Lichuan városában találkoztunk az expedíció előőrsével, akik már egy hete ismerkedtek a környékkel, valamint Guillinból idekormányozták a tetemes mennyiségű felszerelést, köteleket, csónakokat, mentőmellényeket és minden más egyebet.
Ők az elmúlt hét alatt jócskán kiegészítették az otthon meglévő bizony szegényes ismereteket a környékről.
Ezek szerint a város 20-25km-es környéke két fő egységre osztható. A várost észak felől közvetlenül körülölelő karszt plató átlagos magassága 1000 – 1100m, ennek a megcsapolását jelentő források 800m magasságban fakadnak. Jellemzően nagyméretű foszil barlangjáratok alakultak ki, melyeknek viszonylag szűk (azért ez csak a Kínai viszonylatokra értendő) összekötő járatai vezetnek le a hatalmas aktív patakos járatok szintjére. Ezt a területet kutatták át a belga barlangászok a fentebb említet két expedíciójuk alkalmával.
Nagyjából ez mondható el a várostól északi és keleti irányban, de távolabb fekvő az északi részen elterülő önállónak definiálható területről is, de itt a források 550 - 600 m magasságban nyílnak, tehát a barlangokban az elvi elérhető mélység itt nagyobb. Ez a terület teljesen ismeretlen az európai barlangászok számára, első bejárói lehettünk az itt lévő területnek.
A megérkezésünk felett érzett öröm olyan nagy volt kínai vendéglátóinkban, hogy rögvest egy hatalmas és számunkra teljesen értelmezhetetlen opera előadást szerveztek – a Teng Long Dong barlangban. Igen, az ottani „Hangversenyteremben”. Az egészet megkoronázta a mű kiteljesedésekor a szökőkútból feltörő vizezett petróleum begyújtása. Szép volt…
Az első közös estén nagyjából megismerkedtünk a helyszíni információk alapján némileg módosított „haditervvel”. Ezek szerint a Teng Long Dong barlang továbbkutatása várhatóan sokkal nagyobb energiákat köt majd le, mint amit otthon kigondoltunk. Ennek az oka a barlang aktív részének óriási patakjában rejlett, valamint a fosszil részek nagyméretű járataiban. Ugyanis a patak olyan erős sodrású és nagy vízhozamú volt, hogy a benne előrehaladni szinte lehetetlen – sokat kell majd a falon mászni, amíg a csendesebb részekhez nem érünk. A foszil meg olyan nagy, hogy gyakorlatilag nem látni a járat közepéről a falakat, tehát ezeknek a folyosóknak az alapos átkutatása is tovább tart majd és több embert köt le, mint számítottunk rá.
Tehát az expedíció egy része mindig a Teng Long Dong -ban fog dolgozni. Itt egyrészt belgák által mát felmért részek újratérképezése a feladat, másrészt új járatok keresése. Prioritást kaptak az újabb felszínről nyíló bejáratok keresése, valamint az aktív és a foszil részek összekötésére irányuló kísérletek. A társaság másik fele az európai kutatók számára eddig ismeretlen Xiao Xi He rendszerének víznyelőit, tienkeng-jeit és forrásait kutatja majd.
Bázisul a város egyik elegáns szállodája szolgált. Érdekes látvány volt a sáros gumicsizma a padlószőnyegen tárolva – arról nem is beszélve, amikor a nagyon koszos felszerelés elengedhetetlenül fontos elemeit a zuhanyzóban ki kellett mosni. Ilyet még nem tapasztaltunk, de azért természetesen meg bírtuk szokni, és ki lehetett bírni.

Teng Long Dong barlang

Az aktív munka mindenki számára nagyon izgalmasan kezdődött, hiszen számunkra teljesen ismeretlen rendszerek kutatását kellett elkezdeni, illetve folytatni majd’ 20 év kieséssel. Természetesen ez alatt a 20 év alatt sokat változtak a munkamódszerek és az elvégzett munkával kapcsolatban támasztott követelmények szintje is. Tehát sokkal kevesebb energiánkba tellett „megismételni belga elődeink munkáját, mint amennyi erőfeszítésükbe ez nekik tellett. Jellemző példa erre, hogy a Long Gu Dong barlangban a hatalmas méretű folyó (mint a Sajó beszorítva egy 2-3 méter széles és 40 m magas járatba) feletti traverzálashoz nekik két hétre volt szükség, addig nekünk mindehhez két bő fél nap is elegendő volt – ennyit tesz az, ha az embernek van egy akkumulátoros ütve fúrója. A 200 méternyi kötelet miután beszereltük vízszintesen a barlang falára – tulajdonképpen egy közepesen erős barlangász verseny színhelyének tűnt az egész. Meglepő volt a barlangban a vízhozam ingadozása. Mivel mi a száraz évszak kezdetén voltunk, alapvetően alacsony volt a vízszint. Egy éjszakai eső után (2-3 mm csapadék pár óra alatt) a vízszint 60-80 cm-t emelkedett az előző nap tapasztaltakhoz képest. Ezek után rezignáltan szemléltük a kötélen történő kimászás során a 20 m magasságban a fal repedésébe beszorított szemetet – monszun idején bizony idáig ér a víz! Teljesen más világ lehet ilyenkor a környék…
Az aktív járatból kiindulva sikerült a már ismert összekötő járatot megtalálni, és feltérképezni. Jellemző az akkori (’86-os) mérési pontosságra, hogy a majd két kilométernyi járat kezdési pontja teljesen rossz helyre lett felrajzolva – 100 m körüli eltérést találtunk. Így egészen a mérési adatok feldolgozásáig azt gondoltuk, hogy új járatot találtunk – és csak a járatok alaprajzának sajátosságainak összevetése után derült ki, hogy egy már ismert részt mértünk újra! De nem sajnáltuk, mert szép járat volt, és persze az oldalágak felmérése és ábrázolása nem történt meg akkoriban, tehát végeztünk „új” munkát is.
A rendszer fosszil bejáratain keresztül (Fosszil bejárat, Fehér barlang, Ember barlang és Mao Canyon) folytatott bejárásaink nem hoztak átütő újdonságot és sok kilométernyi új barlangszakaszt. A munkát valóban nagyon megnehezítették a hatalmas méretű folyosók és teörmelékhegyek.
Még a ’86-os belga expedíció említ egy titokzatos barlangjáratot, mely az ismert és térképezett járatok között helyezkedik el – ők akkor idő hiányában nem ereszkedtek bele. Természetesen GPS akkor nem volt, tehát az álltaluk megadott hely leírása alapján és a földjeiken békésen dolgozó parasztok kikérdezésével, vajon ők hol tudnak barlang bejáratot. Nem volt könnyű – sok kis hágót és rizsföld széli domboldalt átnéztek a fiúk, mire az egyikben megtalálták a nevezetes bejáratot. Igazából minden várakozásunkat alulmúlta ez az aknasor! Elég szűkös volt (Vajon Kínában, a hatalmas járatok földjén miért ezt dobta ki nekünk a gép? – kérdeztük egymástól többször), ahol kitágult ott kisebb nagyobb tömbök képeztek veszélyes omladékot, egy nagy ferde cseppkő miatt alig volt benne igazán függőleges kötélszakasz. És ami ez után következett! Egy 80m x 30 m felszínű hatalmas tó – telis tele mindenféle elképesztően gusztustalan szeméttel! Olyan visszataszító volt az egész, hogy a sok minden furcsaságtól sem visszariadó Kutya barátunk is csak félve csónakázott rajta egy kicsit. Arról szó sem lehetett, hogy megismételjük elvetemült londoni barátaink tettét – zoknira, alsógatyára vetkőzve, sisakkal a fejükön átúszták a tavat, és egy nagyméretű foszil járatot találtak az egyik befolyó oldalon – lévén amikor leértek az aknasor aljára felfedezőként és elsőként, akkor nem volt náluk csónak. Szóval, mi bár vittünk magunkkal csónakot – nem rajongtunk a szemétkupacban való csónakázásért és a tó másik végének megkutatásáért. Inkább a nehezebb és hálátlanabb, de ugyanakkor a fertőzés elkerülése végett hasznosabb térképezést oldottuk meg. Persze nem lelkesedtem az ötletért amikor pár nap múlva vissza kellet mennem a mindenre elszánt londoni különítménnyel és át kellett csónakázni a tavon, megtéve amit a világ várt tőlünk! Folyamatosan arra gondoltam, hogy ha kilyukad a csónak és át kell úszni a tavon visszafelé – akkor inkább lassan haljak éhen a túlparton, mert az is kevesebb szenvedés mint rettenetes kínok között a László trópusi fertőző osztályán üvöltve kimúlni! Persze nem szenvedtünk hajótörést, és a kötelekkel és minden egyébbel megterhelve (kiszerelő túra is voltunk egyben) boldogan kapaszkodtunk ki a felszínre – jó pár méter szűz járat felmérése után! Ez a barlang a keresztségben az angolok ironikus névadási szokásainak köszönhetően a pompás „Sky light” nevet kapta.

Xiao Xi rendszer és a Gan Dong (Kémény – barlang)

A vélhetően még karsztkutatók által meg nem kutatott Xiao Xi He rendszer kifolyójához egy csodálatos természeti látnivaló vezetett minket. Az 500 – 600 méter mély, néhány helyen kevesebb, mint 100 m széles szurdokvölgy igazi trópusi hangulatot teremt. Oldalfalai bár közel függőlegesek hihetetlen dús vegetációnak adnak otthont. Bibliai hangulatú békében él egymás mellett a banánfa, tűlevelű fenyő, lombhullató fa, bambusz – és a völgy alján a csodás rizsföldek! Mindehhez egy gyors sodrású patak szolgáltatja a zenei aláfestést, mely madárdallal van kísérve. A völgy vége felé eldugott kis falu, néhány vízcsatorna építő munkással emeli meg a hely báját.
A völgy sziklafalait végestelen-végig nagyméretű barlangszájak díszítik, melynek az ékköve a hatalmas méretű forrásbarlang a völgy végében. A völgytalpon lévő omladékból két helyen feltörő vizek nagyméretű tavat táplálnak, melybe 20 m magasból hullik alá a barlangszájon kifolyó víz. Magába a barlangba kötélen tudtunk leereszkedni, miután egy majdnem kényelmes ösvényen begyalogoltunk a sziklafal egy nagyobb párkányára, jó 50 m magasan. Impozáns ereszkedést követően azonnal egy nagyméretű folyosóban találtuk magunkat. Pár száz méter után egy természetes gát által visszaduzzasztott tó partján folytattuk térképezésünket. A tó vége gyanúsan szifonszerűen összeszűkült, egy kis csörgedező hang mégis arra sarkalt minket, hogy ússzunk be és ellenőrizzük, érdemes-e csónakkal visszatérni. Graham barátunk nem szeretett úszni, így adva volt kettőnk közül ki vállalta a beúszást a 14 fokos vízbe – félneoprénben, mivel Kutya barátunk még reggel bíztatott, nem érdemes a felső részt is elvinni… Szóval hideg volt, de megláttam a folytatást. Ebbe aztán pár nappa később mások visszatértek és sokáig tudták követni a befolyó patakot. Igazából nem értek el a végéig, csak az idejük fogyott el.
Még az autóból kifigyeltünk egy nagyméretű barlangszájat, jó 200 méterrel a völgytalp felett. Benne több romot láttunk. Természetesen nagyon kíváncsiak voltunk, mit találunk ott. Hát igazából egy jó pár ház maradványait, annak minden kulturális és kulturálatlan hulladékával, valamint egy elkészült, üres fakoporsót. Érdekes volt. Persze a barlangba is bementünk. Az első 200 m nagyon érdekes volt, gyakorlatilag egy jól elrendezett kőbányában jártunk. Olyan volt, mintha valaki a köveket szépen egy helyre gyűjtötte volna, mint afféle meddőt. A belső felén pedig kemencének tűnő üregek voltak. Mindehhez ráadásként a falakat vastagon belepte a korom, ezzel jelezve, hogy a kemenceszerű egységekben nem is oly régen rengeteg tűz éget. Egy kis felmászás előtt pedig mesterséges vízgyűjtő medencét leltünk. Vajon mi folyt itt? Mire használták itt a barlangot?
Ennek a rejtélynek a megoldására jó pár napot kellet várni. Moha barátunk, mint rendes vegyész doktor lassan összerakta a mozaikokat. Miszerint is a járat talpáról kibányászott agyagon (amiből kiválogatták a meddőt jelentő köveket) keresztül vizet szivárogtattak át (amit a mesterséges tóban gyűjtöttek össze). Ezek után a vizet lassú tűzön forralták (a kemencékben). A tűz valószínűleg nagyon le volt fojtva (ettől hatalmas mennyiségű füstképződött és ez rakta le a falakra a kormot), és ennek köszönhetően faszenet is égettek. Ugyanis a fő termék a víz elpárologtatása után visszamaradó nátrium lehetett, amit valószínűleg robbanó anyaggyártáshoz használtak fel. Hát, jól kigondolták – Moha pedig majd leellenőrzi elméletének helyességét a vizsgálat céljából hazahozott agyagminták segítségével.
Természetesen a barlang nem állt meg a fent említett kis medencénél. Pár méteres felmászást követően európai barlangásznak ismerős mozdulatsor következett (jó 15 méternyi kúszás a szembe jövő vízcsorgásban), majd a járat szerencsére ismét kitágult. További 200 m után éreztük, hogy a huzat valahova eltűnt, és mivel újabb kúszás réme fenyegetett, visszafordultunk a huzatot megkeresni. Pár méteres kis tereplépcső, némi omladék megpiszkálása és egy szűkület leküzdése után egy hatalmas nagy fekete tér mutogatta magát! Kutya barátunk azonnal mellettem termett, és sűrű csodálkozás (értsd elismerő káromkodás) kíséretében kicsit elindultunk a teremben. Ez nem volt könnyű, mármint eldönteni, merre menjünk. Ugyanis a későbbi felméréseink ezt a termet 200 x 50 m alapterületűnek találták. Szóval csak egy gyors ellenőrző túrát tettünk csak, hogy megy-e valamerre a járat. Persze hogy ment, de mivel mi nem akartuk a feltárást elb….ni (azaz a társaink nélkül előrerohanni), így visszafordultunk meghagyva a feltárás izgalmát holnapra. A minden kétséget kizáróan szűz járat megtalálása feletti örömünket a faluban pár kukoricapálinka elfogyasztásával próbáltuk fokozni – vicces volt a visszaút Lichuan városába.
Természetesen többször visszamentünk a barlangba térképezni. Összesen három napon négy térképző akcióval, valamivel több, mint 3300 m járatot térképeztünk fel, és még 300 m térképezetlen járatot hagytunk ott (csak bejártunk bizonyos folyosókat). Ehhez hozzátartozik, hogy jószerivel csak a fő járatokat mértük fel, az oldaljáratokat csak megjelöltük illetve a bejáratukat felrajzoltuk a térképre.
A nagy terem utáni első 600 m járat 40 – 50 m széles és 30-40 m magas folyosó volt, hatalmas méretű cseppkövekkel. Majd egy jó 20 méter átmérőjű és 50 m mély akna oldalfalában talált kerülőjárat levezetett egy alsóbb szintre, ahol a folyosó szélessége nagyon megnőtt (közel 100 m) és a plafon is eltűnt a sötétségben. Végig jól mutatta az irányt a kormos fal, tehát a huzat ekkora nagy szelvényben is követhető volt. Több nagyméretű oldalág becsatlakozása mellett elhalad a járat. Ezek közül csak egynek a felmérésére volt időnk. Ennek a vége egy másik járatot keresztezett, melyben a huzat elképesztően erős volt, és a nyomok (sok falevél a patkány fészkekben, friss földszagú és nagyon párás meleg levegő) alapján arra következtettünk, hogy nagyon megközelítettük a felszínt, de azt elérni nem volt időnk és energiánk, pár méteres meredek tereplépcsők kényszeríttetek visszafordulásra minket. A barlang felső része változatos formakincsű, cseppkövekkel kevésbé díszített járat volt, melynek a legtávolabbi vége egy szifon volt – azonban az előtte induló járatot (vélhetően szifonkerülő) nem volt időnk bejárni.
A völgfő feletti kis fennsíkon több barlangot illetve bejáratot átkutattunk, azonban a legnagyobb eredményt egy közel kilométer hosszú barlang jelenti (Dupla barlang), mely erősen le volt bányászva – a fentebb említett módszerekkel. Tehát megállapítható, hogy ennek a területnek a barlanghasznosítása a nátrium bányászat.
Érdekes volt, hogy a környék barlangjaiban rengeteg patkány nyomot találtunk – tulajdonképpen több fényesre kikoptatott ösvényt is leltünk, illetve nagy kupacokban hagyták ott a hulladékukat, guanót képezve a járattalpon. Vajon mi vezethette ezeket a kis állatokat arra, hogy ilyen távolságba bemenjenek a barlangba. Hiszen élelmet jobban találnak kint, a kinti klíma sem indokolja a beköltözést – hiszen a téli átlaghőmérséklet sem nagyon megy 10 fok alá. És természetesen ezeknek az állatoknak nincs a sötétben látáshoz szemük, és nem használnak ultrahangot sem a tájékozódáshoz, mint a denevérek. Hogy patkányok nyomait találtuk meg, kétséget kizáróan bebizonyosodott, mert a csalinak kirakott ételhez percek alatt odasereglettek. Arról nem is beszélve, hogy jól meg is ijesztettük egymást egy kifejlet példánnyal, amikor szembetalálkoztunk egy járatban…
A rendszer forrásai és víznyelői között jó 10 km légvonalbeli távolság és 500 – 550 méter magasság különbség van. A kettő közötti terület csodaszép fengcong karsztot rejt. Azaz az európai karszt területektől eltérően az erózióbázis nem azonos a völgyek talpszintjével. Az aktív patakos barlangok szintje jóval (akár több száz méterrel is) a völgyek alatt húzódik. Ezen a szintkülönbségen ezen a területen hatalmas méretű aknákon, ritkábban óriási felszakadásokon (tienkengek-en) keresztül vezet az út. Több ilyen tienkeng-be beereszkedett az expedíció. Az aljukon a felszíntől teljesen eltérő növényvilág található, ez érthető is, hiszen 150 – 200 m szintkülönbség van a felszínig, a napfény nem akkora mennyiségű az alján min a elszínen, viszont a páratartalom ha lehet, akkor még magasabb. A tienkengek alján az esetek nagy többségében megtalálható az aktív patakos barlang, melyet mind a ét irányba hosszabb – rövidebb ideig lehet követni, általában az első szifonig. Sajnálatos és egyedülálló élményben volt része az egyik társaságnak, amikor a nagy méretű bejárati aknán kimászva a felszínen hagyott felszerelésük közül egy 25 – 30 méteres kötelet nem találtak. Azt valaki átvette népgazdasági hasznosításra, magáncélokra. Ez egyáltalán nem tipikus, az angolok elmondása szerint (ez a társaság már a 6. expedíciójuát bonyolította Kínában) ilyennel még nem találkoztak. De hát ilyen is van, csak mesze menő következtetéseket nem szabad levonni egy ilyen esetből – de azért vigyázni kell a későbbiekben.
A víznyelői a rendszernek sajnos nem lettek a szerepüknek megfelelő mértékben átkutatva, ennek oka a viszonylag alacsony létszámunk (legalább is a feladatokhoz mérten) és az egyéb feladatok mennyiségében kereshető. Több 500 – 900 m hosszú barlang térképezése megtörtént, de a fő rendszerbe sehol sem sikerült bejutni.

A titokzatos utolsó napi barlangok Xiaowokeng Dong, Luoshai Dong, Xiagongou Dong

Arthur barátunk egy barlangbiológus barátjától megkapott egy pár koordinátát emailon, pár mondatos kísérőszöveggel. Ennek a lényege az volt, hogy valahonnan azt az infót kapta, hogy arra vannak hatalmas barlangok. Hogy honnan, azt nem sikerült letisztázni. Lényeg a léneg, utolsó előtti napon fiával Emersonnal ellátogattak oda, miután ennek a fontosságáról sikerült meggyőzni a kísérőinket. Este lelkendezve meséltek több kilométernyi bejárt barlangról, több száz méternyi 30-40 m átmérőjű járatról és csodaszép szurdokokról.
Természetesen a többség meg akarta ezt a helyet nézni. Jó másfél óra autózás után értünk el egy kis falu boltja mellé, ahonnan alig 10 perc gyaloglással már lent is voltunk az egyik dolina alján. Itt gyorsan háromfelé oszlott a társaság, és mindenki indult a saját területére. Összességében majd 4 km járatot mértünk a három csoportban. Ebből kimagaslik az általunk mért 1750m járat – ez mindenképpen saját és valószínűleg magyar rekord ebben a műfajban, főleg ha hozzátesszük ezt alig négy óra alatt sikerült véghezvinni. A járat valóban olyan volt, ahogy tasmán barátaink leírták. Nem kellett lehajolni a barlangban, csak a két kis időszakos szifonban csökkent a járatmagasság két méter közelébe. Csodaszép fekete mészkőben haladt a barlang, szépen egyenletesen lejtve befelé – ezzel is mutatva, hogy időszakos víznyelőben dolgoztunk. Végső pontunkat egy csodaszépen oldott 12 m mély tereplépcső oldalába vettük fel. Ennek az oldalánál elméláztunk rajta, hogy milyen jó lenne még egyszer ide visszatérni.! Kutya barátunk a hosszú buszúton visszafelé próbálta a „sörösüvegnyitás vizes flakonnal jó hangosan” tantárgyból korrepetálni egyre vidámabb angol barátainkat. Nagyon jól sikerült búcsúbuszozás volt!

További munkáink

Interaktív barlangbiológusunknak (Arthur C. Clarke – Tasmánia) sok érdekes élőlényt gyűjtött az expedíció. Nagyon örült a sok különleges ebihalnak (bár békát egyet sem láttunk – vajon hova vándorolnak és hogy rakják ide le a petéjüket), vakrákoknak, harcsáknak. Rengeteg teljesen fehér színű szöcskét és legyet gyűjtöttünk, találtunk fehér piócát valamint nagyobb mennyiséget sikerült összeszedni mindenféle százlábúból. A hatalmas tarisznyaráknak is örült, bár azonnal kifejtette, hogy csak az érdekessége miatt tartja meg – mivel a barna színe és hatalmas szemei alapján nyilvánvalóan nem beszélhetünk barlangi élőlényről. A legnagyobb örömet neki azonban egy alig 6–7 mm hosszú, 3-4 mm széles és alig 1 mm vastag amőbaszerű hófehér kis lény jelentette. Hosszas vizsgálódás és konzultáció alapján megállapította hogy barlangi laposférget találtunk – kínai barlangban először sikerült ilyet azonosítani. Jó pár fotó és mérés után konzerválás közben sajnos pont ez a lény megsemmisült – egyserűen feloldódott a konzerválás egyik fázisaként használt valamilyen csodafolyadékban. Ilyen a sors, így bánik a felfedezőkkel!
Moha és Tony mint vegyészdoktorok természetesen vízkémiai vizsgálatokat végeztek a helyszínen, valamint jelentős mennyiségű víz-, agyag- és kőzetmintát szállítottak haza további vizsgálatok céljából.

Hazautazás

Nehéz búcsút vettünk angol anyanyelvű barátainktól, hiszen a visszautunkat sem együtt tettük meg. Sikerült ugyanis a haza utunkat is kellően bonyolulttá és érdekessé tennünk, miután rábeszéltük Kínai kísérőink főnökét Mr. Zhang Hai-t, had kísérjük vissza a felszerelést szállító buszt Guillin-ba. Ez persze 2,5 nap buszozást ígért, de ez mellé nagyon sok természeti látnivalót és alkalmat kínált arra, hogy megismerkedjünk egy kicsit a vidéki Kína hétköznapjaival.
Nem csalódtunk egyik várakozásunkban sem.
Az út első fele a Guizhou-fennsík keleti végein vitt keresztül, a karsztfennsíkok minden bájával és formakincsével. Búvópatakok rohantak a völgyek mélyén, majd a hatalmas barlangbejáratokban elnyelődve folytatták útjukat hosszabb, rövidebb ideig a föld alatt, míg óriási forrásokon keresztül kijutva a felszínre kezdték újra útjukat a völgyekben. Hófehér faló szurdokok szélén egyensúlyozott óvatosan a busz, vagy éppen aprócska falvak piacterein kerülgette a sztoikus nyugalommal csekély portékájuk mellett ücsörgő árusokat.
Az egyre szélesebb és zöldebb folyóvölgyek aztán beértek az iparosodott zónába, innentől kezdve kisebb nagyobb városokon keresztül mentünk, a továbbiakban inkább kulturális kíváncsiságunkat kielégítve. Azonban egyben hasonlítottak a városok a falvakra: mindenhol kedvesen és érdeklődően mosolygó emberek bámultak bennünket, ebből arra következtettünk, kevés külföldi fordul meg ezen az úton.
Guillinban a már ismerős karsztkutató intézet raktárába bepakoltunk majd elmorzsoltunk egy visszatérést és viszontlátást kérő fohászt. Az intézet kedves vezetője professzor Zhu Xue Wen vendégül látott minket egy pazar ebédre, majd sajnos eljött a különválás ideje.
Moha elvonatozott Hong Kong-ba, ahol a helyi egyetemen volt dolga (előadása), mi pedig lebuszoztunk a kúpkarsztos vidék egyik szívébe – Yyangshou-ba.
Itt a túránk utolsó napjait biciklizéssel, hajókázással töltöttük, valamint megpróbáltunk minél többet magunkba szívni a táj varázsos hangulatából.
Éjszakai buszozást követően elhagytuk a Kínai Népi Demokratikus köztársaság területét, és a szintén oda tartozó – de más elvek szerint működő Macao városát néztük meg. Egy kis mediterrán színfolt a távol-keleti forgatagban! Érdekes volt, és jó ott a kaja!
Esti kompozás Hong Kongba, az ismerős látkép előtt egy búcsúsör, amjd az A21-es busz kivitt minket a reptérre. Innen egyébként talán űrhajók is indulnak, olyan nagy és modern az egész!
Nyugodt és kényelmes éjszakai repülés Dohába a Qatar Airways hatalmas gépén – mivel félig se volt a gép, mindenkinek külön ülés pár jutott – jót aludtunk!
Dohában meglepően könnyen el tudtuk intézni a tranzitvízumot, amit megfejeltek egy grátisz szállodai szobával, reggelivel és transzferrel! Csodaszép délelőttöt törtöttünk ebben a fejlett és tiszta Perzsa-öböl parti városban – és jót fürödtünk a 30C-os tengerben! Jó vég ez egy csodás túrának!
A Bécsbe tartó gépen aztán kétségtelen bizonyítékot kaptunk arra hogy hova megyünk: az utunkba akadó hegyláncok és csúcsok felső régiói mind be voltak havazva, mutatva ezzel, hogy Európában most kezdődik majd a tél! A Zagrosz, Kaukázus, Ararát, Torosz, Kárpátok mint egy nagy nyitott földrajzi atlasz oldalai tűntek el a gép háta mögött, és ezek után az esti felhőkbe beborult az ég.
A reptéren azonban pillanatok alatt feledni tudtuk a hazaérkezés feletti szomorúságunkat, melyet a viszontlátás miatti öröm váltott fel.

Az expedíció résztvevői:

Ged Campion – Nagy-Britannia
Mike Clayton – Nagy-Britannia
Graham Salmon – Nagy-Britannia
Dave Williams (II.) – Nagy-Britannia
Harvey Lomas – Nagy-Britannia
Tony Harrison – Nagy-Britannia
Emma Porter – Nagy-Britannia
Bruce Bensley – Nagy-Britannia
Shaun Penny – Nagy-Britannia
John Walley – Nagy-Britannia
Eddie Edkins – Nagy-Britannia

Tony Penny – Írország

Arthur C. Clarke – Ausztrália, Tasmánia
Emerson Clarke – Ausztrália, Tasmánia

Mr. Yan - Kína
Mr. Chen Weihai - Kína
Mr. Zhang Hai - Kína
Mr. Han Daosan - Kína
Mr. Deng Yadong - Kína
Miss Niu Chang Ying – Kína

Nyerges Miklós, Dr. (Moha) – Magyarország
Németh Zsolt (Kutya) – Magyarország
Kucsera Márton - Magyarország

Köszönettel tartozunk:

Gránit Design Kft. Sopron
Qatar Airways budapesti irodája és Papp Károly úr + 10 kg súlyhatár engedélyezése a feladott csomagok tekintetében
Egerland Zoltán (York) szállítás Bécsbe és részben vissza
Magyar Barlangi Mentőszolgálat HILTI akkumulátoros ütve fúró és laptop kölcsönzése
Taródi Péter GPS készülék kölcsönzése
Zih család (Gemenata és Kati) suunto térképező felszerelés kölcsönzése
Dr. Szabó György és Dr. Tóth Jutka orvosságokat, recepteket és jó tanácsokat adtak
Káplár Balázs, Berezcki Tibor és kedves felesége – előzetesen vonatjegyet vettek és azt kihozták nekünk, valamint egy kellemes vacsorához segítettek minket Kantonban!
Invics Gábor (Maci) mindenki megelégedésére megrajzolta az expedíció logóját
Lieber Tamás, Czifra Szilvia, Trebitsch Péter – médiakapcsolatokban segítettek
Ágnes, Ildikó és Menyus türelmet és megértést adtak

(Kucsera Márton)