Barlangról barlangra

A Morva-karszt

Budapesttől légvonalban mintegy 300 kilométerre, Brnótól északra alig néhány kilométernyire terül el az a ma már „klasszikus”-nak számító karsztvidék, amelynek tanulmányozása lényegbevágóan hozzájárult az európai barlangtani kutatásoknak és a karszt geomorfológiájának megértéséhez.

A devon időszaki (350-400 millió évvel ezelőtt keletkezett) tengerüledékből származó Morva-karszt mészkőterülete mintegy 100 négyzetkilométerre terjed ki, s földtanilag a Cseh-masszívumhoz, hegyrajzilag pedig a Drahany-hegységhez tartozik.
A mészkő, amely a Morva-karsztot alkotja, erősen cseppkövesedett állapotban van, de a területen szinte minden karsztos forma és alakzat látható – teljes pompájában. Vad kanyonok, víznyelők torkai, nyitott töbrök és szakadékok váltakoznak ott kifolyásokkal, barlangrendszerekkel, sziklabarázdás mészkőmezőkkel, zsákvölgyekkel. A föld mélyében búvópatakok futnak, veszedelmes szifonokkal, vízesésekkel tarkítva. A legnagyobb és legismertebb közöttük a Punkva (e szó maga is azt jelenti = búvópatak), amely a Macocha-szakadékon (macocha = mostohaanya) folyik keresztül. A név onnan ered, hogy – a monda szerint – egy mostohaanya, megunván birkát őrző kicsiny mostohaleányát, a szakadékba lökte, hogy megszabaduljon tőle.

Barlangi oroszlánok otthona

A barlangi kutatás homlokterében évtizedek óta a Punkva, a Krvtin és a Ricvka folyócskák folyásának, összeköttetéseinek problémája áll. A Morva-karszton már 1909 és 1933 között végeztek sikeres feltárásokat, a nagy átütést azonban az 1969-ben fölfedezett és 1972-ig részben feltárt Amatőr-barlang hozta meg. E barlang további kutatása napjainkban is tart, s ez idő szerint Csehország legnagyobb barlangrendszere: feltárt hoszsza máris több mint 22 kilométer, a rétegek vastagsága helyenként pedig eléri az 1000 métert. Van még tehát kutatnivaló!... A lelkes barlangkutatókat azonban gyakran fenyegeti a kőomlásokkal, vízbetörésekkel együtt járó veszély, különösen nagyobb esőzések idején kísért a halásos baleset.
A barlangok üledékes kőzeteiben a ma már kipusztult negyedidőszaki állatvilág – mamut, gyapjas orrszarvú, barlangi medve, barlangi oroszlán stb. – gazdag maradványai találhatók. Megtalálták az ősember nyomait is: csontvázát, tűzhelyét, különféle kő- és csontszerszámait, művészi alkotásait. A legrégebbi leletek kora mintegy százezer évre tehető.
Ma már négy barlangcsoport van nyitva a látogatók számára. E négy közül mindegyik más szempontból érdekes és másképpen sajátos. A látogató csak mindegyik meg- szemlélése után alkothat magának átfogó képet a Morva-karszt szépségeiről. Ezek a barlangrendszerek azonban nemcsak látványosak, hanem fölöttébb hasznosak: Brnónak az ivóvízet is szolgáltatják.

Absolon nyomában

Punkva és Macocha – ezt a két nevet az egész világon ismerik. A cseppkőbarlang és a Punkva-patak neve öszszefonódott a cseh Absolon profeszszornak a nevével. Dr. Karl Absolon 1910 és 1933 között végzett feltáró kutatásokat. (Rajta kívül dr. J. Wankel nevét fontos még megemlítenem; ő 1852-től kutatott itt rendszeresen, és főképp régészettel és barlangtannal foglalkozott.) Az előbbi kutató – mellszobra – ma a Punkva-barlang bejáratát tartja szemmel. Absolonnak sikerült – bonyolult műszaki rendszer bevezetésével – feltárnia és a nyilvánosság számára megnyitnia a barlangot. A cseppkőlabirintust a föld alatti kis Punkva víznyelő barlangjai alkotják, alakítják. A folyócska forrásvizei a völgyben fekvő Sloup és Holsvtejn városkák térségébe vezetnek.
Az egy szakasz után kétfelé szakadó barlang fő ágai párhuzamosan folytatódnak, s a Macocha-, azaz Mostoha-szakadékba torkollanak. Az északi ág – a Punkva-barlang száraz része – néhány nagyon gazdagon díszített színes cseppkővel tarkított dómból (nagy tömegű, leginkább kúp alakú kőképződményből) áll. A déli ágban, az úgynevezett vízi úton folyik a Punkva. (Ettől 30-40 méter mélységben további barlangfolyosókat fedeztek föl, de ezek tartósan vízzel vannak teli.) A Macocha mögötti barlangrészben áll az úgynevezett Mesebeli dóm a különleges, hosszú cseppkőképződményeivel.

Karrosodott mészkő	Víznyelők horpadásaitól lankás felszín
Valaha barlang lehetett az Ördög-híd	Mésztufa lépcsők a Ricvka medrében

„Bambuszligetek” között

A Katerina-, azaz Katalin-barlang a Száraz-szakadék első völgylejtőjéből nyílik a maga 8 méter magas bejáratával. Ez tulajdonképpen a Punkva víznyelőbarlangja, amely a földtörténeti múltban a Macocha-szakadékból eddig ismeretlen folyosókon délnyugati irányban folydogált, és a Katalin-barlangon keresztül a Száraz-szakadékba ömlött. A barlang két, egymással összekapcsolódott, hatalmas cseppkődómból és az azokhoz tartozó folyosókból áll. Absolon professzor ezekből próbált eljutni a Macocha-szakadék felé vezető föltételezett barlangokba.
A bejárathoz közeli rész a kőkorszakbeli ember lakhelyéül szolgált. Csontmaradványaira a barlang földjében, jégkorszakbeli állatok, köztük a barlangi medve csontjai között bukkantak rá. A barlangot már 1910-ben megnyitották a látogatók számára. Ma nem csupán a gyönyörű cseppkőképződmények töltik el csodálattal a látogatót, hanem a föld alatti barlangüregek felső boltozatának nagyméretű beszakadásai következtében kialakult számos dóm is. A legnagyobb dóm alapterülete: 95x44 méternyi, magassága 20 méter. Ebben a teremben időnként – mivel kitűnő az akusztikája – hangversenyeket tartanak. A barlang érdekes és különleges cseppköve a Carodejnice, a botjára támaszkodó Boszorkány. Tőle nem messze, még a bejárat/kijárat előtt található a pálca és oszlop alakú cseppkőcsapokból „nőtt” Bambusznád-liget.

A Balcarka

A Macocha-szakadéktól nem messze lévő Ostrov községtől délre, a Morva-karszt keleti mészköves felépítésű területének peremén, a festőien szép Suchy zleb, azaz Száraz-árok nevű sziklaszakadéknak a központjában tátong a Balcarka-barlangba vezető 5 méter magas bejárat. A barlang valójában két szinten fekvő, magas cseppkődómokkal összekötött bonyolult rendszer. A Lopac- és a Karzst-patakok vizeinek oldó munkája következtében jött létre, s ennek töbörjei ma a barlangtól északra és délre találhatók.
A barlang elülső szakaszát emberemlékezet óta ismerik. Számos figyelemre méltó őskori tűzhelynek és a régebbi kőkorszakból származó különféle kőeszközöknek, valamint jégkorszakbeli állatok csontmaradványainak a lelőhelye. Ezt a részt az imént említett Ostrov község lakói fedezték fel és tárták fel fokozatosan, 1923-tól kezdve.
A barlang bizonyos részeit 1936-ban egyesítették és a nagyközönség számára is megnyitották. A Balcarka viszonylag kis területén pazar, sokszínű cseppkőképződmények láthatók. E díszítmények, a kifejlett felszíni mészkőalakulatok, a jellegzetes melegkedvelő növényfajok, a gazdag régészeti és paleontológiai leletek, valamint a festőien szép vidék a Balcarka övezetét a Morva-karszt legjellegzetesebb területévé varázsolják.

A Punkva-barlang

A Katalin-barlang bejárata (A szerző felvételei)

Neander-völgyi lakta

A Sloup és a Sosuvka rendszere a legrégebben felnyitott közép-európai barlangok közé tartozik. Terjedelmes folyosóikat és dómjaikat sok monda övezi. Húsz méter széles közös bejáratuk a Morva-karszt mészkőrengetegének északi peremén, a Sloupsky, potok, azaz Pilléres-patak töbörjeinek közelében, a bal oldali völgylejtő egyik behorpadásából nyílik.
E barlangok a 100 méter mélységig terjedő, föld alatti szakadékkal összekötött, két fő szinten húzódó alagútrendszerű tagozott folyosókból, termekből és cseppkődómokból állnak. A látogatók számára megnyitott felső száraz szintet a Pilléres-patak negyedidőszaki hordaléka tölti ki, s benne jégkorszakbeli nagy állatoknak: barlangi medvéknek a csontmaradványaira bukkantak. A Pilléres-patak az alsó szinten folyik a Macocha-szakadék felé.
E barlangok azelőtt több önálló egységre oszlottak, 1922-től azonban a két fő ágat összevonták, s bevezették a villanyvilágítást is. A barlangrendszer közvetlen közelében van egy világhírű lelőhely, a Kulna-barlang (kulna = csűr, szín). Benne 1966-ban egy közép-európai viszonylatban páratlan leletre bukkantak, egy Neander-völgyi embernek a felső állkapcsára. Az ott végzett kutatások a jégkorszakban Európában élő ember életviszonyairól szolgáltatnak fontos adatokat.

A névadó bronzbika

„Fejedelmi temetés” a Byci-barlangban (Burián festménye nyomán)

A Bycvi-barlangban a Kr. e. VII. századból egy fejedelmi temetésnek a hallstatti kultúrához* tartozó maradványait találták meg. Kőoltár, kultikus eszközök, emberi és állati csontmaradványok kerültek elő. Ezt a szertartást a cseh Zdenek Burian a leletek alapján egy gyönyörű festményen örökítette meg. Nevét a barlang arról a leletek között talált kis bronzbikáról kapta, amelynek az ősi időkben kultikus szerepe is lehetett.

Szegvári Gusztáv

Élet és Tudomány, 1997. 4. szám