MŰSORFÜZET 1995 március - április

 

Szerkeszti: Fleck Nóra és dr. Kósa Attila

Felelős Kiadó: Dr. Hevesi Attila, elnök

 

Kiadja a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat

 

·       Választmányi határozatok

·       ELŐADÁSOK

·       RENDEZVÉNYEK

·       HÍREK

·       FELHÍVÁSOK

 

 

Választmányi határozatok

 

Választmányi ülés: 1995. február 13.

 

     Meghallgatta a főtitkár beszámolóját a Magyar Szpeleológiai Oktatási Rendszer helyzetéről. Az oktatási rendszer hatósági elismertetésének módja a Társulattól független okok miatt átalakítás alá került. Döntések még nem születtek. Tekintve, hogy ezek a döntések igen hosszú ideig várathatnak magukra, a Választmány jóváhagyta, hogy a tanfolyamok a jelenlegi rend szerint továbbra is folytatódjanak. Későbbi döntésig azonban a megszerzett képesítéseket csak a Társulat ismeri el.

     Kisebb javításokkal elfogadta a főtitkár által előterjesztett 1995. évi költségvetést.

     Kisebb változtatásokkal elfogadta a főtitkár által előterjesztett 1995. évi munkatervet. A részletek kidolgozását a márciusban megválasztásra kerülő új vezetőségre bízta.

      A márciusi tisztújító küldött-közgyűlésen előterjesztésre kerülő kisebb alapszabály-módosításokat jóváhagyta. A módosító javaslatok a küldöttek részére a meghívóval kiküldésre kerülnek.

     Határozatot fogadott el a csoportok és az egyéni tagok által delegálható küldöttek számára vonatkozóan: ennek értelmében a csoportok minden megkezdett 10 fő taglétszám után 1, a küldött-választó gyűlésen megjelent egyéni tagok minden megkezdett jelenlévő 5 fő után 1 küldöttet delegálhatnak a tisztújító küldött-közgyűlésre.

      Jóváhagyólag tudomásul vette az Erzsébet Barlangkutató Csoport átalakulását Poligon Barlangkutató Geológiai Hidrológiai Egyesületté.

      Elfogadta és a nyilvántartott csoportok sorába felvette a Pagony Barlangkutató Csoportot.

 

MEGHÍVÓ

 

a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat 1995. március 25-én (szombaton) 10 órakor az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szabó József termében (Budapest, VII. Múzeum krt. 4. A. ép. földszint) tartandó tisztújító küldött-közgyűlésére.

Napirend:

1)      Elnöki megnyitó (Dr. Zámbó László)

2)      A Mandátumvizsgáló Bizottság felkérése (Dr. Zámbó László)

3)      Kitüntetések átadása (Dr. Fodor István)

4)      A Mandátumvizsgáló Bizottság jelentésének meghallgatása

5)      A Szavazatszámláló Bizottság felkérése (Dr. Zámbó László)

6)      Javaslat az Alapszabály módosítására (Leél-Őssy Szabolcs)

7)      Főtitkári beszámoló (Leél-Őssy Szabolcs)

8)      Az Ellenőrző Bizottság jelentése (Károly Gábor)

9)      Az elhangzott beszámolók feletti vita

10)     Válaszadások

11)     Javaslattétel a levezető elnök személyére

12)     A leköszönő vezetőség felmentése

Szünet

13)     A Jelölő Bizottság jelentésének meghallgatása (Takácsné Bolner Katalin)

14)     Jelölés és vita

15)     Választás

Szünet

16)     A Szavazatszámláló Bizottság jelentésének meghallgatása

17)     Elnöki zárszó

A küldöttközgyűlés nyilvános, azon bárki részt vehet, de szavazati joggal csak a küldöttek rendelkeznek.

 

Dr. Zámbó László sk.

a Társulat elnöke

 

ELŐADÁSOK

 

Gömbfülkék és borsókövek

 

Lehetséges-e párolgás és páralecsapódás egyidőben ugyanabban a barlangteremben? Víz alatt vagy légtérben növekszenek a gömbfülkék és a borsókövek? És ha igen, akkor miért nem?

A hazai melegvizes barlangok képződésének két legbizonytalanabb sarokpontjáról szeretnék beszélgetni 1995. március 13-án (hétfőn) az MKBT-ben (Bp. II. Fő utca 68. II. emelet 210.) 17 órai kezdettel. Szeretném tudni a Te véleményedet is!!!

A beszélgetéshez kapcsolódó barlangnézelődéshez találkozunk 1995. március 18-án (szombaton) a Szemlő-hegyi-barlang FELSŐ bejáratánál (Bp. II. Barlang utca 8-10-12), reggel 9 órakor. Barlangjáró alapfelszerelés, de csak elektromos világítás engedélyezett!

 

Barlangföldtani nyílt túra

 

A Gugger-hegy kisebb barlangjait geológiai nyílt túrával kívánom bemutatni az érdeklődőknek. A Pál-völgyi-barlang erős "növekedése" miatt ismét előtérbe került az egész hegyoldalt behálózó üregrendszer lehetősége; sok helyen lehetne kutatni (bontani, feltárni) a már ismert lukacskákat.

Tervezett útvonal: Pál-völgyi-barlang - Francia bánya - Szalamandra-barlang - Sznob-hegyi-barlang - Buda-barlang - Verecke-barlang - Miklós-kürtő - Nagybányai sarok - Ferenc-hegyi 2. sz. barlang - Zsindely-barlang - Szemlő-hegyi-barlang - (Pál-völgyi-barlang).

A túra egész napos, de bárhol megszakítható. Barlangjáró alapfelszerelés szükséges azok számára, akik szeretnének lemenni egyik-másik barlangba.Találkozás 1995. március 11-én (szombat) 9 órakor a Pál-völgyi-barlangnál. (Kedvcsinálónak bemutatom a Verecke-barlang térképét. Még senki sem kutatja...)

Kraus Sándor

 

 

RENDEZVÉNYEK

 

A Magyar Tüdőgyógyász Társaság Epidemiológiai és Gondozási Szekciója  Rehabilitációs Szakcsoportja és a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Barlangklimatológiai Szakosztálya ukrán és szlovák részvétellel 1995. június 1-2-3-án tudományos ülést tart.

Témakör:

— légzőszervi rehabilitáció, fizikoterápia (aerosol, expectorans, légzőtorna stb.),

— klímaterápia, barlangklimatológia,

— dohányzás károsai hatásai, leszoktatás.

A tudományos ülés helye: Csanyiki Szanatórium

Részvételi díj: 35 év fölött 2.000 Ft

35 év alatt 1.000 Ft

Jelentkezési határidő: 1995. február 28.

Jelentkezési lap és információ beszerezhető a Társulat Titkárságán.

 

HÍREK

 

Berecz Béla — volt jósvafői polgármester — Jósvafő, Dózsa Gy. utca 4. számú műemlék lakóháza helyreállítása során, a ház padlásán egy vászonra rajzolt, igen rossz állapotban lévő Baradla térképre bukkant, amelyet a tájháznak adományozott. A térképet évtizedeken át ért kedvezőtlen hatások következtében annak jelentős részét penész borította, a többszöri összehajtogatás következtében több helyen kilyukadt és a környezetében lévő vastárgyak miatt rozsdafoltok tarkították. A térképlap a barlang jósvafői szakaszát ábrázolja a Kaffka-tárótól a "Csillagvizsgáló"-t követő szakaszig. Az 1:2000 méretarányú lap az alaprajzon kívül 8 keresztszelvényt, a "Csillagvizsgáló" környezetének alaprajzát, utólag vastag piros vonallal bejelölve a túraútvonalat, valamint 14 szakasz-, ill. képződmény külön felírt nevét tartalmazza. A térképlapon nehezen kivehető — három- és négyjegyű — számok, illetve ezek összeadásai olvashatók, ami arra utal, hogy a Kessler Hubert vezette barlangkiépítés egyik munkatérképe volt. Az egyértelműen megállapítható, hogy a Konrád Ödön - Kessler Hubert féle térkép jósvafői lapjának másolata. Az igen rossz állapotban lévő térkép szakszerű restaurálása befejeződött.

 

Szablyár Péter

 

Az MTSZ Barlang Bizottsága március 25-26-án "könnyű túravezetői" tanfolyamot tart Barlangjáró II. (technikai) tanfolyamot végzettek számára. A tanfolyamra jelentkezhettek az MTSZ Barlang Bizottságánál kedden este 18-19 óra között, vagy Bajna Bálintnál, ill. Németh Tamásnál a munkahelyi telefonszámon.

 

A telefonszámok:

MTSZ                  112-467

Németh Tamás      210-9000/1108

Bajna Bálint           185-2459

 

MTSZ Barlang Bizottság

 

Értesítjük a t. tagságot, hogy a Karszt Szakosztály ez év áprilisában - elegendő létszám esetén - magas szintű alapfokú tanfolyamot indít. Díja kb. 3500 Ft lesz, mely magában foglalja a kollektív felszerelés használatát és a tanfolyam anyagát tartalmazó jegyzetet is.

Jelentkezni lehet: Krajcsovics Gábornál (284-3356), illetve Túri Zoltánnál (188-3571).

Szakosztályunk előreláthatólag augusztus közepén tartja meg rendes évi kutatótáborát, a Pilisszentkereszti Mária-padnál. Mivel az aktív tagoknak igencsak híján vagyunk, kérjük minél többen gyertek el. A pontos dátumot a következő Műsorfüzetben közöljük, addig is információkat a fenti telefonszámokon tudunk adni.

 

Kiss Tamás - Túri Zoltán

 

Szenzációs régészeti leletre bukkantak a dél-franciaországi Ardeche-folyó környékén lévő Pont-d’arc-i barlangban. Falain tökéletes állapotban maradt fenn mintegy háromszáz állat (bölények, rénszarvasok és közel negyven gyapjas rinocérosz tizenhétezer éve festett képe, továbbá számtalan képlenyomat és kultikus jelek sokasága. A szakértők szerint a lelet a világhírű lascaux-i és altamírai barlangrajzok jelentőségét is meghaladja. A felfedezést követően a barlangban tévés felügyelőrendszert építettek ki, s a bejáratot páncélajtóval zárták le. Időközben rendezték a terület tulajdonjogát is, mivel a barlang fölötti terület eddig magántulajdonban volt. Most megvette az állam. A sziklarajzokat a közönség saját szemével a jövőben sem láthatja, csak a multimédia legrafináltabb eljárásainak jóvoltából gyönyörködhet a világörökségnek ebben a különösen értékes részében. (Az Új Magyarország 1995. jan. 19. és a Magyar Hírlap 1995. jan. 24-i száma nyomán.).

 

 

A Solymári Bizottság eredményesnek mondható első évet zárt. Április 29-től október 2-ig (valamint egy október végi különtúrán) hétvégenkénti vezetésekkel összesen 749 látogatót vezettünk le a barlangba. Ebből 366-an a turista szakaszt, 383-an az overállos szakaszt keresték fel. A barlangot ismertető füzetből 184 db fogyott.

Ez évben - a tavaly őszi látogatószám-emelkedés, az azóta is folyamatos érdeklődés és az idén korábban beindítandó propaganda alapján - a tavalyi látogatószám kb. kétszeresét várjuk. Ehhez már beszereztük a megfelelő számú új overállt, lámpát. Szükségünk van azonban újabb túravezetőkre.

Kérjük tehát azon tagtársaink jelentkezését, akiknek megfelelő barlangjárási gyakorlatuk van és kedvet éreznek 5-10 fős csoportok vezetéséhez, hogy jelentkezzenek a Solymári Bizottságba.

Ez évtől, ha nem is sokat, de tudunk fizetni a túravezetőknek a forgalomtól függően vezetői díjat.

 

Hazslinszky Tamás

a Solymári Bizottság vezetője

 

A Pannónia Alapítvány hírei

 

Alapítványunk 1994 nyarán hajtotta végre a Mammoth Barlangkutató Expedíciót. Az expedíció résztvevői: Kardos László, Kutas Tamás, Stibrányi Gusztáv, Szekeres Júlia, Varga Eszter.

Az expedícióról video- és diafilm anyag készült. Az expedíció élményeiről a résztvevők 1995 márciusában, három részben számolnak be. Március 13. A Los Angeles-i Légi Tűzoltó Mentők munkájának tanulmányozása - Az óriásfenyők között a Sequoia Nemzeti Parkban - Óriás szikák között a Yosemite Nemzeti Parkban - Óriás völgyek között a Grand Canyonban.

Március 20. Carslbad környékén - a Carlsbad-barlang végpontján, a Felhők Tavánál - A Lechuguilla-barlangnál - A Csörgőkígyós-gipszbarlang - A Roswelli UFO Múzeum - Az Ezüst-tó.

Március 27. A Texasi Barlangásztalálkozó Brackettville-ben - Barlangi mászó technikák - A világ másik legszebb barlangja, a texasi Sonora-barlang - Mexikó és az öböl - New Orleans - A Holdraszállás 25. éves évfordulója a floridai Cape Cannevel-ben - végül, de nem utolsó sorban, a Mammoth Expedíció: térképezés, filmezés - Washington. Az élménybeszámoló a Rákosligeti Közösségi Házban kerül megrendezésre. Cím: Budapest, XVII. Hősök tere 9  Kezdési időpont: 19 óra. Mindenkit szeretettel várnak a rendezők.

 

***

 

A Pannónia Alapítvány barlangkutató tanfolyamot indít 1995. április - május hónapban. Foglalkozások minden hétfőn este 19 órai kezdettel a Rákosligeti Művelődési Házban (Bp. XVII. Hősök tere 9.). A gyakorlati túrák a Budai-hegység barlangjaiban kerülnek lebonyolításra. A gyakorlati túra keretében kerül lebonyolításra a Béke és Pannónia Kupa, illetve a Barlangvédő Napok.  Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a Rendezők.

Főbb programok:

1995. április 9. Barlangtakarítás, Solymár

1995. április 16-17. Béke Kupa, Darvastó-barlang

1995. május 13-14. Pannónia Kupa, Kálmán-réti-zsomboly

Kardos László

csoportvezető

 

A MAFC Barlangkutató Csoport 1994 december 27. és 1995 január elseje között nemzetközi barlangász tábort szervezett Bódvaszilason melynek elsődleges célja a környékbeli barlangok bemutatása volt.

Bár külföldről kevesebben érkeztek a vártnál (8 angol az Oxford University Cave Club, és 2 ukrán a Cristal csoportból és 20 horvát az utolsó pillanatban lemondta a részvételt, míg 9 kijevi barlangász már ·útközben akadt el az elromlott mikrobusz miatt, és Stibrányi Gusztiék is csak egy futó látogatást tettek) de a rendezvény híre — bár nem reklámoztuk a szerény lehetőségeink miatt — több mint 100 magyar résztvevőt vonzott a helyszínre. A legtöbben az Acheron, a BEAC, az FTSK és a rendező MAFC csoportokból érkeztek (kb. 20 fő csoportonként), de képviseltették magukat: a Mátrai Hőerőmű , a Papp Ferenc csoport, a tatabányai és a debreceni barlangászok, valamint a Marcel Loubens, és a Meteor csoportok is.

A tábor során átlagosan minden nap 80-90 fő túrázott az alábbi barlangokban: Baradla (hosszú-túra, Retek-ág és Styx-ág), Béke-barlang, Vass I.-barlang, Kossuth-barlang, Rejtek-zsomboly, Almási-zsomboly, Vecsem-bükki-zsomboly, Baglyok-szakadéka, Tektonik-zsomboly, Meteor-barlang. Ez utóbbiban a tábor túrázói az újonnan beépített vaslétrák tesztelését is elvégezték, amelyek bár biztonságosak, de a nagy többség véleménye szerint teljesen feleslegesek, rondák, és semmiképpen nem a természetvédelem érdekeit szolgálják. Esténként diavetítéseket szerveztünk, melyek keretében az alábbi előadások kerültek megtartásra:

 

·        Rácz Zsolt: Sziklamászó túrák az USA-ban;

·        Tim Guilford: Az OUCC 1993-94 évi túrái;

·        Snigur Vladimir, Kompaniee Vladimir: A Podóliai-hátság gipszbarlangjai;

·        Nyerges Attila: Túrák a Michaele Gortani barlangba (Olaszország) télen és nyáron;

 

Az újévi mulatság a "Fapados"-ban zajlott, sokak véleménye szerint évek óta nem tapasztalt felhőtlen jó hangulatban amelyet angol vendégeink által kezdeményezett "asztali boulder" verseny csak tovább fokozott.

 

Nyerges Miklós

 

FELHÍVÁSOK

 

A Miskolci Egyetem 1995. május 2-5. között 25 órás tanfolyamot tart a "Karsztvízvédelem időszerű kérdései" címmel. Részletes program, ill. a részvételi feltételek a Titkárságon, vagy a tanfolyam szervezőjénél, dr. Lénárt Lászlónál (46-365-111/17-26, vagy 17-46 ) kaphatók.

Dr. Lénárt László

 

Szeretnénk összeállítani a sokat emlegetett Etikai Kódexet. Kérem azokat, akiket a kérdés érdekel, hogy a március végi tisztújító küldöttközgyűlésig küldjenek nekem javaslatokat, mi kerüljön bele a szövegtervezetbe.

Különösen számítok azokra, akik az 1994 márciusi jósvafői fórumon részt vettek.

Segítségeteket előre is köszönöm.

Leél-Őssy Szabolcs

 

Társulatunk szeretné újjáéleszteni a "jogi tagdíj" intézményét. Bizalommal kérjük a "cégtulajdonos" tagtársainkat, hogy lehetőségeikhez illő jogi tagdíjat vállaljanak és erre buzdítsanak más szimpatizáns, szakmailag kapcsolódó cégeket és intézményeket.

Az első befizetések már meg is érkeztek. A jövőben is megjelentetjük a Műsorfüzetben a jogi tagdíjat vállaló cégek listáját.

Az eddigi befizetések:

ER-PETRO KFT (Dr. Kósa Attila) 10.000 Ft

Rózsadombi Kinizsi SE (Adamkó P. - Leél-Őssy Sz.) 15.000 Ft

A Társulat Elnöksége

 

Tisztelt Tagtársak !

 

A hasonló című, az MKBT 1995. január - február havi Műsorfüzetében dr. Horváth Lóránt és Vid Gábor aláírásával jegyzett anyaghoz szeretnék hozzászólni.

A jelzett választmányi ülésen én is jelen voltam, de a "közellenség" kifejezésre nem emlékszem. A Jelölőbizottság összeállításakor dr. Zámbó László javasolta a fenti két nevet, de ez ellen én éppen a jelzett két embernek az Oktatási Rendszer felfüggesztésében játszott szerepe miatt tiltakoztam. Az előzményeket viszont kissé pontosítanom kell.

A kutatásvezetői tanfolyam hallgatói "kissé késve" adták be a dolgozatukat, s nem is teljes létszámban. Az "összevárás" idejét a jelzett két kolléga kissé hosszúnak érezte, s írt egy levelet az MKBT elnökségének — melyet az MKBT elnöksége soha nem kapott meg. Mivel a levelükre — a fenti oknál fogva — választ nem kaptak, a két kutatásvezető-jelölt feljelentette a Társulatot dr. Tardy Jánosnál.

Az lehet, hogy kutatótársaink a helyettes államtitkári választ elfogadták, de az MKBT-vel a problémák tisztázása csak a helyettes államtitkári válasz megszületése után kezdődött meg.

Pillanatnyilag nem tudom, mit szeretne elérni dr. Horváth Lóránt és Vid Gábor? A Barlangtani Intézettel történt megegyezés alapján a barlangi kutatásvezetői igazolványt a legutolsó tanfolyam 5 tagjának (dr. Horváth Lóránt, Molnár Gergely, Somogyvári Ferenc, Szabó Gábor és Vid Gábor, akik leadták  a dolgozatukat) megadni javasoljuk. (Ha ennél több az igény, azt sajnos nem tudjuk kielégíteni!)

Megjegyzés: már régen meg lenne a kutatásvezetői igazolvány a jelzetteknek, ha a vita és veszekedés helyett a dolgozatukkal foglalkoztak volna!

 

Miskolc, 1995. február 6.

Dr. Lénárt László

az Oktatási Szakosztály vezetője

 

(Szerkesztői megjegyzés: Az elnökség a válaszadással a vitát lezártnak tekinti.)

 

Reflexió

 

         a "Néhány gondolat a Karszt és Barlang Alapítványról" c. gondolatébresztő műsorfüzeti anyagról.

 

Az MKBT Műsorfüzet 1995. jan.-febr.-i számában dr.Végh Zsolttól, a Karszt és Barlang Alapítvány titkárától olvashattunk egy nagyon érdekes eszmefuttatást. Túl azon, hogy maximálisan lekezelőnek, fellengzősnek és nagyképűnek tartom, nem tudom, mit akar velünk tudatni az MKBT egy általunk megválasztott tisztségviselője, akiben éppen most a Karszt és Barlang Alapítvány titkárát tisztelhetjük. Szívesen vettem volna, ha titkárként végre beszámol a Kuratórium négy éves tevékenységéről, de kissé tényszerűbben, részletesebben. Érdekeltek volna az alábbiak:

     az induló tőkéhez kik, milyen összeggel csatlakoztak?

     mire mennyi pénzünk lett felhasználva (esetleg indokolva)?

     mennyi most a vagyonunk?

     milyen befektetési formában vagyunk érdekeltek?

     hol vannak letétben a lekötött pénzeszközeink, milyen formában juthat hozzá az új kuratórium?

     az alapítványba bevitt irodaeszközök állapotában milyen változások történtek?

     milyen biztosítékok vannak arra nézve, hogy az alapításkori MKBT elvek érvényesülnek a pénzkezelésben és felhasználásban?

Ezek után a tételes aggályaim a következők:

A tájékoztatásban elkövetett hiányosságokat ne varrd a Választmány nyakába! Mint elnökségi tagnak volt alkalmam tájékoztatókat hallgatni a Kuratórium elnökétől. Azt a néhány gondolatot, odavetett adatot (sohasem írásban!), a legjobb jóakarattal sem lehet korrekt és reális tájékoztatásnak tekinteni. Lehet, hogy azt nem is az elnöknek kellett volna megtennie?...

Az ellen a kioktatás ellen — miszerint a Karszt és Barlang Alapítvány független (5. old. 5. bek.) — a leghatározottabban tiltakozom. Az Alapítvány jogilag lehet ugyan független az MKBT-től, de csak úgy, mint egy normális apa-fiú kapcsolatban, ahol az apa (a létrehozó) azért pátyolgatja a gyerekét (az alkotását), hogy az minél erősebb legyen, hogy minél több öröme teljék majd benne. A Karszt és Barlang Alapítványt mi (az MKBT) hoztuk létre, tehát a mienk, nem pedig a Kuratóriumé! Úgy érzem, az egyik jelentős mozgatója voltam a Karszt és Barlang Alapítvány létrejöttének, de ha tudom, hogy idáig fajulnak a dolgok, mindent elkövetek a létrejöttének megakadályozására.

Az tény, hogy a Karszt és Barlang legutóbbi számát - forma szerint — az Alapítvány meghatározó mértékben támogatta. Ennek ellenére szemforgatás azt állítani, hogy lám-lám mennyire támogatjuk az MKBT, hiszen még a lapját is mi jelentetjük meg! Az MKBT saját pénzügyei intézésének egyik formájául találta ki a Karszt és Barlang Alapítványt!

Bár még nem volt rá szükség, semmi sem tiltja az alapító okiratban azt, hogy alapítvány barlangkutató szervezet működését támogassa, sőt, a 3. §. 1. bek. kifejezetten célként jeleníti meg a támogatást. (Megjegyzem, én is szívesebben veszem a publikációs tevékenység prioritását).

Lehet, hogy felelőtlen és önző vagyok (6. old. 2. bek.), de nekem nem tetszik ez a mesterségesen — a Kuratórium által — létrehozott kettősség. Nem tudom, a Kuratórium mely tagja emlékszik arra, hogy az induló tőkét (és részben a eszközöket) a kongresszus bevételéből hozta létre a Társulat, illetve annak néhány tagja. Tisztelettel kérdezem, hogy mekkora részt vállalt a feltétel nélküli önállóságot követelő Kuratórium annak a pénznek a kitermelésében. (És az azóta bejövő további támogatások megszerzésében?) Nagyon megnyugtatna, ha az akkori és a mostani tevékenységük szinkronba kerülne.

Valóban, az alapítványi forma általában alkalmas bizonyos tevékenységek finanszírozására. Az MKBT esetében is jó lehetne, de így, az alapítói gondolattól elszakadva, ma már alkalmatlannak tartom. A Karszt és Barlang Alapítvány ne különböző barlangkutató szervezeteket támogasson, hanem elsősorban és alapvetően a létrehozóját, az MKBT-t, s csak akkor mást, ha van rá lehetőség. Ez ismételten a továbbélési lehetőség kifejezése, de hát ez volt a cél az alapításkor is.

Én nem a Karszt és Barlang Alapítvány egyik bírálója akarok lenni (6. old. 3. bek.), hanem egy olyan meggyőzött támogató, aki a világosan elétárt, átlátható adatokból megérti, hogy mi is történik a pénzünkkel. Egyelőre homályt látok, oda-vissza csapkodást, s szeretnék végre tisztán látni. Mivel erre nem látok esélyt, a teljes Kuratórium visszahívását indítványozom a közgyűlésnek (8.§ 1/a. bek.),  természetesen előtte teljes elszámolással a közgyűlés felé.

 

Dr. Lénárt László

 

Figyelem!

 

A Társulat Térképtára minden hónap 1. és 3. szerdáján 15-18 óra között tart nyitva.

Horváth János

térképtáros

 

KÖNYVÚJDONSÁGOK

 

Dr. Balázs Dénes: Szigetről szigetre a Kis-Antillákon

A szerző kiadásában, már halála után megjelent kötet az Atlanti-óceán és a Karib-tenger találkozásánál fekvő szigetláncra kalauzolja el az olvasókat. Pipáló tűzhányók, titokzatos őserdők, csillogó korallmezők teszik vonzóvá e tájat, Antiquától Trinidadig.

Ára: 330.- Ft .

 

Dr. Kósa Attila: A barlangász élő szótára

A magyar-angol-francia-német szótár nyelvenként kb 400, címszót tartalmaz. Csaknem valamennyi szó a speciális barlangász szókincs része, a köznyelv ezeket nem alkalmazza, vagy más értelemben, ezért az általános szótárakban nem találhatók meg. A szókészlet a karszt-tudomány, a szpeleológia, a barlangjárás technikája stb. témaköreiből került válogatásra neves angol, német és francia szakemberek közreműködésével. A szókeresés bármelyik felsorolt nyelvről bármelyikre közvetlenül lehetséges. A kiadást az ER-PETRO Kft., a Társulat  jogi tagja finanszírozta.

Ára: 250.- Ft

 

A kiadványok (és még sok más!!!) a Titkárságon kaphatók

Megjelent a Karszt és Barlang 1992/I-II. száma!

A kiadványt a Társulat  tagjai az 1993-ra befizetett tagsági díj fejében kapják meg. További példányok 200 Ft-ért vásárolhatók a Társulat Titkárságán.

Kérjük a tagokat és a csoportvezetőket, hogy a tagdíj fejében járó példányokat személyesen szíveskedjenek átvenni, mert az igen magas postaköltség miatt a kiadvány postai elküldésére nincs módunk.

 

 

A Torockói-havasok térképe után előkészítés alatt van a Radnai-havasok kb. 1:75.000 méretarányú térképének megjelentetése.

Ára: kb. 150 Ft lesz. Előjegyzéseket a Titkárságra kérjük leadni.

 

 

Keresztül-kasul hetedhét országon át!

Barangolási ajánlatok nyárra

 

A tavalyi évhez hasonlóan idén is meghirdetjük kötetlen expedícióinkat egy júliusi komfortosabbat és egy hosszabb, nomádabb augusztusit. Mindkét kiruccanást az "Irinyi János" Vszki. és Gimn. DSK. természetjárói szervezik, a STUDENT szpeleoalpin csoport segítségével. Utazás autóbusszal, szállás sátorban, teljes ellátás.

Irányáraink a teljesen önálló szervezés és lebonyolítás miatt mindennél olcsóbbak. Ezek már nem csak a buszozás összes költségeit (bérleti díj, sofőrök napi- és átalánydíja, üzemanyag, útadók, autópálya- és parkolási díjak) tartalmazza, hanem még a teljes ellátást, a közös költségeket, sőt a biztosítási díjakat (100 Ft/nap) is!

1. "ADRIÁTÓL AZ ALPOKIG" expedíció: 1995 július 8-22. Fél hónapos, 4 országban, 8 helyszínen, 4 exkluzív régióban! Mindezt egy úton! Irányár: csak 26 ezer Ft + 150 DM. a kempingekre (több nap egy helyen, majd tovább). Felszerelésben segítünk!

Programok: Szlovénia: Postojna és Skocjan-i idegenforgalmi barlangok, Horvátország: 3 nap az Isztrián, tengerparti búvárkodás, városnézések Vsartól-Piranig... Olaszország: Triest, Lignano: 3 nap a Riviérán, egész napos Velence, majd Padova, Verona külön nap, 2,5 nap Garda-tó (Gardaland, Sirmione) 2 nap Dolomitok (Misurina, egész napos Drei Zinnen magashegyi kirándulás), végül 1 nap Wörthi-tónál, Klagenfurt (Minimundus).

2. "BENELUX ’95 expedíció: 1995. augusztus 5-22. 18 napos (12 munkanap).

Ausztria - Svájc (2 nap) - Franciaország (1) - Luxemburg (1) - Belgium (3) - Hollandia (4) - Németország (3), közben itt-ott félnapok. Az útvonal nagyobb állomásai: Vorarlberg-hágó - St. Gallen - Stein a. Rhein - Schaffhausen - Baden - Basel - Colmar - Riquewir - Strasbourg - Metz - Luxembourg - Berdorf - Huy - Liége - Leuven - Namur - Brüssel - Brugge - Gent - Aalst - Antwerpen - Haarlem - Leiden - Hága - Delft - Utrecht - Maastricht - Aachen - Köln - Mainz - Worms - Heidelberg - Stuttgart  - Ulm ... és még sok-sok természeti és kultúrális látnivaló útközben, szurdokvölgyektől a tengerpartokig, katedrálisoktól a főterekig, sajtvásártól a bolhapiacig... no meg a sörök!

Irányár: csak 37 ezer Ft +  80 DM kempingkiegészítés. Mindkét út esetében, az 1995-ben, az utazásig bekövetkező, minden 1 %-nyi forintleértékelés a költségeket az 1. útnál 100, a 2.-nál 110 Ft-tal emeli.

Jelentkezés: személyesen csak szerdánként 19 és 21 óra között, a KASZ Művelődési Központban lévő Barlangász, Hegymászó és Természetjáró Klubban (Bp. VI., Eötvös u. 25/a), a STUDENT Szpeleoalpin Csoport vezetőjénél, Krekács Károlynál.

Jelentkezési határidő: "ADRIA-ALPOK"-ra május 31-ig, a "BENELUX"-ra június 7.

Felvilágosítás telefonon: csak szerdán délelőttönként 9-12 óra között a 1690-900/1555-ös melléken, ill. hétköznap du. 18-21 óra között a 173-8764 számokon.

Levélcím: Krekács Károly ODK vez. tanár, Irinyi J. Vegyipari SZKI és Gimn. 1097 Bp. Gyáli út 25/a. Kalandorok kíméljenek!

 

Krekács Károly

csoportvezető