MAGYARI GÁBOR

Budapest különleges természeti adottságai között előkelő helyet foglal el az 1904-ben felfedezett Pál-völgyi-barlang. Az üregrendszer a Hármashatárhegy tömegébe délkelet felől bevágódott Szép-völgy alsó harmadában, a Mátyás-heggyel szembeni oldalon található a mai Szépvölgyi út, Pálvölgyi út és Cseppkő utcák által határolt területen.

A barlangot magába foglaló kőzet a földtörténeti újkor (harmadidőszak) elején képződött mészkő- és márgarétegekből áll. Mindkét kőzetben a keletkezés korára (eocén) és jellegére (tengeri üledék) utaló kövületek találhatók. Ezek közül a legnagyobb (kőzetalkotó) tömegben a Nummulites nevű egysejtű állatok mészváza fordul elő. Az említett kövületekről nummuliteszes vagy másképpen nummulinás mészkőnek nevezzük ezt a kőzetet. A mészkő felfelé az agyagos ásványok mennyiségének növekedése miatt fokozatosan megy át a márgába.

A Denevér szép hévizes oldásformái

A Sóhajok hídja a Peti-folyosóban

A körülbelül 40 millió éve keletkezett kőzet a hegységképző erők hatására összetöredezett, és a Dunántúli-középhegységre jellemző északkelet-délnyugati, valamint az erre merőleges északnyugat-délkeleti törések járták át. A harmadidőszak vége felé az említett törésvonalak mentén a kőzeten keresztül a Budai-hegyekre ma is jellemző hévforrások törtek fel. {Ez a kőzettömeg azonban abban az időben még körülbelül 100 méterrel mélyebb szinten helyezkedett el.) A geotermikus energiától felmelegedett karsztvíz - könnyebb fajsúlya révén -felfelé áramlott, és a felszín közelében más vegyi összetételű és hőmérsékletű vizekkel keveredett. A keveredés révén jelentős oldóhatás alakult ki, amit keveredési korróziónak nevezünk. Valószínű, hogy a hajdani hévizes járatok e korrózió hatásara tágultak járható barlangokká. A keveredési korrózió oldó hatása még akkor is kialakul, ha a keveredő vizek mindegyike - a heveredés időszakában - telített. Erre a jelenségre a műszaki gyakorlatban már régebben felfigyeltek, de a jelenség barlangalakító hatásával hévizes eredetű barlangok esetén - Müller Pál geológus foglalkozott részletesebben.

Müller szerint a melegvizes eredetű barlangok jellegzetes gömbfüíkéí a melegvíz színtje feletti nagyobb méretű szabad üregekben képződnek az ott lecsapódó kondenzvíz intenzív oldóhatása következtében. További vizsgálatok kérdése lehet az, hogy milyen mértékű a kondenzvíz oldószerepe a víszszínt alatti keveredési korrózióhoz viszonyítva.

A kialakult üregrendszernek a kiemelkedése - szárazzá válása - után a hideg {leszálló) karsztvizek is kifejtették hatásukat. Ez már a barlangfejlődés feltöltődési {szenilis) szakasza. A kőzetrepedésekbe beszivárgó vizek oldó hatása révén néhány helyen cseppkövek képződtek. Emiatt - főleg nem szakmai körökben - gyakran cseppkőbarlangnak nevezik ezt a barlangot. A tágabb járatok mentén a hidegvizek kisebb mennyiségben a felszíni vagy felszínközeli agyagos máladékanyagot is bejuttatták a barlangba, mert ennek járatai a felszínt erősen megközelitik

Az Erkély

Innen a Heftykürtőn át a kb. 20 méterrel

mélyebben levő Rádium-terembe pillanthatunk le

A Szépvölgyi út 162. sz. alatti mészkőbányában már 1902-ben felfigyeltek néhány kisebb barlangra. Lelkes turisták és hegymászók ezeket a barlangokat többször felkeresték, Egy ilyen kirándulás alkalmával 1904-ben Scholtz Pál Kornél, a neves természetbarát és barlangkutató a kőbánya déli sziklafalának egyik keskeny repedésén bevilágítva észrevette, hogy nagyobb üreg bejáratánál áll. Társaival együtt bemászott a szűk nyíláson és mindannyian akadálytalanul bejárhatták a nyílás környékén levő többszáz méteres barlangszakaszt, a mai Kőhíd és Színház-terem tájékát. A barlang bejárásában és későbbi feltárásában részt vett még Bagyura Tamás bányafelügyeIő és .Iónos nevű fia, Plökl Antal, Bekey Imre Gábor, valamint Walter Károly. A feltárási és kutatási munkákat Jordán Károly, a neves hegymászó vezette. Az évekig tartó munka során a felfedezést követő időben feltárták a Labirintus-folyosót, a Geológusfolyosót, a Plökl-termet és a Rádium-termet, 1906-ban az Ötösök folyosóját és a Körforgalmat: Az előbbi jarat folytatásában Bekey Imre Gábor robbantással tárta fel a róla elnevezett járatot 1910-ben. A járat vége erősen megközelíti a kőbánya sziklafalát. (A barlang vázlata a hátsó borítón látható.)

Ebben az időben a Budai-hegység valamint az Északi-borsodikarsztvidék vecsembükki barlangjaiban végzett barlangbejárások és kutatások eredményeként felmerült egy barlangokkal foglalkozó társadalmi szervezet létrehozásának igénye. Így alakult meg 1910-ben a Magyarhoni Földtani Társulat keretében a Barlangkutató Bizottság, melynek elnöke Siegmeth Károly ismert földrajzi író és barlangkutató volt. A többi vezetőségi tag a Pál-völgyi-barlang lelkes kutatógárdájából került ki. Ez a bizottság, mely először fogta össze az ország egész területén a barlangok kutatásával foglalkozó amatőröket és szakembereket, rövidesen barlangkutató szakosztállyá alakult és Barlangkutatás címmel folyóiratot is indított.

Eközben tovább folyt a munka a Pál-völgyi-barlangban. Az újabb járatok feltárása helyett azonban nagy erővel fogtak hozzá az ismert járatok egy részének járhatóvá tételéhez, azzal a céllal, hogy azokat az érdeklődő látogatóknak is be lehessen mutatni. Az évekig tartó nehéz munka során kitágították és ajtóval zárták le a bejárati nyílást, az útban levő hatalmas kőtömböket szétrobbantották, az alacsony járatok fenekét lemélyítették, a nagyobb mélyedéseket feltöltöt. ték, és a barlang alján járdákat, lépcsőket építettek.

A barlang kezelésére, a munkák befejezésére az 1910-es években a Magyar , Amatőrök Országos Egyesülete vállalkozott. Az egyesüiet a tulajdonostól (Salgótarjáni Kőszénbánya RT} a kőbánya egész területét - az épületekkel és barlangokkal együtt - bérbe vette, de a vállalt feladatok ennek a közösségnek az erejét és hatáskőrét meghaladták. Ezért 1915-ben a Fővárosi Tanácshoz fordultak, hogy az rendezze a területet. Ennek eredményeként 1915 decemberében Lóczy Lajos világhírű geológus és földrajztudós vezetésével a problémákat a helyszínen megvizsgálták, majd a rendezésre a főváros vezetőségének javaslatot tettek.

Lóczy jelentésének lényege az volt hogy „a barlang és környezte olyan átalakításban szolgáltat legjobban a tanulságos érdeklődésnek. amely az egész kőbányára és környezetére kiterjed'. Megoldásként javasolta, hogy a terület a Fővárosi Állat- és Növénykert kihelyezett részlege legyen, és a kopár területet a tájhoz illő mészkedvelő növényekkel telepítsék be. Így a terület az ifjíúság tanítói helyévé válhat.

A főváros vezetősége nem döntött a felvetett kérdésekben. Lóczy azonban - mint a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója 1917-ben a főváros újabb geológiai térképezése során a Pál-völgyi kőbányában-háromszögelési alappontokat helyezett el. Ezekből kíindulva dr.Schréter Zoltán geológus elkés.zítette a kőbánya. részletes térképét. Dr. Kadic Ottokár geológus, a Barlangkutató Szakosztály titkára 35 napi munkával feltérképezte a barlangot. A felmért barlang hossza néhány méterrel haladta meg az egy kilométert. Ez a hosszúság a feltáró munkák megállása miatt a mai napig sem változott.

Cseppkövek a Hefty-kürtőben

A Scholtz-terem cseppkövei (Hófehérke és a hét törpe)

Az első világháború végén a barlanggal foglalkozó kutatók mozgalmas időszakot éltek át. Először a Magyar Amatőrök Országos Egyesülete szerveződött át 1918-ban Pál-völgyi Barlang Társaság néven. A Társaság tagjai rövid idő után a Pannonia Turista Egyesület Barlang Kutató Szakosztályában találtak végleg gazdára 1919-ben. Ez a szakosztály a Pál-völgyi-barlang és kőfejtő rendezését a legfőbb feladatak közé sorolta, és ez ügyben azonnal munkához látott.

A barlang ügyében fáradhatatlanul küzdő Lóczy Lajos 1920-ban meghalt. Emlékére még abban az évben a róla elnevezett teremben emléktáblát helyezték el.

Az önálló Barlangkutató Társulat 1926-ban megalakult. 1927 őszén megrendezett Nemzetközi Barlangkutató Kongresszusán megjelent vendégeit már villanyvilágítás mellett fogadták a Pál-völgyi-barlangban. A szakosztály tagjai pedig a bánya szélén álló régi irodaépületben turistaházat és múzeumot rendeztek be. A főváros és a Barlangkutató Társulat anyagi támogatásával 1937-ben kiépítették a Színház-terem alsó végétől a Hosszú-folyosón keresztül, a Scholtz-próbán át a Peti-folyosóba vezető járatot. Ebből a járatból a Rádium-terem feletti Erkélyig is járdát építettek. Az új részek megnyitásával lehetővé vált a körforgalom.

A Magyar Királyi Földművelésügyi Miniszter 1944. július 24-én védetté nyilvánította a barlangot és felszíni területét. A háború évei alatt óvóhelyként is használták a barlangot, de az igazi viszontagságok a háború utáni években kezdődtek.

A barlang és a hozzátartazó felszíni terület 1949-ben a Hegyvidéki Erdőgazdasági N. V. kezelésébe került, de gyakorlatilag nem is foglallzoztak vele. 1954-ben a Turistaházakat Kezelő Vállalat lett a gazda. A régebbi turistaházból éttermet csináltak, a vendégek elszállásolására pedig az étterem körül és a kőfejtő felső részén hétvégi házakat, a kőfejtő alján pedig egy nagy barakk épületet építettek. A rendkívül elhanyagolt állapotban levő barlangot az érdeklődők megtekinthették. A világítási berendezések is teljesen tönkrementek, így a barlangot végül 1958-ban bezárták. Évekig tartott, amíg döntés született a barlang világításának helyreállítására. Az Országos Testnevelési és Sport Hivatal 1963-ban az anyagi fedezetet biztosította, és 1964-ben elkészült a munka. A műszaki átadás után a rengeteg hulladék, kőtörmelék miatt a barlangot megnyitni nern lehetett. A barlangkutató csoportok társadalmi munkában segítettek a barlang rendbetételénél. Összesen 50 m³ hulladékot és kőtörmeléket hordtak ki a barlangból, és a falakat vízsugárral mosták tisztára.

A barlangot 1965. június 13-án ünnepélyesen megnyitatták. A bejárat előtti térségben egy faházat építettek jegypénztár, ajándékbolt és váróterem céljára. Az új világítási berendezéseket azonban a nedves barlangi környezetben hamar tönkremenő papirszigetelésű kábelekkel készítették el. Egyre gyakrabban következtek be komolyabb üzemzavarok, amelyek miatt 1971-ben a barlangot ismét be kellett zárni.

A barlang és az elhanyagolt felszíni terület megmentése érdekében az Országos Természetvédelmi Hivatal (OTH) 1973 szeptemberében a harlangot kezelésbe vette, de a hozzá tartozó felszíni terület a Turista Ellátó Válllalat kezelésében maradt. A hivatal nagy energiával látott a barlangi világitás helyreállításához, és a bejárat környéki terület rendezéséhez.. Bár az anyagi fedezet biztosítva volt, a munka zömét - kivitelező hiányában - a barlangkutatással foglalkozó sportegyesületek (főleg a Kinizsi S. E. és a Vörös Meteor S. E.) tagjai végezték társadalmi munkában. A késő éjszakai órákíg folyt a lendületes munka, és 1973 decemberében ismét megindulhatott a turistaforgalom a barlangban.

Alig egy évi üzemeltetés után az ún. Bejárati- és a mellette levő Lóczy-teremben sziklaomlások történtek, ezért a barlangot ismét be kellett zárni. A veszélyes helyeken a boltozatot betonfalakkal és pillérekkel támasztatták alá, így a barlangot 1975 májusában meg lehetett nyitni a közönség részére. Ekkor épült a barlang üzemeltetését ideiglenesen biztosító faház is. Az országos Környezet- és Természetvéáelmi Hivatal (az OTH jogutódja) elkészítette a terület rendezésének tanulmánytervét ís. Megvalósítását azonban hátráltatta a felszíni terület kezelési jogával kapcsolatos több évig tartó huzavona., amely végül 1979 májusában kedvezően dőlt el az Országos Környezet- és Természetvédlmi Hivatal javára. Ekkor megkezdődhetett a részletes tervezés, és a legszükségesebb munkákat már ebben az évben el lehet végezni.

A Hosszú-folyosó tektonikusan preformált járata

A barlang jelenleg minden péntek-szombat-vasárnap 9-17 óra között tekinthető meg, de előzetes bejelentésre csoportokat bármikor fogadnak.

A kb. 40 perces séta során a bejáraton át rövid lépcsősoron a Lóczy-terembe érünk, ahol a nagy tudós emléktáblája látható. Ez a szakasz mindenhal betonfalakkal és tartóoszlopokkal van tele. Tovább lefelé haladva a lépcsőn a Keresztezéshez érünk. Ezen a részen jól látszanak a hévizes barlangokra jellemző gömbfülkék. Innen a vendégek a majdnem vízszintes Széles-folyosón jobbra fordulnak és két folyosó kereszteződésénél újabb kis teremhez érnek. Ezt a részt a felfedezők Kabarénak nevezték, most azonban a barlang egyik túravezetőjéről, a 31 éves korában kutatómunka közben életét vesztett barlangkutatóról Lakatos László-teremnek nevezik.

Tovább egyenesen a Szikla-terembe jutunk, amelynek cseppkővei krokodilra, elefántra emlékeztetnek, ezért ezt a részt Állatkertnek is nevezik.A Lakatos-teremben jobbra fordulva a Színház-terembe érünk, amely a barlang legnagyobb rnéretű terme. Itt is szép cseppköveket láthatunk, és térhatású zene teszi még szebbé az élményeket. A Színház-terem aljára lépcsőn tehet lejutni, ahonnan a Kő-denevér alatt a Hosszú-folyosó 10-15 méter magas keskeny járatába jutunk. Az út elején a cseppkő-lumineszcencia jelenséget figyelhetjük meg az UV-lámpával világított folyosóban. A keskeny, magas folyosó végén az út a Scholtz-próba nevű helyen hirtelen emelkedik, és kb. 20 m-rel magasabb szintre visz fel. Meredek beton- és vaslépcsők vannak itt beépítve; sőt találunk egy hét-nyolc méter magas létrát is, amelyet Tyúklétrának neveztek el. A meredek szakasz felső részén kezdődött meg 1977-ben a reflektorok közelében elszaporodoatt algák kísérleti irtása UV-fénnyel. Ezek a vizsgálatok ma is folynak a barlang nem látogatott részeiben.

Tovább haladva a Turista-folyosón vezet végig a járda. Itt nagyon szép oldásformákat látunk a mennyezeten, és itt találjuk a legszebb kagylókövületeket és cseppköveket. A Scholtz-teremben áll Hófehérke és a hét törpe cseppkőoszlopa is. Utána az Erkélyhez jutunk, ahonnan a Hefty-kürtön át a kb. 20 méterrel mélyebben levő Rádium-terembe pillanthatunk le. Visszatérve a Turista-folyosón bejutunk a Peti-folyosóba, majd innen a Nagy-kő-termen át ismét a Lóczy-terembe érünk, ahonnan már csak pár lépés a kijárat.Reméljük, hogy a szép föld alatti kirándulást hamarosan újabb nagyszerű barlangtúrával lehet majd bővíteni akkor, ha a közel ben megnyílik a kiépítés alatt álló Szemlő-hegyi-barlang is.

Az elektronikus változatot készítette: Dr. Nyerges Miklós, 2003