentén hatalmas hőforrások törtek fel már a geológiai múlttól kezdve napjainkig is. Legismertebbek ezek közül a nagyobb számú budapesti hőforrások, a másik végén pedig a keszthelyi Hévíz hatalmas termája. Hidrogeológiai és fizika-kémiai megismerésük azért olyan fontos, mert sok esetben ezek az egyedüli hírhozói a föld mélyében végbemenő földtani folyamatoknak.
Schréter Zoltán 1912-ben közölte a budai hegyek harmadkori és pleisztocén hévforrásai tevékenységének nyomait.1 Vázolja a Budapest-vidéki hőforrásoknak a geológiai időben végbement fejlődéstörténetét. Felsorolja az erre vonatkozó bőséges irodalmat. Ismerteti Suess Ede hármas felosztását juvenilis-, vadózus- és vegyesjellegű forrásokra. a) Juvenilis forrásokon a föld belsejéből közvetlenül feljövő, a földfelületi körforgásban még nem szerepelt vizet érti. b) Vadózus-forrásokon a csapadék alakjában lehulló és a földkéreg kőzeteibe szivárgó víznek különböző körülmények között források alakjában való felszállását érti. c) Vegyesjellegű forrásokon pedig az eredetileg juveniliseket, amelyekhez azonban felszállásuk közben több-kevesebb vadózus víz is keveredik. Részletesen ismerteti a budapesti hőforrások keletkezésének magyarázatait a különböző búvárlatok után. A két ellentétes nézet közül vizsgálja, hogy melyiket igazolhatja meggyőzőbb érvekkel? Mindezek vizsgálata alapján a Budapest-vidéki hőforrásokat elsősorban juvenilis eredetűeknek tekinti, de ezekhez persze különböző mértékben vadózus víz is hozzákeveredhetett. Így tehát azokat mégis vegyesjellegű forrásoknak tekinti. Azt hiszi, hogy a hévizek, amelyek a mélyben eredetileg mint juvenilis vizek indulnak a felszín felé, önerejükből, a magukba foglalt vízgőz és gázok segítségével emelkednek fölfelé, amely folyamat változatlanul tart akkor is, amikor a különböző víztartó horizontokból a vadózus víz is már hozzájuk keveredett. A korábban tevékenykedett hőforrások nyomait elsősorban a régi forrásüledékeik vizsgálatában találja meg. Azonkívül Schréter a főforrások tevékenykedésének nyomául tekinti az egyes rétegeknek bizonyos irányú átalakítását, metamorfizálását, amelyek sokszor az előbbiekkel kapcsolatban lépnek fel.
A budai hegyekben, vagy pontosabban a keleti szélének termális vonalán észlelhető gazdag és bőven leírt hidrotermális nyomokkal szemben, középhegységünk DNy-i végződésénél: Keszthely-Hévíz tájékán, - alig ismerünk ilyesmit az irodalomból. Magának ennek a nyugati termális-vonalnak legnagyobb hőforrását a K-Ny-i és É-D-i törések kereszteződésénél óriási tömegben (közel 1 m3/sec.) feltörő Hévizet is igen kevesen tanulmányozták ilyen szempontból, a rávonatkozó irodalom pedig jóformán semmi. Id. Lóczy Lajos 1913-i nagy balatoni földtani művében találom (p. 364) a következő érdekes adatot a keszthelyi Andrássy-téri (premontrei gimn. előtti) , 1910. évi és 150 m mélységű artézi kúttal kapcsolatban, hogy „a fúrás helye a cserszegtomaji szőlőkben előbukkanó legközelebbi fődolomitszikláktól 3 km távolságban van. Juvenilis források termékeit sejtem a vasszulfidgumókban és a mészkőbekérgezésekben, amelyek a 100-ik méterben a kavicsot konglomeráttá cementezték össze". Lóczy sejtését igazolják majd az alábbiak!
ismeretes a geológusok előtt, hogy a budai „termák vonalán" felszálló hőforrások ezelőtt, - nevezetesen a pleisztocén, levantei és pannóniai időkben, - mikor a térszín még nem volt annyira kivájva, mint most, - a hegység más pontjain és magasabban fakadtak. A források, - a vizükből kiváló ásványok révén s a kőzetekre gyakorolt átalakító hatásuknál fogva, - önmaguk jelzik egykori forráscsatornáikat, forrástölcséreiket és tavaikat. A Gellért-hegy minden oldalán levő törésekben láthatók a hévforrások különböző hatásai. Ezek közül legnevezetesebbek a Gellérthegy környezetén:
1. A dolomitnak teljes széthullása sárgásfehér porrá.
2. Kovasav és barit kiválása.
3. Barit, fluorit, pirit és kalcit előfordulása.
4. Piritkiválások a dolomit hasadékain. Piritkiválások járták át régebben a szarukőkonglomerátum padjait, csakhogy ezekben az atmoszferiliák bomlasztó hatására a pirit teljesen limonittá változott át; innen ered a konglomerátum barna színe.
5. és 6. a dolomit és a budai márga erős elkovásodása.
Valószínűleg a kovasavkiválás az első, tehát régibb, a fluorit és kalcit pedig fiatalabb, azaz később képződött. A kovasav kiválása a, mélyebb csatornarészletekben, a. barit, fluorit kiválása pedig jóval feljebb mehetett végbe?
Ehhez majdnem egészen hasonló esetet találunk a Magyar Középhegység dunántúli szakasza DNy-i végződését elhatároló haránttörés, - nevezzük Keszthely-hévízi termális-vonalnak, - mentén is. A mai Hévíz 117 m t. sz. f.-i magasságban (tehát a térszín legalacsonyabb pontján) buzog óriási víztömegével a napfényre. Előbbi geológiai korban (mikor) a közeli Dobogó (150 m) felett emelkedő és feltűnően kúpos hegy, a Biked 181 m magas csúcsán, a dolomitot kisebb-nagyobb repedések járták át. Melyeket azután a rajtuk keresztül felszínre tört hőforrások okozta kőzetelváltozások (hidrotermális kőzetmetamorfózis) kísérnek. A bikedi Őshévíz újabban jól feltárt forrástölcsérét különböző hévízi {hidrotermális) eredetű ásványok töltik ki, melyek között főleg a barnára festett aragonit és a bizonyara pirit mállásából keletkezett limonitos rögök és kisebb-nagyobb darabok játszanak szerepet. Ott, ahol az utóbbiak az apró darává, vagy lisztfinomságú porrá szétesett (és nem mállott!) retiumi fődolomittal érintkeznek, ennek színét barnává, vörössé, lilává stb. festik. Hasonló helyzetet találunk, - a dolomitnak élénkszínű, vasas előfordulásainál, bár itt az egykori forrástölcsért még eddig nem sikerült megtalálnom, bizonyára a kedvezőtlen feltárási viszonyok miatt, - a Biked Ny-i tövénél, a Hévíztől kissé K-re emelkedő és kissé nagyobb terjedelmű Dobogó (150 m) - régészeti ásatásoktól és a murvát bányászoktól össze-vissza szabdalt dolomit dombján is. A Balatoni Múzeum földtani gyűjteményében levő gyönyörű példányok származnak innét, melyek a hidrotermális kőzetmetamorfózis remek példái.
A keszthelyi Dobogón is olyasféle kép tárul elénk, mint aminőt Scherf festi 1925-ben, Szabó József után a vörösvári völgyből. A mi Dobogónkon is megvan a dolomitnak mind a három, Szabó-féle válfaja. Nendtvich K. eszmefuttatása a vasoxidul oxidálásáról, - Scherf szerint azt mutatja, hogy a dolomitelporlás tüneményének egyszerű „mállás"-sal való magyarázata a kémikus szempontjából nem kielégítő és a továbbiakban ki is mutatja, hogy ezt a jelenséget a földtani tényekkel is jobban összeillő módon lehet magyarázni. Ahol a törésvonalak mentén, vagy pedig azok összetalálkozásánál kőpor mutatkozik, Scherf mindig talált olyan ásványokat, melyeknek hidrotermális eredete valószínű: hidrokvarcitok, barit, kovás limonitok, aragonit, piritek-markazitok, továbbá olyan ásványokat; melyeknek hidrotermális eredetét a Budai-hegységben Scherf 1925-ben állította először. Ezért Scherf tételként állítja fel, hogy a dolomitnak sajátságos kőporszerű kifejlődését a Budai- és Pilisi-hegységben a törésvonalak bizonyos pontjain hajdan feltört, szénsavban dús és egyéb ásványképző gázokat is tartalmazó, gejzírszerű hévforrások nyomás alatt álló, túlhevített vizének átkristályosító hatása okozta.
Scherf ezen tételét én az Őshévíz és több más keszthelyvidéki, egykori hőforrás hidrotermális lerakódásainál: Dobogó, Biked, Pébérdomb (itt is sok limonit van a finom dolomit-liszt fölött), távolabb Pajtika, még távolabb a Csókakő, gyenesi Varsáshegy, diási Lakatoshegy alja, Vadlánlik alatti Tücsökdomb, büdöskúti Fejérfődes, vonyarci Nagycsándor, vashegyi Cserezedomb stb., a leghatározottabban észleltem. Különösen szép és tanulságos, hőforrások okozta, vékonylemezes mészlerakódásokat, inkrusztációkat, gejziritszerű részeket találtam egy, a Biked kőfejtőjében újabban feltárt kőtömbben, melyet szépsége és tanulságos, valósággal iskolapéldául szolgáló volta miatt, be is szállítottam a keszthelyi Balatoni Múzeumba, ahol az az érdeklődőknek rendelkezésre áll.
A kísérleti ásványkémia eredményeiből Scherf ugyanarra a következtetésre jut, mint abból az ásványparagenezisből, amely a dolomitkőporosodással együtt jár, t.i. arra, hogy talán 120130 °C, de mindenestre 100 °C-nál magasabb hőfokú, gejzírszerű hévforrások szénsavval telített, túlhevített vize okozhatta csak a tüneményt.
A cserszegtomaji Biked dolomitbörcét és az ott szintén jelenlévő pannóniai rétegeket átfúrt, itt először leírt őshévízi forrástölcsér, illetve annak hidrotermális lerakódásai, talán megengedik azt is reménylenünk, hogy az e tájon, megfelelő helyen lemélyítendő, jelentős mélységű fúrás olyan, amilyeneket a MAORT máris folyamatba tett e vidéken is, - még hamarosan feltárhat a mai Hévíz átlag 33 °C-ú hőforrásánál jóval magasabb, esetleg talán 75 °C körüli hévizet is. Keszthely és vidékének jelentős gazdasági fellendülését eredményezhetné ez, nem is szólva a MAORT annyira várt és szép eredményekkel kecsegtető gáz- és petróleumkutatásairól. Új távlatok nyílnának meg ezekkel nemcsak Keszthelyre, de az egész magyar közgazdaságra nézve is.
Lábjegyzetek
* Előzetes jelentés.
1. Schréter Zoltán: Harmadkori és pleisztocén hévforrások tevékenységének nyomai a budai hegyekben. - Földt. Int. ;Évk. XIX. k. 5. f., Bp. 1911.
2. Schafarzik Ferenc-Vendl Aladár: Geológiai kirándulások Budapest környékén. Budapest, 1929. Stádium R. T., p. 29-30.
3. Scherf Emil: Hévforrások okozta kőzetelváltozások (hidrotermális kőzetmetamorfózis) a Buda-Pilisi hegységben. - Hidrol. Közl. II. 1922.