Dunántúli Tudományos Gyűjt. I. k., 1 f.
Ismeretes, hogy a. Magyar Középhegység dunántúli szakasza, - DNy-ÉK-i
csapásban, - a keszthely-hévízi és Budapest-Dunavonali nagy törésvonalak között
foglal helyet. Mindkét törésvonal mentén hatalmas hőforrások törtek fel már a
geológiai múlttól kezdve napjainkig is. Legismertebbek ezek közül a
nagyobbszámú budapesti hőforrások, a másik végén pedig a keszthelyi Hévíz
hatalmas termája. Hidrogeológiai és fizika-kémiai megismerésük azért olyan
fontos, mert sok esetben ezek az egyedüli hírhozói a föld mélyében végbemenő
földtani folyamatoknak.
Schréter Zoltán 1912-ben közölte a budai hegyek harmadkori és
pleisztocén hévforrásai tevékenységének nyomait.l Vázolja a
budapestvidéki hőforrásoknak a geológiai időben végbement fejlődéstörténetét.
Felsorolja az erre vonatkozó bőséges irodalmat. Ismerteti Suess Ede hármas
felosztását juvenilis-, vadózus- és vegyesjellegű forrásokra. a) Juvenilis
forrásokon a föld belsejéből közvetlenül feljövő, a földfelületi körforgásban
még nem szerepelt vizet érti. b) Vadózus-forrásokon a csapadék alakjában lehulló
és a földkéreg kőzeteibe szivárgó víznek különböző körülmények között források
alakjában való felszállását érti. c) Vegyesjellegű forrásokon pedig &z
eredetileg juveniliseket, amelyekhez azonban felszállásuk közben több-kevesebb
vadózus víz is keveredik. Részletesen ismerteti a budapesti hőforrások
keletkezésének magyarázatait a különböző búvárlatok után. A két ellentétes
nézet közül vizsgálja, hogy melyiket igazolhatja meggyőzőbb érvekkel? Mindezek
vizsgálata alapján a budapestvidéki hőforrásokat elsősorban juvenilis
eredetűeknek tekinti, de ezekhez persze különböző mértékben vadózus víz is
hozzákeveredhetett. Így tehát azokat mégis vegyesjellegű forrásoknak tekinti.
Azt hiszi, hogy a hévizek, amelyek a mélyben eredetileg mint juvenilis vizek
indulnak a felszín felé, önerejükből, a magukba foglalt vízgőz és gázok
segítségével emelkednek fölfelé, amely folyamat változatlanul tart akkor is,
amikor a különböző víztartó horizontokból a vadózus víz is már hozzájuk
keveredett. A korábban tevékenykedett hőforrások nyomait elsősorban a régi
forrásüledékeik vizsgálatában találja meg. Azonkívül Schréter a főforrások
tevékenykedésének nyomául tekinti az egyes rétegeknek bizonyos irányú
átalakítását, metamorfizálását, amelyek sokszor az előbbiekkel kapcsolatban lépnek
fel.
A budai hegyekben, vagy pontosabban a keleti szélének termális vonalán
észlelhető gazdag és bőven leírt hidrotermális nyomokkal szemben,
középhegységünk DNy-i végződésénél: Keszthely-Hévíz tájékán, - alig ismerünk
ilyesmit az irodalomból. Magának ennek a nyugati termális-vonalnak legnagyobb
hőforrását a K-Ny-i és É-D-i törések kereszteződésénél óriási tömegben (közel 1
m3 per sec.) feltörő Hévizet is igen kevesen tanulmányozták ilyen
szempontból, a rávonatkozó irodalom pedig jóformán semmi. Id. Lóczy Lajos
1913-i nagy balatoni földtani művében találom (p. 364) a következő érdekes
adatot a keszthelyi Andrássy-téri (premontrei gimn. előtti) , 1910. évi és 150
m mélységű artézikúttal kapcsolatban, hogy „a fúrás helye a cserszegtomaji
szőlőkben előbukkanó legközelebbi fődolomitszikláktól 3 km távolságban van.
Juvenilis források termékeit sejtem a vasszulfidgúmókban és a
mészkőbekérgezésekben, amelyek a 100-ik méterben a kavicsot konglomeráttá
cementezték össze". Lóczy sejtését igazolják majd az alábbiak!
ismeretes a geológusok előtt, hogy a budai „termák vonalán"
felszálló hőforrások ezelőtt, - nevezetesen a pleisztocén, levantei és
pannóniai időkben, - mikor a térszín még nem volt annyira kivájva, mint most, -
a hegység más pontjain és magasabban fakadtak. A források, - a vizükből kiváló
ásványok révén s a kőzetekre gyakorolt átalakító hatásuknál fogva, - önmaguk
jelzik egykori forráscsatornáikat, forrástölcséreiket és tavaikat. A
Gellért-hegy minden oldalán levő törésekben láthatók a hévforrások különböző
hatásai. Ezek közül legnevezetesebbek a Gellérthegy környezetén:
1.
A
dolomitnak teljes széthullása sárgásfehér porrá.
2.
Kovasav
és barit kiválása.
3.
Barit, fluorit, pirit és kalcit előfordulása.
4.
Piritkiválások
a dolomit hasadékain. Piritkiválások járták át régebben a szarúkőkonglomerátum
padjait, csakhogy ezekben az atmoszferiliák bomlasztó hatására a pirit teljesen
limonittá változott át; innen ered a konglomerátum barna színe.
5.
és
6. a dolomit és a budai márga erős elkovásodása.
Valószinűleg a kovasavkiválás az első, tehát régibb, a fluorit és kalcit pedig fiatalabb, azaz később képződött. A kovasav kiválása a, mélyebb csatornarészletekben, a. barit, fluorit kiválása pedig jóval feljebb mehetett végbe?
Ehhez majdnem egészen hasonló esetet találunk a Magyar Középhegység
dunántúli szakasza DNy-i végződését elhatároló haránttörés, - nevezzük
Keszthely-hévízi termális-vonalnak, - mentén is. A mai Hévíz 117 m t. sz. f.-i
magasságban (tehát a térszín legalacsonyabb pontján) buzog óriási víztömegével
a napfényre. Előbbi geológiai korban (mikor) a közeli Dobogó (150 m) felett
emelkedő és feltűnően kúpos hegy, a Biked 181 m magas csúcsán, a dolomitot
kisebb-nagyobb repedések járták át. Melyeket azután a rajtuk keresztül
felszínre tört hőforrások okozta kőzetelváltozások (hidrotermális
kőzetmetamorfózis) kísérnek. A bikedi Őshévíz újabban jól feltárt
forrástölcsérét különböző hévízi {hidrotermális) eredetű ásványok töltik ki,
melyek között főleg a barnára festett aragonit és a bizonyara pirit mállásából
keletkezett limonitos rögök és kisebb-nagyobb darabok játszanak szerepet. Ott,
ahol az utóbbiak az apró darává, vagy lisztfinomságú porrá szétesett (és nem
mállott!) retiumi fődolomittal érintkeznek, ennek színét barnává, vörössé,
lilává stb. festik. Hasonló helyzetet találunk, - a dolomitnak élénkszínű,
vasas előfordulásainál, bár itt az egykori forrástölcsért még eddig nem
sikerült megtalálnom, bizonyára a kedvezőtlen feltárási viszonyok miatt, - a
Biked Ny-i tövénél, a Hévíztől kissé K-re emelkedő és kissé nagyobb terjedelmű
Dobogó (150 m) - régészeti ásatásoktól és a murvát bányászoktól
össze-vissza-szabdalt dolomit dombján is. A Balatoni Múzeum földtani
gyűjteményében levő gyönyörű példányok származnak innét, melyek a hidrotermális
kőzetmetamorfózis remek példái.
A keszthelyi Dobogón is olyasféle kép tárul elénk, mint aminőt Scherf
festi 1925-ben, Szabó József után a vörösvári völgyből. A mi Dobogónkon is
megvan a dolomitnak mind a három, Szabó-féle válfaja. Nendtvich K.
eszmefuttatása a vasoxidul oxidálásáról, - Scherf szerint azt mutatja, hogy a
dolomitelporlás tüneményének egyszerű „mállás"-sal való magyarázata a
kémikus szempontjából nem kielégítő és a továbbiakban ki is mutatja, hogy ezt a
jelenséget a földtani tényekkel is jobban összeillő módon lehet magyarázni.
Ahol a törésvonalak mentén, vagy pedig azok összetalálkozásánál kőpor
mutatkozik, Scherf mindig talált olyan ásványokat, melyeknek hidrotermális
eredete valószínű: hidrokvarcitok, barit, kovás limonitok, aragonit,
piritek-markazitok, továbbá olyan ásványokat; melyeknek hidrotermális eredetét
a Budai-hegységben Scherf 1925-ben állította először. Ezért Scherf tételként
állítja fel, hogy a dolomitnak sajátságos kőporszerű kifejlődését a Budai- és
Pilisi-hegységben a törésvonalak bizonyos pontjain hajdan feltört, szénsavban
dús és egyéb ásványképző gázokat is tartalmazó, gejzírszerű hévforrások nyomás
alatt álló, túlhevített vizének átkristályosító hatása okozta.
Scherf ezen tételét én az Őshévíz és több más keszthelyvidéki, egykori
hőforrás hidrotermális lerakódásainál: Dobogó, Biked, Pébérdomb (itt is sok
limonit van a finom dolomit-liszt fölött), távolabb Pajtika, még távolabb a
Csókakő, gyenesi Varsáshegy, diási Lakatoshegy alja, Vadlánlik alatti
Tücsökdomb, büdöskúti Fejérfődes, vonyarci Nagycsándor, vashegyi Cserezedomb
stb., a leghatározottabban észleltem. Különösen szép és tanulságos, hőforrások
okozta, vékonylemezes mészlerakódásokat, inkrusztációkat, gejziritszerű
részeket találtam egy, a Biked kőfejtőjében újabban feltárt kőtömbben, melyet
szépsége és tanulságos, valósággal iskolapéldául szolgáló volta miatt, be is
szállítottam a keszthelyi Balatoni Múzeumba, ahol az az érdeklődőknek
rendelkezésre áll.
A kísérleti ásványkémia eredményeiből Scherf ugyanarra a
következtetésre jut, mint abból az ásványparagenezisből, amely a
dolomitkőporosodással együtt jár, t.i. arra, hogy talán 120130 C°, de
mindenestre 100 C°-nál magasabb hőfokú, gejzírszerű hévforrások szénsavval
telített, túlhevített vize okozhatta csak a tüneményt.
A cserszegtomaji Biked dolomitbörcét és az ott szintén jelenlévő
pannóniai rétegeket átfúrt, itt először leírt őshévízi forrástölcsér, illetve
annak hidrotermális lerakódásai, talán megengedik azt is reménylenünk, hogy az
e tájon, megfelelő helyen lemélyítendő, jelentős mélységű fúrás olyan,
amilyeneket a MAORT máris folyamatba tett e vidéken is, - még hamarosan
feltárhat a mai Hévíz átlag 33 C°-ú hőforrásánál jóval magasabb, esetleg talán
75 C° körüli hévizet is. Keszthely és vidékének jelentős gazdasági
fellendülését eredményezhetné ez, nem is szólva a MAORT annyira várt és szép
eredményekkel kecsegtető gáz- és petróleumkutatásairól. Új távlatok nyílnának
meg ezekkel nemcsak Keszthelyre, de az egész magyar közgazdaságra nézve is.
* Előzetes jelentés.
1.
Schréter
Zoltán: Harmadkori és pleisztocén hévforrások tevékenységé nek nyomai a budai
hegyekben. - Földt. Int. ;Évk. XIX. k. 5. f., Bp. 1911.
2. Schafarzik Ferenc-Vendl Aladár: Geológiai kirándulások Budapest környékén. Budapest, 1929. Stádium R. T., p. 29-30.
3.
Scherf
Emil: Hévforrások okozta kőzetelváltozások (hidrotermális kőzetmetamorfózis) a
Buda-Pilisi hegységben. - Hidrol. Közl. II. 1922.