Barlangkutatás 1938, XVI(1)
8.
FELSŐTÁRKÁNY VIDÉKÉNEK BARLANGJAI.
Irták : Kadic
Ottokár dr. és Mottl Mária dr.
A cserépfalui Mussolini-barlangban végzett nagyjelentőségű ásatásaink után, az 1933. évben az Egertől északra eső hegyvidék barlangjait kutattuk át, Egerbakta, Felnémet és Felsőtárkány községek határában, Heves vármegyében. Mindezek a barlangok az egri érseki uradalom területén fekszenek. Köszönettel tartozunk Szmrecsányi. Lajos egri érsek Úr Őnagyméltságának és vitéz Subik Károly prelatus-kanono, jószágigazgató úrnak, hogy a kutatásokhoz az engedélyt megadták, Terstyánszky Dezső urad. erdőmester úrnak pedig azért, hogy három hónapos kutatásaink alatt mindenen kezünkre járt.
A kutatás a m. kir. Földtani Intézet megbízásából és anyagi támogatásával 1933. június 1-től szeptember 9-ig tartott. Ezekben a kutatásokban ez egyszer buzgó munkatársam: Mottl Mária dr. kisasszony is résztvett, aki egyrészt a begyűjtött anyag rendezését, leltározását és meghatározását, valamint a felmért barlangok térképeinek megrajzolását magára vállalta, másrészt pedig több kisebb üreg felásatását önállóan vezette.
Ez alkalommal a. következő barlangokat és sziklaüregeket kutattam át: Felnémet község határában a Berva-völgyében nyíló Berva-barlangot és a Bervavölgyi sziklaüreget, Felsőtárkány határábán a Mészvölgy szurdokszerű szakasszában a Mészvölgyi sziklaodut, kőfűlkét, kisfülkét és átjárót, a Kőköz nevű sziklaszoros végén nyíló Tárkámyi barlangot; továbbá a Lök-völgyben fekvő Vaskapu- és Lőkvölgyi barlangot: Mottl Mária dr, kisasszony önállóan ásatott az Egerbaktai, a Tibahegyi és az Arnóckői sziklaoduban és barlangban, s részben a Vaskapu-barlangban is.
Az említett barlangok kutatása rendszeresen történt. A körülírt vidék barlangjai közül eszerint nem válogattunk ki a legtöbb eredménnyel kecsegtető üregeket, hanem sorba vettük. földrajzi fekvésük szerint, nem törődve azzal; hogy milyen eredménnyel végződik a kutatás. A sokat nem ígérő kicsi sziklaodukat és kőfülkéket éppen olyan gondosan kezeltük, mint a nagyobb barlangokat.
A kutatás rendszerességéhez tartozik továbbá az is, hogy minden egyes üreget teljesen átkutattunk, ill. felásattunk s addig nem nyúltunk új barlanghoz, amíg a munkában levő kutatást teljesen be nem fejeztük.
A felmérés, a térképek megrajzolása; az ásatás módszere, a begyűjtött anyag kezelése, tisztogatása, leltározása és csomagolása a megszokott, 30 éven át meghonosodott elvek szerint történt. Különbség csak annyiban mutatkozott, hogy úgy mint az előző évben, a kutatásokban Mottl Mária dr. kisasszony is résztvett s így egyrészt a kutatómunka, főleg pedig a rajzok azonnali elkészítése, a gyűjtött anyag azonnali rendezése is sok egyéb is sokkal gyorsabban és előnyösebben történhetett: Csakis ennek az örvendetes együttműködésnek köszönhető az, hogy ebben az évben, három hónap alatt, ennyi sziklaüreget és barlangot ilyen alaposan tudtunk átkutatni.
A végzett kutatásokról 1933-ban hivatalos. jelentésben számoltam be a m. kir. Földtani Intézetnek. Ugyanakkor rövid beszámoló jelent meg részemről a „Barlangvilág"-ban1 A szóban levő barlangok őslénytani eredményéről Mottl Mária dr. számolt be a Magyar Barlangkutató Társulatnak 1937. május 25-én tartott szakülésén2
Az említett rövid beszámolókból kitűnik, hogy a Földtani Intézet megbízásából 1933-ban Egerbakta, Felnémet és Felsőtárkány községek határában 5 barlangot, 1 sziklaüreget, 4 sziklaodut., 2 kőfülkét és 1 átjárót, összesen 13 üreget kutattunk át. Ezeknek részletes megismertetését ez a monográfia, célozza. Arra törekedtünk, hogy az elért eredményeket szóban és képben minnél megfelelőbben visszaadjuk. Minden sziklaüregnek és barlangnak az alaprajzát, hosszmetszetét, a nagyobbaknál a harántmetszeteket is, mellékletek ben elég nagy méretekben közöljük. A közölt térképeket az eredeti rajzokról Mottl Mária dr. erre a célra újrarajzolta. A térkéneket számos fénykép egészíti ki; bemutatva az illető barlang külsejét és belső képét. A fényképeket egytől-egyig munkásaim vették fel a kutatás alatt. A szöveg megírásánál az őslénytani és ősrégészeti részt Mottl Mária dr., a többit pedig én írtam meg.
Dolgozatunkat a megújított „Barlangkutatás"-ban, a Magyar Barlangkutató Társulat adta ki, abból a 20 % járandóságból, amelyet a Várhegyi barlang belépődíjaiból Budapest székesfőváros polgármestre engedélyezett. Az ismertetés barlangok szerint történik. Minden üregnek: kutatás történetét, helyrajzi .és földtani viszonyait, ahol pedig ásatás történt, a felszínre került ősléntani és ősrégészeti anyag ismertetését is közöljük. Mindezzel részletes, tiszta képet iparkodunk adni minden egyes átkutatott barlangról, kerülve a pontosan megfigyelt tényektől való eltávolodást és más területekre való elkalandozást.
1 Kadic O.: A magyar barlangkutatás állása az 1933. évben. (Barlangvilág, IV. köt. 2-4. old.).
2 Mottl M.: Az 1933. évi barlangkutatások őslénytani eredményei (Barlangvilág, VII. köt., 48. old.)
’. kép. Felsőtárkány tájképe. Fot. Kovács J. 1933.
A
Berva-barlang
(Drótlyuk)
.A Berva-barlangot .,Drótlyuk" néven, ősrégészeti dolgozatának 11. oldalán először Bartalos Gyula említi. Később, 1927. évben a Természetbarátok Turista-Egyesülete egri osztályának tagjai kisérelték meg a barlangfölötti töbröt kibontani .és az üreg folytatását kikutatni. Ujabban Dancza János kereste fel a Drótlyukat 1930. évben, azt átkutatta, felmérte és vázlatos térképrajzait elkészítette.
A m. kir. Földtani Intézetnek 1933. évi, Eger vidékén eszközölt barlangkutatásai alkalmával, mindenekelőtt ennek a barlangnak felásatására került sor. Az üreg felmérése és helyrajzi viszonyainak megállapítása után, a kutatás első napjai a próbaásatással teltek el. Ebből a szempontból a bejáratot ástuk ki fenékig. A humusztakaró alatt világosbarna mészkőtörmelékes barlangi agyag rakódott le, amelyből a barlangi hiéna, a barlangi medve, a mammut; az óriásgím és más jégkori emlősök csontmaradványai kerültek a felszínre. Alatta homokos, kavicsos agyag következett a fenékig, ez azonban meddő volt.
Az eredményes próbaásatást a barlangnak rendszeres kiásatása követte, mivel: azonban az Előtéren sziklapárkány állta útját a talicskázásnal, először ezt kellett vízszintesre lerobbantani. Ennek befejezése után megindult a barlang kitöltésének négyszögekszerinti kiásatása a fenékig. Először az Előtér, azutá.n a Folyósó elülső és hátsó szakaszát ástuk ki, állandó eredménnyel. A világosbarna, mészkőtörmelékes barlangi agyagból ugyanis nap-nap után változatos jégkori fauna maradványai kerültek a felszínre.
A Folyósó végére érve, egy itt keletkezett és kitöltődött, Zsomboly kiásatására került sor. Ezt, a nagy munkát először belülről, a felhalmozódott anyag leomlasztásával kezdtük meg s amikor a Töbör alja beomlott és a barlang és Zsomboly közötti összefüggés megvolt, megindult a Zsomboly oldalain lerakódott humusz és mészkőtörmelék lefejtése is. Legvégül a Zsombolyt átívelő Kőhíd alatt összegyűlt anyagot távolítottuk el s ezzel az ásatás véget ért. Hátra lenne még a Zsomboly aljának a kitakarítása, ami azért volna fontos, mert valószínű, hogy a barlangnak itt folytatása van. Mivel azonban az itt lerakódott patakhordalék meddő volt, az amúgy .is sok időbe került ásatást lezártuk.
Az ásatás vezetésem alatt 1933, évi június 2-tól julius 18-ig tartott. A munkában résztvettek: Csutor Gyula, Horváth József és Kovács József barlangkutató munkások.
Helyrajzi
viszonyok.
A Berva-barlang (Drótlyuk) Felnémet község (Heves m.) határában, a Berva-völgy alsó szakaszának bal partján, az egri cserkésztábor területén fekszik. A Berva-patak a Dianna-lápa területérőt ÉK-DNy-i irányban egészen a Berva-rétig folytatja útját Pap-hegy és a Farkas-lyuk nevű sziklás hegyoldalak között a völgy összeszorul s innen a Berva-rétig összeszűkült, völgyszakaszt alkot. A Berva-rét közelében a völgyszoros hurkot formál, magába foglalva az alacsony,. sziklás dombot. E domb nyugati oldalán, közvetlenül a tető alatt, van a barlang nyílása. Ettől valamivel feljebb, a domb tetején kicsi, szűk töbörre, a barlang hátsó, beomlott részére találunk. Felnémetről kocsiút vezet az egri cserkésztáborba, ahonnan rövid gyalogúton a barlanghoz érünk.
A Bejárat. a völgy talpa fölött 13 m magasságban, vagyis 230 m abs. magasságban fekszik. Eredetileg 2 m széles és 1.5 m magas félkör alakú lyuk volt, amely befelé fokozatosan alacsonyodó és összeszűkülő, hosszúranyúlt üregbe vezetett. A 10. m-nél már csak 1.5 m széles és 0.5 m magas volt, a 13. m-nél azonban kiszélesedett és olyannyira felmagasodott, hogy ember is felállhatott volna benne, ha az itt felhalmozódott sok agyag és mészkőtörmelék a barlangot el nem torlaszolja.
2. kép.
A Berva-barlang bejárata az ásatás előtt. Fot. Kovács J. 1933.
A nyílás előtti szűk, nyilt Előteret a. hegyoldal peremén sziklapárkány veszi körül. aminek alapján az ásatás előtt is meg lehetett állapítani, hogy valamikor a patak kívülről befelé folyt. A barlang fölött, az említett kis Töbröt ívalakú mészkőáthidalás, a Kőhíd választja ketté. A Töbröt jórészt agyag, humusz és kőtörmelék töltötte ki.
A barlangot kitöltő anyag kiásatása után, a. belső üreg arculata lényegesen megváltozott és most már tiszta. képet nyújt annak kialakulásáról. A kiásott. barlang jelenleg a következő részekből áll.
A barlang előtt először K-i, majd DK-i irányban a 6 m hosszú és 1.5 m széles, kívülről befelé lejtő Előtér húzódik. Ennek összeszűkülő külső sziklás alja egykor patakmeder volt. Ezt a csatornát kifelé, a meredek hegyoldalon, mint tudjuk, sziklapárkány zárta el, befelé pedig a 3 m magas és 4 m széles Bejárattal a barlangba, vezet. A Bejárat felső részében kiszélesedik és teteje ívalakban lekerekített.
A Bejáratból az egységes, 12 m hosszú, áítlag 2 m széles és 3 m magas, kívülről befelé lejtő Folyósó K-i irányban halad ezt az ásatás szempontjából külső és belső szakaszra osztottuk. Menyezete mindvégig sima, helyenként sekély kiöblösödésekkel. Sziklafeneke tompa szögben összeszűkül. A 2 m fölött szűk, 2 m magas Kürtő a menyezetről a hegytetőre mered és ugyanitt .a DNy-i oldalból Ny-i irányban 3 m hosszú, szűk Rókalyuk. kifelé vezet.
A Folyósó végén 6 m hosszú, 2.5 m széles és 8 m magas Zsomboly a hegytetőre nyílik. Ennek az álja meg nincs kiásva, s így teljes magassága, illetőleg- mélysége még ismeretlen. A Zsomboly DK-i falával párvonalasan DNy-ról ÉK-re menő hasadék húzódik, ennek mentén DNy-ra és valamivel feljebb kisebb terjedelmű Fülke fejlődött. A Zsomboly oldalain csavarszerűen lefutó,. kiálló peremek és közbeeső kivájások. tünnek szembe, szádáját a felszínen, ívalakban 2.5 m széles szikladarab, az említett Kőhíd hidalja át. A Zsombolyt az ásatás előtt tölcséralakban agyag, humusz és kőtörmelék töltötte ki, miáltal kicsi Töbör keletkezett.
A kiásott barlangnak eddig ismert hosszúsága 16 m.
Földtani viszonyok.
A Berva-barlang kőzete világosszürke, tömör mészkő, amellyel helyenként konglomerátum-padolt váltakoznak. Ez arra enged következtetni, hogy ezen a helyen tengerpart volt, ahová egy a Bükkből jövő folyó torkolt. A konglomerátum nemcsak a barlang fölötti hegytetőn és ennek környékén is sok helyen látható. A konglomerátum kavicsszemei világos és sötétszürke mészkőből állanak.
A barlang eleje, a mostani Előtér, egy DK ÉNy-irányban haladó, a Folyosó pedig egy K-Ny-i irányban menő hasadék mentén fejlődött. A barlang környezetét más irányú kisebb hasadékok is szelik. Ezek közü1 említésreméltó a Rókalyuk hossztengelyében K-Ny-i irányban terjedő kisebb hasadék, amely az előtér hasadékával keresztezve a bejárati Kürtő-t hozta létre. Egy másik ilyen hasadék a már említett DNy-ÉK-i ez viszont a Zsomboly keletkezésénél játszott fontos szerepet.
A barlang földalatti patakmedernek parányi maradványa: ennek elülső és hátsó vége, elül nyilt előteret, hátul zsombolyt alkotva beomlott. Miután a fenék kívülről befelé lejt, a folyásnak is ilyen irányban kellett történnie. A harmadkor végén, vagy a pleisztocén elején a Berva-patak a barlang magasságában folyt., s ekkor vagy a pataknak minden vize, vagy csak annak egy része a barlangba folyt. A víz nemcsak nyíláson, hanem a környező szűkebb repedéseken és csatornácskákon is a barlangba tódult. Hogy a vízjárás időnként nagy volt azt a Folyosó alján talált öregszemű, néha gyermekfej nagyságú kavicsok és a falakon látható mély kivájások: is bizonyítják.
3. kép. A Berva barlang bejárata belülről kifelé. Fot.Kovács J. 1933.
A patak először magasabban, közvetlenül a menyezet alatt folyt, s ekkor nemcsak az oldalakat, hanem a menyezetet is kivájta, amiről az oldalsó heöblösödések és a menyezeten látható sekély kivájások tanuskodnak. A magasabban folyt patak első medrét az oldalakon megmaradt kiálló medermaradványok is jelzik. Később a patak vize mélyebbre szállt s ekkor az alacsonyabb szintben levő medrét vájta ki, amely az alsó kiálló medermaradványokban maradt fenn. A patak végül a barlang mostani szűk fenekén folyt, az ásatás alkalmával feltárt kavicsot, homokot és iszapot lerakva.
A folyó vizének a barlang végén levő zsomboly alján kellet eltünnie, s így az itt felhalmozódott anyag kiásatása esetében remény van arra. hogy a barlang folytatását megtaláljuk.
A mondottakból kitűnik, hogy a barlangot bővizű patak sodra, főleg annak bőséges hordaléka vájta ki.. Később a Berva-patak szintje annyira, süllyedt, hogy vize elhagyta a barlang járatait; s megkerülve annak közvetlen környezetét, a mostani hurokalakú szűk, nyílt völgyszakaszában folytatja kivájó munkáját. A barlang száraz lett s most indult meg a barlangi agyag, a mészkőtörmelék s végül a humusz lerakódása. Ezek az anyagok, mint fentebb említettem, a barlangot majdnem teljesen kitöltötték és az időnként ottlakott- és ottpusztult emlősök csontmaradványáit rétégeik közé zárták.
Mivel a barlang üregei közvetlenül a hegytető alatt vannak, mint hasonló esetekben, úgy itt is egyes részei pusztulni kezdtek. Ilyenek a barlang elején beomlott menyezet és az Előtéren képződött nyílt csatorna, különösen pedig a: végén fejlődött Zsomboly. A tökéletlén beszakadásnak szép példája a Zsomboly fölött épségben maradt menyezetrész, a keskeny, ívalakú Kőhíd. A pusztulás további fejleménye a Zsombolynak kőtörmelékkel, barlangi agyaggal és humusszal történt kitöltése volt. Így jött létre az ásatás előtt még fennállott Töbör.
A barlangban lerakódott üledékék, alulról fölfelé; a következő rétegsort mutatják:
(1) A barlang fenekére világosbarna kavicsos, homokos agyag rakódott. Az Előtéren és a Folyósó elején ez a réteg átlag 0.3 m vastag, míg a 3. m-től kezdve, ahonnan a fenék meredekebben lejt, ez a réteg fokozatosan (átlag 1.3 m-é') vastagodik. Legvastagabb a Zsomboly alatt, ahol még nincs teljes terjedelmében kiásva. E réteg mélyebb részeit tiszta vagy homokos agyag (iszap) alkotja, erre homok és kavics ülepedett. A kavics anyaga különféle kvarc. A kavicsszemek nagysága különböző, egyik-másik darab gyermekfej nagyságú. Kétségtelen, hogy ezt az exogén eredetű pataklerakódást a Berva-patak vize sodorta a barlangba, abban az időben, amikor a patak a barlang magasságában folyt.
(2) A pataklerakódásra világosbarna mészkőtörmelékes barlangi agyag rakódott. Az Előtéren és a Folyósó elején ez a réteg átlag 0.5 m vastag, a, Folyósó hátulsó részében 0.7 m, a Zsomlolyban rézsut fölfelé hajlik s itt 2-3 m vastagságot is elér. Ez a barlang legfontosabb rétege, mert mindvégig gazdag, fajokban változatos jégkori faunát rejtett magában.
(3) A barlangi agyagot végül vastag humusztakaró borította, amely az Előtéren és a Folyósó elején fekete, beljebb barna-színű volt. A humusz vastagsága az Előtéren 0.5 m, a Folyósó elején 0.3 m, ennek hátulsó részében 0.7 m. Innen a humusz a Zsombolyban, a barlangi agyagot követve, rézsut fölfelé hajlik s átlag 1 m vas. tagságban a Töbör fenekét töltötte ki. A humuszból gyéren recens emlősök csontmaradványai kerültek elő.
Őslénytani
eredmények.
A Berva-barlang lerakódásai közül a sziklafenékre települt világosbarna kavicsos agyag meddő volt, míg a föléje rakódott ugyancsak világosbarna, mészkőtörmelékes barlangi agyag jégkor szaki emlősök csontjaival volt tele.
A pleisztocén üledékeket fedő humuszrétegből háziállatok csontjain kívül a Felis silvestris Schreb., Lepus europaeus Pall., Glis glis L., az Erinaceus és Cricetus cricetus L. kerültek elő.
A világosbarna barlangi agyag faunája.
A világosbarna, mészkőtörmelékes barlangi agyag állatfajai , a következők:
1.Ursus spelaeus Rosenm. Radius juv.; M1. sin.; I8 dext..; trapezium.
2. Canis lupus L. Vert. lumb.; metapodium-töredék.
3. Vulpes vulpes L. Tibia dext.; tibia sin. töredék; 2 ulna dext. töredék; ulna sin. töredék; tibia sin. töredék; atlas; calcaneus; Mc V dext.; Mt IV sin.; caninus; M1 dext.; mandibula dext. töredék tejfogakkal; mandibula dext.. töredék M1 juv.-el; 3 mandibula sin. töredék. A teljesen ép sípcsont hosszúsága, 165 mm. Récens és szubfosszilis rókáink megfelelő méretét 142-152 mm-nek találtam. A singcsont töredékek proximális ulnaszélességeivel megegyező. Az alsó tépőfog 17-18 mm hosszú, vagyis a Kormos dr. által a magdalenienkori rókák M1-ére megállapított variáíciós szélesség szélső értékei közé (16-17.9 mm) jól beleilleszthető. A bervabarlangi rókafaj így ugyancsak a skandináviai alfajhoz (Vulpes vulpes L.) sorolható, amit különben a meta- és az entoconid közötti kis másodlagos kúp fejlettsége is alátámaszt. Hasonló méretűek a Mussolini-barlang későmusztérienjéből előkerült rókaállkapcsok tépőfogai is, ami azt bizonyítja, hogy a subalyuki javamusztérien rókája a kisebbVulpes vulpes crucigera Bechst. alfajai alakkörébe tartozik,
amely subspecieseihez különben hazai récens rókáink is sorolhatók. Felső pliocén és preglaciális rókáink ugyancsak kisebb termetűek voltak (Alopex praeglaciális és Vulpes praeeorsac) és
összefoglaló munkájában Kormos dr.1 a villányi Kalkberg és Nagyharsányhegy rókamaradványai közül is csak mindössze kettőt említ, amelyek talán a Vulpes vulpes vulpes-csoportba utalhatók. Megemlítem rnég, hogy az ento- és metaconid közötti kis másodlagos kúp a musztérienkorú állkapcsok tépőfogán alig jelzett.
4, kép.
A barlang belseje a felső és alsó patakmederrel. Fot. Kovács J. 1933.
Nagyon érdekes két juvenilis állkapocs-töredék, amelyeken a maradandó első zápfog éppen kibujófélben van. Az egyik mandibula-töredék kibujó tépőfoga előtt D3 és D4 is megvannak, ami igen ritka eset.
' Kormos T.: rsac Die Füchse des ungarischen Oberpliozans Folia. zool. et Hydrobiol. Vol. IV. Nr. 2. 1932, Riga.
A D2 hosszúsága: 10.2 mm, D3-é 6.1 mm. Mindkét tejfog nyújtott, keskeny alakú. D4-en a főkúpok elhelyezkedése teljesen megfelel a maradandó M1 kúpszerkezetének, csupán a talonid labálisan erősen megnyúlt. A barna medve megfelelő tejfogaival öszszehasonlítva, a nagyjából való megegyezés egyenesen feltünő.
4. Meles meles L. 2 mandibula dext.; m,andibula juv. töredék; Numerus sin. töredék; 2 radius sin. töredék; Mc IV dext.; 2 vertebra lumbalis:
Az alsó zápfogsor hossza 43-44 mm, az alsó tépőfogé 16-15 mm. G. Miller1 a M1 hosszúságát 1.4-18.5 mm-nek adja meg. Az értékeket hazai récens és szubfosszilis, valamimt bajorországi borzí állkapcsokon ellenőriztem. Ezeknél az állkapcsoknál a mandibulárís zápfogsor teljes hossza 39-44 mm, a tépőfogé pedig 15.1-17 mm között ingadozik. A recens és pleisztocén borz között így méretbelileg nincs lényeges különbség. Míg azonban a pleisztocén és récens hazai állatok első alsó előzápfoga (Pl) minden esetben kimutatható volt, sőt gyakran jól fejlett, addig a récens bajorországi mandibulákon hiányzott, vagy csak az egyik oldalon jutott satnya kifejlődésre.
5. Martes martes L. 3 mandibula sin. és egy mandibula dext. Az állkapcsok méretei a következők: Teljes hosszúság: 5763.2 mm; zápfogsöo teljes hosszúsága.: 32-34.5 mm; tépőfog hossza: 11.1-11.6 mm; magasság a tépőfog alatt: 9.8-11 mm.
Mivel a bervabarlangi anyagban koponyalelet nincs, mint egyetlen biztos nyuszt-bélyeg a két foramen mentalenak egymástól való távolsága vehető. Ez 5.5-7.0 mm között ingadozik; míg a Martes foinan átlagban 3 mm. Elég jól felhasználható még a fogak külső peremvonalának a lefutása is, ami a nyúszton homorúbb, a nyesten domborúbb.
6. Puforius putorius L. Koponya-töredék és ulna dext.
Mindkettő a világosbarna réteg felső részéből került elő. A koponya-töredék teljes biztonsággal sorolhat a közönséges görényhez nemcsak az orrnyílás magasabb-keskenyebb volta; a P4 külső peremvonalának a befűzöttebb lefutása, hanem a P2- egygyökerűsége és a P3 ferde helyzete alapján is. Azonkívül a koponya-töredék posztrontálisan sem befűződött, vagyis nem eversmanni-jellegű.l A P4 teljes hosszúsága 8.0 mm. A koponyalelet nagyon fontos, mivel újabb bizonyítéka annak, hogy nálunk a jégkorszakban a vidragörény mellett a közönséges görény is élt.
1G. S. Miller: Catalogue of the Mammals of Western Europe. London 1912.
2 Mottl M.: Einige Bemerkungen über M. robusta (Newt.) Kormos bzw. M. eversmanni soergeli Éhik aus dem ung. Pleistozán. (Földtani Közlöny, 67. k. 1937.)
A Büdöspesi, pleisztocénjének görénykoponyája a bervabarlangi példánnyal méretbeliIeg is nagyon jól egyezik. Mindössze a mi leletünk arcorra valamivel zömökebb. A singcsont 45.6 mm hosszú, míg fejlett récens közönséges görény ulnáját 50 mm-nek mértem.
7. Lynx lynx L. Calcaneus sin.; maxilla dext.-töredék.
A felső zápfogsor ill. a can. max. -M, sor hosszúsága 48 mm, míg a. tépőfogé 78 mm. A récens hiuz rnegfelelő méretei: 50 ill. 18 mm. A fosszilis faj, amint látjuk, méretbelileg a ma élő hiuzzal egyezik. Ezt mutatja a sarokcsont is, amelynek legnagyobb hosszusága 55 mm a récensé pedig 56 mm.
8. Hyaena spelaea Goldf. 3 mandibula dext.-töredék; maxilla dext.-töredék; 4 caninus; 3 incisivus; P' dext.; 2 M. sin.; P3 dext.; calcaneus dext. juv.; sternebra; patella; Mc II sin.; Mt III sin.; 2 phalanx I; vertebra thoracalis.
A bervavölgyi faunában dominál. Az állpakcsok mind erőteljesen fejlett állatok maradványai.
9. Lepus sp. indet. Humerus sin.-töredék; humerus dext.-töredék.
Berva-barlang. 1 - Kis csonthegy; 2 -- Vulpes vulpes.L. Fiatal állat állkapcsa a két tejfoggal és hátul-alul a kibujó maradandó tépőfoggal; 3 = Pütorihs putorius L. Koponya-töredék Rajz. -Dr. Mottl. Term. nagys.
A kevés és nem jellegzetes lelet alapján azt eldönteni, hogy a Lepus europaeus Paal. vagy a Lepus timidus-ról van szó, nem lehet.
10. Cricetus cricetus L. Femur sin.
1l. Cervus sp. (elaphus major. Maral?) Metacarpus sin.; phalanx II juv.
Jégkorszaki lerakódásaink e gyakori nagytermetű szarvasának mind újabb és újabb leletei kerülnek elő. A feltűnően erőteljes és zömök kézközépcsont alsó izületi felülete 56, felső izületi felülete 52 mm, corpusa 31 mm széles. Teljes hosszúsága 282 mm. Ezek a méretek mai gímszarvasunk átlagméreteit jóval felülmúlják. Azonban a régibb neolitikum elaphusa már erőteljesebb alak és Rütimeyer a svájci cölöpépítmények rőtvadjáról is megállapította, hogy a récens fajnál kb. 1/3-al volt nagyobb. A phalanx hosszúságát 65 nm-nek adja meg, míg a bervabarlangi szarvas első ujjperce 66 mm hosszú. A büdöspesti neolitikum szarvasujjpercei között 68 mm-esek is vannak és a keszthelyi Hévíztó alsó tőzegtelepéből is .feltűnően erős gimszarvas-maradványol.at kaptam meghatározásra. O. Thies, O. Abel, A. Nehring szerint nem valószínű, hogy ezek az erőteljes szarvas-maradvámyok a Cervus canadensis asiaticus Lyd. maradányai, amint azt többen, így nálunk Kormos T. is felvették, éppen a neolitikum és a régibb pleisztocén C. elaphus-ának nagyméretűségét tartva szem előtt. Sokkal valószínübbnek tartják, hogy a Cervus maral Og. fosszilis változatának a maradványai ezek. Ezzel szemben Sallac az európai pleisztocénben a tulajdonképeni C. elaphus és a C. maralon kívül még egy wapitiszerű fajt is feltételeze.
Mindaddig, amíg biztos összehasonlító tanulmányok elvégzésére anyagunk nem elég nagy, a pleisztocén fajok határozott szétkülönítése, különösen végtagcsontok alapján, igen nehéz.
12. Megaceros giganteus Blmb: Tibia sin.-töredék; phalanx II; 4 agancs-töredék.
A hatalmas tibia-töredék 73 mm széles, míg a phalanx II 60 mm hosszú. A Magyar Nemzeti Muzeum írországi példányának megfelelő méretei 80 ill. 64 mm. Ez a csontváz különben is, mint az eddig ismert legnagyobb óriásgím-példány váza szerepelt. Teljes sipcsonti hosszúsága 440 mm. A Földtani Intézet gyűjteményében ezzel szemben találtam egy olyan Budaörsről származó tibiát, amely 500 mm hosszú! Örvendetes, hogy .pleisztocén Megaceros-unknak mind több és több végtagcsontja kerül elő, így az utóbbi időben különösen a cserépfalui Kecskésgalyai-barlangból, mert ezek alapján nagytermetü elaphoid szarvasunk és az óriásgim-maradványok között a határt élesen lesen lehet megvonni.
13. Bin priscus Boj. Radius dext.; triquetrum: hamatum; calcaneus sin.; 2 talus sin.; 3 phalanx I; 4 phalanx II; phalanx III; Pm juv. Sup. M2 sin.
A singcsont teljes hosszúsága 38.3 mm. Proximális izületi felületi szélessége 110 mm, corpusáé 72 mm, distalis izületi felületéé 95 mm. A talusok hossza 90-93-95 mm, legnagyobb szélességük 57-59-64 mm. A phalanx I-ek hossza 73-74-77 mm, a. phalanx II-é 47-51-52 mm.
Méretei alapján a bervabarlangi ősbölény a nagytermetű hosszúszarvú csoportba sorolható; e csoport képviselői úgy Franciaországbam, mint nálunk a pleisztocén derekán voltak a legelteredtebbek.
14. Rupicapra rupicapro L. Humerus dext.; talus sin.
15. Equus woldrichi Ant. Mandibula sin. Töredék; mandibula dext. töredék; 2 incisivus; 4 mol. inf.; 1 mol. sup.; 3 talus; calcneus; capitatum; metatarsale-töredék; patacsont.
A hiéna- és ősbölény-csontok mellett lómaradvány van a legnagyobb számban. Hála a szerencsés fogleleteknek, egészen jól megállapíthattam, hogy a Berva-völgy barlangjaiból előkerült lómaradványok más fajhoz tartozók, mint pl. a Subalyukban találtak. Amíg a végtagcsont-töredékek alapján csupán arra következtethettem, hogy a Felnémet környékén élt ló a Cserépfalu környékén élt, musztérienkori lófajnál csak kevéssel lehetett kisebb ill. karcsúbb, addig a fogak tanulmányozása két határozott csoport szétkülönitésére vezetett. Összehasonlító vizsgálatokra legalkalmasabbnak az alsó első (P2) és az alsó utolsó (M3) zápfogat találtam.
Az Equus mosbachensis fajnak Reichenau által megadott szélső értékei P1-re: 29-40 X 74--19 mm; M3-ra,: 26.7-37.3X11.2-17.8 mm O. Antonius szerint1 az Equus abeli Ant. faj P2-jének hosszúsága és szélessége: 38x18 mm; az M3-é 36.2x16 mm. A SubaIyukból kikerült P2-ők méretei: 39-39.2 x 17-17.5 mm; az M3-és 37-39 x 16-16.5 mm. A cserépfalui Kecskésgalyai-barlang ugyancsak musztérienkori lovának P2-je 36 mm hosszú és 16.5 mm széles. A Bervavölgyi sziklaüreg szolütrén-magdalénien rétegeiből kiásott P2 hossza: 34.1 mm, szélessége: 18.5 mm, az M8-é: 33x15 mm. J. N. Woldrich2 leközölt példányainak, így elsősorban az Equus woldri.chi Ant. faj nussdorfi tipusánah P2-je: 35 mm hosszíj és 18.6 mm széles.
A különböző lelőhelyekről előkerült fogakat összehasonlítva. azt látjuk, hogy egyrészt a subalyuki ló a kecskésgalyaival és Rei.chaenau lovával, másrészt a bervauarlangi ló a Bervavölgyi sziklaüreg lovával és a nussdorfi E. woldrichi-vel milyen jól egyezik. A Cserépfalu környékén élt ló, mint már a subalyuki fauna tanulmányozásánál megállapítottam, így az Equus mosbachensis formakörébe, a Bervavölgyben élt fiatalabb pleisztocénkorú ló pedig az Equus woldrichi formakörbe sorolható. A woldrichi fogak általá~ ban valamivel kisebbek, mint a mosbachensis opusé, a vallis externa alig tagozott, míg a mosbachensis-fogakon hosszú zománchurokkal kettéosztott. Az entolophid kisebb és kerek, míg az E. mosbachensisé jól kihegyezett. Legfeltűnőbb a fossa posterior alakja, amely a subalyuki és a kecskésgalyai fogakon mélyen benyúlik még a metalophid elülső hurokjába is, és bármennyire lekopott a fog, jól tagolt, míg a bervavölgyi fogak hátsó zománcöble csak a metalophid hurkok válaszvonaláig ér és semmit, vagy alig tagozott.
1 O. .Antonius: Equus abeli n. sp. (Beitrage z. Palaont. Öst.-Ungarns u. d. Orients. 26, 1913.)
2 J. N. Woldrich: Beitra•e zur Fauna der Breccien (Jahrb. d. k. k, Geol, Reichsanst. Bd. 32, H. 1. 1882.)
A bervavölgyi ló M3-ja elsősorban kisebb, mint az E. mosbochensisé, azonkívül a fossa anterior aránylagosan hosszabb, a vallis externa nem nyúlik be olyan mélyen a metalophid felé és a talonid v. lobus tertius és az entolophid sokkal rövidebbek, mint az E. mosbachensis fogakon. A fog hátsó harmadának ez a nyomottsága ill. a mosbachensis fajon ennek a nyújtottsága, különösen oldalnézetben feltűnő.
A Berva-barlang E. woldrichi-jének calcaneus-hosszúsága: 12 cm, a Kecskésgalyai barlang E. mosbachensis abeli-jéé: 12.6 cm. Amig a talusok izületi felületeinek a kialakulásában a két faj között nagyobb eltérést nem vettem észre, addig az E. mosbachensis abeli formakör sarokcsontjainak izületi felületei jóval szélesebbek és egymással jobban érintkezők, mint az E,.woldrichi calcaneuson.
Mindenestre külön tanulmányt érdemelne, hogy egyrészt a különböző végtagrészek izületi felületei, másrészt a fogak zománchurkainak és öbleinek a. kialakulása és tagozottsága az életkorral miképen változik.
16. Elephas primigenius Blmb. Tibia-töredék és tarsale-töredék.
A Berva-barlang állatvilágából hiányzanak az u.n. arktikus elemeink: a rénszarvas, sarkiróka, rozsomák, havasi pocok, marmota, lemmingek és hófajdok. Az állatfajok erdő és steppe (síkság-tundra tágabb értelemben véve) lakókra oszolnak, de szélsőséges steppeelemek nincsenek köztük (pl. lófejű egér és dzsiggetai). Összességében a Berva-barlang állatvilága az u.n. szolütréi, 1. faunákl közé sorolható, ahová, pl. a Lőkvölgyi és a Mexikói-barlang protoszolütrénje tartozik. Mondhatjuk ugyis, hogy indifferens fauna, amely mérsékelten hűvös klímára utal.
Ősrégészeti emlékek.
A világosbarna pleisztocén üledékből, sajnos, nagyon kevés kultúra-maradvány-került elő, és az a kevés is, amit találtunk, nem jellegzetes. Néhány durva kalcedon-töredék közül az egyik jobban megmunkált, széles alapú hegy, amelynek azonban csak az egyik oldala szilánkolt. Ezenkívül van még két csontból készült hegy is, jól látható szilánkolással. Ez a néhány kevésbbé jellegzetes csontés kőeszköz sajnos, nem alkalmas arra, hogy belőlük bármilyen következtetéseket is vonjunk.
1 Mottl M.: Faunen, Flora und Kultur des ungarischen Solutréen. „Quartár", Bd. I. 1938.