Hágó Kupa - 1994

Nyomtatás

1994. május 13-tól 15-ig került megrendezésre a Hágó Kupa első bemutatkozó barlangi technikai ügyességi versenye. Nem panaszkodhatunk, még az időjárás is a kedvünkben járt, és remek időt varázsolt a résztvevőknek, akik már péntek délután nagy számban érkeztek a Pál-völgyi kőfejtőbe, ahol a rendezőség a programokat bonyolította, illetve a sátorozási lehetőséget biztosította.

Szombat reggelre már több, mint kétszáz barlangász, családtag, ismerős készült e fontos, a verseny szellemétől és a nap kellemes melegétől áthevült napra. Igaz délutánra esőt is kaptunk, de ezt is remekül kihasználták, lásd a "BEAC-MAFC derby" sárdagasztó, de szórakoztató élményét. Lehetőség volt ezen felül barlangász filmek megtekintésére, a gyerekeknek mûfogások segítségével mászó ovi volt beépítve a kőfejtő oldalában, sőt a bátrabbak keresztülcsúszhattak a kőfejtőn a felszerelt kötélpályán.

A szombat fő attrakciója azonban a barlangi verseny volt, amelyre hatalmas számban jelentkeztek az ország szinte minden részéből a barlangászok, bevallottan a rendezők nem kis örömére. Ezen - mely a Mátyás-hegyi-barlangban került megrendezésre - különféle változatos és meglepő feladatokat kellett a versenyzőknek megoldani, mint például labdadobás (tipikus barlangi feladat), összeláncolva terepfutás időre, verskeresés és tanulás, falmászás, úszás, no és persze olyan megszokott, kommersz feladatok, mint a társmentés, kötélpálya és a hágcsómászás.

Noha a csapatok 15 percenként indultak és a versenykör ideje kb. másfél óra volt, a harmincadik, utolsóként sorra került csapatot mégis éjfélkor kellett eltanácsolni az utolsó kör végrehajtásától. Ez a csapat volt az, amelyik szinte semmilyen barlangász múlttal nem rendelkezõ tagokból és egy amerikai sportolóból állt. Ennek ellenére becsülettel kitartottak mindvégig, és annak ellenére, hogy nagyon elfáradtak, remekül érezték magukat. Reméljük, ezzel egy kicsit külföldön is sikerül népszerűsíteni a magyar barlangászatot és sportéletet.

A verseny végeredménye az alábbiak szerint alakult:

HelyezésCsapat neveCsapattagok Időeredmény
1.BEAC XXII.Lettner Gábor, Nyerges Attila, Rose György34 p 29 mp
2.Papp FerencMaucha Gergely, Ligeti Márton, Szabó Lénárd39 p 28 mp
3.MAFC I.Nyerges Miklós, Németh Zsolt, Torda István48 p 35 mp
4.BEAC ÓbudaAknai Zoltán, Elekes Balázs, Túri Zoltán1 ó 00 p 46 mp
5.KisbubuVeres Imre, Burdiga Zsolt, Bátori Károly1 ó 02 p 28 mp
6.MicimafcGyurin Miklós, Vaspöri Szilvia, Kelemen Attila1 ó 02 p 51 mp
7.MÁFISásdi László, Ádám Bence, Siklósi Ádám1 ó 03 p 59 mp
8.BEAC I.Németh Tamás, Király Gábor, Bálint Tamás1 ó 11 p 51 mp
9.MLMArany Andrea, Horváth Zsuzsanna, Perényi Katalin1 ó 15 p 32 mp
10.Öregfiúk I.Börcsök Péter, Sági Péter, Borka Zsolt1 ó 22 p 20 mp
11.BEAC III.Gólya Barbara, Pereszlényi Dalma, Tragel Gabriella1 ó 26 p 41 mp
12.KinizsiBorka Pál, Kerék Csaba, Bicsak István1 h 28 p 03 mp
13.StyxZsanda Géza, Szabó Zoltán, Dianovszki Tibor1 ó 30 p 59 mp
14.MEBKKovács Tamás, Kömley Károly, Kovács Balázs1 ó 31 p 09 mp
15.KirálylányFodor Judit, Kaposi Judit, Felcser Krisztina1 ó 35 p 49 mp
16.MAFC XXLSass lajos, Egerland Zoltán, Kulcsár Ferenc1 ó 42 p 55 mp
17.A Jó, a Rossz és a Csúf Huszti Balázs, Ostyáni Csaba, Szemerédi Ferenc1 ó 54 p 45 mp
18.Elveszett emberekDienes György, Vida Zoltán, Csongrádi János1 ó 56 p 18 mp
19.ÖregfiúkBudavári József, Gyovai László, Tóth Sándor2 ó 00 p 00 mp
20.Vakond I.Bródy Andor,Hollósy Tibor, Izsák Dániel2 ó 03 p 20 mp
21.Vakond II.Juhász Péter, Kovács Örs, Turcsán Zoltán2 ó 06 p 46 mp
22.FFHoller Dóra, Krizsán Zoltán, Boszmansz Attila2 ó 09 p 29 mp
23.Ági és a fiúkBolvári Ágnes, Homa Mihály, Magyar Erik2 h 12 p 18 mp
24.FrisssÁrvai Richárd, Burián Miklós, Pományi Orsolya2 ó 21 p 24 mp
25.Mákvirág SE I.Kiss Zoltán, Hári Péter, Teleki Sándor2 ó 56 p 23 mp
26.Mohó AlbinSzabó Miklós, Németh Lajos, Szabó Zoltán3 ó 03 p 30 mp
27.Vakond III. Feladta
28.Mákvirág II. nem értékelhető
29.Kinizsi-Karszt visszalépett

Az első helyezett csapat egyesülete a BEAC elvállalta a jövő évi Hágó Kupa megrendezését.

Vasárnap hasonló rendezvények mellett került sor az egyéni technikai verseny lebonyolítására,. mely egy előre beépített felszíni kötélpálya transzportzsákkal való leküzdését jelentette. Az ezen induló 25 résztvevő közötti sorrend a következőként alakult:

HelyezésVersenyzőKlubEredmény
1.Nyerges AttilaBEAC5 p 45 mp
2.Elekes BalázsBEAC6 p 06 mp
3.Maucha GergelyPapp F.6 p 29 mp
4.Rose GyörgyBEAC6 p 37 mp
5.Szabó LénárdPapp F.7 p 49 mp
6.Németh ZsoltMAFC7 p 57 mp
7.Zih JózsefMAFC8 p 29 mp
8.Torda IstvánMAFC8 p 33 mp
9.Bajna BálintBEAC9 p 17 mp
10.Veres ImreMLBE9 p 19 mp
11.Túri ZoltánKarszt9 p 37 mp
12.Burdiga ZsoltMLBE10 p 12 mp
13.Németh TamásBEAC10 p 15 mp
14.Kovács TamásMEBK12 p 06 mp
15.Siklósi ÁdámKinizsi12 p 14 mp
16.Nagy JánosMEBK14 p 10 mp
17.Nyerges MiklósMAFC15 p 42 mp
18.Hlavács GyörgyPapp F.15 p 46 mp
19.Kovács BalázsMEBK16 p 30 mp
20.Kömley KárolyMEBK20 p 12 mp
21.Kerekes AntalUrsus Spelaeus21 p 15 mp
22.Rózsa ZoltánUrsus Spelaeusnem értékelhető

A női egyéni verseny végeredménye:

HelyezésVersenyző KlubEredmény
1.Horváth ZsuzsaMLBE 8 p 35 mp
2.Pereszlényi DalmaBEAC 9 p 42 mp
3.Gólya Barbara BEAC11 p 20 mp
4.Perényi KatalinMAFC11 p 20 mp
5.Susztek AndreaFüggetlen14 p 09 mp
6.Romhányi OrsolyaFüggetlen20 p 56 mp

Gratulálunk mindkét verseny győzteseinek!

Az indulók dicséretére legyen mondva, olyanok is elindultak a nehéznek számító pályán, akikben a lelkesedés nagyobb volt, mint az ügyesség vagy a technikai tudás, de kudarcot szinte senki nem vallott. Az eredményhirdetésre és a rendezvény befejezésére délután 18 órakor került sor.

Reméljük, a Hágó Kupa rendezvényén mindenki olyan jól érezte magát, mint amilyen nagy munkával járt azt megrendezni. Utólagos reklamációt nem fogadunk el!

Végül, de nem utolsó sorban szeretnénk köszönetet mondani sokaknak: szponzorainknak, akik nélkül nem tudtunk volna ennyi díjat kiosztani, a Hágó '83 Kft-nek, a Tengerszem Sportboltnak, az AGRO-PEL-nek, Bognár Tibinek és Budavári Józsefnek, a Vakond Barlangkutató Csoportnak, a BMSZ-nek és az MKBT-nek.

Külön köszönet illeti segítőtársainkat, barátainkat, családtagjainkat, akik önzetlenül, fáradtságot nem kímélve dobták be minden erejüket a sikeres lebonyolítás érdekében. És persze köszönjük támogató részvételeteket, mellyel a rendezvény színvonalát, nívóját növeltétek. Köszönjük!

Találkozunk a következő rendezvényen és a barlangokban. További sikeres versenyzést, sportolást, munkát kívánunk!

a Rendezőség,
Horváth Richárd, Simon Béla, Zsólyomi Zsolt

Joomla SEF URLs by Artio