ELŐSZÓ
Fagyos, februári délután. A kert fáinak dermedt ágai között dühödten kavarja a fehér pihéket a síró északi szél. Itt a szobában pattog, ropog a tűz. Meleg van, csend és nyugalom. Feleségem néhány perce ment ki a konyhába valami uzsonnát készíteni. Kisleányom roppant elmélyedéssel tanulmányozza állatkerti képeskönyvét. Magam asztalom előtt ülök és naplómat olvasom. Szinte hihetetlen, mennyi minden történt azóta! Pedig aligfél esztendeje csupán...
Harc elevenedik meg előttem, szívós küzdelem. Lelkesedéstől és kutatási láztól csillogó szemű fiatalokból álló kis csoport munkáját látom; izzadt arcukat, sáros ruháikat, véresre sebzett kezüket, törhetetlen jókedvüket, nevetségesen szegényes ebédjüket, sátortáborukat, az őket körülvevő, hol kételkedő, hol bizakodó tekintetű falusi öreg néniket és bácsikat, iszapos karbidlámpákat, dús erdővel borított magas hegycsúcsokat, kopár és kietlen karsztos legelőket, csákányokat, víznyelőket, éjszakai tábortüzeket, fáradt, de diadalmámortól tüzesedett arcokat, egy hatalmas, sötét földalatti barlangvilágot, győzelmi lobogót a Szomorhegy csúcsán, cseppköveket és barlangi tavakat, kötélen száradó, foszlott ruhadarabokat, búvárruhát a föld mélyén, ezer és ezer kíváncsi vendég arcát, orvosi mentőládát és munkát, munkát olyat, amiről újságok írtak, rádió beszélt, ami a maga nemében páratlan volt a barlangkutatás történetében.
Igen, mindez együtt és elválaszthatatlanul tartozik hozzá ahhoz az eseményhez, amit egészen röviden úgy jelölhetünk meg, hogy a Békebarlang felfedezése. Maga a felfedezés egy perc volt csupán. Augusztus negyedikén, tizenkét óra után a harmincadik. De az a munka, ami ezt a percet lehetővé tette, több mint fél évig tartott. A felfedezés napja előtti és utáni kutatómunka izgalmai, reményei és reménytelenségei, a sok-sok harc a természettel és gyakran bizony az emberekkel is, ma már mind csak emlék. A harcot megvívtuk s most a küzdelem végén beszámolok róla.
Naplóm alapján igyekszem megírni mindent úgy, ahogyan történt. Ha ez sikerül, akkor az olvasó ott fogja érezni magát velünk a Szomorhegy alatti nyíres-erdő sátortáborában, velünk jön a kutatás nehéz, veszélyes, de a megismerniakarás felemelően szép munkájába, karbidlámpával kezében elkísér bennünket a felfedezés útjain a föld alá, hogy helyenként nyakig sárban, hasoncsúszva, máshol vidáman éljenezve és futva a visszhangos termekben, ismét máshol ügyesen evezgetve a cseppkőszegélyű tavak tükrén, hol fürdőruhában, hol gumiruhában, majd búvárruhában járja be a Békebarlang páratlan szépségű patakos folyosóit és cseppköves termeit. Velünk jön és megismeri eközben az aggtelekvidéki karsztot, a barlangkutatás irányelveit, kutatási módszereinket, megismeri és megszereti hazánk új nagy természeti kincsét, a Békebarlangot, és ezen keresztül az állandóan változó, fejlődő, mindig új és mindig szép, mesélő természetet.