BALOGH ERNŐ PROFESSZOR EMLÉKEZETE

1882-1969

CSIKY G.

Századunk első két évtizedében a Kolozsvári Tudományegyetemen a Koch Anta1 alapította ásvány-földtani tanszék vezetője 1896 óta, utóda, Szádeczky - K. Gyu1a professzor volt. Adjunktusa és magántanára Szentpétery Zsigmond, tanársegédei pedig Papp Simon és Balogh Ernő voltak. Szentpétery Zsigmond 1920-ban Szegedre távozott, Papp Simon már 1911-ben megvált a tanszéktől, Ba1ogh Ernőt pedig 1914-ben a világháború szólította el. Rajtuk kívül a háborús évek alatt 1920-ig többen álltak a tanszék szolgálatában. Így Gaá1 István mint magántanár ,Ferenczi István, Lengyel Endre, Xántus János , és Szolga Ferenc mint tanársegédek. Gyakornokok voltak Tu1ogdi János és Török Zoltán.

Az első világháború után Erdélyben a magyar geológusok doyenje Szádeczky K. Gyu1a lett, aki mint a bukaresti Román Földtani Intézet főgeológusa tovább dolgozott kolozsvári székhellyel az egyetemen, 1935-ben bekövetkezett haláláig. Ez a kivételes bánásmód Mrazec L. és Popescu - Voitcsti kiváló román geológus professzornak volt köszönhető, akik nagyra becsülték szaktudását. S z á d e c z k yK. G y u l a professzor mellett négy lelkes középiskolai tanár, (Balogh Ernő, Bányai János, Török Zoltán és Tulogdí János geológusok, az erdélyi föld legjobb ismerői és tanítói erős hittel és helytállással nevelték és oktatták a természet és tudományai szeretetére és megismerésére, a két világháború közötti 20 év alatt a fiatal nemzedéket. Négyük közül ma már csak Tulogdi János él Kolozsvárott. Így múlt el a magyar geológus társadalom nagy nemzedékének színe-java a legutóbbi években nemcsak a mai Magyarországon, hanem Erdélyiben is.

Ez alkalommal Balogh Ernő geológusra emlékezünk, aki 1969. július 11-én életének 87. évében hunyt el Kolozsvárott. Dr. Balogh Ernő geológus-professzor a kolozsvári Bolyai-BabesTudományegyetem földtani tanszékének volt vezető tanára, a föld és ásványtani tudományok doktora, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat tiszteleti tagja, a Magyarhoni Földtani Társulat díszoklevéllel kitüntetett rendes tagja, az erdélyi föld egyik legjobb ismerője és kutatója.

Arany János szűkebb hazájában született, Nagyszalontától délre Kisjenőn a nagy költő halála évében, 1882-ben. Iskoláit is Nagyszalontán és Debrecenben végezte. Az egyetemet viszont Kolozsvárott, és ott nyerte el doktori oklevelét is Szádeczky K. Gyula professzornál, az általa vezetett ásvány-földtani tanszéken, akinek tanítványa majd
tanársegéde volt 1905-14-ig, Papp Simonnal együtt, akihez szoros barátság fűzte.

Az első világháború harcterein és a hadifogságban töltött négy esztendő után 1920tól 1940-ig a kolozsvári MARIANUM leánygimnáziumban volt természetrajz-földrajz tanár. Ezalatt a húsz év alatt mint az erdélyi föld legjobb ismerője, tanítója nevelte a természet szeretetére és tudományai megismerésére a fiatal nemzedékeket. Ugyanakkor mint az Erdélyi Múzeum Egyesület természettudományi szakosztályának titkára, majd elnöke és az Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke, Tu1ogdi Jánossa1 középiskolai tanártársával együtt a legtöbbet tett a földtani és földrajzi tudományok népszerűsítése terén.

1940. év őszén a Kolozsvári Tudományegyetem földtani tanszékére vezető tanárrá nevezték ki, majd ugyanott 1945-ben a Bolyai egyetemmé való átszervezéskor az ásvány- kőzettani tanszék vezető tanára lett és maradt egészen 1959-ig, nyugdíjba vonulásáig. Azontúl mint „profesor consultant" tevékenykedett.

Balogh Ernő professzor tudományos munkássága gazdag és sokoldalú. Elsősorban mineralógus volt, munkássága első szakaszában főleg ásvány-kőzettani problémákkal foglalkozott, a 20-as években azonban körülményei a barlangkutatás felé terelték figyelmét és tevékenységét. Ezen a téren Erdélyben új irányt nyitott: a barlangok magas tudományos igényű ásvány-kőzettani vizsgálatát. Irodalmi tevékenysége gazdag, tudományos és ismeretterjesztő munkáinak a száma meghaladja a 250-et.

Ásványtani munkásságának egyik legfontosabb része volta kalcitok vizsgálata. Ezen a téren igen jelentős a lublinittal foglalkozó tanulmánya. „Protokalcit, egy új ásvány" c. munkájában 1937-ben vékony, tű alakú kristályokat írt le, amelyek kristályhalmazokat alkotva a mészkőbarlangok falán bevonatot képeznek. Ezeket protokalcit néven mint a CaCO3-nak új ásványát ismertette. Zürichben röntgenvizsgálatnak vetették alá a Balogh Ernő által küldött ásványanyagot és kiderült, hogy a kalcit és protokalcit szerkezete között nincs különbség, így a protokalcit nem új ásvány, hanem a kalcitnak egy új alakja. Kiderült az is, hogy ezeket a kristálytűket már előbb jelezték az irodalomban lublinit néven. Ezek a leírások azonban a lublinit szerkezetét és tulajdonságait illetően hiányosak voltak. Balogh Ernő a prioritás figyelembevételével visszavonta a protokalcit elnevezést és tisztázva egyes problémákat megadta a lublinit pontos leírását. Egy további munkájában „A lublinit (protokalcit) és átformálódási termékei - hegyiliszt" megállapítja, hogy a Iublinit a barlangokon kívüli helyeken is előfordul, de elsősorban a barlangok jellemző ásványa, ahonnan sohasem hiányzik.

Balogh professzor az ásványtan és kristálytan -lelkes kutatója a kőzettan és a földtan egyéb területein is figyelemreméltó eredményeket ért el. 1906 évi doktori disszertációjában „A Dragánvölgy Kecskés és Bulzur patak közötti részének geológiai viszonyai" címmel az Erdélyi-középhegység északi része e területének eruptív, üledékes és metamorf kőzeteit és földtani viszonyait ismertette. Ebben a munkájában több eruptív kőzet helyesbített meghatározását adta meg. „Kvarc Erdély felsőmediterrán korú gipszeiben" c. 1926-ban megjelent munkájában kifejti, hogy az Erdélyi-medencében a monoton és kövületmentes neogén üledékes képződmények rétegtani helyének a megállapítására a dácittufák szolgáltatják a legjobb támpontot.

Balogh Ernő figyelme a 20-as évek végén fordult a barlangok világa felé (a több mint 30 éven keresztül a barlangkutatás volt tevékenységének központi témája. Fontos és értékes eredményeket ért el ezen a téren is. Új fejezetet nyitott az erdélyi barlangok tanulmányozásában, mert a geológus és mineralógus szemével vizsgálta azokat és ezáltal a barlangkutatásnak egy eddig kevéssé művelt ágát, a barlangok ásvány és földtani kutatását alapozta meg illetve fejlesztette ki.

Barlangtani kutatásait komplex módon végezte. Erről így ír 1939-ben: „A barlangok kutatásának, azok feltérképezésén túl, igen sokrétű a feladata. Ezeknek a kutatásoknak szem előtt kell tartaniok a barlangok mindenféle, igen változatos természeti adottságait - az élettelen és élők világát, a lejátszódó jelenségeket, folyamatokat. A barlangok földalatti világában a természettudományok egyes ágainak egy új és sajátos kutatási területe, lehetősége tárul elénk, amely sokban eltér a földfelszínitől."

Szpeleológiai kutatásait Románia két legnagyobb ismert barlangjának, a Bihar hegységi Meziádi- és a bánsági Komarniki-barlang tanulmányozásával kezdte. Mindkét barlangot feltérképezte és monográfiában ismertette. Ezen kívül még számos barlangot tanulmányozott és írt le. A barlangkutatás közben szerzett földtani, ásvány-kőzettani, őslénytani, állattani, régészeti megfigyelését a barlangok ismertetésén túl külön tanulmányokban publikálta. Mindez sokoldalúságára utal.

Barlangtani munkásságának egyik legfontosabbikát képezik azok a felismerések, amelyek a „Geológiai erőmegnyilvánulások és klímaváltozások nyomai a barlangokban" c. dolgozatában közölt. Ebben kimutatta, hogy a földtani folyamatok nyomai a barlangokban konzerválódnak, ennélfogva a változások, mozgások könnyebben felismerhetők és értelmezhetők azaz mérhetők, mint a felszínen. Éveken át folytatott vizsgálati eredményei nyomán arra a következtetésre jutott, hogy a legfiatalabb kéregmozgásoknak nemcsak minőségi változásai, hanem mennyiségi értékei is kimutathatók a barlangokban tett észlelések és mérések alapján.

Ez a megállapítás a neotektonikai vizsgálatok új módszerének is tekinthető. Így ír ezzel kapcsolatban „Cseppkő világ" c. könyvében, 1969-ben megjelent legutolsó művében, melyben barlangkutatási munkásságának összefoglalását adta: „A barlang egészen külön világ. Bizonyos geológiai és tektonikai jelenségeket a legapróbb részletekig sokkal élesebben és tisztábban tár elénk a barlang mint a külső felszín, melynek mozgalmas erői ezeknek jó részét nyomtalanul eltüntetik. A barlangokban az ember valósággal benne jár a földkéregben, melynek anyagát, szerkezetét a falakon jól, pontosan láthatja. Különös, hogy a geológusok általában nemigen használták ki ezeket a természetnyújtotta ideális feltárásokat. Ezen kívül a barlangok sokszor félvilágosítással szolgálnak a régi klímaváltozásokról is."

Balogh Ernő már munkássága kezdetén felhívta a figyelmet a fényképezés nagy jelentőségére, fontosságára a természettudományos kutatásban. Nemcsak a barlangok, hanem általában az erdélyi tájak fényképezésében úttörő szerepe volt. Csodálatraméltó, tudományos jelentősségű és művészi értékű fényképeket készített.

Balogh Ernő professzornak sikerült közel 60 esztendős munkálkodása alatt a tudományos kutatást és a nevelő-oktató munkát teljes (összhangban végezni. Szádeczky - K. Gyula professzor fiatal tanársegéde a geológiai gyakorlatokon és az általa vezetett kirándulásokon olyan légkört teremtett, amely közelhozta a mestert és a tanítványait. A tanítványok olyan embert ismertek meg benne, aki szerette szakmáját, a természetet és a tanulnivágyó ifjúságot. Az egyetemi tanár Balogh Ernő 20 éven keresztül oktatta Erdély leendő természetrajz tanárait, geológus és geográfus nemzedékeit. A barlangok felkutatásába és térképezésébe bevonta az egyetemi hallgatókat és a fiatal szakembereket. kiváló középfokú geológiai tankönyveivel segítette a középiskolás erdélyi magyar fiatalokat természettudományos alapismereteik megszerzésében. Népszerűsítő cikkeiben és ismeretterjesztő előadásaiban igyekezett a természettudományos és honi ismereteket szélesebb körben a nagyközönség számára hozzáférhetővé tenni. Ezen a téren tevékenysége majdnem egyedülálló: több mint 250 természettudományi és honismereti közleménye jelent meg erdélyi folyóiratokban, napilapokban és könyvecskék formájában, továbbá 100 azon ismeretterjesztő előadásainak száma, melyeket Erdély szerte kisebb és nagyobb városokban tartott.

Előttünk áll egy munkás életpálya, mely hitében, akaraterejében, kitartásában és puritánságában példátadó, megingathatatlanságában és helytállásában a hazát és annak népét szolgáló. Ez apáink nemzedéke, mely két világháborút és három különböző világot ért meg. Büszkén tekintsünk és tisztelettel emlékezzünk Balogh Ernőre és a hozzá hasonló munkás, népükhöz hű és azt szolgáló tudósokra.

Balogh Ernőre emlékezve idézhetjük saját szavait, melyekkel Szádeczky K. Gyula professzortól, a mestertől vett búcsút a tanítványok nevében: „Örökké fülemben cseng egy mondásod, hogy a becsületesség a legbiztosabb töke. Csak egyszer hallottam Tőled, de egész életeddel követted is ezt a magasztos irányelvet. Serkentettél, bátorítottál a munkára, nem üres szavakkal, hanem példaadással, azzal a kitartó és szívós szorgalommal, mely nem lankadt soha, a magas életének múlásával sem és amely csak most tört hírtelen derékba, mikor levetve porruhádat, örökre bezárul mögötted a földi lét kapuja." Ezzel búcsúzunk mi is Balogh Ernőtől.