Azok számára, akik a barlang iránt behatóbban érdeklődnek és azt a maga őseredeti érintetlenségében akarják megismerni, a barlangvezetőség újabban külön kívánságra különtúrák vezetését is lehetővé teszi. Ezek a különtúrák természetesen bizonyos gyakorlottságot, sőt néha alapos felkészültséget, edzett szervezetet kívánnak. A különtúrákon való részvételt előre be kell jelenteni, a résztvevők száma korlátozott. A nyári, nagyforgalmú hónapokban a különtúrákat rendszerint éjjel vezetik.
a) A Rókabarlang
A legkönnyebb különtúrák egyike, menetidő kb. 1 óra. Az aggteleki bejárattól a szokásos úton a „Királykút”-ig megyünk. Itt az útról jobbra letérünk és a hatalmas sziklatömbökkel övezett nagy terem leghátulsó sarkából egyre jobban összeszűkülő folyosóba érünk. Itt néhány neolith cseréptöredéket és csiszolt csontszerszámot találtak.
A többször kanyargó, szűk folyosó végül rendkívül tág, magas teremben végződik. A termet borító sziklatömbök tetejére mászunk, innen megkapó látványt nyújt a termet díszítő rengeteg tiszta cseppkőképződmény és a helyenként vízeséshez hasonló kristályokkal bélelt kis vízmedencék is.
A sziklák tetejéről egy másik, alacsonyabban fekvő terembe mászhatunk le, ahol még sűrűbben állnak a cseppkőoszlopok. Egy régen itt talált rókacsontvázról kapta ez a barlangszakasz nevét. Túránk ebben a teremben végződik.
b) Labirintus
Ugyancsak könnyű, de előbbinél valamivel nehezebb túra. Menetidő kb. másfél óra. Az aggteleki bejárattól a szokásos úton a „Paradicsom”-ig. Ennek leghátsó szakaszából egy nehezen megtalálható szűk nyíláson kell a hatalmas sziklatömbök közötti hézagokban lemásznunk, míg kisebb terembe érünk. Innen újra nagy sziklák között haladva magas, cseppkövekkel dúsan díszített terembe jutunk, ahol 1799-ből való évszámot látunk. Innen többfelé ágaznak el járatok; ezek nagyrésze újra egymásba találkozik. Miután ezek a járatok nagyon hasonlítanak egymáshoz, igen nehéz a bennük való tájékozódás. Az egyik lefelé vezető nyíláson lekúszva még feltáratlan alacsony patakmederhez érünk, amelyik valószínűleg a Baradlavölgy elszivárgó vizeit vezeti a Styx-be.
A terem ÉNY-i oldalában felmászunk egy magasan nyíló sziklaablakhoz. Ezen átbújva a túlsó oldalon újabb, még sokkal nagyobb termet látunk. A sziklaablakból vagy kötél; vagy az egyik közelben álló cseppkőoszlop segítségével leereszkedünk a terembe. Innen is igen sokfelé nyíló járatok ágaznak széjjel. Az egyik összeköttetésben van a Baradlavölgy-ben nyíló kis Baradla barlanggal. A járatok nagyrésze összeomlott sziklatömbök között és alatt vezet, ezért itt nagy óvatosság ajánlatos. Egyik könnyen elvéthető igen szűk, rövid folyosóból nagy hasadékba mászunk, ennek baloldalában nyíló keskeny sziklaablakon keresztül átbújva túránk végcéljához, egy pompás, tiszta cseppkőcsoportokban bővelkedő nagyobb terembe érünk. Valószínű, hogy a barlang valamikor ebben az irányban folytatódott, de az egyre mélyülő Baradlavölgy kettévágta itt a folyosót és csak azután keletkezett a Styx-nek a kecsői szakasz felé vezető mai medre.
c) Törökmecset oldalága
Érdekes, de igen fárasztó barlangtúra helyenként rendkívül szűk szakaszokkal. Csak kis vízállás mellett járható. Időtartam az aggteleki bejárattól kb. 4-5 óra.
A „Hosszú túra” útvonalán megyünk egészen a „Török mecset” nevű cseppkőcsoport közelében a barlang jobboldalából fakadó vízfolyásig. A vízfolyás keskeny, magas hasadékból ered. Ebbe a hasadékba - amit a kutatók 1931-ben a járat felfedezése alkalmával némileg kibővítettek – kell belepréselődnünk, beljebb már kissé tágul a járat. Az átlag 1 m széles, de helyenként alig félméteres járat átlagos magassága 5-6 m. Cseppkőképződményei igen szépek és sűrűek. Végig térdig érő vízben kell gázolni, néha csak hasonkúszva lehet a sűrű cseppkőképződmények alatt áthatolni. Kb. 400 méternyire elérjük a járat első ki-szélesedését, az igen szép „Mária terme”-t. Közvetlenül utána van a járatnak az a pontja, ameddig az első kutatás alkalmával hatolhattunk. Itt a sziklafalak annyira összeszűkültek, hogy csak a karbidlámpát tudtuk a keskeny résen keresztüldugni. Ennek fénye mellett azonban megláttuk a járat újra szélesedő folytatását. Végre 1934-ben sikerült ezt a helyet robbantás segítségével annyira kitágítani, hogy rajta keresztülférhettünk.
De most is még annyira szűk ez az átbúvó, hogy csak hasonkúszva, félig a vízben feküdve lehet továbbjutni. A folyosó innen kezdve aránylag elég tágas, képződményei igen szépek. Különösen érdekesek a kis vízesések és apró tavacskák, amiket a vízből lerakódó mésztuffa képez. Újabb félkilóméter után a járat kettéágazik. A baloldali ág kevésbé érdekes, ezért inkább a jobboldalit követjük. Ez a járat többször elágazik, ezeknek az elágazásoknak nagyrésze még feltáratlan. Kutatásuk csak igen csapadékszegény időszakban lehetséges. A járatot végül egy alacsony, cseppkőalkotta rács teljesen elzárja.
A mérések szerint a „Török mecset oldalága” jobb elágazása az aggteleki karszttó alá vezet és ennek elszivárgó vizét vezeti a barlangba. A baloldali ág a Zombor-lyuk nevű víznyelővel van kapcsolatban.
d) A Retekág
A legszebb és leginkább ajánlható különtúra. Nem nagyon nehéz, de elég fárasztó. Menetidő kb. 5-6 óra. A „Hosszú túra” közepén, jobboldalról bő vízfolyás torkol a Styxbe. Itt kezdődik a barlang leghosszabb oldalága, a két és háromnegyed kilométer hosszú Retekág. Nevét a benne található számos retekalakú cseppkőről nyerte.
A Retekág eleje eléggé kényelmesen járható, később azonban már hol a patak egyik oldalára, hol a másikra kell átugornunk, bár legegyszerűbb mindjárt az elején a vízbe gázolni, később úgyis bele kell mennünk!
A fáradságért bőven kárpótol a sok gyönyörű, csodásan csillogó kristályokkal borított cseppkő. Különösen érdekesek a konzolszerűen kiugró, alul lapos képződmények. Ezek alján néha ezernyi apró, üvegszerűen átlátszó cseppkő lóg. Ezek a képződmények mutatják a régi patakfenék magasságát.
Kb. félkilométernyire jobboldalt szép cseppkőcsoportot látunk. Ezek mögött rejtőzik a Retekág egyik elágazása. Bejárása eléggé fárasztó, de megéri annak, aki a ritkán járt utakat szereti. Hossza 210 méter.
Utunkat a folyton változó szélességű és magasságú Retekágban folytatva, újabb félkilométernyire erős vízzúgás figyelmzetet bennünket. Baloldalt alacsony folyosóból fakad a zúgást okozó víz. Kb. 300 m hosszú a folyosó. Bejárása igen fárasztó, különösebb érdekessége nincsen.
Végül nagy sziklaomlás előtt megállunk. Idáig ismerték régebben a Retekág-at. Az 1932-évi kutatások alkalmával sikerült az utat eltorlaszoló sziklaomlás tetején a mennyezet alatt kis nyílást létesíteni és ezen keresztül a folytatást megtalálni. Óvatosan felmászunk tehát a nyíláshoz, majd a hatalmas omladékhegy tetejére. Meglepő, hogy az eddig aránylag nem tágas folyosó itt milyen óriási üreggé szélesedik. Az üreg mennyezetét alig lehet látni, szélessége pedig kb. 40 m. Az omladékhegy túlsó oldalán vigyázva lemászunk (mozgó sziklatömbök) a patakmeder folytatásába. A Retekág-nak ez az újonnan felfedezett szakasza még az eddiginél is sokkal szebb. Jobbról-balról csillogó, szikrázó kristályok, ragyogóan tiszta és sértetlen cseppkövek tömege látható. Lehetetlen ezt a rengeteg képződményt részletesen leírni, de mégis talán a legérdekesebb köztük egy szabadon függő, majdnem a patakfenékig leérő 6 méter hosszú és 1 méter széles cseppkőfüggöny, amelyik annyira vékony, hogy a mögéje tartott lámpa fénye keresztülvilágít rajta és pompásan kiemeli a függöny erezetének nagyszerű rajzát. Innen nem messze kezdődik a Grand Kanyon-nak nevezett félelmetesen magas sziklahasadék. Ebben semmiféle cseppkő nincsen, mégis megkapó látványt nyújtanak ezek a vízmarta hatalmas, sima sziklafalak.
A sziklahasadék után nemsokára nagy agyaghegy lábához érünk. Ez óriási csarnokban képződött mennyezetomlás folytán. Az üreg hatalmas méreteit csak akkor láthatjuk, ha az agyaghegy legmagasabb pontjáig felkapaszkodunk (óvatosság a sima agyaglejtőkön!) Ez a páratlanul megkapó üreg a felfedezéskor a barlangtan nagy tudósa tiszteletére a „Cholnoky-terem” nevet nyerte.
A hegy legtetején apró, gyémántszerűen csillogó calcitkristályokkal kirakott kis kiszáradt tómedret látunk, ez a „Gyémánttó”.
A „Cholnoky-terem”-ből diadalkapuhoz hasonló pompás cseppkőportálén keresztül megyünk, majd újra lemászunk a patakmederhez. Ez innen már egyre jobban összeszűkül, majd többfelé elágazik. Az elágazások egyike összefügg az Aggtelek melletti Ravaszlyuk nevű nagy víznyelővel. Az összefüggés azonban mai napig még járhatatlan, szűk hasadékokból áll, amelyeken keresztül csak denevérek közlekedhetnek.
Innen visszatérünk, de a Grand Kanyon után nem a patakmedret követjük, hanem a baloldali agyagos sziklafalon felkapaszkodunk egy magas teremig, ennek hátsó sarkából alacsony folyosóba érünk. A folyosó hatalmas terembe vezet, amelynek közepén minden képzeletet felülmúló szépségű cseppkőcsoportot látunk. Ez a csoport nemcsak szinte művészi elrendezésével és az oszlopok páratlan sűrűségével, hanem csodálatos színjátékával is gyönyörködtet. Az összes színek pompáznak itt, de különösen a ragyogó fehér szín tisztasága meglepő. Az oszlopok lábánál pedig milliónyi apró kristály szikrázása kápráztatja szemünket. Ez talán az egész barlang legszebb terme, a „Csodák terme”. Innen rövidebb úton visszamászhatunk a patakmederbe, majd a már megtett úton visszamegyünk.
e) Az Ördöglyuktól a kecsői bejáratig
Nehéz, de igen érdekes túra. Időtartama kb. 3 óra. Az Ördöglyuk a Domicatető nyugati oldalában nyíló zsombolyszerű üreg, melynek összefüggése az Aggteleki barlang-gal csak újabban ismeretes. A szájhagyomány szerint a közeli Büdöstó mellett állott kocsmában meggyilkolták és kifosztották a jobbmódú betévedt embereket és az Ördöglyuk-ba dobták holttesteiket. Valószínűbb, hogy a kocsmában alaposan beszeszelt kecsőiek, akiknek útja a barlang mellett vezetett, hazatéréskor belezuhantak a mélységbe és így lelték halálukat. Néhány évvel ezelőtt is így fejezte be életét az egyik kecsői bíró.
A függőlegesen lefelévezető nyíláson lemászunk, majd a barlang alját borító kőtörmelékes lejtő legalsó pontjánál nyíló keskeny nyíláshoz érünk. A nyílás alatt tátongó mélységbe kötélen leereszkedünk, vagy jó fogást nyújtó cseppkőbütykökön lemászunk.
Szűk, meredeken lefelé vezető hasadékba érünk, amelyik hatalmas terem fölé vezet. A termet szép cseppkövek díszítik. A terem legalsó részéről alacsony nyílás alatt át kell bújnunk, jobbra fordulnunk, majd néhány sziklatömb között pár métert fölfelé másznunk. Alacsony, lapos mennyezetű rövid folyosó keskeny, kb. 4 m mély függőleges akna fölé vezet. Ezen terpeszkedve lemászunk.
A majdnem süvítő léghuzat az egész túra legszűkebb szakasza felé mutatja az irányt. Alig 40 cm átmérőjű csőszerű nyíláson kell keresztülpréselődnünk. Ennek ráadásul még az a kellemetlen tulajdonsága is megvan, hogy hirtelen derékszögben jobbra fordul, tehát vigyáznunk kell, hogyan bújunk a nyílásba! A nyílás kisebb terem fölé vezet. Ennek fenekét rendszerint először a kezünkkel érintjük, csak azután jön a lábunk. A lejtős terem alján újabb nyíláson lenézhetünk olyan óriási méretű terembe, amilyenhez hasonlót alig találunk az egész barlangban.
Ide kötélen kell leereszkednünk (kb. 8 méter mélységbe!) A termet pompás cseppkőoszlopok díszítik, különösen érdekesek azok, amelyek átmérője alig 5-6 cm, magasságuk pedig 5-6 méter!
A teremből sziklák között újabb mélységbe mászunk le, ahol végre elérjük a barlangi patak szintjét, a Styx eredetét. A víz folyásával egyezően, balra fordulva haladunk most már végig a vízfolyás mentén hosszú, alacsony sziklacsőben, néha bizony bele kell a vízbe hasalnunk, ha az alacsony mennyezet alatt át akarunk jutni. Ezt a túrát ezért csak igen kis vízállás mellett ajánlatos bejárni. Egy helyen a patakmeder annyira összeszűkül, hogy az átbújás lehetetlennek látszik; ezt az akadályt egy fölfelé vezető nyíláson át megkerülhetjük. Innen már egy-két kerülőtől eltekintve végig követhetjük a patakot egészen a „Szűz folyosó” -ig, amelynek hófehér cseppkövei eddig még megmenekültek a cseppkőtörők barbár kezétől. Itt végre rátérünk a kecsői szakasz villanyvilágított részének betonútjára.
f) A II. csónaktúra
Időtartama kb. másfél óra. Bárki számára ajánlható, melegebb ruha ajánlatos. A túrán legfeljebb 10 személy vehet részt.
Ez a rendkívüli szép, felejthetetlen élményt nyújtó túra ott kezdődik, ahol az I. c) túránál a „Plitvicai tavak”-nál visszafordulunk. Itt kezdődik a közel egy kilométer hosszú II. számú földalatti tó. A csónakkikötőnél beülünk az egyik kényelmes, széles ladikba, a csónak orrára erősítjük a nagyfényű petrolgázlámpát és lassú evezőcsapásokkal indulunk az itt még keskeny, lagunaszerű tavon. A tó elején még annyira sűrűek a mennyezetről lógó képződmények, hogy helyenként egészen mélyen le kell hajolnunk. Rövidebb egyenes szakasz után derékszögben balra kanyarodik a barlang. A baloldali falat rendkívül szép, hófehér, kristályos csillogású cseppkövek borítják. Itt erősen kiszélesedik az üreg. Előttünk magasan nagy terem nyílik. Alatta kiköthetünk és kellő óvatossággal felmászhatunk ebbe a kb. 10 méter magasan fekvő üregbe, amelynek érdekessége, hogy a sziklákon és egy helyen az agyagban barlangi medve karmolásnyomai láthatók.
A tó ezután is folyton változó szélességű; néha széles termeken haladunk keresztül, néha pedig olyan keskeny, hogy a csónak éppen csak elfér a sziklák között. A sok kanyar még fokozza az út érdekességét, mert mindig újabb, változatos látványokat tartogat számunkra. Néha nem tudjuk, hogy függő cseppkő tükröződik, vagy a tó fenekéről álló cseppkő mered e fölfelé? Helyenként valóságos cseppkőszigetek állnak ki a vízből, más helyen meg teljesen hiányzik a cseppkődísz, csak simára csiszolt sziklafalakat látunk. A sok öblösödés, üstszerű mélyedés, kimosás pompásan jelzi a víz hajdani örvénylő mozgását és még a kemény mészkősziklát is megtámadó sokszázezeréves munkáját.
Utunk végefelé nemcsak kiszélesedik a tó, hanem szinte beláthatatlan magasságig emelkedik a mennyezet. Végül nagy, kerek terembe érünk, ennek közepén sziklasziget emelkedik a vízből. Itt már jól hallani a tó végét jelző vízesés zúgását. A szigetet megkerüljük és csónakunkat visszafelé fordítjuk, hogy kifelé teljesen más oldalról és más megvilágítás mellett újra élvezzük ezt a felejthetetlen csónaktúrát.
g) A kecsői bejárattól az aggteleki bejáratig
Igen fárasztó, nehéz túra, csak rendkívül edzett és erős szervezetűeknek ajánlható. Időtartama kb. 4 óra.
A kecsői bejárattól mint a III. f) alatt a második tó végéig. Itt a csónakokból kiszállunk és lecsúszunk a betongáton a patakmederig. Innen azután hol térdig, hol combig érő vízben gázolunk a mederben. Jobboldalról oldalág nyílik, amelyik az egyik víznyelő vizét hozza a Styxbe. A közvetlen utána következő szakasz annyiban nehéz, mert a patakfenekét mély, puha agyag borítja. Később hosszabb ideig a patak partján is mehetünk. A képződmények eleinte nem annyira sűrűek, inkább a vízmarta sziklafalak érdekesek és tanulságosak. Az egyik baloldali szinlőn, két m magasságban sikerült 1939-ben egy őstulok-csontot találni. Ez azt bizonyítja, hogy ennek az állatnak idejében, tehát a jégkorszak vége felé a barlangi patak kb. 2 méterrel magasabban folyt.
Igen érdekesek a barlangot teljes szélességében átszelő mésztuffalerakódások, tetaráták.
Egyik helyen a patakmedret vasrács zárja el. Itt balra fel kell kapaszkodnunk, hogy a rácsot megkerüljük. Még látható a régi felső vasrácsnak a helye is, ez volt a „csehszlovák” földalatti országhatár. Az agyagban még látható az a mélyedés is, amelyet még 1938 őszén, a visszacsatolás előtt a vasrács alatt kellett kikaparni, hogy a magyar színek a megszállt barlangszakaszba kerüljenek.
Innen újra változatos úton, hol a patakmederben gázolva, hol a Styx partján haladunk állandóan a vízfolyás irányában Kelet felé. Erősebb zúgás újabb, igen szép mésztuffagátakra figyelmeztet. A barlang itt mintha hirtelen jobbra fordulna, de ez csak a barlang egyik oldalága; a főág, illetve a patak egyenesen halad tovább Kelet felé, csak a méretei csökkennek erősen. A jobboldali, tágas mellékágba érdemes bemenni, rendkívül szép, szinte áttetszően tiszta cseppkövek tömege díszíti. Később ez az oldalág kettéágazik. A baloldali ágat még igen messze lehet követni. Ez összefügg az ú. n. Csernai-tó víznyelőjével.
A főág erősen lehajló mennyezete alatt követjük a patakot, néha elég mélyen be kell abba merülni. Ahol a barlang újra kissé kitágul, ott látható a csehek által elsőízben elhelyezett vasrácsnak a nyoma.
A víz innen egyre mélyebb lesz, a mennyezet is erősen lehajlik. Kb. 300 m után a falba karcolt neveket látunk: a cseh kutatók neveit, akik idáig jutottak el a kecsői bejárattól, de innen kénytelenek voltak visszafordulni, mert a most következő szifon elzárta a továbbhaladás útját. 1932 augusztus 21-én sikerült a szerzőnek és társának magyar oldalról elsőízben a szifon alatt áthatolni. Erről tanúskodik a „Kessler-Sandrik 1932 aug. 21” felírás. A szifon ma már kevesebb veszéllyel járható, mert a vizet duzzasztó mésztufagátakat kissé lefaragták. Mégis jól be kell a vízbe merülnünk, hogy a szifon alatt átbújhassunk. Különösen a karbidlámpára kell ügyelni, mert a fröccsenő víz és az itt rendkívül erős légvonat könnyen elolthatja a lángot.
Megkönnyebbülve emelkedünk ki a vízből a szifon túlsó végén. Innen már aránylag könnyen tehetünk meg újabb 200 méteres szakaszt. Ezután még egy szifon alatt kell átbújnunk. Nagy vízálláskor ezt esetleg jobboldalt egy rendkívül szűk járaton megkerülhetjük.
Itt már túl vagyunk a legnehezebben. Cseppköves részletek váltakoznak simafalú, vízcsiszolta sziklafolyosókkal. Még egy jobbról nyíló oldalágat kell elmellőznünk majd nemsokára elérjük az aggteleki villanyvilágított szakasz betonhídját. Innen mint I. b) alatt az aggteleki bejáratig.