MAGYAR KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÓ TÁRSULAT

MŰSORFÜZET

1992 MÁRCIUS-ÁPRILIS


MTESZ - egyesületi használatra!
Kiadja: Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat
Szerkeszti: a Titkárság
Felelős kiadó: Dr. Csepregi István
Készült: 1100 példányban
125/92 MTESZ Házinyomda, Budapest.
Felelős vezető: Boncza Gábor

(AZ EREDETI PDF-BEN)


Az elektronikus változatot Molnár Ágnes, Urbán Gabriella és dr. Nyerges Miklós készítette 2005-2006-ban.



ELŐADÁSOK

Március 2. (hétfő)
17.00 óra Kovács Attila - Ferenczy Gergely
Vetítettképes útibeszámoló a Bükki Barlangkutatásért Alaptvány Provatina expedíciójáról.
Az előadás helye: Budapest, II. Fő utca 68. II. em.210.

Március 9. (hétfő)
17.00 óra Kraus Sándor
Buborékjelenségek nyomai hévizes barlangokban
A víz/gáztér határán fellépő vízvonal-korrózió nyomai meglepően sok helyen megtalálhatók a barlangokban is. Ezek segítségével bizonyítható a barlangok (egyes részeinek) adott időszakban vízalatti helyzete, illetve a terület vízszintje. A budai barlangok néhány formaeleme felfelé áramló melegebb víz és buborékok is létrehozhatták. Szeretnénk beszélgetni az áramlási csövekről. Buborékcsövekről. Buborék-kupolákról, vízszintes főtesíkról, főte-karrokról, oldásos színlővájúkról.
Az előadáshoz kapcsolódó barlangföldtani nyílt túra a Szemlő-hegyi-barlang kiépített részén lesz 1992. március 14-én (szombaton) 9 órától.
Az előadás helye: Budapest, II. Fő utca 68. II. em.210.

Március 16. (hétfő)
17.00 óra dr Kósa Attila
Új-Zéland karsztjai és barlangjai
Az előadás helye: Budapest, II. Fő utca 68. II. em.210.

Március 23. (hétfő)
17.00 óra Kraus Sándor
Újabb vizsgálatok barlangi kiválásokon
A barlangi képződmények kialakulásának vizsgálatához nagy segítséget nyújt belső szerkezetük megismerése. Ezt már néhány éve átvilágítható vékonyságúra csiszolt minták segítségével (is) végzem. Az újabb anyagok bemutatására kerül sor az előadáson. Főleg hévizes kiválásokból készítettem csiszolatokat, de néhány cseppkő is keveredett közéjük, meg olyan cseppkő, amire feltételezhetően melegvizes borsók nőttek rá. Teljesen új anyag a „barlangi fánk” (Zbrasovi-aragonitbarlang) és az „őskarsztos cseppkő” (Tatabánya).
Az előadás helye: Budapest, II. Fő utca 68. II. em.210.


EURÓPAI REGIONÁLIS KONFERENCIA, BELGIUM,1992

Mint azt a november-decemberi havi műsorfüzetben már közzétettük, Társulatunk autóbuszos utazást szervez az Európai Regionális konferenciára. Az utazás tervezett programját az alábbiakban közöljük.
Aug.15. Budapest – Rábafüzes – Weiz – Grasshöhle - {}Lurgrotte Semriach {}Lurgrotte Peggau {} Bad Aussee # (525 km)

Aug.16. Bad Aussee – Obertraun – Dachstein Rieseneishöhle {} - Mammuthöhle{} - felszíni túra – Obertraun – Gosausee – Werfen # (120 km)

Aug 17. Werfen - Eisriesenwelt {} - Salzburg – München – Erlangen # (300 km)

Aug. 18. Erlangen – Dinghöhle {} - Sophienhöhle {} - Limburg # (468 km)

Aug.19. Limburg – Kubacher Kristalhöhle {} - Wiehler Tropfsteinhöhle {} - Köln – Aachen – Brüsszel # (360 km)

Aug. 20-23. Konferencia #

Aug. 24. kongresszusi utókirándulás vagy fakultatív kirándulás #

Aug. 25. belga barlangok megtekintése (később részletezve) #

Aug. 26. Brüsszel – Saarbrücken – Niederaltdorfer Tuffhöhle {} - Tübingen (500 km)

Aug. 27. Tübingen – Bärenhöhle {} - Nebelhöhle {} - Laichinger Tiefenhöhle {} - Sonthofen (170 km)

Aug. 28. Sonthofen – Sturmannhöhle {} - Innsbruck – Grundlsee # (460 km)

Aug. 29. gyalogtúra a Totes Gebirge magashegyi karsztfennsíkján (6 óra), fakultatív barlangbejárások

Aug.30. Grundlsee – Gams – Kraunhöhle {} - Bécs – Budapest (566 km)

Jelkulcs {} barlanglátogatás
# kemping

Az autóbuszköltség 25 fő esetén 10.400 Ft/fő, 35 fő esetén 7.500 Ft/fő. (Jelenleg a jelentkezők száma 24 fő.) További jelentkezéseket – az 1.000 Ft előleg befizetésével 1992. március 16-ig fogadunk el.

Felhívjuk a résztvevők szíves figyelmét, hogy a külföldi barlangokban a barlangkutatók általában ingyenes belépésben nem részesülnek, legfeljebb kis mértékű (10-20%) kedvezményben. Előzetes tárgyalások és levelezések útján mindent megteszünk e költségek csökkentésére, ennek ellenére számítani kell ilyen jellegű kiadásokra. Ezek nagyságát levélváltásaink és tárgyalásaink befejeztével közöljük a résztvevőkkel.
a Szervezők


BARLANGKUTATÓI TANFOLYAM

Társulatunk Oktatási és Közművelődési Szakbizottsága 1992. július 4-12. között Barlangkutató tanfolyamot szervez a Bükkben. A tanfolyam célja a tudományos barlangkutatás áttekintése, a barlangi kutatásvezetői tanfolyamhoz szükséges oktatási lépcső biztosítása.
A tanfolyam táborjellegű körülmények között, de szervezett étkeztetéssel kerülnek lebonyolításra. A helyszín és a részvételi díj később kerül meghatározásra. Kérjük, hogy a tanfolyamon részt venni szándékozók előzetes jelentkezésüket 1992. március 16-ig Dr. Lénárt László (3515 Miskolc-Egyetemváros, Miskolci Egyetem Hidrogeológiai-Mérnökgeológiai Tanszék) részére szíveskedjenek elküldeni.


BARLANGI KUTATÁSVEZETŐI TANFOLYAM
(Előzetes igényfelmérés)

Társulatunk Oktatási és Közművelődési Szakbizottsága kellő számú jelentkező esetén barlangi kutatásvezetői tanfolyamot szervez. (5 fő alatt a tanfolyamot nem indítjuk!)
A tanfolyam célja a kutatásvezetői tudnivalók (szervezés, adminisztráció, vezetés stb.) megszerzése. A tanfolyam programja az alábbi:
Október folyamán 3 nap előadás (péntek, szombat, vasárnap) Ezt követően 2-3 héten belül 2 napos konzultáció a vizsgadolgozat elkészítéséhez:
Vizsga: 1 hónapon belül (a dolgozat elbírálását követően)
A tanfolyam önellátó (a szállás, étkezés megszervezéséhez segítséget nyújtunk).
Előzetes jelentkezési határidő: 1992. március 16.


HÍREK

Az Acheron barlangkutató Szakosztály a Labirint Barlangkutató Csoport közreműködésével 1991. december 26-31. között Cserszegtomajon rendezte meg téli táborát, a Cserszegtomaji-kútbarlang és a Balatonedericsi Csodabogyós-barlang továbbkutatása céljából.
A munkák során a Csodabogyós-barlang hosszát újabb 100 m-nyi szakasz feltárásával növeltük, a kútbarlangban pedig hosszadalmas bontások után kb. 30 m előrejutást értünk el, a Kormos-ágban és a K-i Labirintusban.
Az újonnan feltárt barlangrészek térképezése mellett klimatológiai és levegőnyomásjelzési vizsgálatokat végeztünk.
A tábort jó hangulatú barlangversennyel, ill. vetélkedővel zártuk, amelynek zsűrijében a Társulat elnöksége is képviseltette magát.
Kárpát József

BEAC barlangászcsoport negyedik Szabó-pallagi kutatótáborát 8 csoport 50 tagjának részvételével 1991. december 27-e és 1992. január 5-e között tartottuk meg.
A 120 m mély Baglyok-szakadékának bontását 1989-ben kezdtük meg. 110 m mélységben, két tágas akna hasadékirányának metszéspontjában, a lefolyó víz útját igyekezve követni. 13 méternyi függőleges omladékbontás után, 1991. december 29-én sikerült egy szűk hasadéksorból álló, aktív, fiatal jellegű a szakaszba bejutni, melynek utolsó tagja egy 8 m mély harangakna. Az akna alján keresztülhalad egy agyaggal eltömődött, kevés vizet szállító meander, melyben 5 m mélyre tudtunk lejutni. A továbbjutást a meander tetejében, a kitöltés nélküli rész vésésével lehet megoldani.
Köszönjük a Kinizsi és a MAFC csoport - valamint a további csoportok – szakértő segítségét, és külön köszönet illeti a tábor költöztetéséért Galambos Józsefet és Salamon Gábort.
- BEAC -

A MÁFI Barlangkutató Csoport a Pilis hegységi Leány-barlang új részeinek feltárásával a barlang hosszát 800 m-re „növelte”. A képződmények megóvása érdekében az új részeket lezártuk, így azok csak előzetes megegyezés után, kísérővel látogathatók. A régi rész szabadon megtekinthető. Cím: Sásdi László 1023 Budapest Bécsi út 6. Telefon: MÁFI 251-0999/191.
Decemberben a Leány-barlangban történt 50 m-nyi új feltárás. Ennek során sikerült megtalálni a két barlang közötti összekötő járatot, az azonban egyelőre nem járható méretű. Kitágítás után a rendszer hossza 1250 m lesz.
Sásdi László

Értesítjük az érdeklődőket, hogy a Társulat térképtárába szerdánként 15-19 óra között lehet betekinteni; akkor Horváth János térképtáros szívesen áll a tagtársak rendelkezésére.
Titkárság


Ezúton értesítjük a tisztelt tagtársakat, hogy 1992. május 10-én emléktáblaavatással egybekötött megemlékezést tart a Benedek Endre Barlangkuttó és Természetvédő Csoport, névadójuk, Benedek Endre bányamérnök és barlangkutató vezető születésének 80. évfordulóján, a Sátorkő-pusztai-barlangban.
Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédő Csoport

A Középdunántúli Természetvédelmi Igazgatóságtól Társulatunk megkapta a Tapolcai-tavasbarlang üzemeltetési szabályzatát, amely rendezi a barlang látogatásának módját. A szabályzat a Társulat Titkárságán megtekinthető.
Titkárság

A Társulat és a Barlangtani Intézet 1992. január 15-18. között rendezte meg a Barlangi idegenvezetői tanfolyamot.

A tanfolyam résztvevői közül az alábbiak tettek sikeres vizsgát:
Bártfai Attila, Sági Ildikó, Búzás Károly, Szabó Ágnes, Czirják Ferenc, Tóth István, Gaál Andrea, ifj. Várnay Gyula, Kiss Sándor, Vitális Csaba, Rosner Péter, Vostyár Gabriella,

Titkárság

Társulatunk megkapta a Francia Barlangász Iskola (Ecole Francaise de Spéléologie) 1992. évi oktatási naptárát. A tanfolyamokkal kapcsolatos részletes tudnivalók megtekinthetők a Titkárságon.
Az alábbiakban közöljük a Francia Barlangkutató Szövetség kérését a külföldiek biztosításával kapcsolatban.
Franciaországban ajánlatos minden külföldi barlangásznak megkötnie az FFS biztosítást. Erre évente 2 alkalommal van mód, egy-egy hónap időtartamra.
A biztosítás díja egy hónapra 100 Ft, ami tartalmazza:
- a barlangi mentés díját, összes költségeit,
- barlangi balesetből származó ápolási, orvosi költségeket,
- a barlang megközelítése közbeni baleseteket, mint hegyi túrázást, sífutást, lesiklás (csak kijelölt pályán, síterepen),
- kanyon és barlangi búvárbaleseteket,
de nem tartalmazza a
- szikla és hegymászó baleseteket
- pályán kívüli síelést.
- Betegségbiztosítást!!!
- Autó- és közlekedési baleseteket,
- Hazaszállíttatást,
- Poggyászbiztosítást stb.
Tanfolyamon a részvételi díj tartalmazza a biztosítást is!
Fentieken kívül ajánlott nemzetközi betegség-, baleset- és poggyászbiztosítást kötni (ATLASZ).


Egy adminisztratíve nem létező barlangkataszteri területen, a Mátrában (igen – tessék csak fellapozni a Karszt és Barlang 1972.évi számát, e terület nem szerepel a kataszteri feldolgozásban) a Vulkánszpeleológiai Kollektíva 68 nemkarsztos barlang kataszterszerű dokumentációját készítette el. Korábban 19 barlang volt regisztrálva e hegységből. A 49 újabb barlangot két kutatótábor alkalmával sikerült megismerni, miközben a korábban is regisztrált üregek részletes átvizsgálása is megtörtént. E komplex kutató és kataszterező terepi munkában 20 kutató vett részt az Alba Regia, a Papp Ferenc és a Nógrádi barlangkutató csoportokból.
A fokozottan védett Csörgő-lyuk újrafelmérése során 370 m hosszúnak és 30 m mélynek bizonyult. Mélypontján, a Denevér-teremben időszakos tó és állandóvizű forrás van. A barlang léghőmérséklete a mélyzónában meglehetősen alacsony, mindössze +4,5°C. A Csörgő-patak partján található Gyula-barlang hazánk legnagyobb (7 m átmérőjű) gázhólyagja, melynek kitöltésében bronzkori és középkori cseréptöredékek kerültek elő. A Csák-kő riolittömbjében többek között egy 133 m hosszú, tágas konzekvenciabarlangot, a Csák-kői Nagy-barlangot találtuk. A hazai konglomerátum-barlangok közül bizonyára a legérdekesebb az egyelőre tisztázatlan genetikájú Mókus bácsi barlangja a Köszörű-völgyben. Az Abasárt északról övező „kövek”-ben tizenöt újabb kőfülke és eresz vált ismertté az eddig is tudott egy mellé. A gyöngyösoroszi ércbánya négy barlangja a bánya leépítése következtében víz alá került. Minden mátrai barlang ismertetésére e helyen természetesen nincs lehetőség, talán még csak annyit, hogy összességében 900 m barlangjáratot másztunk, kúsztunk végig kataszterező munkánk során.
Eszterhás István


Az MTSZ BB közleménye

A Magyar Természetbarát Szövetség 1991. március 20-29-ig egy 12 főben korlátozott létszámű bentlakásos technikai tanfolyamot tart Alsóhegyen, elegendő jelentkező esetén.

A tanfolyam részvételi díja: 5000Ft. Ez a díj tartalmazza a szállás- és élelmezési költségeket, a felszerelés amortizációt, és az oktatók utazási költségeit, de nem tartalmazza a résztvevők utazási költségeit. A tanfolyam előtti hétvégén az elméleti előadások megtartására is sor kerül az MTSZ helyiségeiben.

Jelentkezni személyesen vagy telefonon kedd este 18-20 óra között lehet az MTSZ-ben (1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 31. tel.: 1112-467) vagy levélben az MTSZ Barlang-bizottság postacímén (lásd fent) legkésőbb 1992. március 10-ig.
Németh Tamás

Felhívjuk a Solymári-ördöglyukban túrázók szíves figyelmét, hogy felszerelésüket és értéktárgyaikat ne hagyják őrizetlenül, mert egy közelmúltban érkezett bejelentés szerint ismét elharapóztak a lopások a barlangnál.
Titkárság


FELHÍVÁS

A Társulat új alapszabálya a korábbi szakbizottsági szervezeti formát nem tartotta fenn. Az új szabályok szerint az egyes szakterületeken a szakmai munka eredményesebb végzésére szakosztályok hozhatók létre legalább 10 rendes tag részvételével. A szakosztály létrejöttéhez a Választmány hozzájárulása is szükséges.

A korábbi években jól működött szakbizottságok számára feltétlenül javasolt a szakosztállyá történő átalakulás.

Kérem a tisztelt tagságot – elsősorban a korábbi szakbizottságok vezetőit, - hogy szakosztályok megszervezése érdekében kezdeményezően lépjen fel.

Az alábbiakban közöljük a korábbi szakbizottságok nevét és vezetőjének nevét:
1. Barlangklimatológiai és terápiai Szakbiz. Dr. Horváth Tibor
2. Biológiai Szakbiz. Dr. Rajczy Miklós
3. Fotográfiai Szakbiz. Dr. Czajlik István
4. Kartográfiai Szakbiz. Kárpát József
5. Oktatási és Közművelődési Szakbiz. Dr. Lénárt László
6. Őslénytani Szakbiz. Dr. Jánossy Dénes
7. Ősrégészeti Szakbiz. Dr. Ringer Árpád
8. Tudománytörténeti Szakbiz. Dr. Balázs Dénes
9. Vízalatti Barlangkutató Szakbiz. Kollár K. Attila

Dr. Csepregi István
főtitkár


NEMZETKÖZI RENDEZVÉNYEK

Az alábbi nemzetközi rendezvények körlevele ékezett meg Társulatunk Titkárságához az elmúlt időszakban.

1. MINERALS IN KARST CAVES – 1992. május 7-8. Postojna
Részvételi díj: 50 DEM
Jelentkezési határidő: 1992. március 15.

2. III. NATIONAL CONGRESS OF SPELEOLOGY and I. INTERNATIONAL MEETING OF VULCANOSPELEOLOGY OF THE ATLANTIC ISLANDS – 1992. szeptember 30. – október 7.
Portugália – Angra de Heroismo
Részvételi díj: 30 USD

3. INTERNATIONAL SYMPOSIUM ON SPELEOTHERAPY – 1992. október 22-25. Bad Beliberg
Részvételi díj: 2000 ATS
Jelentkezési határidő: 1992. március 31.


KIADVÁNYAKCIÓ

Társulatunk a korábbi évek sikerére való tekintettel ez évben is lehetőséget biztosít a régebbi kiadványok 50%-os kedvezménnyel történő megvásárlására.

1992. március 2-május 4.
Az akció idején az alábbi kiadványok kaphatók:

Kiadvány                             Régi ár (Ft/db)     Új ár (Ft/db)

Karszt és Barlang 1962/II             35                         18
                             1963/I, II         35                         18
                             1964/I, II         35                         18
                             1965/I, II         35                         18
                             1966/I             35                          18
                             1967/I-II         35                         18
                            1968/I-II         35                          18
                            1969/I, II         35                         18
                            1970/I, II         35                         18
                            1971/I, II         35                         18
                            1974/I             35                           18
Karszt- és Barlang- Kutatás (Évkönyv) II., III., IV., V.,VI., IX. kötet 70 Ft helyett  35 Ft 

70 éves a szervezett… 70 Ft helyett  35 Ft

Beszámoló 1979 40 20
                  1980 40 20
                   1981 40 20
                   1982 40 20

Karszthidrológiai Szimpózium I-II. 400 200
Karsztterületek hidrogeológiája 200 100
Karbonátos kőzettani és karsztgenetikai
és szpeleológiai bibliográfia 40 20
Nemzetközi Szpeleoterápiai Szim. 1982. 150 80
Cserszegtomaji-kútbarlang 28 16
Alba Regia-barlang 47 24
10. Nemzetközi Szpeleológiai Kongresszus
előadásai I.-II.-III. kötet 1800 1000
A felsorolt kiadványok megrendelhetők, vagy a Titkárságon megvásárolhatók.


MAMMOTH ’93

Első Magyar-USA Tudományos Nemzetközi Barlangkutató Expedíció

Cím: H-1172 Budapest, Jászladány u.55.

Az expedíció ünnepélyes alakuló gyűlése 1992. március 14-én, szombaton 18,00 órakor lesz a Szemlőhegyi Barlang Vetítőtermében.
Kérünk mindenkit, hogy helyszűke miatt március 10-ig levélben jelezze részvételi szándékát az alapítvány címén.

PROGRAM:
I. Mammoth ’93 Barlangkutató Expedíció Ismertetése
1./ Expedíciónkat Mammoth Barlangot kutató Cave Research Foundation meghívására szervezzük.
2./ Célja:
- A Mammot, jelenleg a világ leghosszabb barlangjának és a Lechuguilla a világ legszebb barlangjának felkeresése, munkaterv szerinti kutatása. Az USA-beli körutazás során a természetvédelmi parkok meglátogatása, tapasztalatgyűjtés, filmdokumentálás.

3./ Munkaterv:
- az adott ország természetvédelmi törvényei felszínen /karszton/, és az alsó régiók /barlangok/ tükrében. Komplex vizsgálatok hazai hasznosításra. Levegő, víz, növény- és állatvilág, ökológia, stb.
- A fentiek gyakorlati alkalmazása az USA-ban és hazánkban /gazdasági mérleg/.
- Külföldi hasonló szervezetek működésének tanulmányozása. Történetesen a barlangot kutató alapítvány működése, kapcsolata a kormánnyal.
- A világ nagy és jellegzetes barlangjainak dokumentálása a nemzetközi dokumentálás alapján /fotó, film készítés, néprajz/.
- Gyakorlati részvétel a feltáró és dokumentáló kutatásban.
- A barlangokban komplex kutatási programot hajtunk végre, kidolgozása jelenleg folyik.

4./ Gyakorlati lebonyolítás:
- Az expedíció Budapestről indul repülőgéppel és testvérvárosába New Yorkba érkezik. Onnan gépjárművekkel tesszük meg a körutat a nemzeti parkok és a barlangok elhelyezkedésének logikus sorrendjében. A körutazás New Yorkban ér véget és Budapestre érkezünk repülőgéppel.

5./ Részvételi feltételek:
- az expedícióra a nyilvános alakuló gyűlésig bárki jelentkezhet írásban a fenti címen.
- Írásban kérünk egy részletes barlangász életrajzot, kiemelve a jelentősebb feltárásokat, tudományos kutatásokat.
- A határidő lejártával létszámstopp lesz, ez a létszám képezi a belső tagságot. Ezután csak komoly indok alapján lehet bekerülni, vagy akkor, ha valaki a belső tagok közül kiesik.


Belső tag:
- A belső tag vállalja a célkitűzéseket és vállalni tudja akkor is az összköltségeket, ha a felkészülési idő alatt a vállalkozásokból és reklámlehetőségekből nem tudjuk előteremteni az anyagi fedezetet, ami ebben az esetben kb. 200 000-Ft/fő. /Ez maximált ár, ami adódik a repülőjegy árából, a gépkocsi kölcsönzésből, vagy vételéből, annak üzemanyagárából, az élelmiszer ellátásból, szállásköltségekből és a 2 hónapos biztosításból/.
- A belső tag vállalja, hogy minden hónap elején 2 000,-Ft-ot fizet az indulásig az expedíciós közköltségekre /pl.propagandaanyag, oktatási anyag készítése, nyelvtanfolyam, szervezés, postaköltség/ 1992. márciusától 1993. augusztusáig. A fennmaradó összeget az utazásra költjük.
- A belső tagnak kötelező résztvenni az oktatásokon, tanfolyamokon és gyakorlatokon, hiányzása esetén igazolnia kell azt, az elmulasztottakat pótolnia kell /komplett egyéni felszerelés kötelező!/
- A belső tag többszöri hiányzás, vagy nem megfelelő magatartás tanusítása esetén kizárható!
- Ha a belső tag önhibáján kívül kimarad, akkor tanfolyami és egyéb szervezési díjak levonásával visszakapja az addig befizetett összeg fennmaradó részét.
- A belső tagnak jogában áll a költségek csökkentése érdekében az expedíció nevében az alapítvány propaganda anyagának felhasználásával a propaganda főnökökkel egyeztetve támogatókat keresni és a támogatás összegét az alapítvány számlájára helyezni.
- A belső tagnak jogában áll az expedíció szervezéséről véleményt nyilvánítani és jó irányba elősegíteni azt.
- A változtatás jogát fenntartja!
Külső tag:
- Elfogadunk olyan jelentkezéseket is, akik a fenti kitételeket nem tudják előre garantálni, de szeretnének utazni.
- A külső tag vállalja a felkészülési program maximális végrehajtását, csak így kerülhet be esetleg később a belső tagok közé és tudomásul veszi, hogy a részvétel nem garantált, egyben anyagi bázisról is saját magának kell gondoskodnia.

7./ Felkészülési program:
- Az eddigi tapasztalatok alapján komoly felkészülési program végrehajtására szánjuk el magunkat az elmúlt évhez hasonlóan lásd a „Barlangos” 1991-es évkönyvét. Ez mindenki számára kötelező!
- A felkészülési program az alábbi vázlat szerint lesz kidolgozva, melyet a „Barlangos” márciusi számában közlünk.
- Barlangkutató Klub MÁV Közegészségügyi Int. Szabó György
- Barlangkutató tanfolyam a fenti klubban minden év elején
- Angol nyelvtanfolyam szeptembertől folyamatosan
- Edzés, kutatás
- Barlangászversenyek
Pannonia Barlangimentő a tanfolyam ideje alatt
Béke Ifjúsági Kupa
- Barlangvédő napok
- Kutató táborok
- Külföldi expedíciózások A Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának
tematikája szerint


A barlangkutató tanfolyam:

A tanfolyamot Budapest 120 éves centenáriumának tiszteletére szervezzük. A lebonyolítás májustól július végéig történik, hétvégéken, hogy a vidéki résztvevők is el tudjanak jönni.
Tematikája: A Föld csillagkora, általános földtan, barlangkeletkezés, barlangi képződmények és élővilág, az ember és a barlang kapcsolata, barlangfeltárás, barlangjárás, balesetmegelőzés, barlangimentés, barlangban tudományos és feltáró kutatás, barlang dokumentálás, Magyarország és a világ nagy és jellegzetes barlangjai, barlangvédelem.
A tanfolyamot a nemzetközi tanfolyamokhoz hasonlóan nyílt konzultációként szervezzük, melyen belül megpróbáljuk a legjobb előadókat beszervezni, egyben mindenkinek előadási lehetőséget biztosítunk, így ezúton kérjük előadók jelentkezését. A tanfolyamon a belső és külső tagokon kívül még kívülállók is részt vehetnek. Nemzetközi fényképes igazolványt csak az kap, aki minden elméleti és gyakorlati foglalkozáson részt vett és teljesített. A tanfolyamon részt vesznek az angol nyelvtanáraink, akik az őszi nyelvtanfolyamra szakmailag felkészülnek, egyben a tanfolyam anyagát angol nyelvre lefordítják, amelyet jövőre az expedíció indulása előtt megismétlünk egy egyhetes bentlakásos tanfolyam keretén belül. Erre már több külföldi kollégát is meghívunk. A tanfolyamot a MÁV Közegészségügyi Intézetében tervezzük, dr. Szabó György közreműködésével.

Gyakorlati túrakezdés:
1992. március 20-22. között ünnepélyes expedíciós ismerkedő túra a Kiskőháti Zsombolyban, szervezi: dr. Kakleit László, Debrecen, Varga István, Budapest.

II. Élménybeszámoló az 1991. évi alapítványi főbb expedíciókról.
- A Western Europe ’91 Speleoexpedíció élménybeszámolója: az expedíción 40 fő vett részt, 6 különféle barlangkutató csoportból. A főbb programokat sikerült teljesíteni, köztük a BU56, jelenleg a világ harmadik legmélyebb barlangját kerestük fel és készítettünk filmdokumentációt, majd a Pierre-Saint-Martin Barlang feltáróaknájának veszélytelenítési munkálatait filmeztük le /30 év óta első ízben került megnyitásra!/
Tapasztalatok: az expedíciós felkészüléseken kevesen vettek részt, így a csapat nem tudott összeszokni. A tanulságot az alábbiak szerint vonhatjuk le: komolyabb felkészülés, komolyabb expedíciós hozzáállás és nagyobb önfegyelem szükséges!
Film és diabemutató.
- Hölloch ’92 Barlang Filmdokumentációs Expedíció: az expedíción 9 fő vett részt, 4 különféle barlangkutató csoportból. A kitűzött célokat maximálisan teljesítettük. Tapasztalat: kisebb létszámú, célirányos expedíció sokkal hatékonyabban tud teljesíteni.
Film és diabemutató.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Kardos László