XIV. Lakatos Kupa (2007)

A 14.

Amikor az elsőt kitaláltuk és megrendeztük, nem gondoltuk hogy ez az idő is eljön. Azóta pont ennyit öregedtünk, van akinek már ilyen korú vagy idősebb a gyermeke, de szinte kivétel nélkül mindenki már családos, meglett ember lett a lelkes fiatal barlangászból.

Az idei évben több változás is történt. Azt már megszoktuk hogy egy (a sok közül) szerencsétlen minisztériumi rendelet miatt nem hívhatjuk barlangi versenynek e nemes vetélkedést, de ez senkit nem zavart, hogy napközben csak túráztak, túrázgattak, majd este a tábortűznél a barlangoktól távol a védett területen kívül "lejátszottuk" a versenyt. Az már sokkal nagyobb problémát jelentett, hogy több mint 14 éve parlagon heverő földrészt a Vecsem-forrás mellett újra művelési ágba vették és ahogy azt kell, az őszi vetés előtt egy szép mélyszántást követtek el rajta. Így a táborozásra nem maradt más hely csak a gazos patakpart és egy keskeny földsáv (földút) a dűlő szélén. A parkolási gondok megközelítették a belvárosi színvonalat, még egy jelentős anyagi kárral végződött koccanás is történt.

További változás volt a mezőny egyre jelentősebb kicserélődése és a hölgyek minden eddigi alkalmat felülmúló részvételi aránya, alig akadt olyan csapat amelyikben ne találkoztunk volna a szebbik nem képviselőivel. Már a verseny kezdete előtt több probléma is felmerült a díjak körül - az idei nyárvégen országszerte hiány lépett fel az 5 literes Unicum tekintetében, így szégyenszemre literenként kellett összetölteni egy nagyobb üvegbe az értékes nedűt, amely a győztesek díjazásának egy jelentős részét képezi. A másik gond az volt - amitől már régóta tartottunk és most be is következett -, a tavalyi győztes otthon felejtette (hagyta, nem találta, nem jutott hozzá stb.) a kupát. Igaz hoztak helyette egy kályhacsőből és jelentős mennyiségű sárga festékből fabrikált pótlékot, de ez nem pótolhatta az elmúlt 13 évben megszokottat.

Az idei évben 24 csapat jelezte részvételét reggel a táborhelyen, ezzel beállítva a 2004-es - akkor hihetetlennek tűnő - részvételi rekordot. A vetélkedés szombat reggel a szokásoknak megfelelően indult és a kivétel nélkül jól felkészült résztvevők mintegy félezer (!) barlangtúrát bonyolítottak le az Alsó-hegy különböző zsombolyaiban minden probléma és a legkisebb baleset nélkül. Sokan futottak ismét két zsombolytúra között, az összes a kiírásban szereplő barlangot csak így lehet felkeresni a rendelkezésre álló idő alatt, és két csapatnak sikerült is az összeset bejárnia a megadott időn belül - ez nem kis teljesítmény!

Este mindenki fáradtan, de egy igen tartalmas nappal gazdagabban feküdt a tábortűz mellett, és a Bódvaszilason vásárolt kitűnő szlovák sört kortyolgatva várta, hogy a rendezők a barlangokból összegyűjtött ellenőrző lapok alapján kiszámítsák a végeredményt. Az idei évben a két évvel ezelőtti miskolci csapat diadalmaskodott újra, sőt az egyik különdíjat is elhódították (nem kis szerencsével), amire eddig még nem volt példa a Kupa történetében.

A versenyt az idei évben a Kornétás Kiadó, az Aggteleki Nemzeti Park, az MKBT és a MAFC Barlangkutató Csoport (vagyis a "Tizek Háza"), valamint majdnem a Meander (Stibrányi Guszti cége) támogatta, Köszönet mindenkinek érte.

A végeredmény:

1. Marcel Loubens Barlangkutató Egy. (Sűrű Péter, Kiss Péter, Nagy Menyhért) - 982 pont
2. BEAC "Disznók" (Panker Á., Hajdú Cs., Losonczi G.) - 954 pont
3. Tolerancia BE "Vőlegények" (Adamóczky Gy., Kovács Gy., Venczel G.) - 923 pont
4."Útonállók" vegyescsapat (Mészáros R., Kunisch P., Tisza L.´) - 786 pont
5. Papp Ferenc "TFSZL" (Borzsák Veronika, Rojtos N., Markó G.) - 637.5 pon
6. Hajnóczy BKCS "F. tudja" (Kiss Orsolya, Tóth Nikolett, Rántó A.) - 632 pont
7. Szabó József BKCS "Jose Taylor" (Mikolovits Vera, Tóthné Szilágy Nóra, Tóth V.) - 630 pont
8. FTSK "Puszedli" (Kovács Kriszta, Molnár B., Német T.) - 563 pont
9.Szöszmögö Szakosztály (Mészáros Nóri, Szarvas Márta, Riesz Sz.) - 543 pont
10.Pizolit BKCS "DrímTím" (Sepsi Adél, Szira Fruzsina, Glódi Ilona) - NŐI I. HELYEZETT - 524 pont
11.Gubacs BKCS (Nem Feri, Garli, Nagy I.) - 469 pont
12. Tolerancia BE "ha minden kötél szakad" (Bartucz Dorottya, Belme Dóra, Marosvölgyi Krisztina) - 461 pont
13.Szabó J. "Adamkó Péter emlékcsapat" (Kugyela L., Pátyerkó Edit, Kiss Z.) - 433 pont
14. MÉSZ - A csapat (Merza G., Juhay G., Vér B.) - 416 pont
15. SzKBE "ŐŐŐ" - (Hegedűs Anett, Salamon Szabolcs) - 403 pont
16. Josi 2 nővel (Dányi Hajnal, Köblös Gabi, Katona J.) - 360 pont
17. MÉSZ - B csapat (Regős Sz., .... Edit, Göröcs Dorottya) - 334 pont
18. Bekey BKCs "vasárnapi barlangászok" (Hajnal Ágnes, Zentay P, Kiss Zs.) - 332 pont
19. "Z" csoport Kopaszok (Zih J., Perényi Katalin, Boci & Csongor) - 321 pont
20. Ferrari (Zsófi, Birka, Dénes) - 303 pont
21. Sztitolit BKCs "VVV" (Kabóca, Fuzákus B., Prúder Szilvi.) - 232 pont
22. Szedett-vedett (Mersdorf Anna, Szödy F., Hobo Molnár J.) - 191 pont
23. Tolerancia BE "Brákó Bt" (Hajdú Adrienn, Józsa Bori, Wágner I.) - 150 pont
24. SZKBE "félünk a sötétben" (Varga Karolina, Főző P., Novotnik G.) - 60 pont

Képek

Lakatos Kupa 2007

Lakatos Kupa 2007

Lakatos Kupa 2007

Lakatos Kupa 2007

Lakatos Kupa 2007

Lakatos Kupa 2007

Lakatos Kupa 2007

Lakatos Kupa 2007