Több mint egy hetet töltöttünk a Canin fennsíkon. Igyekeztünk újjáéleszteni azt, ami 2006-ban abbamaradt, és igyekeztünk bepótolni valamit abból a hátrányból, amit hosszú évek során halmoztunk föl azzal, hogy az utánpótlás kinevelése helyett is csak magunk örömére tártuk föl, és vetettük térképre a Gortani rendszer kürtőit, ventóit.
Az időjárás nem viccelt. Ennyi havat még az életben nem láttam. De ami sokkal durvább, hogy még a helyiek sem láttak. És persze minden nap volt még egy friss adag.
Ezúttal elég sok energiát fektettünk a lavinák elleni óvintézkedések barlangász köztudatba vitelébe is. Azt hiszem mindenkinek bekerült a szótárába: Pieps, szonda, lavinalapát, lavina helyzet - és előrejelzés. Elég nagy lecke volt mindenkinek az, amikor 70cm mélyen ellett ásva a hóba... a levegő lassan fogyni kezd, mozdulni lehetetlen. Elkezdesz zilálni. Egyre jobban fogy a levegő. Vajon ki tudnak még szedni? Ez egy bizalomjáték. Jelzek a lábammal, kiszednek. -Ez volt vagy 15 perc!- Csudát, csak 3...
A Gilberti házban laktunk. Claudio, és barátja Paolo mindent megtettek azért, hogy otthon érezzük magunkat. Ételt italt önköltségen adtak, a szállást féláron. Olyankor is égett a kandallóban a tűz, amikor a rendes vendégjárás nem indokolta volna, késő este is sürögtek forogtak, millió apró szívességet tettek, és még csak arra sem ügyeltek hogy mindez tudatosuljon bennünk. Valahogy akármennyi jól fizető vendég is fordult meg a házban, mégis mi voltunk a "szemük fényei". Pedighiába igyekeztünk, bizony koszosak, büdösek, hangosak és rendetlenek voltunk... de az Öreg Claudio érti a lényeget:
A hegymászó és barlangász Claudio most 57 éves, és egy dolomitokbeli kis faluban született. Paolo is a Dolomitokból való. Claudio az egész életét sílécen töltötte, eddig 5ször volt lavina alatt. Egyik este kis unszolásra elővett egy diavetítőt, és diákat vetített az életéről. Kicsit szabadkozott, hogy ez az összeállítás nem illik az alkalomhoz, de sikerült meggyőznünk, hogy ne törődjön semmivel, csak vetítsen és meséljen.
Az összes képen síléc volt a lábán. Fiatalon, idősebben, a Dolomitokban, Alaszkában, Himalaya -ban, Kaukázusban, mindenhol. Ezek síléccel mentek neki a nyolcezres hegyeknek... ahogyan mesélt hegymászó kalandjairól, az expedíciókról, a szörnyű balesetekről, Jerzy Kukuczka -ról... az a természetes szerénység, ami már nem is küzd a kimondhatatlan kimondásáért, ő már nem küzd azért hogy többet és jobbat gondoljanak róla... apró semminek éreztem magam ehhez az emberhez képest. Döbbenetes történet döbbenetes képekben.
Végül pár óra után elmondta, hogy ezt a dia-összeállítást egy régebbi alkalomra csinálta. Az összeállítás neve: "My Life On Ski"
***
Valamelyik nap a Sisma -ban miközben a többiek szerelték befelé a nagyaknát, Kagyesszal próbáltuk befotózni két kis vakuval a barlang tereit. Akkor még nem tudtuk, hogy pár nap múlva több száz méter új rész, jövőbeli bivakhely bázis, és reményteljes további feltárások fognak kínálkozni.
Egyszer majd 30 év múlva talán majd nekünk is lesz egy nagy diavetítésünk...
***