VI. Lakatos Kupa (1999)

A résztvevő csapatoknak ebben az évben 9 óra állt a rendelkezésére a Vecsem-forrástól rajtolva a kijelölt 36 (!) zsomboly felkeresésére és bejárására. A kevesebb helyismerettel bíró csapatok részére a Rendezőség idén is - mint mindig -, a zsombolyok bejáratának megtalalását részletes térképpel és feltűnő jelek elhelyezésével igyekezett megkönnyíteni. A versengés során a csapatok valamelyik tagjának az épp megtalált zsombolyba leereszkedve, az ott elhelyezett papíron aláírásával kellett igazolnia, hogy ott járt. A nemes vetélkedés során a vállalkozó 15 csapat összesen 302 barlangtúrát tett. A győztes csapatnak a jelentős felszíni távolságok megtétele (ez csak futva lehetséges, ami slószban, overallban nem kis teljesítmény!) és a kisebb zsombolyok leküzdése mellett több mint 600 métert kellett megtennie kötélen a nap során. Még utolsó helyezett csapat is 100 méter fölé(azaz pontosabban alá) került.

Az idén legnépszerűbb túracélpontnak a Széki- és az Almási-zsombolyok bizonyultak, 12 -12 csapat látogatta meg őket, míg a térképen nem jó helyen bejelölt Iker-zsombolyt mindössze két csapat kereste fel, az első és az utolsó helyezett. A csapatok és a Rendezőség dolgát jelentősen nehezítette az idei évben először tapasztalt bogárinvázió: a zsombolyokba behullott, kiéhezett rovarhadak egyes esetekben egy nap alatt még az előzőleg kihelyezett ellenörző lapok műanyag fóliáit is nyomtalanul eltűntették. Sok esetben a megrágott sáros lapokról igen nehéz volt a ráírtak azonosítása - az ilyen jellegű problémák kiküszöbélésére jővőre valamilyen újítást tervezünk bevezetni.

Érdekes képet mutat a verseny alakulása is: 12 óra előtt már eldőlni látszott az első három hely sorsa (1.Kajuma 344 pont 2. Bakó Extra 337 3.Bakó L. 296 5. Szilasi f. 181 5. CsCsCs 154), azonban a sorrend 3 óra előtt még távolról sem az volt a dobogón ami a végén (1. Bakó E. 659 2. Bakó L 550 3. Kajuma 529). A hajrában azonban a Kajuma megrázta magát és a maradék 14 zsomboly beszáguldásával megszerezte a kupát a 24 eFt-os első díjat, és az 5 liter Unicumot (gyomorkeselyű).

Az eredményhirdetést követően közös vacsora es színvonalas rögbibemutató zárta az est programját, miközben többen is a keselyűvel hadakoztak.

Az idei versengés fő támogatója a GURU a MI BARALNAGÁSZBOLTUNK volt az MKBT és a MAFC mellett.

1.KAJUMA - (Kucsera M., Kunisch P., Hegedűs .) - 923p
2.GUBACS BAKO EXTRA - (Kertész Á. Mezei P. Tisza L.) - szerencselovag kat. I. hely - 908p
3.GUBACS BAKO LIGHT - (Szabó D. Ganáry Z. Holló Z.) - 791p
4.KRISTÁLY, DEBRECEN Csússz Csiga Csússz, - (Szórádi A. Kovács G. Illés É.) - 637p
5.Szilasi fiuk - (Vadászi S. Károlyi P. Vass P.) - 635p
6.GSM ALvázszám (Aradi G. Berki Gy. Ruzsics) - 594p
7.GURU I (Takács R. Nagy I. Balázs P.) - 555p
8.Papp Ferenc Junior 2 - (Csekő Zsuzsa, Borzsák Kamilla, Izápy Juli) - női kat. I.hely - 526p
9.Micimackó Sz - (Vaspöry Sz., Kelemen A, Gyurin Miki) - 492p
10.Micimackó Vahabiták (Barla R., Kovács F., Bándi) - 469p
11.Papp Ferenc Senior (Gazda M, Izápy B, Borzsák S) - 387p
12.Papp Ferenc junior 1. (Borzsák V, Pulai K, Izápy V.) - 291p
13.Borsod Sör (Török Á, Horváth I, Bocsor E) - 275p
14.Guru Rükverz(Tóth Sz., Regős Sz, GONZÓ) - 213p

MLBE -KRISTÁLY vegyes (Botos, Burdiga Halasi M.) helyezése a Rendezőség adminisztrációs hibájából ismeretlen, valahol a középmezőnyben végeztek becslésünk szerint. Ezért külön az ő elnézésüket kérjük !

A mellékelt táblázatokban minden csapattal egy sorban az az időpont van feltüntetve amikor az egyes zsombolyokban lennt jártak. A végeredmény a túrákért járó pontszámok (második sor a zsombolyok röviditett neve alatt) összesítésével alakult ki.