Természetvédelem a Bódva partján

Élet és Tudomány LIV. évfolyam 52-53. szám 1999. december 24.

A LEFEJEZETT
ESZTRAMOS

A Szársomlyó természeti értékeinek megmentéséért vívott harc egyik előjátéka volt az az éveken át tartó küzdelem, amely az Esztramos-hegyért és barlangjaiért folyt a hetvenes években. A félig-meddig elbányászott hegynek és természeti kincseinek sorsa igazi magyar tragikomédia. Utolsó jelenete, fináléja a kilencvenes évek elején az értelmetlen és végzetes felszámolási eljáráshoz kapcsolt bányaprivatizáció.

Az Aggteleki Nemzeti Park keleti peremén emelkedő Esztramos barlangjai ismertté válásukat a hegyen folyó vasérc-, majd mészkőbányászatnak köszönhették, de a bányászat okozta gyors pusztulásukat is. Az üregeiben feltárt régészeti leletek bizonyítják, hogy az újabb kőkor, a késő bronzkor és a kora vaskor emberei is fölkeresték a hegyet. Eleink felismerték a felszínhez közeli vasérc lelőhelyeit. Az Árpád-kori vasművesség gyakorlásához a tornai királyi erdőuradalomban bőven találtak – a vasércen kívül – faszén égetésére alkalmas erdőségeket.

Vas és mészkő

Az Esztramos-hegyen található vasérc iparszerű kitermelése 1834-ben indult meg. Ekkor szerezte meg a Kincstár a bányászati jogot a hegy Tornaszentandrás felőli oldalára, a többi terület magánvállalkozóké lett. A kincstári bányarészen 1893-ban kezdődött meg a mélyszinti bányaművelés, azt 1907 és 1922 között szüneteltették. A trianoni békeszerződés után – hogy enyhítsék a vashiányt – mind a külszíni, mind a mélyművelésű bányászat föllendült. A 25–50 százalékban vasat tartalmazó barna (limonit) és vörös (hematit) vasércet 1951-ig bányászták. Majd 1956 és 1960 között még egy utolsó nekirugaszkodás következett, hogy lefejthessék a visszahagyott mélyszinti vasérckészletet. Ekkor váltak ismeretessé a legnagyobb esztramosi barlangok.

Az Esztramos-hegy déli irányból
(Ujvárosi Antal felvétele)

1948-tól mészkövet is bányásztak a hegyen, kezdetben az Ózdi Kohászati Üzemek, később a Borsodi Ércelőkészítő Mű számára (a mészkő segédanyag). A 380 méter tengerszint fölötti magasságú Esztramost „megskalpolták”: a gerincét 30–80 méter vastagságban lemetszették, elhordták.
Jól tudjuk: a borsodi kohászat a rendszerváltást követően elsorvadt, s a kőbányát bezárták. Barlangjait ekkor még „könyvjóváírással” megmenthették volna. Nem ez történt. E különleges természeti értéket és bányászattörténeti emléket – az újsütetű jogállamiság kényszerpályáján – privatizálták, s néhány tízmillió forint befolyt az államkasszába. A magánbánya rövid vegetálás után tönkrement. Az őrizetlen bányamű értékei és a barlangok védelmét, bemutathatóságát és a tervezett idegenforgalmi hasznosításukat is szolgáló infrastruktúra esztelen, vandál pusztítás áldozatává váltak. Mindez különösen azért szomorú, mivel a kilencvenes évek elejére kiépítették a hegy két legnagyobb üregrendszerének, a Rákóczi- és a Földvári Aladár-barlangnak idegenforgalmi célú infrastruktúráját, tehát már nem volt akadálya annak, hogy a barlangokat rendszeresen bemutassák.

A robbantásra leszakadtak

A Rudabánya–Tornaszentandrási-vonulat legészakibb tagját alkotó Esztramos-hegy fő tömegét világosszürke, kristályos – wettersteini – mészkő alkotja. Ebben jöttek létre a barlangok. A hegy délkeleti oldalát sárgásbarna, tűzköves mészkő uralja, míg a Bódva völgye felőli oldalon a mészkőösszlet sötétszürke, bitumenes – gutensteini – dolomittal érintkezik. A két kőzettömeg határán kialakult tektonikus övezetben, illetve az ehhez kapcsolódó üregekben ment végbe a barlangokat kialakító karsztosodási folyamatot jóval megelőző ércesedés.


A Földvári Aladár-barlang bejárata	Cseppköves részlet a Földvári Aladár-barlangból

Az esztramosi barlangok térbeli elhelyezkedését vizsgálva két – igencsak eltérő – üregtípus különböztethető meg. A mai felső bányaudvar térségében nyíló barlangok (300 és 350 méter tengerszint fölötti magasságban) főként széltében terjednek ki és kis mélységűek. Az 5–10 méter szélességű, vízszintes mennyezetű teremsorokat rövid átjárók kötik össze. Jellegzetes képviselőjük a ma már fokozottan védett Földvári Aladár-barlang: hossza mintegy 200 méter, legnagyobb szintkülönbsége 7 méter. Az 1964-ben felnyílt üreget gazdag képződményegyüttes: cseppkőoszlopok, zászlók, visszaoldódott függőcseppkövek, az ezeket borító montmilch (hegyitej), cseppkőmedencék, vörösesbarna borsókőbevonatok „bélelik ki”. Rajtuk kívül e barlangot az üreg mennyezetéről lelógó oldott, gomba alakú kőnyelvek tették különlegessé. Ez utóbbiakat a – hosszas huzavona után kijelölt – bányászati védőpillér már nem tudta megmenteni, a közeli robbantások hatására leszakadtak. A barlang többi képződményének zöme is hasonló sorsra jutott: egy részük közgyűjteményekbe, tetemes részük pedig magángyűjteményekbe, hazai és külföldi ásványbörzékre vándorolt.

A Surrantós és a többi

Mindezek ellenére a Földvári Aladár-barlangrom mai állapotában is különleges élményt nyújt. A kizárólag bányavágatokkal feltárt alsó szint barlangjai (135 és 280 méter tengerszint feletti magasságban) hasadék jellegűek, függőlegesen 30, de akár 60 méteresek is lehetnek. Egy részük eléri a mai karsztvízszintet, amelynek változása szorosan összefügg a Bódva vízszintjének ingadozásával. Az üregek alján megcsillanó – valószínűtlenül kékeszöld színű – tavakban jól visszatükröződnek az oldalfalakat itt is tömegesen borító cseppkő- és borsókőképződmények.

Visszaoldott cseppkövek heliktitekkel
(Földvári Aladár-barlang)

Ebben az övezetben három fokozottan védett barlang is található: az Esztramosi Felső táró 2. számú ürege, a 380 méter hosszú és 75 méter mély Rákóczi-barlang és a 2. számú Rákóczi-barlang (közkeletű nevén a Surrantós-barlang) a maga 523 méter összes hosszával és 29 méternyi függőleges kiterjedésével. A két utóbbi barlang közötti víz alatti összefüggést – búvármódszerekkel – ma is kutatják.

Kilátás az Esztramosról
(háttérben Bódvaszilas és az Alsó-hegy)

A hegy területén az elmúlt évtizedekben ötvenkét (!) barlangot kutattak föl, összesen 1700 méter hosszúságban. Közülük negyvenegy üreget a bányászat közben tártak fel 1600 méter hosszan. A hegy felső övezetében megismert, összesen 760 méter hosszúságú huszonhárom barlang közül tizennyolc nyomtalanul megsemmisült! A ma is meglévő üregek térfogata a lefejtett kőzet térfogatának 1,5 százalékát teszik ki. Ez az érték – a nem dokumentált, eltűnt üregek figyelembevételével – a 3–3,5 százalékot is elérhette.

Ékszerek

Az Esztramos barlangjainak gazdag ásványtársulásai a fokozatosan kiemelkedő hegy üregeiben lejátszódó kiválási és oldódási folyamatok váltakozásának köszönhetők. Legidősebb képviselői az alapkőzet hasadékait, illetve az üregek felületét borító fennőtt kalcitkristályok. Ezek némely kutatók szerint 30, mások szerint 60–70 Celsius-fokos vízben váltak ki mélyen a karsztvízszint alatt, mégpedig hosszú idő során, mielőtt a hegy kiemelkedett volna környezetéből. A hegy fokozatos kiemelkedésének emlékei a szabad vízfelületeken képződő lemezes kalcitkiválások és a vízszint változására utaló apadási színlők.


Vaslétrákon az „Aranykalitka” felé (1. számú Rákóczi-barlang)	Képződményekben gazdag részlet a II. tó felett, az 1. számú Rákóczi-barlangban

Heliktitek

Aztán az üregek „díszítését” azok a csepp- és borsókőalakzatok gazdagították, amelyek a levegőssé vált üregekbe beszivárgó vizek nyomán keletkeztek. Ezeket egészítették ki a dús heliktit bokrok, a cseppkőmedencéket elborító szekfűkalcitok, a tűs aragonitkristályok és a felső szint barlangjaiban tömegesen előforduló magnézium-karbonát-kiválások (a hegyitej).
A cseppkőképződményekre kivált dús borsókőbevonatokat imitt-amott ismét cseppkövek borítják, majd ezekre megint borsókőbokrocskák települnek. Mindez azt jelzi, hogy e föld alatti „virágoskertek” egyúttal a felszínen hajdan végbemenő éghajlati változásoknak indikátorai is.

Pockok és kockás liliom

Az Esztramos-hegyet – különleges, képződményekben gazdag barlangjain kívül – az ősgerinceseknek a területen feltárt lelőhelyei is világhírűvé tették. Ezek csontleletei kisebb üregekben, tektonikus hasadékok kitöltéseiben vészelték át az elmúlt négymillió évet. A középső pliocén és a középső pleisztocén korát átölelő leletegyüttes anyagát aprólékosan feldolgozva lehetővé vált, hogy a kutatók a korábbiaknál pontosabb tagolást végezzenek. A gyökeres fogú pockok (Mimomys) maradványai különösen nagy tömegben fordultak itt elő, s három új fajukat – a M. osztramosensist, a M. pitymyoidest és a M. tornensist – ezen az egykori élőhelyen írták le. Mivel a pockok korunk emlősfaunájának is legnagyobb egyedszámú képviselői, ezért törzsfejlődésük nyomon követésével igen részletes rétegtani besorolást lehetett készíteni. Ennek segítségével pedig pontos képet kaphatunk a terület éghajlati változásairól is. (A feltárt leletanyagot a magyar Természettudományi Múzeum Föld- és őslénytárában őrzik, ám tudományos feldolgozásuk még mindig nem tekinthető befejezettnek.)

A képződmények vörös színe
a vastartalmú ásványoknak köszönhető
(Borzsák Péter felvételei)

A kutatókat először az oromzat növénytani ritkaságai sarkallták arra, hogy a hegyet oltalom alá helyeztessék. Az 1953-ban megfogalmazott védetté nyilvánítási kérelmet több is követte, ám a terület egy részét (ez 112,9 hektár volt) csak 1982-ben csatolták az Aggteleki Tájvédelmi Körzethez. A botanikai ritkaságok közül kiemelendő a kockás liliom, a széleslevelű nőszőfű, a fehér- és a piros madársisak, a madárfészekkosbor, a fekete madárbirs, a sziklai gyöngyvessző, a borkóró és a lisztes berkenye. A meredek lejtők és a gerinc maradványának jellegzetes növénytársulása a nyúlfarkfüves mészkősziklagyep, a jégkorszakokat átvészelő korai fehér szegfű és a hazánkban legnagyobb tömegben itt előforduló fürtös kőtörőfű.

Az Esztramos fontosabb barlangjai

Az 1. számú Rákóczi-barlang hosszszelvénye a kiépítés után

A gyíkok a sziklagyepek gyakori látogatói. Közülük a magyar gyík a legértékesebb, de gyakran találkozhatunk a nagy méretű zöld gyíkkal és a fürge gyíkkal is. A hegy legnagyobb ragadozója a vadmacska. A bányászat megszűntével egyre több énekesmadár (poszáta, fűzike, pinty) lakja a sűrű, bozótos területeket, de megtalálhatók a kék galamb, a fekete harkály, a szürke küllő és a holló egyedei is.

A természet temploma

Az Esztramos-hegy vázlatos leltára talán érzékeltette azt a páratlan gazdagságot, amelyet ezen a mindössze 2 négyzetkilométernyi területen (!) alkotott a természet. Az UNESCO Világörökség listájára 1995 decemberében fölkerült Aggteleki- és Szlovák-karszt barlangjai között az Esztramos barlangvilága is helyet kapott.
A terület tulajdonjogát remélhetőleg a közeljövőben rendezik. Ezt követően talán megindulhat hazánk egyik különleges – külhoni érdeklődésre is számot tartó – természetvédelmi területének végleges és méltó rendezése. A felszíni infrastruktúra helyreállításával és az idegenforgalmi létesítmények megteremtésével olyan ökológiai bemutatóhely hozható létre, ahol a terület valamennyi értéke megtekinthető: a bányászati és ipari emlékektől az ásványtársulásokban gazdag barlangokon át a felszín botanikai érdekességeiig.

Az I. tó az 1. számú Rákóczi-barlangban

Mindez megoszthatná a ma elsősorban az Aggteleki Nemzeti Park névadó településének a terhelését. Az Esztramos méltón fogadhatná azokat, akik kelet felől közelítik meg a parkot. Reméljük, hogy mindezt nem csupán az unokáink fogják látni!

Szablyár Péter

A Meredek

A Bódvarákó és Tornaszentandrás települések között szigetszerűen kiemelkedő, a Bódva völgyére meredeken letörő jellegzetes hegy nevét Esztramosként elsőnek Bél Mátyás említi a Torna vármegyéről a XVIII. század első felében készített és kéziratban fennmaradt alapművében. Dr. Dénes György megállapította, hogy az a szláv sztrm szóból ered, amely azt jelenti: meredek. A hegy az első katonai felmérés XVIII. század végi térképlapján is Sztrmként található, és Esztramosnak nevezik a környék lakói, mind a mai napig.