MAGYAR KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ TÁRSULAT
MŰSORFÜZET

1985. július - augusztus hó

MTESZ - egyesületi használatra!
Kiadja: Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat
Készült: 910 példányban
Szerkeszti: a Titkárság
Felelős kiadó: Hazslinszky Tamás
85/1464 MTESZ Házinyomda, Budapest.
Felelős vezető: Boncza Gábor


Az elektronikus változatot Urbán Gabriella és dr. Nyerges Miklós készítette 2005-2006-ban.


DR. KISS SÁNDOR
1943 - 1985


Dr. Kiss Sándor legfőbb ügyészségi ügyész, diák korában az általa szervezett szentesi barlangkutató csoport vezetője és Társulatunk Választmányának, utóbb már mint ügyész Fegyelmi Bizottságunknak tagja volt. Fiatalon bekövetkezett váratlan halála szomorú veszteség mindnyájunk számára. Szülei kívánságára - kiknek egyetlen gyermekük volt - szülőfalujában, Árpádhalmon temették el a Magyar Népköztársaság Legfőbb Ügyészsége halottjaként. Ravatalánál egymást váltva, végtelennek tűnő sorban álltak díszőrséget a Legfőbb Ügyészség párt és állami vezetői, megyei főügyészek, a Belügyminisztérium vezető beosztottjai, volt munkatársak, volt évfolyamtársak és jóbarátok. Búcsúzott tőle munkatársainak, tisztelőinek, barátainak sokasága, köztük több volt barlangkutató társa is. Dr. Dénes György társelnökünk búcsúszavaiban emlékezett a közös expedíciók és táborok lelkes fiatal barlangkutatójára, sokunk feledhetetlen jóbarátjára.

DR. VÉSSEI ZOLTÁN

Nem volt ugyan tagja Társulatunknak, mégis szorosan hozzánk tartozott dr. Véssei Zoltán sebész, mentőfőorvos, aki élete nagy részében az Országos Mentőszolgálat orvosaként napról-napra emberéletek megmentésén fáradozott önzetlenül és fáradhatatlanul.
Hosszú időn át, néhány évvel ez előtti nyugalomba vonulásáig az OMSZ Szobi utcai kórháza sebészfőorvosának nehéz és felelősségteljes posztján harcolt az emberéletekért, de közben mindig talált időt arra, hogy oktassa a fiatalokat az önzetlen, szakszerű segélynyújtásra, közben nevelve becsületre, helytállásra, emberségre is. Lelkes fiatal barlangkutatóinkat és barlangi mentőszolgálatosainkat különösen szerette, és mindig örömmel vállalta számukra 
alapfokú és magasabb szintű segélynyújtó tanfolyamok, gyakorlatok vezetését. Lelkes átéléssel, lebilincselően oktatott, nevelt. Lelkesedését hallgatói mindnyájan átvettük, szavait lestük, tanfolyamairól sohasem volt lemorzsolódás. Temetésén a barlangkutatók, a barlangi mentőszolgálatosok nevében dr. Dénes György társelnökünk búcsúzott el Véssei Zoli bácsitól. Amire tanított, amire nevelte sokunkat, ígérjük, nem felejtjük el!


A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat
PÁLYÁZATOT hirdet
a hosszú távú tudományos terv megvalósítása érdekében
TÉMAVEZETŐI megbízatás
elnyerése érdekében az alábbi témákra:
Kód Téma
1. Feltáró barlangkutatás koordinálása 1986-ra
4.2. Barlangi üledékcsapdák vizsgálata
4.3. Relatív és abszolút szpeleokronológia
4.4. Barlangok, mint a környezetváltozás indikátorai
4.5. A gömbfülkés /"hévizes"/ barlangok genetikai kérdései
4.7. Elméleti szpeleológiai kutatások, a számítástechnika alkalmazásának kiterjesztése
4.9. A barlangok élővilágának változása
5.3. Karsztrendszerek komplex értékelése
5.4. Karszthidrológiai alapkutatások és gazdasági célkutatások
6.3. Karsztok és barlangok mérnökgeológiai értékelése
A pályázathoz mellékelni kell:
- személyi adatok /név, végzettség, munkahely/
- a távlati tervben jóváhagyott elvek szerinti néhány éves programtervezetet
Beadási határidő: 1985. szeptember 15-ig az MKBT Titkárságára
/1061 Budapest, Anker köz 1./
A hosszú távú tudományos terv megtekinthető és igényelhető az MKBT Titkárságán.
Dr. Kordos László


KINIZSI KUPA '85

Az 1985. évi Kinizsi Kupa Országos Barlangversenyt az FTSK Delfin Barlangkutató Szakosztály 1985. május 24-26. között rendezte meg az esztramosi Surrantós-barlangban.
A versenyen az alábbi eredmény született:
I. helyezett BEAC I. csapata 100 pont
/Király Gábor, Németh Tamás, Rajczy Miklós/
II. helyezett BEAC II. csapata 96 pont
/Bordács Péter, Simon Béla, Valkó Béla/
III. helyezett Rózsadombi Kinizsi csapata 95 pont
/Adamkó Péter, Borka Pál, Kecskeméti István/
Az egymást követő versenyek során a BEAC 1985-ben harmadszor nyerte el a Kinizsi Kupát, így a verseny kiírása értelmében végérvényesen a kupa birtokosa lett. Ezzel azonban a Kinizsi Kupa nem szakad meg, mert az előzőekhez hasonló feltételekkel 1986-ban újonnan kiírásra kerül.
Adamkó Péter


A Cholnoky Jenő karszt- és barlangkutatási pályázat eredménye

A Cholnoky Jenő-pályázatra 1985-ben 15 pályamű érkezett be. A bíráló bizottság a pályázati kiírás értelmében nem értékelte a Kraus Sándor egyéni tag által beadott éves jelentést, mivel a pályázaton legalább 3 fős kollektívák vehetnek részt. Továbbá megállapította, hogy a BLSE Aragonit csoport jelentése formális jelentéskötelezettségnek tesz eleget, így az sem került elbírálásra.
A pályázaton saját kérésére nem kívánt részt venni a Bekey Imre Gábor, az MHSZ Debreceni Könnyűbúvár Klub és a Vértes László Barlangkutató Csoport.
A beérkezett és értékelt pályaművek az alábbi pontszámot érték el:
Alba Regia Barlangkutató Csoport 94 pont
FTSK Barlangkutató Szakosztály 21 pont
FTSK Delfin Könnyűbúvár Szakosztály 29 pont
HBJSE Denevér Barlangkutató Csoport 10 pont
KTE Acheron Barlangkutató Szakosztály 94 pont
Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület 60 pont
NME TDK Barlangkutató Csoport 25 pont
Papp Ferenc Barlangkutató Csoport 44 pont
USE Pannónia Barlangkutató Csoport 35 pont
VMTE Diogenesz Barlangkutató Csoport 15 pont

Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal támogatásával együtt rendelkezésre álló keret alapján a bíráló bizottság két első és egy második díjat adott ki. A bizottság úgy értékelte a jelentések alapján kialakult pontszámokat, hogy harmadik díjat nem ad ki.
I. díj Alba Regia Barlangkutató Csoport 6000-6000 Ft
KTE Acheron Barlangkutató Szakosztály
II. díj Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület 5000 Ft
A bíráló bizottság különdíjat nem adott ki, ellenben a negyedik-hatodik helyen végzett FTSK Delfin, Papp Ferenc és USE Pannónia csoportok pályaműveit 2000-2000 Ft jutalomban részesíti.
Az eredményhírdetésre és díjkiosztásra az MKBT XXX. Vándorgyűlésén /Jósvafő, 1985. június 28-30./ került sor.

CSOPORTOK   NEVE

1985.     évi munka-terv

1984. évi jelentések – Cholnoky Jenő-pályázat

Tárgy- évi munka- ter

Össze- foglalás

A feltáró tevékenység ismertetése

Tudományos kutatás, feldolgozás ismertetése

Térkép-

mellék-

letek

Fotó-

doku-

mentá-

ció

Csoport-

tevé-

kenység

Függelék

A jelentés kivitele

Összes pontszám

0-5

0-5

0-15

0-25

0-10

0-10

0-10

0-15

0-5

 

1/ Alba Regia

x

5

5

15

22

8

9

10

15

5

94

2/ FTSK

x

3

0

5

5

0

0

6

0

2

21

3/ FTSK Delfin

x

3

0

8

3

8

0

5

0

2

29

4/ HBJSE Denevér

x

1

0

2

0

0

0

6

0

1

10

5/ KTE Acheron

x

5

5

15

23

10

8

8

15

5

94

6/ Marcel Loubens

x

5

4

8

15

6

4

10

4

4

60

7/ NME TDK

x

3

1

0

6

4

0

3

6

2

25

8/ Papp Ferenc

x

3

2

8

9

2

6

6

5

3

44

9/ USE Pannónia

x

0

0

5

10

2

5

4

5

4

35

10/ VMTE Diogenesz

x

1

0

3

1

0

0

5

2

3

15

 



H Í R E K


A Vértes László Barlangkutató Csoport 1985. március 29. - április 8. között rendezte meg tavaszi kutatótáborát a Tatabánya melletti Veres-hegyen. A 16-20 fős tábor célja a Veres-hegyi-barlang feltárása volt. Ez a munka április 5-én részleges eredménnyel járt, sikerült kb. 40 m hosszúságú új barlangszakaszba bejutni. Az új szakasz végpontján homokos-kőtörmelékes eltömődés akadályozta meg a továbbjutást, de ennek bontása az eddigi masszív agyagdugó után bonyolult feladatnak látszik.
Juhász Márton


Az 1985. május 21-26. között Tatabányán rendezett barlangi kutatásvezetői tanfolyamon 10 fő tett eredményes vizsgát.

1985 szeptemberében 5 napos barlanggeológiai és morfológiai tanfolyamot rendezünk, amelyre utólagos jelentkezéseket 1985. július 31-ig fogadunk el. Részvételi díj kb. 500 Ft, amely magában foglalja a szállás- és jegyzetdíjat.

A Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület 1985. augusztus 10-25. között tartja nyári kutatótáborát Létrás-tetőn.
Dr. Lénárt László

A Rózsadombi Kinizsi Barlangkutató Csoport tájékoztatása szerint a József-hegyi-barlang eddig feltárt és feltérképezett összhosszúsága 4270 m. A bejárattól számított legnagyobb mélység 103 m.
Adamkó Péter


Adalék a korróziós-eróziós barlangkeletkezési vitához - avagy: kioldódhatott-e a Baradla keveredési korrózió hatására?


Kiindulási adatok
1. A forrás vízhozama 10 000 l/perc.
/a sokévi átlag 11 000 l/perc VITUKI/.
2. A forrás vízében 400 mg/l oldott mészanyag van /ez 22,4 német keménységi fok/.
3. Feltételezzük, hogy a mészanyag 1 %-a keveredési korróziós hatásra oldódott föl.
4. A mészkő fajsúlya 2,7 kg/m3.
5. Csak egy járat oldódik, ennek keresztmetszete 77 m2 /7,7 m x 10 m/.
Számítás
1 perc alatt 10 000 x 400 mg = 4000 g = 4 kg oldott mészanyag távozik a forráson.
Ennek 1 %-a származik a keveredési korróziós oldásból = 40 g
1 nap alatt 1440 perc x 40 g = 57 600 g = 57 kg mészanyag
1 év alatt 365 nap x 57 kg = 20 805 kg mészanyag
A fenti mennyiség térfogata 7705 dm3 = 7,7 m3
10 év alatt a 77 m2 szelvényű járatból 1 m hosszúságú szakasz oldódik ki
10 000 év alatt tehát 1000 m = 1 km járat,
200 000 év alatt pedig 20 km járat anyagát hordja ki a víz.

Megjegyzések


1. A fenti számításoknál nem vettem figyelembe a klímaingadozások miatt erősen változó vízhozamot és a vízkémiai változásokat.
2. Az Aggteleki-karsztvidék nagybarlangjainak kialakulási időtartama valószínűleg sokkal kevesebb.
3. A keveredő vizek nem egyetlen járatot oldanak, bár a fő vízvezető alagútban a teljes vízmennyiség áthalad és keveredik.
4. Az egész számítás csak figyelemfelkeltő akar lenni, hogy a sok kicsi sokra megy, ha a földtani időtartamok /évmilliók/ során történik a folyamat.
5. Minden érdeklődőt várunk a szeptemberi barlanggeológiai és morfológiai tanfolyamra!
Kraus Sándor


FIGYELEM!
Az ELTE TTK KISZ Bizottsága szervezésében megjelent az Ásványgyűjtő Figyelő 1985/1-2. száma.
Az Ásványgyűjtő Figyelő negyedévenként megjelenő folyóirat, amely elsősorban amatőr ásvány- és ősmaradványgyűjtőkhöz szól, de rendszeresen közöl ősrégészeti, környezetvédelmi, barlangi tárgyú írásokat is, valamint túrajavaslatokat és könyvismertetést.
Előfizetési díja egy évre /postaköltséggel együtt/ 80 Ft.
Az előfizetési díjat rózsaszínű postai csekken az alábbi címre lehet befizetni: 1910 Budapest ELTE TTK KISZ Bizottsága
218-98079 511-962
Megrendelhető a következő címen: 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/a ELTE Ásványtani Tanszék

x x x

Társulatunk Elnöksége a Kataszteri pályázat beadási határidejét 1985. október 31-ig meghosszabbította.

x x x

A IX. Nemzetközi Szpeleológiai Kongresszus szervező bizottsága megküldte Társulatunknak a Spanyolországban megrendezésre kerülő kongresszus első részletesebb körlevelét, amely tartalmazza a kirándulások helyét, programját és árát, továbbá az előadások elkészítésének és beküldésének módját. A körlevél megtekinthető a Társulat Titkárságán.


MEGJELENT!
az MKBT Beszámoló 1983. évi kötete

Szerkesztette: Dr. Kordos László
A kötet 33 csoport, 5 szakbizottság és a 2 területi szervezet éves beszámolóját tartalmazza. A beszámolók előtt rövid angol nyelvű összefoglaló szerepel. Továbbá a tudományos közlemények kivonatai is megtalálhatók angol nyelven a kötetben. 
Ára: 90 Ft, melyből a társulati tagok 50 %-os kedvezményt kapnak.

x x x

Ismételten kérjük a tisztelt tagságot, hogy az 1985. évi tagdíjak fejében járó Karszt és Barlang kiadványt a Titkárságon szíveskedjenek átvenni.


A Magyarhoni Földtani Társulat kérésére az alábbiakat közöljük:


MEGRENDELŐ LAP*
Kérem, szíveskedjenek a Társulat szerkesztésében megjelent alábbi kiadványokat részemre/részünkre utánvéttel megküldeni:
Földtani Közlöny Regiszter kötet 1900-1960 52 Ft 
Földtani Közlöny Regiszter kötet 1961-1975 52 Ft 
Ipari nyersanyagok feldolgozási technológiájának
földtani kutatási-termelési vonatkozásai 52 Ft 
A színesérckutatás gyakorlati kérdései 120 Ft 
Piros Olga: Karbonátos kőzettani, karszt-
genetikai és szpeleológiai bibliográfia 40 Ft 
Földtani Közlöny
- 1970/100-as kötet 3-4. száma 
- 1971/101-es kötet 1-4. száma 
- 1972/102-es kötet 3-4. száma 
- 1973/103-as kötet 1. száma 
- 1975/105-ös kötet: Supplement 
- 1976/106-os kötet 1-4. száma 
- 1976/106-os kötet: Supplement 
- 1977/107-es kötet 1-4. száma 
- 1980/110-es kötet 3-4. száma 
- 1981/111-es kötet 1-4. száma 
egységára füzetenként az azon feltüntetett összeg!
NÉV /intézmény, vállalat, egyén/: ..........................................
Postai cím /irányítószámmal/: ..................................…...........
Dátum: postabélyeg kelte
…………………..
aláírás
*/ géppel vagy nyomtatott betűvel kérjük kitölteni
Visszaküldendő: Magyarhoni Földtani Társulat 1061 Budapest Anker köz 1-3.


ELŐZETES MEGRENDELŐ LAP*


Társulatunk az alábbi kiadványokat tervezi megjelentetni 1985-ben:
1/ Szerkezetföldtani Módszertani Továbbképző Tanfolyam /Miskolctapolca-1983./ előadásait tartalmazó kiadvány - Általános Földtani Szakosztály
Várható terjedelem: 250 oldal /ábrákkal/
Előzetesen kalkulált ára: kb. 130 Ft
Várható megjelenés: 1985. IV. negyedév 
2/ Ásvány-Kőzettani Továbbképző Tanfolyam /Szeged-1984./ előadásait tartalmazó kiadvány - Ifjúsági Bizottság és Ásványtan-Geokémiai Szakosztály szerkesztésében
Várható terjedelem: 250-300 oldal / két kötetben/
Előzetesen kalkulált ára: kb. 100 Ft
Várható megjelenés: 1985. IV. negyedév 
NÉV: ................................................………………………..........
Postai cím /iráníitószámmal/: ..........………………...…................
Példányszám: ...........db
Dátum: postabélyeg kelte
…………………….
aláírás
*/ géppel vagy nyomtatott betűkkel kérjük kitölteni!
Visszaküldendő: a Magyarhoni Földtani Társulat Budapest Anker köz 1. címére