Láttuk már korábban, hogy a barlangok ember általi hasznosítása az emberiség történetével egyidejűleg kezdődött. Az ősember a barlangokban készen találta azt a természetadta lakóhelyet, amely az időjárás viszontagságai, ragadozók vagy ellenséges hordák ellen védelmet nyújtott. De nemcsak a barlang üregét, mai szóval „légterét" hasznosította az ősember (a történelemelőtti időkben}, hanem a barlangok természetes úton iszapolt agyagkitöltését is, amit kerámiai munkáihoz különösebb előkészítés nélkül használhatott, amikor az agyag égethetőségét felfedezte.
A történelmi időkben a görög jósnők a barlangok sejtelmes félhomályát találták legalkalmasabbnak, hagy bizonyára nem egészen önzetlen üzelmeiket ott folytassák, tehát a hasznosítás bizonyos módját a klasszikus időkben is megtalálhatjuk. Szentélyek céljára is alkalmaztak barlangokat, amelyeknek misztikumával az embereket a földi élet valóságától el akarták vonni. Ha nem volt megfelelő barlang, mesterséges barlangokat, barlangtemplomokat is készítettek. A Mitrász-istenség híveinek egyik kultuszhelye volt a fertőrákosi Mitrász-bartang is.
Spanyolországban még ma is vannak kiterjedt barlangi lakótelepek. Bizonyos mészkőfajták alig eresztik át a vizet, tehát a bennük keletkezett, vagy mesterségesen kivájt üregek szárazak; télen melegek és nyáron kellemesen hűvösek. Ezeket a „lakásokat"' nagyobb nehézség nélkül bővíthetik új helyiségek kivájásával.
K. Hielscher „Az ismeretlen Spanyolország" c. munkájában ismerteti a Granada melletti Sierra de Guadix nevű barlangvárost, amelynek 40 000 lakosa van. Szerinte nem szegénységük miatt választották ezt az életmódot, hanem azért, mert e vidék forró éghajlatában ezt tartják legcélszerűbbnek. Társadalmi helyzetük szerint 2-6, egymástól gyékényfüggönnyel elválasztott helyiségük van ezeknek az egymás mellé és 4-5 emeletnyi magasságban egymás fölé sorakozó lakásoknak. Egyik-másik lakásba a villanyvilágítást is bevezették, sőt még mozinak való helyiséget is véstek a puha kőzetbe. Persze föld alatti kocsmahelyiségről sem feledkeztek meg!
A középkorban rablólovagok szívesen használták a barlangokat búvóhelyül, sőt egész várakat is építettek magasan fekvő barlangbejáratokba. Ilyenek a Sebes-Körös révi áttörésévek szikláiba épített Csodavár és Erasmus Lueger csodás fekvésű kastélya Postojna közelében. Utóbbit III. Frigyes császár hadai hetekig ostromolták sikertelenül, majd amikor látták, hogy erőszakkal nem tudják bevenni, ki akarták éheztetni a vár védőit. A terv hiábavalóságát Lueger azzal bizonyította be, hogy barlangi várából időnként friss gyümölcsöt és húst dobott az ostromlók közé. A barlang ugyanis nemcsak egyetlen nagy üreg volt, amint az ostromlók hitték, hanem szövevényes, messze nyúló járatrendszere volt; amely a hegység túlsó oldaláig vezetett, ahonnan a várat élelmiszerrel el tudták látni. Végül is csak árulás következtében foglalhatták el a császár hadai ezt a különös várat.
1692-ben az aldunai Veterani-barlangban d'Arnau kapitánynak sikerült 100 emberével több ezernyi török haderőt feltartóztatnia és 1788-ban ugyanebben a barlangban rejtőző 250 magyar katona tízezer főnyi ellenségnek tudott ellenállni.
Az első világháború idején az olasz és balkán karsztvidék barlangjainak nagy hadászati jelentőségük volt. Egy milanói újság 1916 őszén „A kísértet hadsereg" címmel emlékezik meg arról a valóban kísérteties ellenállásról, amelyet a közös hadsereg az Isonzó-fronton kifejtett.
Amikor az olaszok már rommá lőtték a védett területet, sőt keresztülvonultak rajta, a szó szoros értelmében a föld-alól támadtak elő a magyar és osztrák katonák és fogták megsemmisítő tűz alá az olaszokat. A nagy, labirintusszerű barlangjáratokban rejtőztek, sőt kiterjedt átcsoportosításokat is végezhettek a föld alatt. Biztosabb, rejtettebb fedezéket, lőszerraktárakat semmiféle betonépítményben sem találhattak volna.
A második világháború borzalmas légitámadásai ellen is barlangokban kerestek menedéket, akiknek olyan szerencséjük volt, hogy barlangok közelében laktak. Reméljük azonban, hogy a barlangok nukleáris támadások elleni felhasználhatóságának kipróbálására már nem kerül sor.
Sokkal nagyobb hasznára válhatnak az emberiségnek a barlangok akkor, ha nem hadi célokra hasznosítjuk őket, hanem arra törekszünk, hogy a bennük rejlő népgazdasági értékeket kiaknázzuk. A barlangok ilyen hasznosíthatósága igen sokoldalú lehet.
Egyes barlangokban évezredek óta halmazódik fel az ott elpusztult állatok tömegének csontja, teteme. Ez elmállva és az agyaggal keveredve foszforsavban rendkívül gazdag, értékes trágyaanyagot lépez, amely hatásában sokszorosan felülmúlja a drága műtrágyáét is. Több ezer vagon ilyen gazdag foszfáttartalmú agyagot bányásztak ki a romániai csoklovinai Cholnoky-barlangból. Ausztria mezőgazdaságának pedig az első világháború után a mixnitzi Drachenhöhle tett felbecsülhetetlen értékű szolgálatot. Ausztria foszforkészlete ugyanis a háború után teljesen elfogyott, amikor a Drachenhöhle foszfáttartalmú agyagját felfedezték. Ekkor külön törvényt hoztak a barlangi foszfáttrágyák kitermelésére és hosszú időre így fedezték az ország szükségletét.
Nemcsak az állati, főleg jégkorszakbeli tetemekkel kevert agyag lehet értékes a mezőgazdaság számára, hanem hasonlóan hasznosítható a némely barlangban óriási mennyiségben felhalmozódott foszforsav-, nitrogén- és szervesanyagtartalmú denevérguanó is.
Az észak-amerikai függetlenségi
háborúk idején a lőporgyártás céljaira
(salétrom) nagy mennyiségű denevérguanót bányásztak ki a Kentucky állambeli Mammoth-barlangból.
Lényegesen kisebb, de kibányászásra alkalmas mennyiségben találtak nálunk a Remetehegyi Hétlyukban és a Solymári Ördöglyukban is denevérguanót.
A barlangok egyenletes hőmérsékletét, magas páratartalmát hasznosították a francia Cevenn-karszt lakói, akik az ottani barlangokat sajtérlelésre használják. Itt kezdték meg a világhírű roquefort-sajt nagybani termelését. E kietlen és egyébként alig hasznosítható karsztvidék lakói a barlangok célszerű hasznosításának eredményeként jómódú emberekké lettek és Franciaország exportjövedelmét is jelentősen fokozták. Hasonlóan kedvező eredménnyel folytatják ma már nemcsak Franciaországban, de sok más országban - így hazánkban is - a champignon-gomba barlangi termelését. Vízvezető barlangok vizének magas oldott oxigéntartalma és egyenletes, télen is megfelelő hőmérséklete alkalmassá teszi e barlangokat halgazdaságokkal kapcsolatos ivadékgondozásra. Az egyik legnagyobb ilyen pisztrángkeltetőt rendezték be a jugoszláviai Ilidzse patakos barlangjában.
Rendkívül fontos hasznosítási
lehetőség nyílik a vízgazdálkodás különböző ágazataiban az árvízvédelemtől egészen a
vízellátásig.
A vízvezető barlangok tulajdonképpen föld alatti vízrajzi rendszerek, a felszíni vízrajzi viszonyok szerves kiegészítői. Amilyen fontos a föld felszínének vízrajzi kutatása, annyira fontos - helyenként még fontosabb - a .föld alatti vízfolyások ismerete, mert csak így hasznosíthatók maradéktalanul a barlangokban rejlő, a vízgazdálkodással kapcsolatos értékek.
A barlangi vízfolyásokat, illetve kibuggyanásukat, az óriási karsztforrásokat mára múlt században hasznosították számos város ivóvízellátására. De ez a hasznosítás nem volt mindig a legmegfelelőbb, mert kellő karszthidrológiai és barlangtani kutatások híján nem ismerték eléggé a föld alatti vízfolyások összefüggését, eredetét. Így fordult elő, hogy azt a vizet, amit a forrásnál az ivóvízellátásba bekapcsoltak, néhány kilométerrel a hegy belsejében súlyos fertőzés érte. A víz kapcsolatban lehet egy aknabarlanggal, amibe hulladékot, állati tetemeket dobálnak, vagy közlekedhet árnyékszékek elszivárgó fekáliájával.
Nem egyszer súlyos járványokat okozott a barlangi vízfolyásoknak kellő hidrológiai kutatások nélküli hasznosítása. Újabban azonban már mindenütt, ahol karsztvizeket vízellátási célokra használnak, alapos vizsgálatokat végeznek és ezekben nagy szerepük van a barlangkutatóknak. Így például a miskolci vízellátással kapcsolatban a Miskolc-tapolcai vízművet tápláló karsztforrás föld alatti vízjáratainak kiderítésére, a felszíni fertőzési lehetőségek kimutatására a barlangkutatók munkáját és tapasztalatait vették igénybe. Ki is mutatták, hogy a Nagykőmázsai-zsomboly közvetlen hidrológiai kapcsolatban van a forrással és más vonatkozásban körülhatárolták a vízgyűjtőterületet. A Nagy-Miskolchoz tartozó Diósgyőr vízellátását is barlangokban fakadó források biztosítják:
Ivóvízellátással kapcsolatosak a Veszprém megyei Tapolca tavasbarlangjában folyó kutatások is, ahol a Honvédelmi Sportszövetség búvárai 300 méter hosszúságban követték víz alatt a barlangi patakot eredete felé, hogy a szennyeződési lehetőségektől mentes vízkivételi helyet megtalálják. A kutatások eredményes befejezése után közel félmillió ember vízszükségletét lehet majd innen biztosítani.
De vizet nemcsak hasznosítani, hanem elvezetni is lehet a barlangokban. Ez esetben természetesen éppen olyan gondosan kell a hidrológiai viszonyokat tanulmányozni, megismerni, mint a vízkivétel esetében, mert hiszen a vízbevezetéssel - ha fertőzött vagy szennyezett ipari vízről van szó - könnyen helyrehozhatatlan károkat okozhatunk a föld alatti vízrajzi rendszerekben.
Egy érdekes ilyen vízbevezetést, „víznyeletést" alkalmazott a németországi Laichingen, szövőgyára, ipari vizeinek elvezetésére. A gyár alatt 46 méter mély zsomboly nyílik, amelybe az előzetesen tökéletesen derített és mérges vegyi anyagokat nem tartalmazó vizet bevezetik. Aggtelek tisztított szennyvízelvezetésének problémáját ugyancsak természetes karsztvízjáratok bekapcsolásával oldják meg a legújabb tervek szerint.
Újabban egyre nagyobb figyelmet szentelnek a vízienergetikusok annak a nagy energiahasznosítási lehetőségnek, ami némely barlangi vízfolyás több száz méteres szintkülönbségében rejlik. Így pl. a franciaországi Eaux chraudes karsztforrásához tartozó forrásjáratok szintkülönbségét hasznosító föld alatti vízierőművet építettek és Jugoszláviában most tervezik a Treibisnjica víznyelője és a dubrovniki Ombla-forrás közötti több mint 400 méteres szintkülönbség föld alatti hasznosítását.
Az érdekesség kedvéért meg kell említenünk, hogy a föld alatti vízfolyások energiahasznosítása nem új gondolat, mert egykorú feljegyzések szerint a (Cepic-tó víznyelőjénél már évszázadokkal korábban állt egy úgynevezett ponormalom, amely a tó másodpercenkénti kb. 100 literes vízmennyiségét a nyelő mélyén beépített vízikerekek segítségével hasznosította. A feljegyzések azt is közlik, hogy a ;,barlangi molnár" néha nagy bajba került. Bizonyos csapadékviszonyok mellett előfordult ugyanis, hogy a víznyelő nem nyelte a vizet, hanem bővizű karsztforrássá vált, amely a molnár berendezését tönkretette.
Hasonlóképpen a föld mélyében eltűnő víz energiáját hasznosították azok a malmok is, amelyeket a kephaloniai Argostoliban építettek és amelyek azt a még mai napig sem megnyugtatóan magyarázott jelenséget aknázzák ki, hogy a tengervíz tartósan mély sziklahasadékokba, nyelőkbe ömlik, anélkül, hogy újramegjelenéséről biztosat tudnának, pedig legújabban óriási mennyiségű festékanyaggal színezték a vizet és helikopterekkel figyelték – eredménytelenül a közeli és távoli tengerpartot.
A föld alatti vízfolyások azonban nemcsak hasznosak, de igen károsak is lehetnek. E károk elhárítása a vízgazdálkodás egyik fontos feladata, amit csak akkor teljesíthet, ha a vízvezető barlangokat, azok hidrológiáját és hidrográfiáját jól ismerjük. Itt a barlangok olyan hasznosításáról van szó, amivel károkat háríthatunk el. Ezek a károk legfeltűnőbben éppen a jugoszláviai Karsztban jelentkeztek, ahol hosszú lefolyástalan medencék, ún. poljék vannak, amelyeknek vízelvezetése annyira szeszélyes, hogy bennük néha sok ezer hektárnyi tavak keletkeznek, amelyek a karsztvidéken amúgy is nehéz mezőgazdasági művelést teljesen lehetetlenné teszik, máskor pedig hosszú időre teljesen elapadnak a bennük folyó kis csermelyek.
Az ilyen szeszélyes árvizeknek és aszályoknak kitett vakvölgyeknek tipikus példája a Zirknitzi-medence. A múlt században például 24 évről van feljegyzés, amikor nemcsak itt, de a többi poljében is olyan katasztrofális árvíz dúlt, ami országos élelemhiányt és drágaságot okozott. E medencék csapadékvizének elfolyása föld alatti úton, vízvezető barlangokban történik. Ha e barlangok keresztmetszete természetes beomlás vagy a behordott törmelék, fák miatt elszűkül, akkor a vízelvezetésben is változás áll be, aminek különösen árvizek alkalmával katasztrofális hatása lehet.
A múlt században megindult feltárási munkálatok nyomán a vízelvezetést gátló barlangok szabályozására részletes vízépítési terveket dolgoztak ki, amelyek nemcsak az árvizek elvonulását biztosították, hanem szükség esetében, aszályos időben - a tavaszi csapadékvíz elvonulásának késleltetésével - a vízhiányon is kívántak segíteni. A Malograjska Jama kifolyásánál emelt duzzasztógát segítségével tekintélyes vízmennyiséget tudnak a barlangban tárolni és szükség esetén a Planinai-polje öntözésére fordítani.
Hasonló, bár sokkal kisebb áradásokat okoz nálunk a Baradla-barlanghoz tartozó egyik víznyelő, amely az Acheron-patak eredetét jelenti. A környék csapadékvize nagy záporok és hirtelen beálló tavaszi hóolvadás idején nem tud a szűk nyelőn elég gyorsan lefolyni és ezért néha napokig víz alatt áll az Aggtelek felé vezető autóút.
A barlangok kitűnően hasznosíthatók a földtani kutatás számára, mert minden kutatófúrásnál szemléltetőbben és részletesebben tárja fel egy zsomboly, mint pl. az ezer méternél mélyebb Gouffre Berger, a földtani rétegeket. A Tantal-barlang kb. 15 kilométeres hosszúságban tárja fel a Hagen-hegység keresztmetszetét. A ma már nem aktív barlangok hordalékának vizsgálatából következtetni lehet a jégkorszakbeli vagy harmadkori, egyébként kinyomozhatatlan földtani és hidrográfiai kapcsolatokra.
A nagyközönség talán a barlangoknak azt a hasznosítási lehetőségét ismeri legjobban, amit az idegenforgalom számára kiaknázhatunk. Gondosan, ízlésesen alkalmazott villanyvilágítással, kényelmes utakkal és jó megközelítési lehetőségek megteremtésével, korszerű szállodákkal és alaposan megszervezett hírveréssel a bel- és külföldi látogatók olyan tömegét vonzhatjuk egy-egy érdekesebb barlanghoz, hogy az a népgazdaság számára jelentős hasznot hajt. Itt nemcsak a barlang-belépődíjakból eredő jövedelemre kell gondolnunk, hanem arra a közvetett haszonra, amit a szállodák, éttermek, járművek igénybevétele és az építkezésekkel kapcsolatos munkaalkalmak megteremtése jelent. Világhírű példa erre a hajdani igénytelen Adelsberg község, amelyből ma a jól reklámozott barlang révén a virágzó Postojna város fejlődött. Igaz, hogy nem elégedtek meg a természetadta lehetőségekkel, hanem a természetvédelmi érdekek legmesszebbmenő szemmeltartásával olyan módon építették ki a barlangot, hogy látványossága az egész világ turistáit évtizedek óta odacsábítja. A rejtett világítótestek sok ezer gyertyafényű fényárjában tündöklő cseppkőképződmények között kisvasút viszi a látogatókat több óra hosszat ebben a mesevilágban, ahol gondosan ügyeltek arra is, hogy a műszaki létesítmények ne változtassák meg bántóan a természetes állapotot.
Majdnem minden Jugoszláviában járó külföldi meghosszabbítja egy-két nappal ott-tartózkodását, a barlang kedvéért.
Csehszlovák szomszédaink is követésre méltó példát mutattak a látványos barlangok idegenforgalmi hasznosításában. Az ország idegenforgalmától elválaszthatatlanok a minden vasúti állomáson és szállodában látható plakátok, amelyek a barlangok látogatására csábítanak.
Különösen a legutóbbi évtizedben nálunk is nagy erőfeszítések történtek barlangjaink idegenforgalmi hasznosítására. Még viszonylag kis barlangok is, mint a lillafüredi István- és Forrás-(Anna) barlangok olyan forgalmat bonyolíthatnak le, ami sokszorosan megtéríti a beruházási és fenntartási összegeket.
Legújabban a barlangoknak még egy hasznosítási lehetősége lépett előtérbe: a barlangok gyógyhatása révén. Talán nem egészen helytálló, ha új lehetőségről beszélünk, hiszen már Kossuth Lajos is írt arról a gyógyhatású barlangról, amit Toscanában látogatott, de új, hogy a gyógyhatású barlangok tudományos vizsgálatával is foglalkoznak. A Béke-barlangban és a Miskolc-tapolcai Tavasbarlangban folyó kísérletektől még sok meglepetést várhatunk, ami egyre szélesebb körben terjeszti ki föld alatti természeti kincseink hasznosítási lehetőségét.