Eszterhás István

A KÁDÁRTAI-FORRÁSBARLANG ÉS KÖRNYÉKE

E tíz méter körüli barlangról szóló hosszabb eszmefuttatás elé a közelmúltban elhunyt neves barlangkutató geológus, Halász Árpád gondolata kívánkozik mottóul, mármint hogy: „A kis barlangok a nagy dolgok hordozói.”

Veszprém közigazgatási területéhez tartozó Kádárta határában találjuk a Kádártai-forrásbarlangot. A rövid barlangból feltűnően sok víz áramlik ki. Tulajdonképpen a Bakony egyetlen aktív patakos forrásbarlangja. A barlang és környékének kutatására a Közép-dunántuli Természetvédelmi Igazgatóság 1189-2/'93. sz. engedélye alapján az MKBT Vulkánszpeleológiai Kollektívája vállalkozott. Nyolc hozzáértő /Bogdány János, Bubics István, Eszterhás István, Gönczöl Imre, Gönczöl Imréné, Gönczöl Tímea, Horváth Georgina, Szobonya Károly/ öt hétvégén; összesen 25 munkanapot töltött a helyszínen terepbejárással, mérésekkel, térképezéssel, adat- és anyaggyűjtéssel. Ezekből az adatokból és a korábbi kutatások /említések/ eredményeiből állítottuk össze e dolgozatot.

A GELEMÉRI-FENNSÍK TÁJFÖLDRAJZA

A Balaton-felvidék északkeleti részét alacsony helyzetű fennsíkok alkotják. E fennsíkok közül a Veszprémi-fennsík északi részén van az általunk kutatott kistáj, a Geleméri-fennsík.

Ezt a 12 km2-es három oldalról törésekkel határolt kistájat északról, Kádárta térségében a Veszprémi-törés lépcsője; keletről a Kádártát Hajmáskértől elválasztó, egyébként névtelen „határvölgy”; délről a Veszprém és Litér között húzható egyenes mentén bizonytalanul kijelölhető vonal választja el a Cser-erdőtől; keletről pedig a Kása-völgy határolja. Nevét a terület déli részén, a Hamarászó-völgy mentén egykor volt Gelemér nevű községről kapta, amely a törökdúlás idején pusztult el. Barlangkataszteri beosztás szerint a Geleméri-fenn­sík északkeleti fele a 4464-es /Polgárdi/, a délnyugati fele a 4462-es /Füredi/ területhez tartozik.

A látképileg is fennsíki táj enyhén észak felé lejt /270 m-től 200 m-ig/, melyet ÉÉNY-DDK-irányú kisebb lokális törések darabolnak tovább. E törések megcsapolták a felszín alatti vizeket és így patakvölgyi erózióval továbbmélyültek, helyenként szurdokszerű völgyeket alkotva. A denudálódott, szinte egyenes síkra gyalult táj nagy részét egy nézőpontból beláthatjuk, hisz alig képződött rajta talajtakaró, így 80-85 %-át csak aprófüvű legelő borítja. Fák, bokrok többnyire csak a nedves völgyekben vannak, valamint a 8-as út mellett fenyőkből telepített erdősáv található. A Geleméri-fennsík kiességét fokozza, hogy a közelmúltban még harckocsik gyakorlótere volt. Közepén két nagyobb bányagödröt is mélyítettek, melyből dolomitmurvát fejtettek, illetve ma is fejtenek.

A fennsík könnyen megközelíthető, hisz Veszprém városától mindössze 5 km-rel van északkeletre. Déli, magasabb részén halad át a 8-as sz. főközlekedési út, melyről hat /földút/ leágazás tart a fennsíkra. Északi peremvidékén van Kádárta település, mely aszfaltos országúti összeköttetésben van Veszprém központjával és Gyulafirátót faluval. /A Budapest ­Szombathely vasútvonal ugyan érinti Kádártát, de csinos vasútállomása napjainkra már megszűnt működni./

A Geleméri-fennsík Az MN Térképészeti Intézet 1981-es felvétele

A GELEMÉRI-FENNSÍK FÖLDTANI KÉPE

A Geleméri-fennsíkkal geológiailag összefügg, vele egységet alkot a tőle keletre levő Berek-hegy és déli folytatása, a Cser-erdő. A három összefüggő kistájat markáns törések határolják: északról a Veszprémi-, délről a Litéri-főtörés, keleten a Sólyi-, nyugaton a Szabadjai-kereszttörés. E törések ferdék, így a síkjukban történt mozgás egyszerre függőleges és vízszintes elmozdulást is eredményezett, azaz rátolódást, elcsúszást /BENDEFY 1967, LACZKÓ 1911, TAEGER 1936/. A Veszprémi- és Litéri-főtörés között, ezekkel többnyire megegyező irányban egy köztes rátolódásos vetődést mutató törés, a Geleméri-törés van /vö. metszetrajz/. A főtörések között ÉÉNy-DDK irányban számos kisebb, lokális törés mutatható ki.

A déli irányból támadó orogén erő a rögöket a ferde törések mentén különböző mértékben megemelte és megbillentette. Az uralkodó dőlés az északnyugati irányú, az idősebb rétegek­ből álló rögdaraboknál általában 30-35°-os, a fődolomit esetében 10-15°-os. Déli, délkeleti meredek /60-80°-os/ dőlést a törések közelében lehet észlelni, amit azzal magyarázunk, hogy a vető menti elmozdulás során kőzethajlás /flexura/ következett be a kevésbé rideg kőzetek esetében, illetve a töréseket több párhuzamos vetősík alkotja és a kisebb köztes darabok az elmozdulás során élükre fordultak a fő tömegek között /BENDEFY 1967/.

A szűkebb értelemben vett Geleméri-fennsíkot két meghatározó rög, valamint kisebbrészt az északi peremvidékhez kapcsolódó harmadik rög kiemelt helyzetben levő széle alkotja. A déli részen, a Litéri- és a Geleméri-törés között lévő rög alsó és középső triászbeli rétegekből áll és átlagosan 30-35°-osan északnyugat felé dől /LACZKÓ 1911/. Az ettől északabbra a Geleméri- és a Veszprémi-törés között levő rög nori fődolomitból áll és mintegy 15°-osan dől északnyugatra. A Veszprémi-töréstől északra még keskeny sávban kőbörcök kapcsolódnak a Geleméri-fennsíkhoz. Ezek középső triász rétegekből vannak /DETRE-PEREGI-RAINCSÁK 1979, LACZKÓ 1911/, illetve fedőjükben néhol pliocén édesvizi mészkő található, dőlésük 30-80° északnyugati irányba.

Tehát, délről észak felé egészen a Veszprémi-törésig egyre fiatalabb, triászkori rétegeket találunk. Területünk leg­délibb részén, a 474 m-es pont közelében bukkannak a felszínre a werfeni palák. Majd a 8-as út felé, meglehetősen rossz fel­tárásban, bozótos között lehet rátalálni a következő rétegre, az alsó, vagy triolites márgára. A 8-as út geleméri-fennsíki szakasza werfeni dolomitra épült. E főúttól északra pedig még mindig alsó triász, werfeni lemezes mészkövet találjuk a felszínen /Hamarászó-völgy felső szakaszának oldala/.

A középső triász balaton-felvidéki jellegzetes kőzete, a megyehegyi dolomit karéjosan kapcsolódik a werfeni lemezes mészkövekhez. A két kőzet határvonalát nem is lehet észlelni, mert a felszínen kőzettörmelékes vékony talajréteg borítja azt. A megyehegyi dolomitot északról ún. Trinodosus márgás réteg zárja. Egykor források jelezték e vízzáró réteg felszínre bu­kását, mára viszont a mögöttük levő függő karsztvíztárolók a 8-as út építése során megsérültek és a források elapadtak. A Geleméri-fennsíkot teljesen átszeli a középső triászban képződött kovasavas mészkő, az ún. tridentinus mészkő /névadó kövülete az Arcestes tridentinus/. E réteget követi a karni márga, amit a Balaton-felvidéken általában felső márgaként említenek, de az itteni vöröses kifejlődésű variációját LACZKÓ Dezső /1911/ sólyi márgaként írja le. Ezen márgaréteg mentén ma is forrásokban csapolódik meg a tőle délre lévő függő karsztvíztároló. A Geleméri-törés mentén foltonként előfordul még a füredi mészkő is.

A Geleméri-töréstől a Veszprémi-törésig terjedő, kb. 1,5 km-es sávban kizárólag nori fődolomit található néhol márgás közbetelepülésekkel. A lokális törésvonalak mentén áramló víz sok helyen vasoxiddal színezte e dolomitot. Az itteni fődolomit aránylag jól murvásodott, néhány kitüntetett helyen pedig teljesen murvává alakult. A Veszprémi-törés közelében a dolomitsziklákon felfedezhető az erőteljes szerkezeti mozgások jele - általában felmorzsolódás, breccsásodás.

Kádártai-forrásbarlang, Veszprém, Kádártai-halastó partja

A Veszprémi-törésen túl, a Geleméri-fennsík északi pe­remén jellemző a középső triász ladini és karni rétegek érint­kezési vonala /DETRE-PEREGI-RAINCSÁK 1979, LACKÓ 1911/. Ez a fennsíkhoz tartozó börcökön és Kádárta házai között nyomozható. A tridentius mészkőbörcök tetején a Hamarászó-völgytől nyugat felé, egészen a Bede-völgyig pliocén babérlenyomatos édesvizi mészkő található. Ez a jelenség egy pliocénvégi kiemelkedési stádiumra utal /JUHÁSZ 1987/.

A KÁDÁRTAI-FORRÁSBARLANG

Kádárta Fő utcája a falu keleti részén villásan kettéágazik. A jobbra, délkelet felé tartó úton a betonelemkészítő üzem, majd a termelő szövetkezet állattelepe mellett hagyjuk el a község belterületét a murvabánya felé tartó aszfaltúton. Az állattelep sarkánál a bánya felé tartó aszfaltútból balra, keletre murvás földút ágazik ki. E keletre tartó úton kb. 700 m megtétele után érjük el a halastó kerítésén nyitott bejáratot. Előtte a Hamarászó-völgy mesterségesen kialakított „teraszán” autóparkoló található. A halastó bejárata általában horgászszezonban /tavasztól ősz közepéig/ napközben nyitva van. A halastó üzemeltetőjének /1993-ban a Horgász Egyesületek Veszp­rém Megyei Szövetsége - Veszprém, Muskátli u 2./ hozzájárulásával tekinthetjük meg az egykori murvabánya gödrében kialakított tavat és annak partját.

A Kádártai-halastó délkeleti partján, 30 m-re a halőr­háztól mély horhos húzódik a víztükür felé. A 3,5 - 4 m mély, de rövid horhos alján bővizű gyors patak fut a tóba. A patak egy barlangszájból, a Kádártai-forrásbarlangból jön. A barlang az 1970-es évek végén, vagy az 1980-as évek elején kezdett ala­kulni, mint azt egy helybélitől megtudtuk, ahogy az illető mond­ta – „egy kutya éppen, hogy csak befért a lyukon” /egyébként valószínűtlen, hogy bármilyen eb be is ment volna!/. A barlang első leírása, kataszterbevétele 1991-ben történt /ESZTERHÁS 1991/ - ekkor 11 m hosszú és átlagosan 1,6 m magas volt az üreg.

A forrásbarlang szája a horhos alsó részének délnyugati végében nyílik, 1,05 m széles és 1,55 m magas a nyílása 196 m tengerszint feletti magasságban van. Alján teljes szélességben és mintegy 15-20 cm vízmagassággal ömlik ki a víz. A vízhozam 1993. IX. 18-án 600 liter/perc volt, de vélhetően évszakos rendszerességgel változni is szokott, amire a helybéliek is utaltak. A bejáratot követően egy 8,00 m hosszú, enyhén emelkedő, majd­nem egyenes, 0,70 és 1,20 m széles folyosó tart délnyugati irányba a végpontig. A folyosó magassága változó, a bejáratnál, mint már említettük, 1,55 m, két méterrel beljebb már 2,60 m, három méter után ismét alacsonyabb, 1,60 m, a végpont előtti másfél méteren pedig kb. 1,20 m. E főfolyosónak tekinthető járat végpontjából jobbra, észak felé egy 1,05 m hosszú, átlagosan 30 cm magas, 0,50 m-től 0,25 m-ig szűkülő szélességű vízadó oldaljárat, balra /dél felé/ pedig két hasonló méretű és funkciójú oldaljárat /egyik közvetlen a bejárat után, a másik 3 m-re a bejárattól/ indul végpontjaik felé emelkedve. Így a Kádártai-forrásbarlang teljes hossza 11,20 m.

A barlangot körülfogó kőzet erősen murvásodott triász fődolomit. E kőzet a barlang 8 m-es hosszmetszete mentén sem egyveretű. Többnyire breccsásodott murva, ez nagyobbrészt ún. elsődleges kötőanyaggal van cementálódva, kisebb részben pedig a már ismételten szétmosott szemcsék utólag kérgeződtek egybe. Ez utóbbi esetben a bekérgező ásványbevonat alkalmasint szerves törmeléket /növényi rostot/ is magába foglal. Továbbá van olyan breccsaváltozat is, amelyben a „kőzetdara” csak sarkainál van összecementálódva és így lazának tűnő /de azért szilárd/ hézagos szerkezetet képez. A barlang legmagasabb része körül, különösen a bal oldalban vöröses vasoxid bemosódás tapasztalható a murvás dolomitban. Több helyen pedig /leginkább a be­járattól 5 m-re/ mangánoxidtól származó szürke, füstszerű bevonat színezi a breccsás murvarögöket, azoknak csak a felszínét mind a légtérrel érintkező falakon, mind a víz alatt. Felületes szemlélődés után ásványképződmények nem tűnnek szembe, de alaposabb nézelődéssel észrevehető egy kb. 1 m2-es felületet bekérgező vékony meszes réteg a barlang jobb oldali falán a bejárattól kb. 1 m-re. Az állandó vízjárásnak kitett dolomitmurvában lévő barlang alakja, mérete viszonylag gyorsan változik omlás­sal, felszakadással, erózióval. A két évvel ezelőtti térképezéshez, fényképekhez képest is találunk eltéréseket - a bejáratnál egy 40 cm-nyi réteg leszakadt, a barlang magaspontja tovább nőtt, az első bal oldali ág kiszélesedett, felmagasodott, a jobb oldali kisebb beöblösödések tovább mélyültek stb.

A barlangszájon megjelenő forrásvíz a barlangon belül több forrásszájból származik. Összesen kilenc lokalizálható forrásszáj van a barlangban. A legtöbb vizet a főág végpontján és a végpont melletti jobb oldali ág végén levő forrás adja. Közepes mennyiségű vizet adnak a bal oldali mellékágak végén levő források. A jobb oldali falból fakadó öt forrás pedig ezekhez képest kevés vizet szolgáltat. Továbbá van még forrás a barlangon kívül is, a horhos délkeleti oldalának alján a bejárattól 1,5 m-rel kifelé. A lokalizálható forrásszájakon túl az állandó nagyfelületű szivárgásból is nyer vizet a barlangi patak. E szivárgó felületek leginkább a jobb oldali fal bejáratközeli részein feltűnőek. A barlangban lévő források vize barlangi patakban egyesül, amely szinte a barlang talpszintjének teljes szelvényét kitölti és mélysége 15-25 cm között változik. Zátonyos, sellős rész csak a főág utolsó 2,5 m-ében és az oldalágakban van.

A barlang, mint már említettük, igen fiatal, mindössze kb. másfél évtizede keletkezett. A egykor működő murvabánya a fennsíkba körkörösen mélyítette és tágította udvarát. A bányaművelés során a déli bányafalban több helyen is források jelentkeztek. A legintenzívebb vízfolyások a bányaudvar délkeleti részén indultak meg. Előbb a Kádártai-forrásbarlang „őse”, de ennek fölösleges vizét még szivattyúval átemelték a közeli Hamarászó-völgybe, majd később ettől 25 m-rel északkeletre egy robbantás után többezer liter/perc hozamú forrás kezdett működni, ami aztán rövidesen elöntötte az egész bányagödröt. A bányát ezek után felszámolták és 800 m-rel délebben és magasabban újabb, ma is működő murvabányát létesítettek. A vízzel részben kitöltött bányagödröt jelenleg mint halastavat hasznosítják. A halastó szintje 195,3 m tengerszint feletti magasságban állapodott meg. /Kisebb évszakos vízszintingado­zás azért tapasztalható./ A Kádártai-forrásbarlang szája 196 m-en van és mintegy 500-800 liter/perc hozamú a vízkiáramlása. Ez a vízmennyiség kimosással, erózióval, omlással és felszakadással alakítja a dolomitmurvában lévő forrásüreget barlanggá. A továbbfejlődés során várható, hogy a jelenlegi végpont tovább fog hátrálni és növekednek az oldalágak is, ugyanakkor a bejáratközeli zóna felszakad, beomlik és így a barlang előterében levő horhos hosszát növeli. E várható felszakadás viszont vé­leményünk szerint megállítható, aminek módjára még később visszatérünk.

A barlang bejárásához elemlámpa, gumicsizma és sisak ajánlott. A víz hőmérséklete 11,5 °C, ez határozza meg a légtér hőmérsékletét is, tehát e klímának megfelelően öltözzünk a rövid patakos barlang meglátogatásához.

A BARLANG ÉS KÖRNYÉKÉNEK HIDROLÓGIAI VISZONYAI

Mint az előbbiekben is láttuk a Kádártai-forrásbarlang legjellemzőbb vonása a víz jelenléte. De honnan származik és milyen is ez a víz? Főként e kérdés megválaszolására szerveztük 1993. évi kádártai kutatásainkat.

A Geleméri-fennsík - Cser-erdő - Berek-hegy rögegyüttesének vízrajzi viszonyai meglehetősen eltérnek mind a Balaton-felvidék többi tájának, mind a szomszédos Déli-Bakonynak a hidrológiai képétől. Amíg a szomszédos tájak fennsíkjaira az általános vízszegénység jellemző, addíg a Geleméri-fennsík a viszonylagos vízgazdagságával tűnik ki /KESSLER 1959, LACKÓ 1911, RÓMER 1860, VENDL 1930, VENKOVICS 1952/. A fennsík 12 km2-es te­rületén 18 forrás van. A kistáj északnyugati részén különösen bővizű vízfakadások találhatók, mint pl. az 5-8000 liter/perc hozamú Kádártai-források, a Kádártai-halastó forrásai mintegy 2-3000 liter/perc összhozammal. A fennsík középső részén fakadó források a néhányszáz liter/perc hozammal közepes vízhozamúaknak tekinthetők, úgymint a Tankmosó forrása, a Geleméri-források, a Disznó-dombi-források stb. Aztán akadnak alig szivárgó források, melyekre példaként említhetjük a Kása-völgyi-forrást, vagy a két Tankmosó közti forrást. Néhány központi fekvésű egykor működő forrás pedig elapadt a 8-as út építése után.

A Geleméri-fennsík idealizált hidrogeológiai metszete (készítette Eszterhás István)

A források legtöbbje egy-egy lokális törés mentén fakad. Vagyis ott, ahol az e törések mentén mélyült völgyek elérik a karsztvízszintet, többnyire egy márgás réteg mentén. Kivételt képeznek a Kádártai-halastó forrásai. Ezek úgy keletkeztek, hogy a bányagödröt az áramló karsztvíz útjába mélyítették.

A Geleméri-fennsík felszínének nagyobb része a szárazság és az igen vékony talajtakaró miatt feltűnően kopár, ugyanakkor a völgyekben, mint említettük már, bőven fakadnak forrá­sok, sőt mint kimutatást nyert, közel a felszín alatt /10-30 m/ hatalmas karsztvízteknők találhatók. A felső triász fődolomit felszíne alatt a főkarsztvíz nagyjából 190-200 m tengerszint feletti magasságban képez észak felé lejtő, enyhén domború karsztvíztükröt. Ezt a karsztvizet csapolják meg a Kádártai-források és a halastó forrásai. Az alsó és középső triász rétegek pedig ferde lépcsős vetődésük miatt jelentenek csapdát a felszín alatti vizeknek. Így bennük támaszkodó karsztvizek teknői alakultak ki. Ezeket szintén a lokális törések völgyei csapolják meg. A főkarsztvíz és a támaszkodó karsztvíz között gyaníthatóan van felszínalatti összeköttetés, de ez még nem lett igazolva. Továbbá igen valószínű az is, hogy e karsztvízteknők felszálló karsztvízutánpótlást is kapnak a vetősíkok mentén, hisz a felszínről beszivárgó vízmennyiség kevesebb a forrásokban megjelenőnél.

Minket, témánkból adódóan elsősorban a Kádártai-forrásbarlang vizének származása érdekelt. Ezért mértük az összeha­sonlítás végett a barlang és a két tóparti forrás, továbbá az ezektől 800 m-rel délebbre levő, működő murvabánya saját vízvezetékéből vett vizének néhány fizikai és kémiai paraméterét. /A Kádártai-források vízműbe foglalt vizének adatait a forráskataszterből vettük át./ A vizsgált tóparti forrásokat mind a következő táblázatban, mind a térképen számozással kü­lönböztettük meg: 1.forrás a Kádártai-forrásbarlang, 2.forrás ettől 130 m-rel nyugatabbra egy fűzfákkal benőtt félkatlanban, 3.forrás pedig az előbbitől 40 m-rel nyugatabbra több, csak szivárgó forrásszájjal fakad.

Végeztünk fluoreszceinnel való vízfestést is, bár már előrelátható volt, hogy egyik felszíni vízfelület sincs közvetlen összefüggésben a barlang vizével. Nagyjából 5-5 liter tömény fluoreszcein-oldatot öntöttünk előbb /VIII.20-án/ a Nagy-Tankmosóba, majd /IX.18-án/ a Kis-Tankmosóba. A mesterséges tavak vize 1,5 - 2 nap alatt letisztult, de a festett víz, mint várható volt, nem jelent meg a barlangban. A tavakból a víz a gerincvonalukba eső lokális törésen szivárog el, majd valószínűleg e törések mentén a felszín alatt éri el a Veszp­rémi-séd erózióbázist jelentő szintjét. Biztatónak mutatkozott volna a működő murvabánya kútját megfesteni, de erről le kellett mondanunk, mert a bánya többnyire folyamatosan üzemel és a dolgozók nap mint nap használják a vezetékrendszerbe foglalt vizet.

Kádárta-halastava, Készítette Eszterhás István 1993-ban Kaliczka László 1985-ös kataszteri helyszínrajza alapján

Végül is magnetoradioesztéziás módszerrel nyomoztuk ki a felszín alatt áramló vizek helyét és irányát a Kádártai-halastó környezetében. Meglepő eredményt kaptunk, ami nemcsak a barlang vizének származására ad magyarázatot, hanem megmagyarázza azt is, hogy hogyan távozik a tó fölösleges vize. /vö: a Kádártai-halastó vízrajza c. térkép/ A Hamarászó-völgytől nyugat felé haladva tizenegy /római számmal jelzett/ felszín alatti víz- áramlást mutattunk ki, amelyek az egykori bányagödörben helyet foglaló tóba vezetnek dél felől és ugyanezek a vízáramlások el is hagyják a tavat az északi partnál. A tóba tartó áramlásokat 250-300 m hosszban nyomoztuk dél felé. Így feltárhattuk az elágazásokat /deltaalkotásokat/, betorkollásokat és egy esetben felszín alatti bifurkációt is. Különösen intenzív áramlás történik a II. és a III. pályán /egyébként e pályák között tapasztalható a bifurkáció/. Ezek szállítják a két legbővizűbb forrásnak a vizet, a II. pályán a tófenéki vízalatti forrás /kb. 1-2000 liter/perc/, a III. pályán a forrásbarlang kapja a vizet /kb. 600 liter/perc/. A VI. pályán a Tóparti 2.forrás táplálkozik, míg a 3.forrást a VII. pálya deltásodó ágai látják el vízzel. A többi, most nem említett pálya a tó vizének felszíne alatt torkollik annak medencéjébe. A tó túlsó, északi felén ugyanezek a felszín alatti vízáramlások mutathatók ki. A megszondázott 500 m-es sávban az áramlási pályák északról dél felé tartanak, egymással hozzávetőleg párhuzamosak és nagyjából 40-50 m-enként követik egymást, átlagos szélességük pe­dig 8-10 m. Ezek az újonnan kimutatott földalatti áramlási adatok egybevágnak a korábbi ismeretekkel: nevezetesen, hogy a főkarsztvíz tükre kb. 190-200 m tengerszint feletti magasságban van és észak felé lejt. A karsztvízlencsék dinamikus egyen­súlyban szoktak lenni, ugyanis a betáplált és a megcsapolás által távozó víz mennyisége azonos, így a lencsében állandó áramlás tapasztalható. Hát ezt a karsztvíztükör felszínén történő áramlást konkretizáltuk. Továbbá magyarázatot kaptunk arra, hogy a Kádártai-halastóba percenként bekerülő 2-3000 liter víz a tó szintjének beállása után hogyan távozik abból, hiszen a túlfolyó csatornát a vízszint nem éri el /csak árvíz esetén/ és a tó felületének megfelelő nyári párolgás sincs olyan mértékű, hogy a vízszint egyensúlyát fenntartsa. A tó vizének megcsapo­lása a betápláláshoz hasonlóan, rejtett módon, felszín alatti vízáramlási pályákon történik. A Kádártai-halastó víztükre megegyezik a helynek megfelelő karsztvíztükörrel, azaz 195,3 m tengerszint feletti magasságban van. Az egykori murvabánya tehát aláfejtett a karsztvíztükörnek, így a korábban a kőzetrésekben áramló karsztvíz nyílt felületté változott. A karsztvíz dina­mikus stabilitását egyrészt a forrásbarlang és a Tóparti-források, a vízalatti források, másrészt a felszín alatti pályákon kiáramló víz mutatja.

Forrásadatok

Végső összegzésként megállapíthatjuk, hogy a Kádártai-forrásbarlang vize a Geleméri-fennsík nori dolomitrétegei alatt elhelyezkedő főkarsztvízből származik, melyet a Hamarászó-völgy tengelyétől 60-70 m-rel nyugatabbra levő ún. III. számú felszín alatti áramlási pálya vezet a barlangi forrásokhoz.

A Kádártai-halastó vízrajza, a hidrográfiai felvételt Bubics István és Eszterhás István készítette Szerkesztette Eszterhás István az EORT 1:10.000-es térkép felhasználásával

A BARLANG ÉLŐVILÁGA

A nagyjából másfél évtizede keletkezett Kádártai-forrásbarlangban 1993. nyarán az üreg méretéhez képest már viszony­lag gazdag élővilágot regisztrálhattunk. Az erős vízfolyással, 100 %-os páratartalommal, félhomályos világítással és 11,5 °C-os hőmérséklettel rendelkező barlangba az ilyen miliőt kedvelő élővilág pionírjai már betelepedtek.

Növényekkel a bejárat közelében találkozhatunk. Legbeljebb, egészen a bal oldali oldalágig a nedves falakat hártyaszerűen borító zöldalgák jutottak. A bal oldali első oldalág bejárat felőli oldalfalán az áramló vízben ligetmoha elágazó, üdezöld 3-4 cm-es fürtjei ringatóznak. Köztük meg-megbújnak a hidegvizű forrásokat kedvelő bolharákok. A bal oldali első ol­dalág belső oldalának vízfelszín feletti nedves falát pedig érmoha borítja. Ez apróbb termetű /2-3 mm/ az előbbitől és nem ágazik el. Színe a ligetmoháétól szürkébb, mert a falakon fátyolszerűen leszivárgó vízből mész rakódik a növényekre. Itt szemlélhetjük a mésztufa keletkezésének első fázisát. A növé­nyek többsége már merev, kemény a rájuk és közéjük telepedett mésztől. A meszesedő érmohák között is találtunk állatot, ne­vezetesen egy árvaszúnyog lárváját. Zöld bélcsatornája arra utal hogy búvóhelyén szokott étkezni is.

A már eddig is említett állatokon kívül találtunk még a barlangban karimás ikerszelvényest, ami véletlenszerűen ke­rülhetett az üregbe, mert nem különösen kedveli az itt kínált környezetet. Sokkal inkább kötődnek a párás félhomályos barlanghoz a szúnyogok. Közülük négy faj számos egyedét észleltük, úgymint: gyötrő szúnyogot, dalos szúnyogot, gombaszúnyogot és kifejlett árvaszúnyogot. A gyötrő szúnyog vízpartokon közönséges, emberen, melegvérű állatokon viszkető pörsenések jelzik nőstényeik táplálkozási szokását. A dalos szúnyogok majdnem hasonlóan közismertek, ők azok „akik” a pincék ártatlan /nem csípő/ zümmögő kórusát adják ősszel-télen. A gombaszúnyogoknak igen sok faja van, megkülönböztetni azokat csak alaposan jártas szakember tudja, így maradjunk csak annyiban, hogy van gom­baszúnyog is a barlangban. Az árvaszúnyog lárváját már említettük, de találtunk a barlang mennyezetén szép tollas csápú imá­gót is. Az árvaszúnyogok is népes nemzetséget alkotnak, egyes fajaik igen érzékenyen kötődnek a vizek pH-értékéhez. Ezért egy-egy faj elterjedése utal a különböző vizek minőségére. Hát, hogy a mi árvaszúnyogunk pontosan melyik fajhoz tartozik azt nem sikerült meghatározni, de azt ismerjük, hogy a forrásbar­lang vize 7,1 pH-értékű. Továbbá két fajhoz tartozó pókokat is találtunk a barlang mennyezetén, nyilván az előbb említett szúnyogok populációját tizedelik. Mindkét faj, az állaspókok és a zugpókok is kedvelik a párás, árnyékos helyeket, gyakor­latilag a vízhez, vízközelhez kötött állatok. Barlangban való előfordulásuk ezért nem váratlan.

Taxonómiai rendben a következő élőlények fordulnak elő:

Növények:

1. fürtös zöldmoszat /Pleurococcus vulgaris/

2. lápi ligetmoha /Mnium seligeri/

3. érmoha /Philontis culcarea/

Állatok:

1. közönséges bolharák /Gammarus fossarum/

2. karimás ikerszelvényes /Polydesmus complantus/

3. gyötrő szúnyog /Aedes vexanus/

4. dalos szúnyog /Culex pipiens/

5. gombaszúnyog féle /Mycetophilia sp./

6. árvaszúnyog féle /Chironomus sp./

- az előbbi lárvája /Chir. nymfa/

7. közönséges állaspók /Tentragantha extensa/

8. hegyi zugpók /Tegenaria ferruginea/

A TÁJ ÉS A BARLANG JELENTŐSÉGE, VÉDELME

Előbb a barlangot magábafoglaló táj védelméről szólnánk. A századelőn és azt megelőzően birkalegelőként hasznosították a gyérfüvű, alacsony fennsíkot, ahol kitűnő itatóhelynek kí­nálkozott a számos forrás. Aztán katonai gyakorlótér lett be­lőle, legutóbb a hazánkban „ideiglenesen tartózkodó” szovjet Vörös Hadsereg harckocsizói használták vagy 30 éven át. Ők építették az ún. Nagy-Tankmosót a Hamarászó-völgy elgátolásával. A márgás rétegek mentén a völgyzáró gát mögött egy kb. 350 m hosszú, átlagosan 50 m széles, 6-8 m mély mesterséges tó lett. Ebben gyakorolták a harckocsik vízalatti átkelését. Ettől északkeletre a kedvezőtlenebb geológiai viszonyok miatt egy szerényebb méretű mesterséges tó sikeredett csak, a Kis-Tankmosó. A két völgyzáró gát mögötti tó végül is kedvezően változtatta a fennsík képét. Az egykori gyakorlótér széthagyott vegyes szemete /gépalkatrészek, huzalok, építési törmelék, ruhaneműk/ azonban lehangoló látványt nyújt.

Kádárta szomszédságában egykor művelt murvabányáról, melynek gödrében ma halastó van és partján található a Kádár­tai-forrásbarlang, az előzőekben bőven szóltunk. A felső, ma is működő murvabánya talpszintje a 210 m körül van, mintegy 12-13 m-rel a karsztvíztükör felett. Ennél különösen indokolt odafigyelni, hogy a bányaművelés során ne történjen szennyező­dés /olaj, vegyszer stb./, illetve a bánya ne fejtsen bele a karsztvíztükörbe.

Környezetvédelmileg igen veszélyes, hogy dél felől, a murvabánya 8-as útra kivezető üzemi útjától nyugatra, az üzemúttal párhuzamosan egy „zárt” szennyvízcsatorna vezet Kádártára. A „zártság” annyit jelent, hogy nagyjából 2 m mélyre süllyesztett betongyűrűkből álló cső, 50 m-enként felszínre nyíló, alig fedett aknákkal vezeti a „bizonytalan eredetű” szennyvizet a Sédbe. Hogy e léből mennyi szivárog le a közeli karsztvízbe azt csak sejteni lehet.

A másik feltűnő környezeti ártalom a Kása-völgy 234,1 pontja közelében levő, nagyjából 100 x 50 m-es szörnyen bűzlő trágyatelep. A Kása-völgy abban a lokális törésvonalban van, amely a legtöbb vizet csapolja meg a vízműbe foglalt Kádártai-források által. Tehát, e törés által vezetve óhatatlan, hogy trágyalé ne keveredjen a Kádártai-források vizével. Másrészt a trágyatelep alatt 30-35 m-re van a főkarsztvíz tükre, amelyhez szintén minden bizonnyal jut a trágyaléből.

Aztán egy falusi kommunális hulladékot tartalmazó /20 x 30 m-es/ betemetett szemétgödröt is észleltünk Kádárta délkeleti határában /vö: a Kádártai-halastó vízrajza c. térkép/. Ennek „nedveit” a VIII. számú felszín alatti vízáramlási pálya vezeti a Kádártai-halastóba.

A halastó partján található Kádártai-forrásbarlang je­lentős képződménye a tájnak. Egy igen fiatal és rendkívül gyorsan fejlődő barlang. Szinte szemünk előtt, a gyorsított filmek­hez hasonlón játszódik le az eróziós barlangkeletkezés folya­mata. Kicsinysége ellenére is tulajdonképp az egész Bakony egyetlen aktív patakos forrásbarlangja. A barlangban levő források a főkarsztvizet csapolják meg, így egyenlőre még egészséges, tiszta karsztvizet hoznak a felszínre.

A Kádártai-forrásbarlang bekerített területen, a horgászszövetség embereinek megnyugtató védelme alatt áll. A barlang­ból kifolyó patak a horgászok ivóvízvételi helye, tehát az ő érdekük is a „vízbázis” minél jobb megőrzése. A gond inkább abból adódik, hogy az előbb említettek miatt esetleg szennyeződhet a barlangi patak vize is, másrészt viszont az üreg természetes fejlődése miatt a barlang bejáratközeli része felszaka­dozhat, rövidítve a barlangot, növelve az előterében levő horhos hosszát. E várható felszakadás megelőzésére a barlangszáj betonnal történő megerősítésére, kiépítésére tennénk javaslatot.

A kiépítés során zsaluzott technológiával boltíves be­járatot kéne készíteni, ami részben belemélyedne a barlang murvás falába és a mögöttes, illetve a felül lévő területeket megtartaná. /vö: a kiépítési terv rajza/. Egyúttal járdát és lépcsőt is lehetne a barlang előterébe készíteni a könnyebb és veszélytelenebb megközelítés végett. A boltíves bejárati nyílást akár egy többnyire nyitva tartott, csinos rácsos kiskapuval is lehetne dekorálni /a bezárásnak úgy sincs egyenlőre jelentősége/.

A Kádártai-forrásbarlang bejáratának kiépítési terve Készítette: Eszterhás István 1993. IX. 18-án

A fenti kiépítési elképzelés anyagszükséglete:

8 zsák /4 q/ cement,

6 m bélésfa,

10 m zsaluzó deszka,

2 m2 funér lemez,

20 l gyorsító betonadalék,

8 m betonacél /10 mm átmérőjű/,

-         ajtófüggesztő vasak,

-         ajtó kovácsolt vasból

Szerszám- és eszközkészlet:

1 benzinmotoros betonkeverő

1 talicska

1 köműves láda

-         fém- és fafűrész, fejsze, kapcsok

-         lapátok, kapák, csákány

-         kalapácsok, fogók, kőfaragó vésők

-         kőműves szerszámok, szegek stb.

Fuvardíj:

1 kisteherautó /Veszprém-Kádárta útvonalon oda-vissza 2-szer, max. 30 km/

Munkadíj:

1 fő barlangi statikát is értő irányító, vezető /MTESz listáján szereplő szakértő/

1 fő vasbeton-szereléshez is értő kőműve

1 fő segédmunkás

körül-belül 2 napi tevékenysége.

A fenti felsorolást egyenlőre ármegjelölés nélkül adjuk, mert az árak oly gyorsan változnak /emelkednek/, hogy egy esetleg fél évvel későbbi kivitelezés akár 20-50 %-os árváltozást is jelenthet.

IRODALOMJEGYZÉK

BENDEFY L./1967/: A Bakony-hegység geokinetikai viszonyainak földkéregszerkezeti vonatkozásai - Bakony természettudo­mányi kutatásának eredményei IV. köt. Veszprém p.108

DETRE-PEREGI-RAINCSÁK /1979/: Kádártai ladini-alsókarni szelvény - MÁFI Évi Jelentése 1977-ről Budapest p. 185-201

ESZTERHÁS I. /1991/: Kataszterezés a Keleti-Bakonyban – kézirat az Alba Regia Barlangkutató Csoport Évkönyvében, Csőszpuszta, megtalálható az MKBT és BI adattárában

JUHÁSZ Á. /1987/: Évmilliók emlékei - Gondolat Kiadó Budapest p. 355

KESSLER H. /1959/: Az országos forrásnyilvántartás - VITUKI ta­nulm. és kut. eredm. 7. köt. Budapest

LACKÓ D. /1911/: Veszprém városának és tágabb környékének geológiai leírása - A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. köt. Budapest p. 1-190 /200/

RÓMER F. /1860/: A Bakony /természeti és régészeti vázlat/ nyomtatott Sauervin Gézánál Győrött p. 7 és 141.

TAEGER H. /1936/: A Bakony regionális geológiája – Geologica Hungarica Ser. 6. Budapest

VENDL A. /1930/: A balatonmenti werfeni rétegek vízbőségéről Hidr. Közl. 10. kötet Budapest p.101-109

VENKOVITS I./1952/: A Bakony-hegység forráskatasztere – kézirat, MÁFI adattára Budapes