Sorozatunknak ebben a részében még mindig a Szilicei-fennsíkon maradunk. Hiszen Gömörnek ez a része annyi csodálnivalót, annyi értékes természeti ritkaságot tartogat számunkra, hogy mindegyikük részletes ismertetése  külön monográfiát érdemelne. 
Természettani szempontból ezek között igen nehezen lehet különbséget tenni, így a legértékesebbek kiválasztása sokszor szubjektív alapokon nyugszik, figyelembe véve kutatásuk történelmi hátterét is. Valahogy így vagyunk a Barazdalás nevű zsombollyal is, hiszen rajta kívül számos más értékes aknabarlang található ezen a vidéken. Ezek nemcsak egyedülálló kifejlődésükkel vonják magukra a figyelmet, de mára már nélkülözhetetleneknek bizonyultak a térség földtani fejlődésének meg-ismeréséhez is. Az alábbiakban tehát ezekről is szót kívánnánk ejteni.
Ha Gombaszögről Szilicére utazunk és elhagyjuk a meredek hegyoldalba vájt tűkanyarokat, elénk tárul a fennsík töbrökkel tarkított, sajátságosan dimbes-dombos látványa. Mivel a sekély karsztos talajon már ugyancsak nehéz megmunkálható földet találni, így a sziliceiek sok-szor egy-egy erőteljesebben feltöltöltődött töbör alját használják fel termőföldnek. A karszt ezért itt még nem is mutatja igazi képét. Ha azonban észak felé letérünk az útról és gyalogolunk nagyjából egy kilométert, az erdős-bokros felszínen már egymás után bukkannak elő az apró fehér mészkőrögök, vagyis a karrok. Ezek a karsztos vidékekre oly tipikus jelenségek sokszor sorjában helyezkednek el egymás mögött, a nép ezért egyes vidékeken ördögszántásnak is nevezi őket. A sziliceiek a Barázdálás, vagy gömöriesen Barazdalás nevet adták ennek a területnek. 
A sűrű erdőben, a karros dombocskák között húzódik meg egy tölcsérszerű mélyedés, melynek aljából nyílik a híres-neves zsomboly bejárata. Az elsőízben idelátogató turista csak nehezen talál rá – a bejárati töbör aránylag széles terjedelme ellenére is, mivel az erdő itt eléggé sűrű, átláthatatlan. Ha azonban sikerül rátalálnia, nem mindennapi látványban van része. A tölcsérszerű töbör alján, hatalmas kőbálványok között egy háromszög alakú nyílás rejtőzködik, amely a mély felé hamarosan kiszélesedik. Persze ide már nem tudunk bejutni, hiszen a zsomboly bejárásához kellő barlangászfelszerelés és engedély szükségeltetik. A nyílásból kiáramló nyirkos, hideg levegő azonban elárulja, hogy alatta tiszteletet és elővigyázatos-ságot parancsoló aknák egész sora húzódik az ismeretlen mélység felé. Sokáig nem is merészkedett le ide senki sem. A helybéliek is tisztességgel elkerülték. Ha voltak is kísérletek bejárására, azok valószínűleg csak a 41 m mély bejárati aknáig jutottak le és írásos emlék nem maradt róluk.
Az első tudományos igényű kutatóexpedíciót csak 1953-ban szervezték a barlang titkának felderítésére. Főleg Ondrej Majda-Hraškot, a Szilicén szolgálatot teljesítő csendőrt nem hagyta nyugton a zsomboly rejtélye, aki akkor már számos barlangot átkutatott a fennsíkon. Már 1950-ben próbálkozott a Barazdalás meghódításával, közösen Ján Majkoval, a Domica-barlang felfedezőjével. Mivel Majko a pozsonyi székhelyű „Cestovný ruch“ nevű idegenforgalmi cégnél dolgozott hivatásos barlangkutatóként, így aránylag könnyen meg tudtak szervezni egy nagyobb szabású kutatótábort. Erre 1953. július 16-tól 20-ig került sor, több mint 40 kutató részvételével. Az akciót Leonard Blaha, a cég barlangkutató részlegének vezetője irányította. A siker érdekében jóformán minden akkoriban ismert barlangkutatót mozgósítottak. A barlang tudományos feldolgozásával Szenes János geológust bízták meg, aki jól ismerte a fennsík karsztjelenségeit. A mérési munkák Svatopluk Kámen tiszolci barlangkutatóra hárultak, de az akcióban részt vettek hegymászók és filmesek is. Előkészítését olyan tapasztalt barlangászok segítették, mint Herényi László, a Gombaszögi-barlang egyik felfedezője. A kutatókat csőrlő segíségével eresztették le a mélybe, a felszínnel való összeköttetést pedig telefonon biztosították. Egymás után sikerült bejárniuk a több szintet képező függőleges földalatti aknákat. Már az első, 41 m mélyen levő szinten elcsodálkoztak a zsomboly falát sűrűn beborító apró borsóképződményeken. A rajtuk megcsillanó vízcseppek ezernyi parányi tükörként verték vissza a barlangutatók lámpafényét. A csőrlőt hegymászók eresztették le fokozatosan az egyes szintekre, ami aztán biztosította a továbbhaladást. Az első szintről egy további 40 m mély akna vezetett a mélybe, innen pedig a következő akna leküzdésé- vel 130 m mélységig ereszkedhettek le. Ez alatt már hatalmas méretű termek tátongtak, melyeknek falát a borsóköveken kívül gyönyörű cseppkőlefolyások és függönyök is díszítették. A zsomboly agyaggal eltömődött alját 182 m mélységben érték el. Abban az időben ez igen nagy sikernek bizonyult, mivel nemcsak a Gömör-Tornai-karszt legmélyebb zsombolyát sikerült felfedezniük, de egyben az akkori Csehszlovákia legmélyebb barlangját is.
Az elért siker természetesen felkeltette az ország barlangkutatóinak érdeklődését. Főleg cseh szpeleológusok érdeklődtek a híres Macocha-barlang mélységét is meghaladó zsomboly iránt. Egymást követték a különböző amatőr barlagkutatók leszállási kísérletei, amelyek azonban új ismereteket aligha tudtak felmutatni. Ezidáig ismeretlen járatokat csak 1964-ben a Morva Múzeum által szervezett csoportnak sikerült feltárnia Jan Přibyl vezetésével. Tagjai a Morva-karszt környezetéből kerültek ki, akiknek amúgyis nagy tapasztalatuk volt a függőleges barlangok kutatásában. Kitartó munkával 170 m mélységben kiterjedt járatokat tártak fel, helyenként rendkívül gazdag cseppkődíszítéssel. A barlang mélységét 205 méterben adták meg, amely azonban később hibásnak bizonyult. A felfedezett új járatok ennek ellenére cseppkődíszítésük révén máig sem veszítettek értékükből. A siker nem hagyta nyugton őket és négy évvel később viszszatértek a barlanghoz. A bontást a harmadik szinten kezdték meg, ahol egy szűk járat átásásával hatalmas termet tártak fel. Ez máig is a legnagyobb és legszebb terme a barlangnak. 
A hetvenes évek elején a Szlovák Szpeleológiai Társaság is szervezett expediciót a barlangba. Az egyes szinteken részletesen mérték a barlang hőmérsékletét. Új ismereteket hoztak Vladimir Košel barlangbiológus megfigyelései, aki 1973-ban csaknem 30 fajt gyűjtött be és határozott meg a barlangból. Ezek közül legértékesebbek az állandó barlanglakó állatok, az ún. troglobiont fajok, mint pl. a hófehér színű szemercsés vak ászka (Mesoniscus graniger), a Porrhomma profundum nevű földalatti üregekben élő pók, vagy az Oribella cavatica nevű atkafaj. 
A hetvenes években a zsombolymászó technika tökéletesedésével egyre gyakoribbá váltak a szervezett és szervezetlen látogatások a Barazdalásban. Ezek nagyobb része több-kevesebb hulladékot is hagyott maga után a barlangban. A hetvenes évek közepe felé már annyira szennyezetté vált a barlang, hogy 1975-ben, a Nemzetközi Barlangkutató Unió által meghirdetett barlangvédelmi évben, prágai és brünni barlangkutatók hozzáláttak a barlangi járatok kitisztításához. Az akció végén 2,5 köbméter hulladékot, főleg konzervdobozokat, festékesdobozokat, műanyagot, üvegeket, kábelokat hoztak a felszínre. Még szétfolyt higanyt is találtak a barlangban. 
Közben az Alacsony-Tátrában több mély barlangot fedeztek fel. Az 1969-ben feltárt Záskočie-barlangban fokozatosan 284 m mélyre jutottak le a barlangászok, majd a Starý hrad nevű barlangrendszerben 277 m mélységet értek el. Ezt a barlangot később tovább bontották, aminek következtében 432 méterre tudtak leereszkedni, így Szlovákia legmélyebb barlangjává vált. A Gömör-tornai-karszt területén is megdöntötték a Barazdalás mélységi egyeduralmát. A Jászói-fennsíkon ugyanis 1986-ben kassai barlangászok továbbjutottak az 1947-től ismert Nyest-zsombolyban, ahol végülis 203 m mélységet sikerült elérniük. Ezek a felfedezések persze jelentősen tompították a Barazdalás egykori fényét. Egyre kevesebb szpeleológus tanúsított érdeklődést iránta. Ehhez nagyban hozzájárult az 1995-ben elfogadott természetvédelmi törvény is, amely szerint Szlovákiában minden barlang államilag védetté vált és látogatásukat – az idegenforgalmi barlangok kivételével – hivatalos engedélyhez kötötték. Így aztán a Barazdalás cseppkövei és borsókövei is nagyobb esélyt kaptak a túlélésre.
A hetvenes évek vége felé és a nyolcvanas években a zsombolymászó technika olymértékben tökéletesedett, hogy a Barazdalást többször is gyakorlóhelynek használták fel a nagy külföldi zsombolyok meghódítására ké-szülő csoportok. A barlangkutatók ugyanis már a nehézkes drótkötelek és csőrlők használata helyett könnyű poliamidköteleken és aluminium mászógépeken ereszkedtek a zsombolyokba, ami nagyban megkönnyítette az előrehaladást. 
A zsombolyok különleges jelenségei a karsztnak. Néha, főleg a szlovákiai magyar sajtóban sokszor szakadéknak is nevezik őket. Ez helytelen, hiszen csak elvétve előforduló altípusuk keletkezik beszakadással. Túlnyomó részük a széndioxidban dúsult víz lassú oldásával jön létre. Az esővíz, a hólé lassan szivárog alá a vastag mészkőösszletben, olyan helyeket keresve, ahol a kőzet már korábbi szerkezeti mozgások, nyomások hatására összerepedezett állapotban van. Különösen markánsak azok a hasadékok, amelyek két kőzettömb elmozdulása, elcsúszása révén jöttek létre. Ezek az ún. vetők, amelyekben a kőzet olymértékben van összezúzva, hogy könnyű prédájává válik a gyenge savként, agresszívan viselkedő leszivárgó vizeknek. Azok a helyek pedig, ahol két törés vagy vető keresztezi egymást, kimondottan kedvező feltételeket jelentenek a zsombolyok létrejöttéhez. Persze ezek a zsombolyok eredetileg többnyire töbrök, víznyelők alatt jöttek létre és később, amikor már kellőképpen kifejlődtek, elképesztő mennyiségű vizet voltak képesek a föld alá vezetni. A nagy erővel lebukó felszíni vizek aztán mechanikusan is koptatták és szélesítették az oldással kialakult zsombolyok falait. A zsombolyok  mélysége attól függ, milyen vastag a karszt azon része, amelyben a repedéseket, üregeket még levegő tölti ki (szaknyelven nevezve a vadózis zóna). Mert hiszen csak ebben a zónában tud függőleges irányban fejlődeni a földalatti üreg. Amint a leszivárgó,vagy a víznyelőkben lebukó víz eléri a vízzel kitöltött repedések zónáját, mozgása vízszintes irányúvá válik és természetesen a kialakított barlangok jellege is ilyen lesz. Ha a karszt földkéregmozgások következtében aránylag gyorsan emelkedik ki, vagyis viszonylag rövid idő alatt nagyobb vastagságú vadózis zóna jön létre, akkor ennek megfelelő mélységű zsombolyok jönnek létre. 
Ilyen esettel állunk szemben a Szilicei-fennsík északi részén is. A vadózis zóna, vagyis a karszt felszíne és nagyjából a Sajó völgyének szintje közötti távolság itt eléri a 300 métert is, tehát elméletileg a zsombolyok mélysége is ilyen lehet. A valóságban azonban ezek az aránylag szűk és mély függőleges földalatti járatok gyakran eltömődnek, egyes részei feltöltődnek. Így a Barázdálás környékén található zsombolyok mélysége sem egyforma. Némelyikük, mint pl. a Kis-zsomboly vagy a Nagy-bikkfa eléri a 142, illetve 141 méter mélységet, a Nagy-zsomboly azonban már csak 55 m, a Kis-bikkfa pedig mindössze 34m mély. Jellegük is különböző. A Kis-zsomboly egy kb. 8 m átmérőjű, egyszerű, függőleges falú aknát képez, a Nagy-bikkfa pedig már tagolt, hatalmas termekkel, csodálatos földalatti tavacskákkal, gazdag cseppkődíszítéssel. Ez több búvóhelyet biztosít a barlangi állatvilágnak is. A Nagy-bikkfa zsombolyban pl. több mint száz egyedből álló denevérkolónia lakozik, melyek között a gyakrabban előforduló fajokon kívül (kis patkósorrú, közönséges denevér) megtaláljuk a ritkábban fellelhető vízi denevért (Myotis daubentoni), vagy a nagy patkósorrú denevért (Myotis ferrumequinum). A zsombolyok jellegének tehát természetvédelmi vonatkozásai is vannak. 
A Szilicei-fennsík déli részén már nem volt ilyen mértékű kiemelkedés megfigyelhető. Ezért itt már néhány tíz méter mélységben találhatunk barlangi patakot és persze hiányzanak a zsombolyok is. A Domicában például már néhány méter megtétele után megpillanthatjuk a Styx-patak vizét. 
A zsombolyok tehát ilymódon pontos képet adnak számunkra a fiatalabb földtani korokban lejátszódó kéregmozgások jellegéről, nagyságáról. Nyomon követhetjük általuk a hegység egykori kiemelkedését vagy süllyedését. Ezért minden egyes zsomboly külön értéket jelent.  Cseppkődíszítésük is sokszor sajátságos. Ilyen a Barazdalás is, amelyre a borsókövek a jellemzők. Ezek az apró borsószerű kinövések a barlangi falon főleg akkor jönnek létre, amikor igen csapadékos években a karsztvíz szintje annyira felemelkedik, hogy elönti a zsombolyokat is. A víz túltelítettsége következtében az oldatból mész válik ki, amely egy-egy kristályosodási centrumhoz kötődve az érdes barlangi falon sok-sok apró, borsószerű képződményt hoz létre. De létrejöhetnek akkor is, ha a zsombolyt levegő tölti ki. A túltelített vízpárából ugyanis szintén válhat ki mész, amely hasonló módon rakódik le a barlangi fal érdes felületére. 
A Barazdalást borsókövei, mélysége és sajátságos jellege, valamint bejárásának története folytán méltán sorolhatjuk Gömör kiemelkedő természeti örökségei közé. Védettsége a természetvédelmi törvényből adódóan biztosított, környezete – a Szlovák-karszt – pedig ez év májusától nemzeti park lett.