III. Lakatos kupa (1996)

A MAFC Barlangkutató Csoport - immár hagyományosan - szeptember 21-én idén is megrendezte Lakatos kupa barlangi teljesítménytúrát és versenyt. Szombat reggelre mintegy 70-80 érdeklődő gyűlt össze a Vecsem-forrásnál felállított táborhelyen, s reggel fél 9-ig 14 csapat adta le nevezését. Az egésznapos versengés során az elsődleges feladat 25 alsó-hegyi zsomboly bejárása volt.

 

 

 
A verseny végeredménye rendkívül szoros csatában alakult ki nem kis szerepe volt a sorrend kialakításában a szerencsének: ebben az évben a késői rajt miatt egyetlen csapatnak sem sikerült a megadott időhatáron belül az összes zsombolyt felkeresnie, ehhez a második helyezett miskolci csapat állt a legközelebb, akik már a megadott időhatáron túl ereszkedtek le a Fenyves-zsombolyba, s így 19 pontot veszítettek, míg a gyöngyösi nyerőcsapat csak a 14 pontos Pötty-zsombolyt hagyta ki..

1. Mátrai Erőmű BKCs Gyöngyös I. (Kovács T., Kovács B., Nagy J.) - 526 pont

2. Marcel Loubens BE (csiribiri) (Veres, Burdiga, Bóta) - 521 pont

3. BEAC (Németh T., Szikszai G., Szemi) - 506 pont

4. Gubacs I. (Szabó D., Szabó A., Tisza L.) - 431 pont

5. Papp F. exp. (Csekő Á., Borzsák S., Hlavács Gy.) - 425 pont

6. FTSK Acélcsigák - 406 pont

7. Szabó J. csop. - 397 pont

8. Új fiuk a hegyen - 377 pont

9. Mátrai (ny)Erőmű - 367 pont

10. Óbudai SE [3+2] - 346 pont

11. Gubacs II.- 244 pont

12. Debreceni elektromos - 174 pont

13. MLBE Zabszalma - 95 pont

14. Micimackó 90 pont

A szerencselovagok kategória győztese nagy meglepetésre a Micimackó majdnem teljesen női csapata lett (Vaspöri Szilvi, Füles Gabó, Bycsik István) akik a láda sör átvétele után még visszagyalogoltak a hegyre és tovább folytatták a versenyzést. A rendkívül hangulatos rendezvényt - melyet ezútal mindenfajta természeti katasztrófa elkerült - a szombat esti dijkiosztó és tábortűz zárta le.

 

 


 

 Bajban a ZIL

A győztesek mosolya (Kovács Balázs) 

© 2018 MKBT. All Rights Reserved. Építette: JoomlaAbc