Sziasztok
Eltelt egy év és nem láttam őt… Csak most jutottunk ki újra a Gortániba a Quimbyvel foglalkozni. Bár hál isten jó sok minden volt az elmúlt évben. Nem panaszkodhatunk:)). Folyamatos egyeztetések után végül Január20-24 tűztük ki az expedíció idejét. Hárman vágtunk neki. Ambrus Gergő, Fábián Botond erdélyi (őt a Voronában ismertük meg) és én Tóth Attila. Cél alapban a Quimby omladékának az Özvegycsinálónak stabilizálása, Quimby bejárásának folytatása, térképezés.

Résztvevők: Tóth Attila, Ambrus Gergely, Fábián Botond

Tavalyi sikeres feltárásunkat, a Quimby-ág felfedezését követően nehezen sikerült megszervezni a visszatérést: hol különböző elfoglaltságok, hol pedig az időjárás hiúsította meg a próbálkozásokat. Az Özvegycsináló omladékot mindenképpen biztosítani szerettük volna, és emellett persze mindnyájunkat vonzott az ismeretlen csábítása, így alig vártuk, hogy újra a Humboldt-terem plafonjára nézve hajtsuk álomra fejünket...
A tél megérkeztével, a karácsonyi ünnepek elmúlásával aztán kitűztük az időpontot, és gyűjtöttük a csapattagokat. Sorozatos lemondások után végül hárman maradtunk: Tóth Atesz és Ambrus Gergő mellett a Voronyában megismert kiváló kolozsvári barlangkutató barátunk, Fábián Boti csatlakozott.
A csapat péntek reggel gyűlt össze, gyűjtötte össze a felszerelések hiányzó részét, és indult útnak Sella Nevea felé. A 25 éves Volvo 460 GLE ismét jól vizsgázott, rekordidő alatt értünk ki a parkolóba, és még a délutáni felvonóval jutottunk fel a Gilbertihez. Irene boldogan üdvözölt minket. Este még ettünk egy tésztát, aztán hamar aludni tértünk a padláson – Boti előző éjjel érkezett Kolozsvárról, Gergő egy nappal azelőtt jött haza Amerikából, Atesznek pedig lőtték a pizsit!
Másnap reggel frissen, kipihenve ébredtünk, és indultunk meg a Rolo felé a ragyogó napsütésben. Nagyon kevés a hó a fennsíkon, szokatlan volt a nagy sziklák látványa télen. Egy utolsó pillantás a síelőkre, majd a szokásos játszmázás a Rolo szűk meandereivel, a Gortani kuszodáival - kényelmes tempóval, 4 és fél óra alatt értük el a bivakot. Az olasz bivakban van vagy 200 m kötél, lehet, hogy el lehetne kérni tőlük?

"NO PICNIC"

Ez volt az a felirat, ami alatt az éjszakai megérkezés után lehevertünk a régi felvonóház évről évre zsugorodó mintegy mínusz 10 fokos hideg előterében. Persze a Sisma-t ismerve már lehetett sejteni, hogy ez a felirat nem tiltás, hanem inkább kijelentés, és hogy a következő 5 napra végig igaz lesz.
Ezt támasztotta alá annak a 7 embernek az ábrázata is, akikkel másnap reggel fönt a Gilberti -ben találkoztunk. Ők a barlangból akkor érkeztek ki. Meglehetősen elnyűttek és vidámak voltak, és nagyon hunyorogtak a napsütésben. Irigyeltem őket, látszott rajtuk a sok élmény, és az a temérdek vinnyogó röhögőgörcs amit odalent végigcsinálhattak... aztán a hét végére rávezetett a barlang minket is, hogy "testben élünk". És hogy igazából "lélekben" is... ez utóbbiból időnként csak a baromság ömlik, és csak szopatja a testet azzal hogy egy olyan helyre vezényli, ahol képtelenség normálisan létezni. Szűkületek vannak, hideg, sötét, több-száz méteres aknák, és még ahhoz a bizonyos dologhoz is föl kell venni a slószt (a csomón átszerelésről nem is beszélve)... hát ezért a tapasztalatért is érdemes odamenni. Cserébe a test visszaszopatja a lelket mindenféle komforttalan érzettel, és a legdurvább az, hogy mindez a kedvünkre van. Azt hiszem ezek vagyunk mi barlangászok.
Nade ennyit a metafizikáról, térjünk a tárgyra:
A 9 nap alatt a barlangban 2 csapat váltotta egymást. A lent töltött 4 alvásos bivakolásos idő alatt létrejött jónéhány embernek jónéhány túra. Ezek elvezettek a Chuck Norris -ba, a Japán folyosóba, kiszerelődött a Fonda végpont is. Gyönyörű ez a barlang. A Laricetto -t viszont nem sikerült megnézni, mert félreértések történtek, feltehetőleg ki lett szerelve.
Az iszonyatos cucchiány ellenére történt föltárás is. A befejezettnek hitt "félbehagyott kürtő" tetején egy nem túl biztató, és teljesen huzatmentes felmászás után találtunk kb. 150-200m új részt. Mint kiderült, a huzat nagy része egy alulról teljesen láthatatlan ablakon keresztül megy át, szóval legyen tanulság, hogy a huzat sem minden ám...

A február utolsó hetében zajló 6. Zeppelin kutatótábor során közel 2 kilométerrel növekedett a barlang ismert hossza. A fő eredmény egy észak-nyugatias irányban tartó, 950 méteres mélységben (kb. 1180 m tszf. - kicsivel a parkoló szintje fölött) húzódó, bő kilométeres szakaszon nyílegyenes, fosszilis folyosó, melynek a végét jelentő omladékán sajnos nem sikerült átbújni.
Eredeti koncepciónk a vízrendszer főágának feltárása  a bő 600 méterrel a jelenleg ismert legmélyebb pont (-1030 m) alatt fakadó forrás felé.
Ebből a szempontból az újonnan megismert barlangrészek tekintélyes hosszúságuk ellenére sem tekinthetők kecsegtető eredménynek, mivel a forrás a másik irányban van, és a barlang mélységét sem sikerült növelni. Azonban az új részek meglepő földtani összefüggésekre világítanak rá és izgalmas perspektívákat nyitnak a továbbiakra nézve.