Jordán Károly Dr

(1871. december 16., Pest - 1959. december 24., Budapest)

Tekintélyes polgári család sarja. Budapesten járt középiskolába. Egyetemi tanulmányait Párizsban (École Monge), Zürichben (politechnikum), Manchesterben és Genfben végezte. Zürichben, vegyészeti oklevelet szerzett, majd 1895-től a genfi egyetemen tanársegéd, ill. magántanár. Itt kémiai tudományokból doktorált. 1898-ban tért haza Budapestre, ahol földrengéstani, csillagászati és matematikai tanulmányokat folytatott. 1906-ban a budapesti Földrengésszámláló Intézet vezetője lett. Ebből az időből származik a szeizmikus hullámok terjedésére vonatkozó értekezése. Az I. világháború alatt meteorológusként működött.

1920-tól a budapesti Műegyetemen tartott előadásokat, ahol 1923-ban magántanári, 1930-ban rendkívüli tanári, 1940-ben nyilvános tanári címet nyert. Matematikai munkássága elismeréséül 1828-ban az Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Társulat a Kőnig Gyula-jutalommal tüntette ki. A Magyar Tudományos Akadémia 1947-ben választotta levelező tagjává, 1957-ben pedig Kossuth díjat kapott.

Széles természettudományos műveltségű tudós volt. Kisebb részben a kémia, nagyobb részben a meteorológia és a matematika területével foglalkozott.

Kedvelt tudományos témája a valószínűség-elmélet és a matematikai statisztika alkalmazása a meteorológiában.

Művei közül a franciául is megjelent Matematikai Statisztika, (Párizs, 1927.) című könyve, amely hazai tudós tollából az első ilyen tárgyú eredeti munka. A matematika statisztika 1927-ben még világszerte kezdő tudomány volt. E munkájával hozzájárult a magyar tudomány hírnevének öregbítéséhez, az új és előrevivő gondolatok iránti fogékonyságának bizonyításához. 1939-ben angolul jelent meg a Véges differenciák módszere című könyve, amelyet 1947-ben az Egyesült Államokban újra kiadtak. 1956-ban jelent meg Fejezetek a klasszikus valószínűségszámításból című könyve, amely Kolmogorov 1933-ban alkotott modern valószínűség-elméletéig bezárólag összefoglalását adja a klasszikus valószínűség-elméletnek.

A meteorológiában ő vezette be hazánkban a korrelációszámítás alkalmazását. Több meteorológiai tudományos társaság aktív tagja és vezetője volt. A klasszikus valószínűség-számítás az ő munkásságában érte el a csúcspontját. Ugyanakkor már az ő munkáiban is megjelent a kolmogorovi valószínűségszámítás egy-két alapgondolata. Hozzájárult a matematikai statisztika alapfogalmainak tisztázásához is.

Tudományos munkásságát főleg a valószínűségszámítás és a matematikai statisztika tárgyában írt közel 80 kiemelkedő műve dokumentálja.

Barlangkutatásai:
1902-ben vezetésével indult a Pál-völgyi kőfejtő akkor ismert három barlangjának a kutatása. Jelentős része volt az 1904-ben megtalált Pál-völgyi-barlang bejárásában, éveken át ő irányította a feltáró munkát. Nevét viseli a barlang egy nehéz szakasza, a Jordán-fal. 1904-ben bejárta és feltérképezte az alig két éve feltárt Tapolcai-tavasbarlangot. 1904-ben maga készítette összecsukható csónak segítségével a Révi-vizesbarlang taván hatolt át. 1907-ben felmérte a Hévízi-tavat, és elsőként ismerte fel, hogy a forráskráterben egy barlang található. 1911-ben expedíciót szervezett az Alsóhegy zsombolyainak bejárására, melynek során 12 függőleges aknát mértek fel és írtak le. A három legmélyebb üregbe, közöttük a Vecsembükki-zsombolyba, a felszerelés hiányosságai miatt nem jutottak le, ezek mélységét mérőszalaggal határozták meg. Az említetteken kívül számos, főként technikai nehézségek miatt feltáratlan barlang első "bemászását" végezte el. Részt vett a magyar barlangkutatás első tudományos szervezetének, a Barlangkutató Bizottságnak megszervezésében, melynek kezdetben alelnöke volt.

Hegymászással genfi évei alatt kezdett foglalkozni, majd hazatérése után jelentős eredményeket ért el a Magas-Tátra csúcsainak meghódításában. 1899-ben a francia Lavallé Mártával, későbbi feleségével elsőként mászta meg az Omladék-völgy egyik legszebb csúcsát, amelyet azóta neveznek Márta-csúcsnak. 1900. július 6-án a szepesi Öt-tótól indulva többszöri próbálkozás eredményeként utat nyitott a Lomnici-csúcsra. A bejárt útvonalat azóta Jordán-útnak nevezik. Ugyancsak Jordán nevét viseli a Fecske-toronytól a Lomnici-csúcsig húzódó gerinc középső hegyes tornya (Jordán-csúcs), a mellette lévő gerincnyiladék (Jordán-rés) és egy kis sziklaorom, a Jordán-torony. 1905-ben a Nagy-Békás-csúcsot hódította meg. Elsőként mászta meg télen a Tátra-csúcsot 1903-ban, a Középormot 1904-ben és a Gerlachfalvi-csúcsot 1905-ben. Szerteágazó érdeklődésére jellemző, hogy foglalkozott azzal a kérdéssel is, látható-e Dobogókőről nézve a Magas-Tátra. Kimutatta, hogy Dobogókőről nézve a Tátra a mértani látóhatár alá esik, így csak a látóhatár tágulása esetén (különleges meteorológiai állapot idején) válhat láthatóvá. A kerékpáros túrázást is kedvelte. Egyetemi évei alatt bejárta Nyugat-Európát; Spanyolországtól Skandináviáig 32000 km-t kerékpározott.

Szeretett síelni is, sível bejárta a Kárpát-vonulat összes hegységét. Az utolsó hegymászó túráján 1930 körül az Alpokban járt.

Irodalom:

• Rényi Alfréd: Jordán Károly matematikai munkásságáról, Matematikai Lapok, 1952.,
• Nekrológ, Magyar Tudomány, 1960.,
• Gyires Béla: Jordán Károly élete és munkássága, Alkalmazott Matematikai Lapok, 1975.,
• Gulyás Ottó: Matematikus a meteorológiában, Légkör, 1985.
• Komarnicki Gyula: Emlékezés: Jordán Károly és Lavallée Márta, Emlékbeszéd a Magyar Földrajzi Társaság 1960. március 11-i szakülésén,
• Kristóf Sándor: Híres magyar hegymászók: Dr Jordán Károly, Turisták Lapja, 1943.

Forrás:
[Magyar Utazók Lexikona, Panoráma, Budapest 1993., 178. o.]
[Mogyoródi József, Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig, Better Kiadó, Budapest 1997., 425-426. o.]
[Dr Komarnicki Gyula, A Magas-Tátra hegyvilága, Budapest 1985., 2. kiadás]