Küldöttközgyűlés 2003. április 12.

Nyomtatás

Főtitkári beszámoló (1999 -2003 év)

a Társulat 2003. április 12-i küldöttközgyűlésére

Összefoglaló: Az elmúlt négy év legnagyobb és legfontosabb eredménye a Társulat gazdasági stabilitása. Nemhogy adósságunk nincs, de több milliós tartalékunk van. A másik nagy eredmény, hogy sikerült betörnünk az információs világba olyannyira, hogy internetes kommunikációnk egyre inkább kiszorítja, és lassan fölöslegessé teszi a hagyományos Tájékoztatókat. Ugyancsak a jelenlegi vezetés sikerének könyvelhető el az oktatás beindítása. Ahhoz képest, hogy a korábbi években a továbbképzéssel nem tudott foglalkozni a Társulat, (kivéve barlangi idegenvezető képzést, 16 fő)  a mostani vezetés szervezésében száznál többen végeztek a társulat különböző tanfolyamain (131 fő). Végül, de nem utolsó sorban kell megemlítenem a magyar barlangászok külföldi biztosításának megszervezését és működtetését. Ez ugyanis hosszú éveken át a barlangászoknak csak vágyálom volt, miközben például a hegymászóknál napi gyakorlat. Sikerült pótolni és csökkenteni a lemaradást a Karszt és Barlang kiadványainkkal.

Amúgy az elmúlt négy év nyugodt, rendkívüli események nélküli volt.

Társulati élet:

Az 1999-es megválasztásunkat követően három fő célkitűzésünk volt.

És ami teljesült:

Ad 1. Gazdasági konszolidáció.

Rögtön az induláskor döntő lépésre határoztuk el magunkat. Sokak dédelgetett álma vált valóra, amikor a Duna-Ipoly Nemzeti Park kezelésében lévő Szemlő-hegyi-barlangba költözhettünk, a korábbinál kedvezőbb gazdasági feltételek mellett. Társulatunk és így könyvtárunk is végre méltó környezetbe kerülhetett.

Pályázati rendszer keretében jelentős összegeket sikerült elnyernünk, amelyeket oktatásra, az infrastruktúra fejlesztésére, valamint kiadványok megjelentetésére fordítottunk.

A korábbi 2 millió forintos MTESZ tartozásunkat felszámoltuk és a Barlangi Mentőszolgálattal is rendeztük több, mint egy évtizedes adósságunkat. A korábbi évek bizonytalan pénzügyi egyensúlyából sikerült kilábalni és stabil, megbízható gazdasági alapokat teremteni működésünkhöz. Jelenleg a lekötött munkákból és pályázatokból várható bevétel több mint 7 millió Ft. A jelentés készítésekor bankszámlánkon a rendelkezésre álló pénz összege megközelítette a 2,5 millió Ft-ot.

Számítógépparkunkat az elmúlt négy évben korszerűsítettük és teljes egészében lecseréltük beleértve egy új fénymásolót és nyomtatót is. Ezek összértéke meghaladja a 3 millió forintot. A könyvtári munkák folytatásához 1,2 millió forint áll a rendelkezésünkre.

Ad 2. Oktatás.

A választást követően azonnal nekiláttunk az oktatás megszervezésének. Pályázati pénzek és Minisztériumi támogatás megszerzésével 2000-ben sikeres túravezetői és kutatásvezetői tanfolyamot zártunk. 46 tagtársunk túravezetői, 37-en pedig kutatásvezetői képesítést szereztek. A túravezetői és kutatásvezetői tanfolyamhoz most először egységes jegyzetet készítettünk, amely az előírt és elfogadott oktatási tematika minden elemét tartalmazta. 2001-ben barlangi idegenvezetői tanfolyamot szerveztünk 12 fő részére egy aktualizált új jegyzettel.

2002 szeptemberében újabb túravezetői tanfolyamot indítottunk. Ezen 36 tagtársunk tett sikeres vizsgát. Az elmúlt időszakban tanfolyamainkon összesen: 131 fő szerzett különböző barlangi szakképesítést. Ennek a rendkívül nagy munkának az elvégzése tagtársainknak és nem utolsó sorban barátaimnak köszönhető. Ők voltak partnereim ebben a nagy vállalásomban. Köszönet mindannyiuknak.

Sokan várják az oktatás folytatását. Elnökségi és választmányi üléseken foglalkoztunk az alapképzés beillesztésével az új oktatási rendszerbe. A 2001-ben kidolgozott, és a Minisztériumhoz benyújtott módosítási javaslataink sorsáról egyelőre nincs döntés. Addig is a korábbi tanfolyamok tapasztalatai alapján igyekszünk az oktatást a csoportok igényeihez igazítani, összhangban a KTM. rendelettel.

Sikerült a tagság részére nemzetközi balesetbiztosítást szerveznünk Ausztriában. Éveken keresztül megoldatlan probléma volt magyar barlangászok külföldi barlangi biztosítása. Átérezve ezt a súlyos problémát, a növekvő számú külföldi túrák és expedíciók baleseti kockázata szükségessé tette, hogy intézkedjünk. A feliratkozást és a befizetéseket minden évben központilag intéztük a jelentkezők részére. Jelenleg 65 biztosított tagtársuk van az Osztrák Szövetségnél.

Ad 3. Együttműködés.

Kezdeti alapelvünk, hogy együttműködjünk a közös érdekeltségű partnerekkel, nemcsak változatlan, de az évek során tovább erősödött. A nemzeti parkok (Duna-Ipoly Nemzeti Park, Balaton-felvidéki Nemzeti Park, Duna-Dráva Nemzeti Park, Bükki  Nemzeti Park Igazgatósága.) a velük kötött együttműködési szerződések és a folyamatos kapcsolattartás eredményeként eseti megbízásokkal keresték meg Társulatunkat, és ezek nemcsak szakmai tekintélyünket növelték, de anyagilag is segítették működésünket.

Társulatunk a Barlangi Mentőszolgálatot szervezeti tagjai közé választotta, hogy ezzel is kifejezésre juttassuk: nem lehet ellenérdekeltség két olyan szervezet között, amelyeknek ugyanazon barlangászok a tagjai.

Hasonló szándék vezérelt, amikor aktívan bevontuk az oktatásba az MTSZ Barlang Bizottságát.

Vezető testületek munkája

Küldöttközgyűlést 5 alkalommal tartottunk. Választmányi ülést 10 alkalommal, elnökségi ülést

21 alkalommal tartottunk. Ebből kiemelt esemény volt az azóta elhunyt Jakucs László köszöntése 75. születésnapja alkalmából, nyílt elnökségi és választmányi ülés keretében.

Elnökségi tagok

Elnökségi üléseken

Választmányi üléseken

Börcsök Péter

21/19 = 90 %

10/9 = 90 %

Dénes György dr.

21/14 = 66 %

10/7 = 70 %

Fehér Katalin

21/7 = 33 %

10/5 = 50 %

Gádoros Miklós

21/15 = 71 %

10/6 = 60 %

Hazslinszky Tamás

21/21 = 100 %

10/9 = 90 %

Hegedűs Gyula

21/12 = 57 %

10/5 = 50 %

Kiss Attila

21/16 = 76 %

10/8 = 80 %

Korpás László dr.

21/19 = 90 %

10/9 = 90 %

Lengyel János

21/12 = 57 %

10/2 = 20 %

Leél-Őssy Szabolcs dr.

21/12 = 57 %

10/5 = 50 %

Maucha László

21/18 = 85%

  10/10 = 100 %

Sásdi László (lemondott)

 

 

Helyette: Dr Nyerges Miklós

(kizárólag a honlap szerkesztést vállalta)

Az Elnökség munkájában sajnos hiába keressük nosztalgikusan azt az aktivitást, amit a régi Beszámolókból kiolvashatunk. Nem hibáztatok ezért senkit, hisz egészen más világban élünk. Az idő és a pénz szorításában egyre kevesebb idő jut nonprofit tevékenységekre. Ha körülnézünk, sajnos mindenhol hasonlókat tapasztalhatunk. A megváltozott körülményekhez Társulatunk nem igazán tudott még alkalmazkodni. Már azt is nagy eredménynek könyvelhetjük el, hogy üléseink jelentős része határozatképes volt és előterjesztéseinket, javaslatainkat jelentősebb vita nélkül, egyhangúlag elfogadták. A meghozott határozatok számát az alábbi táblázat mutatja.

Küldöttközgyűlés

Választmányi ülés

Elnökségi ülés

5/29 határozat

10/28 határozat

21/97 határozat

Elnökünkkel közösen többször próbáltuk az elnökség tagjait apróbb feladatokkal bevonni a munkába, de ezekkel a kölcsönösen kínos „számonkérések” után fel kellett hagynunk. Nem lennék azonban őszinte, ha nem említeném Hazslinszky Tamás társelnök munkáját, amellyel az általa vállalt feladatok ellátásán túl a tanulmányaiban elfoglalt ügyvezető titkárunkat folyamatosan és önzetlenül segítette. Ugyancsak meg kell említenem Maucha Lászlót, aki a költözés viszontagságain túl a könyvtár sorsát is folyamatosan szívén viselte.

A mai napig egyedülálló munkával szerkeszti honlapunkat Dr Nyerges Miklós titkárunk, és nemcsak létrehozta, de folyamatosan frissíti annak tartalmát, naprakészen a legújabb informá-ciókkal.

A jelenleg több száz oldalas anyag tartalmazza a régi Tájékoztatókat és Beszámolókat is, ezzel a korszerű formával informálva a fiatalságot a „régmúlt idők dicsőségéről”. Reméljük nem hiába!

El kellene gondolkozni azon, hogy a jövőben egy új vezetőséget milyen új feladatokkal lehetne aktívabbá tenni.

A Választmányi ülések létszáma és aktivitása ugyancsak rendkívül alacsony volt az egész időszakban.

 

Választott Választmány

Adamkó Péter

Csepregi István dr.

Eszterhás István

Ferenczy Gergely

Hegedűs András

Lénárt László dr.

Maucha Gergely

Szabó Zoltán

Szolga Ferenc

Takácsné Bolner Katalin

A csoportok szinte teljesen kivonultak a társulat vezető testületéből. Két személytől eltekintve jelentős karsztterületeinkről szinte egyetlen alkalommal sem jött képviselő a négy év alatt. Választmányi üléseink emiatt jelentősebb viták és javaslatok nélkül zajlottak, mivel lényegében ugyanazok voltak jelen, akik előtte fél órával az Elnökségi üléseken. Ezen a helyzeten nem segítettek az egyébként sikeres kapcsolatokat építő tanfolyamok sem.

A vezetőség munkájáról beszámolva végül, de nem utolsó sorban, -hogy a szokott fordulattal éljek - meg kell említenem elnökünket, Dr. Korpás Lászlót. A társulat tagsága jól választott, nekem egy mindenkor segítőkész és megértő társat adott, aki ha kétségeim támadtak, mindig segített és megerősített hitemben. Ha sikeres voltam az elmúlt négy évben, azt neki is köszönhetem. De neki köszönheti a Társulat azokat a nem jelentéktelen munkákat, amelyeket manapság nem divat felajánlani „magasztos” célokra.

Taglétszám alakulása:

A taglétszám a választásokat követően emelkedett, ezzel is jelezve a megnövekedett bizalmat a Társulat és az új vezetőség iránt. Az alapszabály értelmében rendeztük a nem fizető tagok státuszát és ez átmenetileg ugyan létszámcsökkenést okozott (603 fő), de mára a fizető tagság létszáma újra eléri a 820 főt, amely egy tényleges bázist jelent. Tagcsoportjaink száma jelenleg 26, de valójában ennek az oka a 10 fős MKBT tagságot előíró csoportlimit, ami számos 7-8 fős csoportot megfoszt a képviselet lehetőségétől. A létszám limitet a csoportoknál javaslatom alapján lejjebb kell vinni és inkább a jelentés adáshoz kell kötni a tagcsoport feltételét.

Taglétszám alakulása 1999—2003. között

1999

2000

2001

2002

2003

1020

603

815

744

820

Rendezvények:

Barlangnapok:

Év

Helyszín

Résztvevők

1999

Sebes-víz (Bükk)

kb. 200 fő

2000

Pál-völgyi kőfejtő Budapest

264 fő

2001

Tardos (Gerecse)

310 fő

2002

Aggtelek

680 fő

Barlangkutatók Szakmai Találkozója:

Év

Helyszín

Résztvevők

Kiadvány

1999

Tatabánya

120 fő

volt

2000

Pécs

111 fő

volt

2001

Esztergom

200 fő

volt

2002

Miskolc

130 fő

készül

Szakelőadások:

Többszöri próbálkozás ellenére nem túl kedvező a helyzet, ahogy az az alábbi táblázatból olvasható.  Megoldás lehetne, egy jól kiválasztott napon a szakelőadás és a fogadónap kombinálása egy barlangász klub keretében a Szemlő-hegyi lehetőségek jobb kihasználásával.

 

Év

Előadások száma

Átlagos hallgatóság

Megjegyzés

2000

10

9 fő

 

2001

11

18 fő

videovetítések, Jakucs László ünnepi ülés

2002

1

26 fő

2003

4

3 fő

 

összesen

26

14 fő

 

Hazai nemzetközi rendezvények:

Barlangvilágitás konferencia: 2000. november 14—19. Budapest

Sikeres barlangvilágítási konferenciát zártunk 9 országból 25 jelenlévő és 6 levelező, összesen 33 fő részvételével. 17 tudományos előadás hangzott el..

Elő kiránduláson 18 résztvevő, utókiránduláson 14 résztvevő vett részt. A konferencia előadásait tartalmazó kiadvány 2002-ben jelent meg. A hazai résztvevőket hiányoltuk.

2001 szeptemberben volt Jósvafőn, a XII. Szpeleoterápiás Szimpózium, amelyet Társulatunk szakbizottsága az Aggteleki Nemzeti Parkkal közösen szervezett. A rendezvényen 7 országból 70 résztvevő külföldi szakértő vett részt és 35 színvonalas előadás hangzott el 6 poszter kíséretében.

Dr Korpás László elnöklete mellett másik két nemzetközi rendezvényen is képviselve voltunk. A HUNGEO 2000-en Piliscsabán és a G FO 2002 –n, pedig Sopronban.

A Szombathelyen rendszeresen megrendezésre kerülő Karsztfejlődés Konferencián Társulatunk több tagja szakmai előadásával képvisel bennünket.

A rendezvények sorában meg kell említeni az évente kétszer megrendezett közösségi estéket, „Mikulás-bulit” és „barlangász-farsangot” a Szemlő-hegyi-barlang előadótermében összesen nyolc alkalommal. A főleg fiatalságot vonzó rendezvényekre a résztvevők lelkesen készültek programokkal. A rendezvények mindenkor fegyelmezettek voltak, ami barlangászoktól nem csekély teljesítmény.

A Barlangkutató emlékkertben Szablyár Péternek köszönhetően minden évben megemlékeztünk halottainkról. Dicséret, de főleg köszönet illeti Kiss Jenőt, aki rajta tartja szemét és folyamatosan gondozza a kertet. A Hegymászó Szövetségnek felajánlottuk a lehetőséget, hogy távolban pihenő hegymászó társaiknak itt állítsanak emlékkövet, ezzel is kifejezve a két sport közelségét és rokonságát.

Az elmúlt időszakban elhunyt tagtársaink, akiktől búcsúznunk kellett (időrendben):

Kalicza Tibor, Surányi Csaba, Dr. Szathmáry Sándor, Dr. Roda István, Dr. Jakucs László

Részvétel nemzetközi konferencián:

A Társulati élet eseményeihez tartozik, hogy két tagtársunk: Takácsné Bolner Katalin és Leél-Őssy Szabolcs részt vett Brazíliában az UIS 13. kongresszusán és képviselte társulatunkat. Ott tartott előadásaikról és élményeikről a Szakmai Napok alkalmával számoltak be. A 2002-ben Postojnán megrendezett ”From prekarst to cessation”-on Dr Korpás László és Takácsné Bolner Katalin képviselte hazánkat. ALCADI konferencián rendszeresen részt vett előadásával Takácsné Bolner Katalin és Székely Kinga.

Hazai feltáró tevékenység:

Ferenc-hegyi-bg új feltárások (Ariadne csop).

Rózsadomb térségében folyamatos terepfigyelés kisebb igéretes bontásokkal. (RD.Kinizsi)

Molnár János-bg.új 1 km-es feltárás(FTSK Delfin)

  Bronzika bg. új részek feltárása (MLBE)

Baradla Alsó-bg (Vass I. csop.)

Kiadványok-elektronikus információk:

A kiadványok tekintetében súlyos örökséget vettünk át. Több éves lemaradást kellet pótolni a Karszt és Barlang folyóiratunkban. Az újra szervezett Szerkesztő Bizottság tagjainak feladatvállalása és demokrácia iránti fogékonysága nem mindig volt összhangban. Emiatt az időszak végére a Főszerkesztő szinte egyedül maradt. Sajnos a nagy restancia és a munkák torlódása nem mindig hozta a megszokott minőséget.

Mindezek ellenére sikerült jelentősen csökkenteni a lemaradást, és ha összevontan is, de öt számot megszerkeszteni, amelyből három szám meg is jelent. (1993 I-II.: 1997 I-II.: 1998-1999 I-II. Dr Dénes György tiszteleti elnökünk 75. születésnapja alkalmával) Az 1994-es szám a választást követően jelent meg az előző vezetés munkájának eredményeként. Az 1995-96-os, valamint 2000-2001-es szám szerkesztése folyamatban van. Ezeknek és a 2002-2003-as számok szerkesztése már egy új Szerkesztő Bizottság feladata lesz.

A Tájékoztató változatlanul kéthavonta jelentkezik általában 20 oldallal. Az elmúlt időszakban 24 számban 453 oldalon adtunk információt a tagságnak. A lapot a megjelenéssel egyidejűleg honlapunkon is hozzáférhetővé tesszük.

A kéthavi megjelenés okozta információs rést kitűnően áthidalja a Lieber Tamásék által életre hívott MKBT levelezőlista és a már említett MKBT honlap a barlang.hu, amely naprakész információkat juttat el egyre több tagtársunk otthonába. Ezek az elektronikus kiadványok számtalan kérdésre adnak feleletet, és lehetővé teszik a közérdekű témák nyilvános vitáját is. Azt tapasztaltam, hogy a szerdai fogadónapok bizonytalansága miatti csekély látogatottság ellenére Társulatunk ezekkel az orgánumokkal jelen van a tagság életében.

Több jegyzetet is kiadtunk. A tanfolyamok hallgatói részére Barlangi túravezetői jegyzetet, két kiadásban, ezen kívül Barlangi kutatásvezetői, valamint Barlangi idegenvezetői jegyzetet. Egyes példányok korlátozott számban még kaphatók a társulat titkárságán. A Túravezetői jegyzet anyagát bővített formában lemezen is hozzáférhetővé szeretnénk tenni egyéb barlangász tanfolyamok részére.

A Szakmai Napok kiadványa, háromszor is megjelent és ezzel mondhatni hagyományt teremtettünk  az elhangzott színvonalas előadások megőrzésére. A pécsi és esztergomi rendezvényről szóló kiadvány egyetemi illetve csoport támogatás eredményeként jelent meg. A miskolci kiadvány szerkesztése folyamatban van.

Egyéb kiadványok: A Barlangvilágítás Konferencia érdekes és tanulságos előadásanyaga Hazslinszky Tamás szerkesztésében került kiadásra 2002-ben.

Barlangnapi kiadványként jelent meg a budapesti barlangok földtani viszonyát is magába foglaló tanulmánykötet Dr Korpás László elnökünk szerkesztésében.

Kiadásra került a Ferenc-hegyi-barlang atlasza, melyet a KöM támogatásával jelentettünk meg.

Társulati kiadványok címjegyzéke:

Karszt és Barlang 1962—1999

Solymári ördöglyuk

Karszt- és barlangkutatás I—X.

Budapest cave capital

Beszámoló 1976—1984

A 40 éves MKBT története

Barlangtérképek (Cserszegtomaji-kútbarlang, Alba Regia-barlang, Pál-völgyi-barlang, Mátyás- hegyi-barlang, Baradla-barlang, Ferenc-hegyi-barlang)

SUBCITY '98 konferencia

1999 – 2003 időszakban megjelent

Alsó-hegyi zsombolyatlasz

Millenniumi Barlangnap 2000

Ajánlás Világörökség listára

Barlangvilágítás konferencia

Karsztterületek hidrogeológiája

Barlangi túravezetői ismeretek

70 éves a szervezett magyar barlangkutatás

Barlangi kutatásvezetői ismeretek

Lámpaflóra kollokvium

Barlangkutatók Szakmai Találkozója 2000, Pécs

 

Barlangkutatók Szakmai Találkozója 2001 Esztergom

Dokumentációs tevékenység - Cholnoky pályázat:

Tagtársaink változó aktivitással jelentkeznek a Cholnoky-pályázatra, amelyet a Minisztérium és Székely Kinga kitartó szívóssága támogat. A tavalyi pályázatok az érdeklődés némi erősödését jelezték. Ebben a dokumentációs szempontból rendkívül hasznos pályázatban nemcsak tartalmilag, de a technika nyújtotta lehetőségeket kihasználva külsőleg is egyre igényesebb pályamunkák látnak napvilágot.

Év

Egyéni jelentések

Csoportjelentés

2000

4

4

2001/2002

17

13

Csoportjelentések:A pályázaton kívül a csoportjelentések mára már a formalitást is mellőzve, egyszerűen el sem jutnak a Társulathoz. Sajnos az alapszabály által előírt jelentésadási kötelezettségnek csak 16 csoport tett eleget. Ebben egyébként magamat is hibásnak tartom, elsősorban azért, mert nem követeltem meg kellő határozottsággal a Titkárságtól a beszámolók bekérését.

Könyvtárunk rendezése a hosszabb-rövidebb szünetek után folyamatosan akadozik. Sajnos az elmúlt évek sikerei mellett ezen a területen érdemi elmozdulás nem történt. A térképtár és dokumentumtár új elhelyezése biztosította az állagmegóvást. A még beérkező érdekesnél érdekesebb külföldi folyóiratokkal gyakorlatilag senki nem foglalkozik.

Társulati elismerések

Kitüntetés neve

1999

2000

2001

2002

Herman Ottó–érem

Zentai Ferenc

-

-

-

Kadić Ottokár-érem

Dr. Móga János

Dr. Kubassek János

Dr. Ernst Lajos

Dr. Müller Pál

Vass Imre-érem

Eszterhás István

Dr. Leél-Őssy Szabolcs

Dr. Jakucs László

Szenthe István

Herman Ottó-emléklap

-

-

-

-

Kadić Ottokár-emléklap

-

-

-

-

Vass Imre-emléklap

-

-

Ariadne Barlangkutató Egyesület

Acheron Barlangkutató Szakosztály—Bekey Imre Gábor Barlangkutató Csoport—TTE Meteor Baradla Barlangkutató Csoport

Társulatunk tiszteleti tagja címet adományoztuk:

1999

2000

2001

2002

id. Kalmár László

Vass Béla

Dr. Schweitzer Ferenc

Dr. Dudich Endre

Kincses Júlia

Dr. Ráday Ödön

 

 

Csekő Árpád

Dr. Tardy János

 

 

 

Dr. Bárdossy György

 

 

 

Dr. Marosi Sándor

 

 

 

Dr. Vitális György

 

 

A természetvédelem érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenységért a környezetvédelmi miniszter 2000-ben Pro Natura emlékplakettel tűntette ki Társulatunkat.

MTESZ díjat kapott Dr Fodor István volt társulati elnökünk.

MTA doktori címet elnyerte 2002-ben: Dr. Fodor István, Dr Korpás László és Dr Müller Pál

Társulati árbevételek összetétele: (részletesen megjelent a Társulat belső kiadványában)

 

1999

2000

2001

2002

Összes árbevétel

11 745 655

12 139 988

11 162 486

14 854 411

Társulati kiadások összetétele: (részletesen megjelent a Társulat belső kiadványában)

 

1999

2000

2001

2002

Összes költség

12 545 252

10 523 615

12 113 455

14 602 625

A Társulat rendelkezésére álló pénzeszközök:

Bank: 2 281 079 Ft

Megkötött szerződéses állomány-pályázatok: 7 490 000 Ft

Képviseletünk a MTESZ-ben: Folyamatosan figyelemmel kísértük és képviseltük Társulatunkat az üléseken, tekintettel annak vonatkozó anyagi konzekvenciáira. Támogatásként 2,5 millió Ft-ot szavaztak meg Társulatunk támogatására.

Beszámolóm befejezéséül megköszönöm mindazok munkáját és segítségét, akik az elmúlt négy évben hozzájárultak a fenti eredményekhez. Az új vezetésnek pedig sikereket és jó munkát kívánok.

 

Budapest 2003. március 18.

 

Börcsök Péter

MKBT főtitkár

Joomla SEF URLs by Artio