Egyén mozgása a barlangban
barlangi veszélyforrások, barlangi balesetek, barlangi mentés
(Németh Tamás)
 
    A barlangi veszélyforrásokat általában két fő csoportba szoktuk sorolni: objektív (az emberektől független, csak a barlang jellegéből fakadó) és szubjektív (az emberektől függő) forrásokra. A barlangi balesetek ritkán vezethetők vissza  kizárólag objektív veszélyforrásokra, gyakoribbak a tisztán emberi hibából bekövetkező balesetek, de leggyakrabban kétféle veszélyforrás együttes hatása váltja ki a balesetet.
    A veszélyforrások jelenléte még nem jelent feltétlenül balesetet, csak annak fokozott veszélyét, ebből gyakran következik az a felelőtlen hozzáállás, mely szerint "a múltkor sem történt semmi..." A barlangi balesetnek általában van még egy feltétele, ez pedig a véletlen, amellyel csak az a baj, hogy egyáltalán semmi befolyásunk nincs rá. Ha a túrázók (és elsősorban a túravezető) a veszélyforrásokat figyelmen kívül hagyva súlyos baleseti veszélyt idéznek elő, akkor a véletlennek csak abban van szerepe, hogy kit és hol ér a baleset.

Objektív veszélyforrások

    Ide tartozik minden tőlünk független veszélyforrás. Elsők között a sötétséget említhetjük, amely nemcsak a miatt jelent veszélyt, mert rosszul látunk, és így nem vesszük észre a veszélyes helyeket, hanem pszichikailag is fárasztó a fokozott figyelem. További veszélyforrást jelentenek a barlangi terep sajátosságai, így a különböző terepakadályok, a nedves, csúszós terep, a szifonok és vizes szakaszok, szakadékok és meredélyek, valamint omlások, szűkületek stb.
A következő csoportba a klimatikus viszonyok és ezek változása tartoznak, mint veszélyforrások. Ezek közül a barlangi hőmérséklet a legfontosabb. Magyarországon a barlangok hőmérséklete 10 C° körüli, amely sportolásra igen kellemesnek mondható, de kényszerű várakozás esetén - különösen nedves, vizes környezetben - már a kihűlés veszélyét jelenti. A legkisebb barlangi baleset esetén is a sérült esetleges kihűlésével kell számolni, viszonylagos mozgásképtelensége miatt.
    Esetleg előfordulhat, hogy a barlang levegőjének egészségre káros összetétele van. Ezek közül leggyakoribb eset a széndioxid feldúsulás. Magyarországon az ismertebb barlangok közül a Tési-fennsík barlangjai között elsősorban az Alba Regia-barlangban található nagyobb szén-dioxid mennyiség, valamint a gerecsei Lengyel-barlangban, Cserszegtomaji-kútbarlang levegőjében fordul elő néhány százalék szén-dioxid. A barlangi túra során a szén-dioxid feldúsulását a karbidlámpánk sárgás, kormozó fényén vesszük észre, valamint azon, hogy a gyufa nem gyullad meg, illetve a piezoelektromos gyújtó nem képes meggyújtani a lámpánkat. A légzés nehézzé, mélyebbé válik, és feltűnően sokat lihegünk. Később fejfájás és/vagy a pulzusszám növekedése tapasztalható. Ilyenkor sietség nélkül, de folyamatosan haladva minél hamarabb hagyjuk el a barlangot.
    A klímaváltozás, mint veszélyforrás elsősorban az alpesi jellegű aktív víznyelő barlangokra jellemző. Nem árt tudni, hogy a víznyelőbarlangok vízgyűjtőterületén történő esőzés, hóolvadás hatására a barlangi járatok vízhozama rendszerint nem fokozatosan, hanem hirtelen, néhány perc vagy néhány másodperc a duzzad fel a minimumról a maximumra, ezért az árvízveszélyes helyekről a menekülés ilyen esetben szinte a lehetetlenséggel határos.
Ha árvízveszélyes barlangba készülünk, akkor az előzetes meteorológiai tájékozódás mellett a felszíni ügyelet is tanácsos, habár sok példa mutatta, hogy árvíz esetén a felszínen levők nemigen tudnak segíteni bajba jutott társaikon. Ha barlangban egy hirtelen jött árvíz zárja el a kijáratot, és ez nem egy hosszan tartó nedves időszak kezdetét jelenti, akkor számíthatunk arra, hogy a járatok vízhozama néhány óra alatt lecsökken, és a kijárat újból szabaddá válik, ezért ne próbáljunk meg azonnal a vizes szakaszokon keresztül kimenekülni, mert ennek súlyosabb baleset lehet a következménye.
    A klímaváltozás másik esete a kijáratok környékén előforduló jegesedés, amely lehetetlenné teheti a barlangból való kijutást. A barlangi huzatviszonyok változása, az időszakos huzatleállások a szén-dioxid feldúsulásához vezethetnek. A barlangi túrázásban veszélyforrásnak tekintjük a kötött visszatérést. Ezalatt azt értjük, hogy a barlangi túrát nem lehet félúton abbahagyni, mint pl. egy focimeccset. Még egy gyalogos túrának is meg lehet változtatni az úticélját, ha kell, de egy barlangban erre általában csak a túra első (többnyire lefelé tartó) szakaszában van mód, és bármi történik útközben, a kijáratig tartó legrövidebb útnál hamarabb nem juthatunk ki a felszínre, a barlangi környezet pedig pihenésre nem igazán alkalmas, elsősorban a hideg miatt. Kisebb veszélyt jelent ez bivakos túra esetén, amikor élelem és hálózsák is van nálunk, de ez a barlangi túrák többségére nem jellemző.
    Végül az objektív veszélyek között kell említeni a mentési nehézségeket, hisz még egy viszonylag könnyű barlangban bekövetkezett sérülés esetén is órákig kell várni a barlangi mentők megérkezésére, majd sérült felszínre szállítása többórás művelet lehet, amely még a speciális barlangi hordágyban sem tekinthető kéjutazásnak (tekintettel pl. a szűkületekre). Ezért a barlangi balesetek sérültje - néhány órás várakozás, majd néhány órás gyötrődés után - alighanem rosszabb esélyekkel néz a gyógyulás elé, mintha mondjuk egy futballpálya széléről szállították volna törött lábával a kórházba. A barlangban az orvosi ellátás is korlátozott, már infúziót adni sem egyszerű dolog.

Szubjektív veszélyforrások

Szubjektív veszélyforrások más szóval emberi hibákat jelentenek, amelyek balesetveszélyt okoznak. Más megközelítés szerint nem megfelelő felkészültség az objektív veszélyforrásokra, vagy másképpen az erőforrások elégtelensége. Az erőforrásokat sorba véve ezek a következők lehetnek:

1. Emberi: Egyéni technikai tudás hiánya vagy egészségügyi alkalmatlanság (pl. klausztrofóbia, epilepszia stb.), vagy lehet rossz fizikai vagy fiziológiai állapot (pl. fáradtság, betegség, másnaposság stb., itt említjük meg, hogy alkoholfogyasztás a barlangtúra előtt is tilos! Esetleg rossz pszichikai állapot (pl. ingerült vagy depressziós ember nem ideális túratárs). Természetesen fontos, hogy az adott barlanghoz elegendő felkészültséggel, edzettséggel rendelkező csapat induljon a túrára, de figyelembe kell venni a pillanatnyi edzettségi állapotot is, pl. egy-két, vagy többéves kihagyás után egy egyébként jó barlangásznak sem tanácsos egy nehéz túrára indulni. Fontos, hogy a csoport összeszokott és kellő létszámú legyen (sem túl nagy, sem túl kicsi), akik egységes felszereléssel és technikával rendelkeznek (köteles barlangtúra esetén). A csoporton belüli széthúzás, veszekedés önmagában is veszélyforrás.

2. Anyagi-technikai: Veszélyforrás lehet, ha nincs elegendő mennyiségű felszerelés a túra végrehajtásához, pl. bizonyos aknákba kényszerűségből nem viszünk kötelet vagy valakinek nem komplett a "slósza" (egyéni kiegészítő felszerelése) egy zsombolytúra esetén vagy a felszerelések minősége hagy kívánnivalót maga után.

3. Idő: Veszélyes lehet, ha rossz időgazdálkodás vagy rá nem szánt idő, sietség, kapkodás miatt elmarad a szükséges pihenőidő.

4. Információ: Veszélyt jelenthet, ha a barlangról hiányos, vagy ami még rosszabb, téves információnk van, pl. rossz térképünk vagy beszerelési vázlatunk, vagy valamilyen fontos veszélyrő1 (pl. árvízveszély) nincs tudomásunk, esetleg a szükséges felszerelésről nincs információnk stb. Elegendő erőforrások esetén is veszélyforrás lehet a rossz vezetés, így a tervezés, szervezés hiányosságai, a rossz helyzetértékelések, ill. rossz döntések, egyéni fegyelmezetlenségek.

Itt említjük meg újra a véletlent, amely lehet akár alkalmi, egyéni hiba, és esetleg semmi köze nincs az előzőekben felsoroltakhoz. Egyéni hibát persze bárki bármikor elkövethet, de kiélezett helyzetekben ennek jóval nagyobb a valószínűsége, és rendszerint súlyosabb a következménye. A legtöbb látszólag kizárólag véletlenül bekövetkező baleset okai súlyos mulasztás(ok)ra vezethető vissza.

Barlangi balesetek

    A barlangi baleset fogalmát eléggé sajátosan a mentés szempontjából határoztuk meg: barlangi balesetnek kell ítélnünk a barlangi túra során bekövetkező olyan rendkívüli eseményeket, amelynek következtében a túrázó csoport egy vagy több tagja (vagy akár az egész csoport) további önálló haladásra (így a barlangból való önálló visszatérésre) képtelenné válik. Ennek a megfogalmazásnak sajátossága, hogy a barlangi baleset nem feltétlenül jár személyi sérüléssel, elég ha pl. beomlik egy járatszakasz vagy lezár egy szifon. A furcsa meghatározás oka az, hogy a barlangi környezet eléggé "emberidegen", így ha azt nem tudjuk el hagyni, az már balesetnek számít. Úgy is értelmezhetjük, hogy barlangi balesetnek tekintünk minden olyan esetet, amikor mentésre van szükség. Barlangi mentésnek ezek szerint barlangi baleset bekövetkezése a feltétele, így az egyes barlangász könyvekben előforduló "önmentés" fogalmát értelmetlennek kell tekintenünk, ezt inkább valamilyen szorult helyzetből való kiszabadulásnak, esetleg egy nem várt nehezebb technikai feladat megoldásának kell tekintenünk.
Mentésről akkor kell beszélnünk, ha az illető nem tudja önállóan kiszabadítani magát.
    Baleset tehát lehet sérüléses, vagy valamilyen egyéb továbbhaladási akadály, pl. kőomlás, olyan szűkület, amin keresztül nem tud valaki visszamászni, vagy - és ez a leggyakoribb - valamilyen technikai akadály, pl. tönkremegy mindenkinek a világítása, vagy a csapat nem tud felmászni egy kürtőben a hiányos kötéltechnikai felszereltsége és tudása miatt. Amíg a budai labirintus jellegű barlangok nem voltak lezárva, addig elég gyakori volt az eltévedéses baleset is. A sérüléses balesetek leggyakrabban lezuhanás miatt történnek, de sziklaomlás, kőhullás is okozhat fizikai sérülést.
    Fiziológiai sérülés a fulladás, mérgezés vagy a fáradtság, kimerülés, végkimerülés, ill. kihűlés. Barlangban ezek közül a kihűlés az egyik leggyakoribb, bár rendszerint összefügg a kimerültséggel. A kihűlés tulajdonképpen a testhőmérséklet lecsökkenése. Tünetei kezdetben a fázás, didergés, majd súlyosabb esetben a didergés megszűnik, és idegrendszeri működési zavarok jelentkeznek. A hűlőfélben levő társunk tünetei leginkább egy "merev részeg" emberéhez hasonlítanak: egyensúlyzavarok, fásultság, akaratgyengeség, csak aludni kíván stb. Ez a folyamat már majdnem visszafordíthatatlan, amit tehetünk, az, hogy gyors könnyen emészthető élelmiszert adunk neki (pl. szőlőcukor), ha van mód, akkor forró itallal itatjuk, és igyekszünk őt mozgásban tartani. Erre legalkalmasabb, ha könnyű terepen viszonylag gyors mozgásra késztetjük.
Ha ez már nem megy, akkor lehetőleg gyorsan meleg hálózsákot és főzőeszközt kell a barlangba juttatni, majd lámpákkal, izolációs fóliával minél otthonosabb környezetet biztosítani a pihenéshez. Ha a kihűlt sérült már elvesztette eszméletét, csak szakszerű orvosi kezelés mentheti meg az életét, amely többek között sérült külső hőforrással történő szakszerű felmelegítéséből áll, erre pedig barlangi környezetben nincs mód.

Teendők baleset esetén, társmentés, a mentőszolgálat értesítése

Ha a barlangi túra során baleset történik, akkor különösen fontos a csoport fegyelmezett, összehangolt tevékenysége, ilyenkor - mint minden kiélezett helyzetben - az egyszemélyi döntés az egyetlen járható út, tehát a további teendőket túravezető határozza meg. (Ha maga a túravezető sérült meg, akkor szerepét át kell venni egy "rangidős" túratársnak.)

Társmentés

    Ha baleset következik be, akkor első teendő (szükség esetén a túratársak és a túravezető értesítése mellett) az, hogy az illetőt biztonságba helyezzük. Ez adott esetben lehet a sérült személy kötélről való leszedése vagy a szűkületből, vízesés alól való kihúzása, és egy viszonylag kényelmes, tágas, otthonos helyre való szállítása. Következő lépés az elsősegélynyújtás - ha szükséges. Ez a könyv terjedelmi okokból nem tud foglalkozni az elsősegélynyújtással, ezt a csoportban erre legjobban felkészült személy - általában a túravezető - végzi. Következő lépés valamiféle diagnózis megállapítása, amely a további teendőket meghatározza. Itt túravezető fontos döntést hoz: értesítik-e a barlangi mentőszolgálatot, vagy megpróbálják a sérültet társmentés keretében a felszínre juttatni.
Magától értetődik, hogy a döntésben kizárólag a sérült érdekeit lehet figyelembe venni, így pl. a túra folyatásáról szó sem lehet. Ha a barlangi baleset után úgy döntünk, hogy nem szükséges a mentőszolgálat értesítése, akkor a túratársaknak kell a sérültet felszínre szállítani vagy segíteni. Erre akkor kerülhet sor, ha a sérülés nem súlyos (barlangi körülmények között minden csonttörést súlyos sérülésnek kell tekintenünk az orrcsont- és ujjcsonttörés kivételével) és/vagy a kijárat könnyen, gyorsan elérhető, illetve a mentőszolgálat helyszínre érkezésének kivárása tovább súlyosbítaná a helyzetet.
    A társmentésnek fontos előnye a mentőszolgálati mentéssel szemben, hogy azonnal "kéznél van", de hátránya az erőforrások szűkössége. A két legfontosabb hiányzó dolog általában az orvos és a hordágy hiánya. Társmentés közben, ha a sérült állapotának menet közbeni romlása miatt meg kell gondolnunk magunkat, az súlyosabb helyzetet idézhet elő, mintha azonnal a barlangi mentőszolgálat értesítése mellett döntöttünk volna.
    A barlangból való mentést a mentőszolgálat tagjai ingyen végzik, ennek anyagi forrásait a minisztériumok eseti támogatásai és különböző alapítványok, valamint a mentőszolgálat tagjai maguk adják (pl. úgy, hogy saját felszerelésükkel, saját autójukkal utaznak a helyszínre). A mentőszolgálat tagjai egyébként kivétel nélkül technikai tanfolyamot végzett, tapasztalt és aktív barlangászok, a vezetői pedig szervezésben jártas, jó kapcsolatokkal rendelkező régi barlangászok, akik szükség esetén komoly segítséget tudnak "felhajtani" (pl. helikoptert szerezni stb.).

Barlangi Mentőszolgálat értesítése

Ha a Barlangi Mentőszolgálat értesítése mellett döntünk, akkor először is össze kell szedni a mentőszolgálatnak adandó információkat. Ezek a következők:
 
  1. Mi történt,
  2. Hol (melyik barlangban, annak melyik részében) történt,
  3. Mikor történt,
  4. A sérült(ek) neve,
  5. A sérült(ek) állapota (eszméleténél van-e, válaszol-e a kérdésekre, van-e nyilvánvaló sérülése, esetleg légzés, pulzus-információk),
  6. Egyéb információk (pl. mit tettünk a sérült érdekében stb.).
    Ezután legalább két ember kiindul a barlangból, hogy a lehető leggyorsabban értesítse a Barlangi Mentőszolgálatot. A többiek feladata az, hogy a mentőszolgálatra való várakozást minden lehetséges eszközzel tegyék kényelmessé a sérült számára. Alapszabály, hogy a sérültet soha nem szabad magára hagyni, mert további bajt okozhat magának. A legfontosabb, hogy további sérülésektől óvjuk, ezek között a kihűlés a legvalószínűbb. Szigeteljük el a sérültet a talajtól, falaktól bármivel, ami erre alkalmas (pl. kötéltekercs, bivakzsák, az elsőgély-felszerelésben található izolációs fólia - természetesen mindenkié együtt - társak által levetett ruhák stb.).
    Ha a sérült ruhája, csizmája vizes, öltöztessük át (itt is a többiek levetett ruhái jönnek szóba). Ne feledkezzünk meg arról, hogy többórás várakozásra kell rendezkedjünk, ez a sérült számára - de a többiek számára is! - a kihűlés veszélyével fenyeget, ezért a továbbiakban ugyanúgy kell eljárni, mint kihűléses sérülés esetén (hálózsák, főzőeszköz, szőlőcukor stb., lásd fentebb). Másik tudnivaló,  hogy a felszínre szállítás a sérült számára megerőltető lesz, neki leginkább pihenésre és könnyen emészthető táplálékra van szüksége - már amennyiben eszméleténél van. Ha nincs eszméletnél, az ún. "stabil oldalfekvés" testhelyzet az a pozitúra, amelyben a legkisebb veszély fenyegeti a sérültet. A továbbiakban a sérült körül igyekezzünk kellemes, megnyugtató, jó hangulatot biztosítani.
 
    A Barlangi Mentőszolgálat értesítése a rendőrségen keresztül, a BRFK központi ügyeletén történhet (Budapesti Rendőr Főkapitányság a könnyen megjegyezhető budapesti telefonszám: 443-50000; a központi ügyeletet kell kérni). Itt be kell jelenteni a balesetet, és kérni kell a Barlangi Mentőszolgálat értesítését. A központi ügyeleten rendelkezésre áll a mentőszolgálat riasztási listája, erre szükség esetén - mivel szerencsére ritkán fordul elő riasztás - emlékeztetni kell az ügyelet illetékeseit. A fentebb leírt információkat a központi ügyeletnek be kell mondani. A beszélgetést hangszalagon is rögzítik, de ettől függetlenül minden esetben vissza kell ismételtetni a megadott adatokat, hiszen a rendőrségi ügyeletesnek nem sokat jelentenek az olyan kifejezések mint, pl. Matyiban, Opera-nagytravinál, vagy Solymári, "Aki keres az talál"-nál,  de egyértelmű útbaigazítása barlangi mentőknek.. Ezután ha van módunk, akkor közvetlenül is értesítsük a Barlangi Mentőszolgálat vezetőségét. a sisakba ragasztható riasztási lista alapján, hogy az információkat pontosabban megadhassuk a mentéshez. A rendőrség értesítését ne mulasszuk el, mert nekik intézkedési kötelezettséget jelent, és ők a Barlangi Mentőszolgálatnak - elsősorban a gyors helyszínre érkezés és a híradás biztosításával (helikopter, rádiótelefon stb.) - igen hathatós segítséget tudnak nyújtani.
 
Jó tudni még, hogy a miskolci barlangi mentők a miskolci mentők (04) telefonszámán elérhetők (jelenleg Dr. Komlóssy Attila a miskolci mentőszolgálat egyik orvosa tudja riasztani a többieket), és a Bükk körzetében valószínűleg gyorsabban a helyszínre érkeznek, mint a budapestiek.
A Barlangi Mentőszolgálat tagjai személyi hívókat is igénybe vevő riasztási rendszeren hamar elérik egymást, de szükség lehet még az információk pontosítására, ezért jó, ha a mentést kérők telefonközelben maradnak, és megadják a telefonszámukat a mentőszolgálatnak.
Amint a helyszínre ér, a csoport társmentési feladata véget ér, a továbbiakban a mentőszolgálat munkáját segíthetik elsősorban információkkal. A vezetést ilyenkor a Barlangi Mentőszolgálat veszi át.

 
Sorold fel az objektív veszélyforrásokat! 
Sorold fel az szubjektív veszélyforrásokat! 
Hogyan kell értesíteni a barlangi mentőszolgálatot, miért? 
Milyen adatokat kell közölni a mentés kérésekor?
 
miniLEXIKON