Nagy örömmel jelenthetem be, hogy tegnap, 2010. december 12.-én hosszas bontás után sikerült összekötni a Leány-Legény-Ariadne-barlangrendszert a Vacska-Rejtekút-barlangrendszerrel.
11700 méteres hosszával és 203 méteres mélységével jelenleg ez az ország harmadik leghosszabb és harmadik legmélyebb barlangja.
Az összekötés résztvevői: Csereklye Mónika, Erdélyi Balázs, Hegyessy Tamás, Kocsis Ákos, Kovács Ádám, Kovács Jenő, Kovács Richárd, Krekk Ivett, Slíz György, Surányi Gergely, Szabó Fruzsina. A mostani résztvevők mellett természetesen a másfél évnyi próbálkozások és bontások során még sokan segítették a munkát.
Kicsit bővebben az összekötésről:
2009 márciusában mikor a Vacska-barlang nagy termeit és hasadékait találtuk, felfigyeltünk egy huzatoló járatra ami mint a térkép alapján kiderült 17 méterre közelítette meg a Legény-barlang egyik járatát. Nagy lelkesedéssel álltunk neki a bontásnak, mivel azt hittük napokon belül meglesz az összeköttetés. Aztán sok nap, két oldalról való próbálkozás és 23 méter járat kiásása után kiderült, hogy a két legközelebbi járat nem vezet egymásba. Ráadásul a Vacska-barlang felől a járat járhatatlan szálkőcsővé szűkült. Idén nyaron aztán a Vacskával már 2008-ban összekötött Rejtekút-barlangban könnyű bontással mintegy 300 méter járatot sikerült feltárni. A járatok egyik végpontja 8 méterre megközelítette a Legény-barlang egyik végpontját. Nagyon fellelkesültünk, hiszen a nagy huzat mellett át is lehetett kiabálni. A kapcsolat itt tehát biztos volt. Nagy lendülettel álltunk neki mindkét oldalról a bontásnak. 7 méter ásás után azonban még továbbra is 7,5 méterre voltunk egymástól. Hihetetlen volt, hogy az egyik oldalt a járat elkezdett kanyarogni, míg a másik oldalon nem is teljesen jó irányba ment. Mindemellett komoly depózási nehézségek, valamint a hóolvadás miatt víz és sár nehezítette a bontást. Lehangoló volt úgy bontani, hogy egy egész napos műszak után a légvonalbeli távolság nem hogy csökkent, de volt hogy nőtt is. Volt olyan is, hogy arra mentünk le, hogy 2 köbméternyi víz áll a bontásban, aztán mikor két napra rá beszereltünk 60 méter slagot és a szivattyúval bementünk a víz eltűnt. Aztán a sok szenvedésért tegnap megkaptuk az ajándékot egy derékszögű kanyar és 6 méter járható légrés formájában. A maradék egy méteres agyagdugót pedig két oldalról már vidáman átástuk.
Az Ariadne Egyesület és a Szent Özséb Csoport nevében: Kovács Richárd