Dr. Molnár Lajos úrnak
miniszter
Egészségügyi Minisztérium
B u d a p e s t
Arany János u. 6-8.
1051
Tisztelt Miniszter Úr!
A közel egy évszázados múlttal rendelkező, szervezett hazai barlangkutatást reprezentáló Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat tagsága és vezetése – sajnálatos módon – csak a sajtóból értesült arról, hogy a „barlangászatot” (sic!) a Kormány sommásan extrém sportnak kívánja minősíteni.
A Kormány által 2006. október 10-én az Országgyűléshez benyújtott, az egyes, az egészségügyet érintő törvényeknek az egészségügyi reformmal kapcsolatos módosításáról szóló T/1093. számú törvényjavaslat az un. extrém sportolás közben bekövetkezett balesetek miatti egészségügyi ellátást nem kívánja az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozni (lásd törvényjavaslat 4. §-ával megállapítani kívánt Ebtv. 18. § (8) bekezdés e/ pontja). Az extrémnek minősített sportok felsorolását külön jogszabály tartalmazza, feltehetően kormányrendeleti szinten.
Ennek a döntésnek a következményei beláthatatlanok, hiszen elviselhetetlen terhet ró a nemzetközileg is jegyzett és számon tartott hazai barlangkutatókra
.
Nem megkérdőjelezve a Kormánynak az Egészségbiztosítási Alap tehermentesítésére vonatkozó elképzelését, az alábbiakra hívom fel a figyelmet.
A ”barlangászat”, mint gyűjtőfogalom használata kifejezetten rossz és hibás.
A „barlangászat” tárgyát képező barlangok – mint a föld méhének a kincsei – kizárólagos állami tulajdonban álló természeti képződmények. A barlangokban folytatott tevékenység túlnyomó többsége engedélyköteles, amely engedélyeket az állam szervei adják ki (környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek, nemzeti park igazgatóságok). Ezeknek a tevékenységeknek a jelentős része közérdekű, közcélú tevékenység, sőt az állami feladatok átvállalását jelent (magyar föld megismerése).
Ide tartozik – többek között – a barlangok kutatása, feltárása, kiépítése, tudományos vizsgálata, gyógyászati hasznosítása, a barlangi mentés végrehajtása. Ezen feladatok nagy részét nem állami szervek, hanem lelkes, képzett, gyakorlott és elkötelezett barlangkutatók végzik. Zömében az ő munkájuknak köszönhető, hogy hazánkban 4000-nél több barlangot ismerünk, valamint az a számos – nemzetközileg is jegyzett – kutatási eredmény, amellyel a nemzetgazdaság is gyarapodott. Oldalakat töltenénk meg, ha csak a címeit sorolnánk fel Tagságunk közelmúltban leadott jelentéseinek, megjelent ismeretterjesztő cikkeinek és tudományos közleményeinek, nem is említve a különböző fórumokon elhangzott előadásainak. És tegyük hozzá: mindezt a saját költségükön, saját szabadidejükben teszik, tudva azt, hogy az általuk feltárt barlangok nem magántulajdont, hanem állami tulajdont képeznek!
Ezen
felül természetesen léteznek különböző okokból „civilek” számára meghirdetett és vezetett barlangi túrák. De álláspontunk szerint súlyos hiba lenne ezeket egy kalap alá vonni a szervezett barlangkutatók célirányos tevékenységével.
A barlangi mentés kérdésére rátérve, több mint 40 éve működik hazánkban – társadalmi szervezetként – a Magyar Barlangi Mentőszolgálat, amely szintén díjazás nélkül, a tagok szabadidejének felhasználásával gondoskodik a bajbajutott emberek segítésén (nemcsak a barlangjárókén, hanem teljesen laikus, barlangon kívül balesetet szenvedett embertársainkon is). Az Országos Mentőszolgálat dolgozói nem rendelkeznek barlangjárási képzettséggel, barlangi körülmények között mentést nem is tudnak a BMSZ nélkül végezni (erre számos példa van, legutoljára 2006. július 28-án a jósvafői Alsó-barlangnál).
Néhány száraz tény annak illusztrálására, hogy mennyire „veszélyes” a barlangokban való mozgás, túrázás, kutatás. Magyarország területén (a barlangi búvárbaleseteket leszámítva) utoljára barlangban való eltévedésből származó haláleset 30 éve (Ferenc-hegyi-barlang), barlangon belüli balesetből származó haláleset 36 éve (Meteor-barlang) volt. Súlyosnak minősíthető baleset (végtagtörés) átlagosan 2-3 évente egy alkalommal történik. Mindebből következik, hogy a szervezett, képzettségen, végzettségen és rendszeres gyakorlaton alapuló barlangjárás kiemelt kockázatú tevékenységnek – extrém sportnak - nem minősíthető.
Tisztelt Miniszter Úr!
Nyilván nem az a Kormány szándéka, hogy a fenti – közhasznú és közérdekű – tevékenységet önerőből folytató embereket visszatartsa a további hasznos munkától. A száraz tényekből következően az Egészségbiztosítási Alap tehermentesítése – a fenti elképzelés alapján – még szimbolikusnak sem minősíthető, viszont az érdemi barlangkutatói tevékenység visszaesése lényeges károkkal járhat (kutatások félbemaradása, földalatti földrajzórák és fogyatékos gyermekek barlangi túráztatásának megszűnése, a mentési tevékenység színvonalának veszélyeztetése stb.).
Ezért a kétezer fős szervezett hazai barlangkutatók, barlangtúrázók nevében kérem Önt, hogy a barlangok kutatást, a barlangi túrázást, barlangi mentést ne minősítsék extrém sportnak, az erre való utalás a végrehajtási rendeletből maradjon el.
A végrehajtási rendelet barlangkutatókat érintő részének előkészítéséhez a Társulat szakmai segítségét ezúton is felajánlom, és az elkészült jogszabálytervezetet is szívesen véleményezzük.
Budapest, 2006. december 1.
Tisztelettel:
Dr. Leél-Őssy Szabolcs
elnök