A megfigyelések azt mutatják, hogy a Békebarlang alagútjának éles kanyarulatai nem mindenütt a kőzet szerkezeti hasadékirányait követik, hanem néha ezt is kihasználva ugyan, lényegében a folyómeanderezés szabályai szerint fejlődtek ki. Ennek a megállapításnak legerősebb bizonyítékai azok a szakaszok, ahol a magasabb szintek kanyarulatai nem esnek egybe ugyanazon szakasz mélyebb szintjeinek fejlődési irányaival. Ez a jelenség, amelyet a mellékágakban, de a főágban is sok ponton meg lehet figyelni, egyértelműen azt mutatja, hogy a mai járat nem töréses eredetű; már eleve meglevő hasadékok kibővülése útján jött létre, hanem csaknem teljes egészében az erős eróziós bevágódás, a barlangfenéken helyét változtató vízfolyás munkájának a szülötte s a szerkezeti jellegnek a folyosóirányok megszabásában egészen alárendelt szerepük van.
Ugyanezt a megállapítást igazolja az a körülmény is, hogy a Felfedezőágban a járat egy helyen csaknem derékszögben harántol egy teljesen nyitott és kitöltetlen, mintegy 50 cm széles tektonikus hasadékot és ezt az eleve adott nyílt utat a patak nem használta ki, hanem elhagyva azt, az ép kőzetben keresett utat magának.
19. ábra. Magyarázat a szövegben
Ez a megállapítás nem jelenti azonban azt, hogy a barlangirányok kialakításában a szerkezeti tényező fontosságát általában véve nem ismerjük el. Számos barlangunkban, így pl. a Budai-hegység barlangjaiban ennek a tényezőnek a szerepe igen nagy a járatirányok meghatározásában. Ezek a barlangok azonban elsősorban korróziós eredetűek, szilárd hordalékanyag mechanikai koptatásának kialakításukban szinte nem is volt szerepe. Az Aggtelek község környékén kifejlődött patakos barlangoknak azonban éppen az a legjellegzetesebb tulajdonságuk, hogy kialakulásuk elsősorban a kavicseróziónak a következménye. Igen valószínűnek látszik, hogy a mélységbeli karsztosodás legelső stádiumában a lényeges törmelékanyagot még nem szállító karsztvízáramlás itt is a tektonikus repedések és rejtett hasadékok irányaiban történt. A mai barlangalagutak csíráit s így bizonyos mértékig az alapirányokat ugyanezek a tényezők szabták meg. Amint azonban a kezdetbeli, főként korróziós tevékenység annyira kitágította már a karsztvíz járatait, hogy fokozatosan megindulhatott a kavicsbesodródás és így felerősödött a bevágódásos hatás, olyan mértékben szűnt meg a legelső irányok uralkodó jellege s a mélyebbre vágódó barlangszintek kialakulásában mindjobban a meanderhatás jutott kifejezésre.
Ezt látszik igazolni a szifonképződés folyamata is. A szifonok ugyanis lényegében úgy jönnek létre, hogy a barlangi folyosó alján folyó patak új mederágy kivájásával elhagyja a barlangot. Az új meder a szifon s a régi felsőbb, elhagyott patakmeder, amelyben talán még érvényesült, kifejlődési irányát tekintve, a szerkezeti formálódás, elvíztelenedik és elagyagosodik, esetleg teljesen eltömődik. A Felfedezőágban kb. 21 szifon ismeretes, ami egyértelműen a fenti szabályt igazolja. De ugyanerről tanúskodnak a főág nagyobb méretű szifonjai is.
A tökéletes szifon példáját mutatja mellékelt rajzunk. A vázlaton a barlangfolyosónak egy éles kanyarja van feltüntetve. A tökéletes szifonok képződésére az ilyen helyek alkalmasak. A barlangi patakmeder mélyebbrevágódása során a barlang „x” mélységűre alakult ki. Ebben az állapotban a patak áttörte a kanyart és ezáltal a vázlaton „szifon”-nal jelzett útvonalon dolgozott ki magának újabb és rövidebb utat. A további barlangi bevágódásos mélyülés során az „x” mélységű szifonmegkerülő felső ág elvíztelenedett s esetleg finom agyaggal feltöltődött. Ezáltal ennek mélyülése is megállt. Jelenleg a szifon mélysége „y”, a barlangi ágé a szifon előtt és után pedig „x + y”.
20. ábra. A tökéletes szifon modellje
Vannak azonban nem tökéletes szifonok is a Békebarlangban. Ezek a tökéletes szifontól abban különböznek, hogy a szifon genetikailag nem független és különálló folyosórész a szifonmegkerülő kanyarjában, hanem csupán álszifon, morfológiailag tekinthető szifonnak. Lényegében úgy képződik, ahogyan már fentebb ismertettük: a meanderezés következtében a mélyebb folyosószint eltérő irányban fejlődik ki, mint a felső része ugyanannak a szakasznak. Ha a felső és alsó, különböző irányú járatrészeket összekötő ferde szakaszban agyagos eltömődés következik be (lásd a rajzon), akkor lényegileg hosszabb-rövidebb szakaszon a felső idősebb és az alsó fiatalabb, aktív szakasz összefüggése megszűnik és szifonszerű jelenséggel találkozunk. Ha a felső járatrész agyagos álfenekét, vagy az aktív alsójárat ilyenértelmű álmennyezetét mészbevonat vonja be, az sokszor igen megnehezíti az álszifon felismerését.
A fentebb ismertetett meanderes-, álszifon- és szifontípusok között számtalan átmeneti formát figyelhetünk meg a Békebarlangban. Éppen ez a bő anyag adta meg az alapot, hogy a jelenség eddig még ki nem alakult, helyes értelmezését megadhassam.
A Felfedezőág szifonjainak a tanulmányozása alapján alkotott fentebbi szifonképződési magyarázat helyességét megvizsgáltuk a Baradlában is. A jelenségnek mindenütt egyértelműen ugyanez a magyarázata. Amíg azonban a Felfedezőágban ez az összefüggés első pillantásra látszik, addig a főágban már nehezebben vehető észre és a Baradlában a szifon és szifonkerülő-ág közötti szoros összetartozás még nehezebben tűnik szembe. Ennek az az oka, hogy főképp a Baradla szifonjai, olyan nagyméretűek, hogy áttekinthetetlenek. Pedig a Baradlában is számtalan szifon figyelhető meg, sőt álszifonok is kimutathatók.
Mint a Baradla legnagyobb szifonrendszerét kell megemlítenünk a Nehéz-utat és a hozzátartozó szifonkerülő járatot, a Libanon-hegy-Münnich-út felső folyosóját. A Nehéz-út, a régebbi elgondolásokkal szemben (magam is ezen a nézeten voltam egészen a békebarlangi szifonok megismeréséig) nem úgy keletkezett, hogy egy hatalmas teremomlás törmeléke elzárta a víz útját és ezért az kénytelen volt új medret törni magának az omladék alján, hanem a Libanon-hegye omladéktömegétől függetlenül, a patak az eróziós mélyebbrevágódás során, új utat talált magának, amelyet követve, kialakította a Nehéz-út szifonjáratát és a régi felsőbb szint elvesztette vízfolyását. A Libanon-hegye beomlása után is folyt még a patak a mai felső szifonmegkerülőben. Ennek nyomai kimutathatók. A beomlás idején a Nehéz-út még nem létezett és a vizek még jó darabig a felső szinten folytak ezután is. A Libanon-hegyi beszakadásnak és a Nehéz-úti szifonjáratnak a kialakulása között semmiféle oki és okozati kapcsolat nincsen.
A Baradla egy másik nagy szifonja a Vaskapu kanyargós alacsonymennyezetű alagútja. A hozzátartozó felső, szifonkerülő régi járat itt is megvan. Ez jó darabon be is járható, csupán az aggteleki bejárat felé eső végénél van olyan erősen eliszaposodva, hogy a járat eltömődött.
A Baradla más helyein is, ahol a járat szintje fölé esetleg nagyobb magasságba vezető agyagos lejtőn kell felkapaszkodnunk, szifon és álszifon rendszerekkel van dolgunk. Ilyen szifonmegkerülő felső eliszaposodott ágak pl. a Csillagvizsgáló (Győzelem oszlopa), Pindusz-hegy stb. nagy agyagdombjai. Ezeknél a felső, régi patakmeder annyira eliszaposodott, hogy ma már a járatjelleg csak igen nehezen ismerhető fel. Ugyanakkor a tulajdonképpeni szifon, a főágnak az elagyagosodott szifonmegkerülő alatti szakasza, annyira kitágult és kifejlődött, hogy csak figyelmes vizsgálat mellett lehet észrevenni, hogy ezeken a szakaszokon valóban szűkebb a barlangfolyosó keresztmetszete és főként alacsonyabb a mennyezet, mint a normál barlangszelvényben. A szifon fogalmához, ha annak genetikáját tekintjük, nem feltétlenül tartozik hozzá, hogy az járhatatlanul alacsony, esetleg vízszint alá nyúló boltozat legyen.
Úgy látszik, a szifonképződés az aktív, fejlődésben levő karsztbarlangok fejlődési jellegzetessége. A Baradla szifonmegkerülői mind nagy magasságokban vannak (10 m felett). Ez a megfigyelés azt jelenti, hogy Baradla életében az aktivitás időszaka már régen elmúlt és áttevődött az egyelőre még ismeretlen alsóbarlangra, ahol ezek szerint nyilván fiatal és jelenleg is képződő szifonok sorozatával számolhatunk.
21. ábra. Álszifon képződése. A szifon csak morfológiailag szifon, keletkezését tekintve nem az, mert az összefüggés megvolt a első és az alsó szint között
A Békebarlangban a szifonképződés még ma is folyik. A békebarlangi szifonok a legváltozatosabb magasságokban mutatkoznak a jelenlegi barlangfenék szintje felett. Ebből ismét arra kell következtetnünk, hogy a Békebarlang fejlődése megszakítatlanul és egyenes irányban ma is tart és alsóbarlangja, olyan értelemben, mint a Baradlánál, nincsen.