A barlang leírása

I. A villanyvilágítással ellátott szakaszok

b) Az aggteleki szakasz

Az aggteleki bejáratnak már messziről feltűnő érdekessége az a hatalmas függőleges, he­lyenként áthajló mészkősziklafal, amelyik a bejárati nyílás felett emelkedik. Esténként ezt a pompás sziklatömeget többezer gyertyafényű villanyreflektor világítja meg. Különösen a putnoki autóúton jövők számára nyújt felejthetetlen látványt a fekete éjszakában fehéren ragyogó sziklaletörés.

A Baradla-tető (485 m) tömegéhez tartozó sziklafal tetejére kényelmes sétaúton fel lehet menni. Onnan biztos korlát mögött lepillanthatunk a szédületes mélységbe.

A sziklafal mellett emelkedik a hegyestetejű, tornácos Turistaszálló. Ennek éttermében láthat­juk üvegszekrényekben a barlangból kiásott őskori leleteket.

A barlangbejárat mellett 3 márványtáblát látunk. Az egyik Petőfi Sándor 1845-évi látoga­tásának emlékére készült, a másikat a magyar orvosok és természetvizsgálók 1867-iki vándor­gyűlése alkalmából helyezték el, a harmadik pedig a Magyarországi Kárpát Egyesület által 1890-ben létesített Vöröstó-i bejárati táró áttörését örökíti meg.

A barlangnyílásból lépcsősor vezet a mélybe. Először komor, cseppkőnélküli terembe, a „Csont­ház”-ba érünk. Ez volt a barlanglakók temetkezési helye. Báró Nyáry Jenő a múlt század vé­gén megejtett ásatásai folyamán innen 13 emberi csontvázat ásott ki. Felszínre kerültek ezenkívül kőkori (neolith) agyagedénytöredékek és csiszolt kőszerszámok, csonttűk, kéziőrlő-kövek. Néhány lépéssel odébb a sziklák között elrejtett villanylámpa fénye vízfelületen tükröződik: az egyik alvilági patak, az „Acheron” eredete előtt állunk. Ez a patak vezeti le Aggtelek környékének csapadékvizét, majd egyesül a barlang fővízfolyásával a Styx-szel és a Jósvaforrásnál lát újra napfényt.

Hatalmas, ősidőkben lezuhant sziklatömbök között vezet utunk. Baloldalt látjuk a pompás színezetű „Teknős”-t, a „Fácánok”-at, jobboldalt nyílik a barlang egyik mellékjáratának a „Róka-barlang” bejárata. Nemsokára elhagyjuk az Acheron partját és néhány lépcsőn felmegyünk egy hihetetlen magas, félgömbkupolájú csarnokba, a „Nagytemplom”-ba. A terem méreteihez méltó a benne levő „Nagyoltár” nevű hatalmas cseppkőképződmény óriási tömege. A terem alját vastagon borítja a sokezer éves korom, amit sok he­lyen az időközben keletkezett újabb cseppkőkéreg bevont. A barlanglakók tanyája volt ez a terem. Évezredekig égtek itt - talán megszakítás nélkül - a hatalmas máglyák. Ezeknek nyomát megtaláljuk a sokhelyen téglaszínűre kiégett agyagtalajon. A kutatások alkalmával gyakran egészen a felszínen találták meg a kőkori ember primitív csont- és kőszerszámait. A fekete talaj éles ellentéte a tiszta fehér és vöröses színű mennyezet. Ez olyan magasságban feszül fölöttünk, hogy a fényárlámpák sugarai alig érik el.

Keskeny sziklakapun keresztül belépünk a „Kistemplom”-ba. Neve talán nem egészen helytálló, mert templomnak bizony még ez is igen nagy lenne; csak kevéssel kisebb az előbbi terem­nél, Cseppkőképződményei azonban sokkal változatosabbak. Különösen meglepő a sárkánnyal viaskodó „Szent György” szobra. Újabb lámpacsoportot gyújt a vezető és megpillantjuk a mélységben folydogáló „Styx” patakot. Lemegyünk hozzá. Kb. 20 méter széles, beláthatatlan hosszúságú magas folyosóba érünk. Ez már a barlang főjárata. Mi csak néhányszáz méternyire követjük most a patakot, amelyik balról, a kecsői barlangszakaszából ered és jobbra, Jósvafő felé folyik. A nagykiterjedésű „Táncterem.” után hirtelen kiszélesedik a patak és a felgyúló reflektorfényben széles, tükörsima földalatti tó látképe tárul elénk: ez a „Hungária tó”. Hatalmas boltozat íveli át. A tó baloldalán betonjárda vezet, ezen még jókora szakaszon követhetjük a vízfolyást, de vezetőnk végül is visszafordulásra biztat bennünket, mert innen már csak azok mennek tovább, akik a nagy, egészen Jósvafőig vezető túrára vállalkoznak.

Visszamegyünk a „Kistemplom”-ig és a kettéágazó út jobboldali ágát követjük. Ez a „Nagy­templom” mögött egy 1935-ben robbantott mesterséges tárón keresztül a „Paradicsom előcsarnoká”-ba vezet. Ennek a mennyezetét a terem közepén magánosan álló cseppkőoszlop támasztja. A háttérben nagy, oltárszerű csoport emelkedik. Ebben az áhítatot parancsoló teremben tervezik egy barlangtemplom létesítését. A barokk díszítésről a Természet itt bőven gondoskodott.

Szűkebb folyosón követjük vezetőnket. A folyosó hirtelen kiszélesedik és már nem is kell a vezető magyarázatára hallgatnunk, tudjuk, hogy csakis a „Paradicsom”-ban lehetünk!

Azt sem tudjuk, hova nézzünk! A cseppkőképződmények valóságos erdejét látjuk magunk körül. Tizenhárom magas, egymásmellett sorakozó oszlop jelképezi az „Aradi vértanuk”-at. Egy sokezer évvel ezelőtt eldőlt oszlopon újabb, magas cseppkövek nőttek. A régi koromnyomokat vastag fehér kérgezés takarja. Ez az „Eldőlt orgona”. A terem egyik falán mintha óriási, könyvekkel teletömött könyvespolcot látnánk, ez a „Mátyás könyvtára”. Egyik oszlopot megkongatja a vezető: tompa hangja végigzúg a termen.

„Felszabadulás terme”.

A Paradicsom alsó szakaszából most a felső szakaszba megyünk. Ez külön világítást kap. Ha lehet, akkor itt még jobban elámulunk a látottakon. Különösen a csodálatosan karcsú, magas „Tilalomfa” ragadja meg figyelmünket. A Természet itt az egyensúlyozás remekművét alkotta. Jobbra-balra tőle „Ádám” és „Éva”. A kígyó a vezető kijelentése szerint rendszerint éppen távol van.

De térjünk most a mesterséges táróhoz vissza, ahol a kettéágazó utat jobbra követjük. Ez a kö­zönség számára nemrégen kivilágított „Denevér-ág”-ba vezet. Itt látjuk a kőkori barlanglakó cölöpépítményeinek nyomait. Valószínűleg fekhelyét nem a barlang talajára készítette, hanem facölöpöket vert az agyagos talajba és ezeken keresztül fektetett rőzsén készített helyet. Az agyagban levő lyukak mai napig fennmaradtak, természetesen a régen elkorhadt cölöpök nélkül. Ezeknek nyomát csak a lyukak alján található fekete porhanyós anyag jelzi. A „Denevérág” látványossága Petőfi Sándor aláírása, amit 1845-iki látogatása alkalmával az egyik cseppkőbe karcolt. Az utolsóelőtti terem a barlang fejlesztése körül elévülhetetlen érdemeket szerzett Zsitvay Tibor dr. nevét viseli. Ennek a pompás, dómszerű teremnek közepén 3 m mély próbagödröt látunk, ahonnan a jégkori barlangi medve (ursus spelaeus) csontjai felszínre kerültek.

vissza a tartalomjegyzékhez