AZ AGGTELEKI-KARSZTVIDÉK

Aggteleki-Karsztvidéknek, vagy Észak-Borsodi-Karsztnak nevezzük hazánknak azt a nagykiterjedésű karsztos mészkőterületét, amely a borsodi Bükk-hegységtől É-ra, a Sajó- és a Bódva-folyó, valamint az országhatár által bezárt háromszögben fekszik. Az Aggteleki-Karsztvidék lényégében nem egy önálló és egységes hegységvonulat megjelölése, hanem a sokkal nagyobb kiterjedésű, zömében azonban Csehszlovákia területéhez tartozó Gömör-Tornai-Karszthegység magyarországi déli nyúlványairól van itt szó.

Az Aggteleki-, vagy Észak-Borsodi-Karsztnak tájegységileg is jól elkülönülő részei vannak, amelyeket külön is szoktunk emlegetni. Ezek: a szűkebb értelemben vett Aggteleki-hegység, azaz a Jósva völgyétől délre húzódó karsztos mészkőterület; a Bódva-folyó jobboldalát végigkísérő tornai Alsóhegy (téves szóhasználatban Vecsembükk) fennsíkja, valamint a Jósva-patak völgyétől É-ra elterülő karsztvidék; melyet két legjellegzetesebb pontja alapján Haragistya-Szelcepusztai karsztnak is nevezhetünk. Az Észak-Borsodi-Karszt különálló részleteként szokták még a Szalonnai-Karsztot is emlegetni, a Bódva-folyó baloldalán. Ez utóbbi terület barlangtani szempontból. azonban kevéssé jelentős.

A fenti terület nemcsak Magyarország, hanem egész Európa egyik legnagyobb és legjelentősebb barlangvidéke, ahol az igen változatos felszíni karsztjelenségek mellett az óriási barlangrendszereknek egész sorát találjuk. Ezek közül a legnagyobb kiterjedésű, a Baradla-barlang már évszázadok óta ismeretes, a többi barlangrendszer felfedezése és megismerése azonban az új utakon haladó fiatal barlangkutató nemzedék tudatos kutató és feltáró munkásságának alig egy évtizedes eredménye.

A következőkben a karsztvidék legjellemzőbb és leginkább jelentős barlangjainak adjuk rövid ismertetését.

A Baradla-Domica-barlang

Az Aggteleki-Karsztvidék legnagyobb, s egyben az egész Föld eddig ismert második legnagyobb cseppkőbarlangja a Baradla-Domica-barlangrendszer. Felmért folyosóinak összes hosszúsága meghaladja a 22 km-t. Az ismert barlangrendszerből 7 km-es szakasz Csehszlovákia területe alatt húzódik, míg a magyarországi szakaszok hossza 15 km. A csehszlovákiai barlangszakasz neve Domica, a magyar barlangrész ősi neve pedig Baradla.

A barlangrendszer középső triász mészkőben alakult ki a föld alatti vízfolyások kimosó munkájának eredményeképpen. Keletkezési idejét zömében a jég korszak (pleisztocén) idejére tesszük; bár kétségtelenül már a jégkorszakot megelőző fiatalharmadkor idején megkezdődhetett a barlangrendszer kialakulására vezető karsztos folyamat. A barlanghoz mintegy 22 km2-es felszíni kiterjedésű vízgyűjtő terület tartozik. Ennek a vízgyűjtő felszínnek jelentős része agyagos, kavicstakaró (pannon), míg másik része karsztosodó mészkő. A barlangképződés szempontjából a nemkarsztos, pannon térszín döntőbb szerepet játszott, ugyanis a mészkő szűkebb vízjárataiba erről a területről a barlangképződés egész időszakában rengeteg kemény kőzetdarabkát, főként kvarckavicsot mosta be a vizek, s így a barlang üregeinek tágulása elsősorban eróziós úton viszonylag gyorsan végbemehetett.

A barlangrendszer napjainkban már csak időszakosan tekinthető élő, aktív barlangnak, amikor a nagyobb esőzések, hóolvadások alkalmával benne megújul az eróziós barlangtágító folyamat munkája. Kevésbé csapadékbő időszakok alatt, bár a karsztos vízgyűjtőből a rendszer ilyenkor is kap jelentős víz mennyiséget, a barlang patakja kiapad, s maga a barlang inaktívnak tűnik. Ennek a jelenségnek a barlangrendszer emeletes kifejlődése az oka. A tulajdonképpeni - jólismert - barlangalagút alatt ugyanis a földtörténeti jelenkor folyamán egy újabb, szűkebb, ún. Alsó-barlang képződött, amely alacsony vízhozamok idején maradéktalanul magába veszi és levezeti azokat a karsztvizeket, amelyek korábban a ma hozzáférhető barlangszinten folytak végig.

A barlangnak egyes szakaszaiban egy még régebbi, legfelső emelet is kimutatható és bejárható, s így a barlangrendszer lényegében 3 emeletű barlangnak tekintendő. A legfelső, állandóan inaktív emeletből eddig mintegy másfél km-es szakaszt, az Alsóbarlangból mindössze néhány 100 méteres szakaszt ismerünk, míg a többi mintegy 20 km-nyi járat a középső emeletet foglalja magába.

A rendszer lényegében nem egyéb, mint egy jókora föld alatti boltozott folyóvölgyhálózat. A tágas (átlagban 10-12 m szélességű) fő barlangi folyosó Aggteleknél. a Baradlatető tövében indul el, s mint egy 7 km-es hosszúságban Jósvafőig, a Farkastorokvölgyben létesített jósvafői kijáratig húzódik. (Kessler H. szerint a barlang fő ága nem Aggteleken, hanem Csehszlovákiában, az Ördöglyuknál kezdődik.) Ebbe a fő barlangi folyosóba torkollanak bele a barlangrendszer mellékágai: baloldalon a Domica, jobboldalon a Törökmecsetág és a Retekág, s még több kisebb fontosságú oldalág.

A mellékágak átlagméretei a főágé alatt maradnak. Így a Domica átlagszélessége 4-5 méter, a Törökmecsetágé nem egészen 1 m, míg a Retek-ágé 2 m körül van. A folyosók átlagos magassága mind a főágban, mind a mellékágakban 8-10 m, helyenként azonban ennél kisebb, másutt pedig sokkal nagyobb értékek is adódnak. A Baradla főágában mért legnagyobb folyosómagasság a Vaskapu-szoros előtt 52 m.

Ahol a barlang mennyezetét alkotó kőzet állékonysága a kimosott folyosó boltozatának fennmaradásához alacsony szilárdságú volt, ott a mennyezet másodlagos beomlása útján termek képződtek. Az aláhullott kőzetanyag vagy helybenmaradt - s ez esetben a termek közepén ún. barlangi hegyeket alkot vagy pedig a víz munkája elszállította azt onnan, s így teljes nagyságukban áttekinthető termek képződtek.

A legnagyobb légköbtartalmú barlangi termeket a főágban, valamint a Retekág felső harmadában találjuk. Megemlíthetjük ezek közül a Libanon-hegye fölé boruló Libanon-csarnokát, amelynek kb. 800 000 légköbméteres a térfogata. Az Óriások-terme kb. 440 000 légköbméteres:

A barlangrendszer felső és középső emelete cseppkőképződésekben rendkívül gazdag, emiatt a köztudat aggteleki-cseppkőbarlang néven ismeri. Legjellegzetesebbek benne a nagyméretű állócseppkövek (sztalagmitok), melyek közül a legnagyobb a 25 m magas Csillagvizsgáló (kb 911 000 kg súlyú). A barlangnak több olyan terme is van, például az Oszlopok-csarnoka, amelyben több száz köbméterre becsülhető a cseppkődíszek tömege. A sztalagmitokon kívül a legváltozatosabb formájú és nagyságú függő és bekérgező cseppkövek díszítik a folyosókat és termeket. Sajnos, különösen a vékonyabb és törékenyebb sztalaktitok közül a barlang régebbi látogatói sokat már meg is csonkítottak.

A cseppkőképződések színe is igen változatos, s ezzel barlangunk számos nagyhírű külföldi cseppkőbarlangot is messze felülmúlt. Az aggteleki szakaszban a jellemző fekete színt az évszázados szurokfáklyás látogatás korszakának koromlerakódása okozza. A barlang jósvafői része felé haladva, valamint a mellékágakban a fekete szín egyre inkább elmarad, s a képződmények fehér, sárga, barna, vagy kimondottan vörös színűek, az ezeket megfestő vasoxidok mennyiségi arányától függően.

A barlangrendszer aggteleki szakasza már ősidőktől kezdve ismertnek tekinthető. Ez annak köszönhető; hogy a barlang Aggtelek község határában évezredekkel ezelőtt két nyitott természetes bejárattal is rendelkezett (a jelenlegi aggteleki főbejárat és a Denevérági-bejárat), s ezek közül az első nyílás nyitott állapotban megmaradt a történelmi időszakok folyamán is. E természetes bejáratokat, sőt a Domica régebben ugyancsak természetes nyitott bejáratát már a történelem előtti emberek is ismerték és a barlangot - legalábbis bizonyos időszakokban - lakóhelyül, menedékhelyül fel is használták. A barlangról szóló legrégibb leírások is megemlékeznek már a Baradlában található emberi és állati csontokról, valamint a primitív megmunkálású különféle csont- és kőszerszámokról.

Az első rendszeres és tudományos ásatásokat a barlangban Nyáry Jenő végezte 1876-77-ben. Később Kadic Ottokár, Márton Lajos, Tompa Ferenc, majd Vértes László végeztek itt újabb régészeti kutatásokat. Munkájuk eredményeképpen ma már biztosan megítélhető, hogy a barlangba legelőször a jégkorszak vége felé, egy hideg- időszakban költöztek élőlények: barlangi medvék. A jégkori ősember jelenléte a Baradlában azonban még máig sem bizonyított. Időszámításunk előtt mintegy 5000 esztendővel a barlang a csiszoltkőkori, ún. bükki-kultúrájú emberek lakóhelye lett. A bükki ember a barlang termeiben is külön cölöpkunyhókat épített magának. A legtöbb erre utaló cölöpnyom a Fekete-teremből és a Hangverseny-teremből, valamint a Denevér-ágból és a Domicából ismeretes. Bizonyos jelek szerint ezek a barlanglakók ugyanakkor emberevők is voltak, erről tanúskodnak a Fekete-teremben és egyéb barlangrészekben talált pörkölt és felhasított gyermeki végtagcsontok.

Az ezután következő rézkor és bronzkor ideje alatt (közel 3000 évig) nem lakott ember a barlangban, legalábbis leletei nem kerültek elő. Megtalálták azonban - feltűnően nagy számban -- a korai vaskor ún. hallistatti emberének a nyomát, akik időszámításunk előtt mintegy 500-1000 évvel lakták a Baradlát. Az ásatások leletei arról is tanúskodnak; hogy a történelmi korok idején, a tatárdúlások és a török hódoltság korszakában is többször menedékhelyül használták a környék lakói a barlang üregeit, amikor is, nemcsak az emberek, de a jószágok is védelmet találtak a biztonságos föld alatti sziklamenhelyen. Az 1700-as évek második felétől kezdve már írásos feljegyzések is maradtak reánk a Baradláról (Korabinsky földrajzi lexikona 1786-tól, egy névtelen szerző leírása az „Ungarisches Magazin" 1781. évfolyamából stb.).

A barlang első tudományos igényű feldolgozása és térképezése 1901-ben készült, amikor is Raisz Keresztély egészen a Vaskapuig terjedő 1800 m-es Főág-szakaszt feltérképezte, s térképét a barlang leírásával együtt 1807-ben német nyelven nyomtatásban is megjelentette. Tudomásunk szerint Vass Imre, Gömör megye földmérő mérnöke volt az első olyan tudós vállalkozó, aki 1825 augusztusában először végigjárta a teljes Főágat és az akkor ismert legnagyobb mellékfolyosónak, a Retekágnak jelentős részét is. Vass 1831ben kiadott könyvében már a teljes - Aggtelektől Jósvafőig húzódó - barlangjárat térképét is közli. Ezután a barlang feltáró kutatása csaknem egy évszázadig szünetelt. 1922-ben Jósvafő közelében Kaffka Péter mérnök újabb barlangtermeket fedezett fel, amelyek annyira megközelítették már a felszínt, hogy itt alkalom nyílott egy jósvafői mesterséges bejárat áttörésére (1928). 1926-ban Jan Majko szlovákiai kutató - a régismert Domica-üregen át behatolva - felfedezte a Baradla szomszédságában fekvő 7 km-es Domica-barlangot. 1932-ben, a Domicát a Baradlától elválasztó szifonok átúszásával, Kessler Hubert és Sandrik József mutatták ki először, hogy a Domica és a Baradla nem két különálló barlang, hanem összefüggő, egységes rendszer különböző részei csupán. Ugyancsak 1932-ben Kesslerék a Retekágban és a Törökmecsetágban tártak fel újabb részeket és kibontották az ősi Denevérági-bejáratot. 1949-ben Margitics János és Révész Lajos rábukkantak a Meseország nevű barlangrészre. 1957-ben Jakucs Lászlóék tárták fel az Alsó-barlang első néhány száz méteres szakaszát, majd ugyancsak ők 1960-ban Aggteleknél felnyitották és új bejárat áttörésével a nagyközönség számára is hozzáférhetővé tették a Felszabaduláságat.

A barlangrendszer biológiai feldolgozása is nagyszerű eredményeket hozott. 1930-ban kezdte meg Dudich Endre a barlang élővilágának alapos és rendszeres tanulmányozását, amely munka - megszakításokkal - még ma is folyik. Néhány év óta a Rókaág oldalfolyosóban már barlangbiológiai kutatóállomás is létesült. Dudichék munkássága révén a Baradla élővilága ma mintaszerűén fel van tárva. A barlangból megismert mintegy 270-féle állatnak a legnagyobb része bennszülött, állandó barlanglakó faj. Legjellegzetesebb képviselője ennek az állatvilágnak a fehér vakrák (Niphargus aggtelekiensis Dudich).

A Baradla-barlangnak jelenleg Magyarország területén 5 bejárati nyílása van. Ezek: az aggteleki Főbejárat, a Denevérági-bejárat, az aggteleki Felszabadulásági-bejárat, a jósvafői Vöröstói-bejárat és a jósvafői Farkastorki-bejárat. A barlangrendszernek a csehszlovákiai szakaszban is van két használatos bejárata.

A Baradla Főágát az idegenforgalom számára is megnyitották, s mint ilyen, hazánk egyik legnagyszerűbb természeti látványossága. Az aggteleki és a jósvafői barlangoldalon kb. 1-1 km-nyi szakasz villanyvilágítással van ellátva, míg a barlang teljes Főága, Aggtelektől Jósvafőig (7 km) kézilámpásokkal járható végig. A látogatók a barlangban szakképzett idegenvezetők kalauzolása mellett különböző túrákat tehetnek. A látogatók túlnyomó többsége az ún. rövidtúrák útvonalát szokta végigjárni, mind az aggteleki, mind a jósvafői barlangrészben, míg a vállalkozóbb szellemű természetjárók a fárasztóbb hosszútúrát is. Tekintve, hogy a Baradlának már napjainkban évi mintegy 110 000 fő látogatója van, s az érdeklődés 2 barlangóriásunk iránt napról napra fokozódik, a legáltalánosabb túraútvonalakat ezen a helyen is ismertetjük.

Rövidtúra az aggteleki barlangszakaszban

A bejárat az 51 m magas, sima sziklafal tövében nyílik. Itt két márványtáblát látunk. Az egyik Petőfi Sándor 1845. évi látogatásának, a másik a magyar orvosok és természetvizsgálók 1867-i vándorgyűlésének emlékét örökíti meg.

A bejárattól lépcsősor vezet a mélyebben fekvő Csontházba. A mennyezeten már itt láthatjuk az első vékony, csőszerű cseppkőcsapokat. Pár méterrel tovább elérjük az egyik föld alatti patak; az Acheron medrét. Az Acheron a barlangbejárat előtti mintegy 7 km2-nyi lapos térség vizeit gyűjti össze és vezeti a barlangba. A távolbafekvő Táncteremben egyesül vize a barlang másik folyosójával, a Domicaágból érkező Styx-el.

Csakhamar elérjük az első jelentősebb cseppkőképződményeket. A patak partján fekszik a Teknősbéka, fölötte a szárnyait emelgető Sas és még feljebb a pompás színezetű két Fácán, Velük szemben, a betonút elágazása a Rókaágba, a barlangbiológiai állomáshoz vezet.

Továbbhaladva, a víztükörben szép tükörképet kapunk a villanyfénnyel megvilágított sziklaboltozatról. Néhány lépcsőn haladunk most fel a barlang legősibb, felső emeletére, az óriási kupolájú Fekete-terembe. Amikor a vezető felvillantja a reflektorokat, káprázatos szépségben tárulnak elénk a hatalmas sziklakupola, s a terem kolosszális méretű cseppkőfigurái. Előttünk ül az Oroszlán, s odébb áll nagy süvegével a Kozák. Szemben a termet kettéosztó Óriás-cseppkő. A képződményeken az uralkodó szín a fekete, de több helyen felfedezhetünk fehér, sárga és vörös színfoltokat is. Ezek már újabb cseppkőrétegek, amelyek vékony kőfátyolként lepik be a hajdani kormos, fekete cseppkőfelszíneket:

A Fekete-teremből mesterségesen kitágított barlangfolyosón jutunk át a pompás színpadi díszletként ható ragyogó Tigris-terembe. A terem névadó képződménye: a Tigris a mennyezet jobboldali részén látható, tekintetünket azonban a csarnok pompás sztalagmit-törzsei vonják magukra. Közöttük a legszebb és legnagyobb oszlop, az elöl középen álló Széchenyiemlékoszlopa, amelynek fekete felszínét ezüstösen csillogó selyemfátyolként takarja be a legújabb cseppkőréteg. Az oszlop mellett használaton kívüli régi lépcsőket figyelhetünk meg. Ezeken jutnánk el a Styxpatak föld alatti folyosójába, amely a barlangi országhatárt jelző vasrácskerítéshez vezet.

Utunkat egy alacsony, de vízvájta alagúton folytatjuk tovább, s rövidesen belépünk az egész barlangrendszer cseppkövekben legdúsabb termébe, a ragyogó Oszlopok-csarnokába. A fenséges, vaskos cseppkőtörzsek rengetege olyan sűrű, hogy a terem valódi nagyságát e csillogó kőcsodák erdejétől át sem tekinthetjük. A betonút most ketté ágazik. Mi a jobbra tartót követjük. Elhaladunk az Aradi 13 emlékoszlopsora előtt. Ezzel szemben egy szép színes sztalagmit (Fejfa) tövében fekszik a Petőfi-koporsója nevű fekete, ledőlt cseppkőtörzs. Egyébként itt akármerre nézünk, mindenütt azt láthatjuk, hogy az álló oszlopok erdeje kidőlt óriástörzsek romjaira épült. Talán egy millió évvel ezelőtt, az akkori oszlopok erdejét elpusztító földrengés jelei fekszenek előttünk. Utunk jobboldalán a vezető megkongatja a Jósnő nevű, hosszan búgó cseppkövet, majd néhány méterrel odább az Orgona nevű cseppkő bordáit pengeti meg. Kevéssel odább utunk négyfelé ágazik. Mi az egyenesen szembe haladót követjük, amelynek lépcsői felvezetnek bennünket a terem felső részében levő, csodálatos kőpanorámát nyújtó kilátó karzatra. Innen felejthetetlen látványként gyönyörködhetünk az Oszlopok-csarnokának cseppkőerdejében, s a különálló karcsú Egri-minaretben.

A kilátónál a balra forduló útelágazást követjük. Ez már a Felszabaduláság nevű, legújabban feltárt barlangszakasz része. Egy meredek lépcsős lejáraton át a barlangnak egészen sajátos részébe jutunk. Eddig tisztes távolságból gyönyörködhettünk a cseppkőképződményekben. Most a keskeny, kanyargós folyosón szinte közöttük bujkálunk. A felfelé pillantó tekintetet lenyűgözi a toronymagasba szökő, vörösfalú sziklahasadék bizarr látványa. Kevéssel odább ismét új kép fogad. Bejutottunk a csillogó szépségű Felszabadulás terembe. Innen 40 m hosszú mesterséges folyosón jutunk ki a felszínre, az 1960. április 4-én megnyitott új barlangkijáraton át.

Az útvonal végigjárása 1 óra 10 percet vesz igénybe. Semmiféle különleges öltözékre, vagy lábbelire nincsen szükség.

Rövidtúra a jósvafői barlangszakaszban

120 méter hosszú mesterséges alagúton át jutunk be a barlangba, s mindjárt az első természetes sziklaüregben feltűnik, hogy a barlang jósvafői részéből hiányzik az a fekete színeződés, ami az aggteleki szakaszakban annyira jellegzetes. Ennek az az oka, hogy a barlangnak ezt a szakaszát csak 1922-ben tárták fel, amikor is már szurokfáklyákkal nem kormozták össze. Csakhamar elérjük a barlang egyik régi víznyelőjét. Az ősidőkben eddig jutott el a barlangi patak vize Aggtelektől, itt azonban utat talált magának az alattunk mintegy 40-50 m-rel mélyebben húzódó Alsó-barlangba. A víznyelő torka felett a sziklafalban egy Z-betűre emlékeztető törésvonal látható. Ennek síkjában mozdult el egymástól a hegység képződése idejében a hegy két része.

Még egy nagyobb üregen haladunk át, s ezután feltűnnek az első cseppkőképződmények. Balra pompás színezetű falkéreg borítást láthatunk, amit az alatta levő víz mint valami tükörképet vetít vissza. Jobbra áll Cseppkőország határköve, szemben vele a Megfagyott vízesés. Ezután fénylő falkéreg borítások és kisebb állókövek között jutunk fel a Kaffka-terembe, ahol a színes és csillogóan kristályos cseppkövek egész tömegében gyönyörködhetünk. Balra a Búboskemence, lent a Sziámi ikrek, fölötte a Meduzák csoportja köti le figyelmünket. Odább a Krokodilszáj és az Esküre emeli kéz látható. Balra áll a Hentesüzlet, a Belekkel, a Gyomorral és fent a zsírosan fénylő Hájjal. Odább porcelánként fénylik az Atlasz-oszlop, ami úgy tűnik, mintha támasztékul szolgálna az egész mennyezetnek.

Innen egy alacsonyabb szoroson át folytathatjuk utunkat a Színpadnak nevezett következő terembe: Eddig a pontig jutott el 1825-ben Aggtelek irányából Vass Imre, s akkor ezt a termet Pokolnak nevezte el: A különleges névadás oka azonban egyáltalán nem a terem képződményeinek lebecsülése volt, hanem az a körülmény, hogy innen az akkortájt még nehezen járható útvonalon ismét vissza kellett fordulni a látogatónak, s végigmászni a barlang Főágán egészen a távoli aggteleki kijáratig. A teremben különösen a mennyezet csipkefinom képződmények kötik le figyelműnket, valamint az út alatt jobbra látható kis tavacska partján a Tóparti kastély sztalagmit csoportjával.

Néhány lépcsőn felfelé haladva, szűkületen jutunk át a következő terembe. A járda mellett jobbra karcsú cseppkőoszlop áll, szépen példázva a sztalaktit-sztalagmit összeforrásából alakuló oszlopképződési folyamatot. A ferde, sík mennyezetű szakadékterem jobboldalán a Lőcsei fehérasszonyra emlékeztet egy kissé kormos, cseppköves szikla. Innen azonban érdemes tovább sietni, mert az egész barlang legcsodásabb látványossága csak most következik.

Keskeny, csigalépcső-szerű úton emelkedünk felfelé, s egyszerre egy roppant méretű, beláthatatlan végű csarnokban találjuk magunkat. Égnek meredő hatalmas sztalagmittörzsek emelkednek a csillagtalan égboltra emlékeztető koromfekete, végtelennek tűnő magasságba. A roppant boltozat egyelőre még nem látható. A sötét mesevilág döbbenetes örök éjszakájában ütemesen konganak a hulló vízcseppek. Éles csattanásuk elárulja, hogy nagyon magasról szállanak alá. Vezetőnk most megkongat néhány cseppkőlécet. Búgó hang tölti meg a teret, amely csak sokára ül el a roppant boltozat visszhangzó üregében. Végre a reflektorok is kigyulladnak. A látvány felejthetetlen. Az Óriások termében járunk, ahol törpévé zsugorodik az ember. A terem hossza 200 méter, 60 m a szélessége, a magassága pedig 41 m körül van. Mintegy negyedóráig tart, míg a termet körbesétáljuk. A fantázia, amely idáig a részleteket kereste és az egyes formákban vélt hasonlatosságokra lelni, most az egésznek a csodáját szomjazza. A cseppkőszakállas boltozat alatt denevérek repkednek. Vass Imre itt találta meg az ősember lábnyomát az agyagban, s cserépkorsójának töredékét.

A Korintoszi-oszlop 8 m-es sztalagmitja után nemsokára újabb cseppkőóriás mellé érünk. A régi kidőlt monstrum neve: Zeppelin-hajó. Oldalán, mióta fekszik, újabb sztalagmitok. képződtek. A Pisai ferdetorony több méteres átmérőjű cseppkőtörzse viszont legalább 17 000 év óta áll ferdén, amint a tetején nőtt egyenes állású kisebb képződmény alapján ez kiszámítható.

A Sorompót követő útelágazásnál a baloldali betonlépcsőkön haladunk, s rövidesen az egyik legszebb cseppkőalakzat, a Kínai pagoda előtt állunk. Kevéssel utána az Oroszlánfej, Női lovasszobor és Anya gyermekével a legfeltűnőbb cseppkőfigurák.

Az Óriások termében tett körsétánkról az Ősember kútja mellett térünk vissza a már ismert útra, ahol túránkat, a jósvafői kijáratig visszafelé haladva fejezzük be.

Az útvonal bejárása 1 óra 15 percet vesz igénybe. Különleges öltözékre, vagy lábbelire itt sincs szükség, a sok lépcső miatt azonban az egyébként páratlan szépségű útvonal az aggteleki rövidtúránál kissé fárasztóbb.

Hosszútúra a Baradlában

A barlangi hosszútúrák Aggtelekről indulnak és a 7 km-es Főág végigjárása után Jósvafőnél érnek ismét felszínre a látogatók. A túra mintegy 5-5 és fél órát vesz igénybe. Csak azoknak a gyakorlott természetjáróknak ajánlható, akik a barlang rövidtúráinak szakaszait már jól ismerik, s nem riadnak vissza a fáradságos gyaloglástól. A túrára célszerű jó bakancsot ölteni, mert az útvonal helyenként sáros és csúszós.

Utunk a Fekete-teremig azonos a rövidtúráéval. Ezután a Hangverseny-terembe megyünk, amelynek külön érdekessége pompás akusztikája. Ritka ünnepi alkalmakkor itt koncerteket is szoktak rendezni. A hallgatóság ilyenkor a mélyebb fekvésű Táncteremben helyezkedik el. Itt, a Táncteremben torkollik a barlang Főágába a Styx-folyó, s mindjárt egyesül is az Acheronnal. Végigmegyünk a 400 m hosszúságú Csónakázó-tó partján, majd nemsokára a barlang legnagyobb hegyei, a Hóreb, Libanon és a Mórea következnek. A barlang további szakaszában óriási üregméretekkel találkozunk, amelyekben elvész a lámpa fénye. A Vaskapu kanyargós sziklaszorosán áthaladva hamarosan elérjük a Törökmecsetág torkolatának pompás mésztufa képződményeit, majd változatos formájú és színű cseppkövekkel díszített boltozatok alatt haladva most már sima útvonalon, kavicsszőnyegen haladva folytatjuk utunkat. A számtalan szebbnél szebb látnivaló közül a Retekág torkolatának elhagyása után a Minerva terme, a Négerkunyhó, a Vöröstói-kijárat alagútja, a Polip és az Alabástromszobor, valamint az Aranyutca maradnak meg leginkább az emlékezetünkben. Külön lépcsősoron mászunk fel a Csillagvizsgáló hatalmas sztalagmitjához, majd a Sárkányfej, Magyarok bejövetele, Mozdony és a Nagyvíznyelő következnek. Eddig mindenhol a patak medrét követtük, most azonban az megszűnik, s. meredek lejtőn felkapaszkodva, a már rövidtúrákról ismert Óriások termébe érünk. Innen már villanyvilágítás fénye mellett jutunk ki a felszínre.

A Béke-barlang

Az Aggteleki-Karsztvidék, s egyben hazánk második legnagyobb barlangrendszere az 1952-ben Jakucs László vezetésével feltárt 10 km-es aggteleki Béke-barlang. A Béke-barlang felfedezését és az ezt lehetővé tevő megelőző tudományos vizsgálatsort és elvi módszert más publikációk már részletesen ismertették, ezért itt velük nem foglalkozunk.

A Béke-barlang ugyanügy, mint a Baradla, lényegében egy tágasabb Főágból és az ehhez csatlakozó mellékfolyosókból álló föld alatti folyómeder. Aggteleknél, a Szomorhegy alatt kezdődik és Jósvafőig, Komlós-forrásig húzódik a hegy mélyében. A Baradlával az eddigi vizsgálatok eredménye szerint semmi összeköttetése nincsen, ezért különálló barlangrendszernek kell tekinteni. A Baradlát legjobban a vöröstől szakaszban közelíti meg, ahol a két barlang egymásközti távolsága mintegy 600 m.

A Béke-barlangnak nincsen alsóbarlangja, ennek következtében ma is teljes hosszában aktív patakfolyása van, még a legszárazabb évszakokban is. Ha a Baradlával hasonlítjuk össze, legfeltűnőbb sajátossága e barlangnak, hogy folyosói keskenyebbek, átlagosan 4-5 m szélesek, de ugyanakkor jóval magasabbak a Baradláénál. Így a Béke-barlang a legtöbb helyen kanyonszerű. Rendkívül dús benne a kristályos cseppkőképződés. De a Baradlával ellentétben itt a sztalaktitok, a függő cseppkövek vannak túlsúlyban. Feltűnően sok ebben a barlangban a patakvízből képződött mésztufagát is, ami a barlang jósvafői szakaszaiban természetes barlangi tavakká duzzasztja fel a patak vizét. Az így kialakult több száz tavacskát apró vízesések kötik össze egymással. E tavak és vízesések a barlangrendszer teljes végigjárását jelentősen nehezítik ugyan, de egyúttal olyan csodálatos szépségűvé varázsolják e cseppkőcsipkéktől dúsan terhelt, ragyogó föld alatti barlangtermeket, amelyekhez fogható varázsú látványt még a mesék világában is nehéz elképzelni.

A Főágnak 3 elsődleges és 4 másodlagos mellékága van, amelyek közül a legtágasabb a Felfedezőág 728 m hosszú folyosója. A többi mellékág kisebb méretű és részben csak nehezen bejárható.

A Béke-barlangnak jelenleg két bejárata van. A Felfedezőág elején, a Bibic-töbörben nyílik a Felfedező-bejárat, amely azonban ma használaton kívül áll: le van cementezve. 1954-ben elektromágneses mérések segítségével tűzték ki a második, közvetlen főági bejárat helyét. A bejárati, mintegy 150 m hosszúságú mesterséges lejtőakna kiépítését az Országos Természetvédelmi Tanács biztosította. Ezzel egy időben készült el a Főbejárat melletti Béke-barlangi Kutatóállomás épülete is, amelyben az utóbbi években az Ózdi Kórház kísérleti klímaterápiás légzőszanatóriuma működik. A Béke-barlang levegője ugyanis a tapasztalati adatok szerint nagyon kedvező hatással van bizonyos légzőszervi megbetegedésekre, így elsősorban az asztmára. A barlang levegőjének gyógyhatása itt annyira feltűnő, mint a nyugat-németországi KlutertHöhle esetében. Az elvégzett vizsgálatok alapján arra kell következtetnünk, hogy a feltűnő gyógyulások nemcsak a barlang levegőjének tisztaságával és egyenletes páratartalmával állanak kapcsolatban, hanem nagymértékben hozzájárul ezekhez a tényezőkhöz a levegőnek ebben a barlangban egész sajátos kémiai összetételű páratartalma, valamint a levegőben levő gazdag penészgomba flóra antibiotikus hatása is.

A Béke-barlangot főként az ott folyó egészségügyi vizsgálatok miatt, a nagyközönség számára még nem nyitották meg. Tervezik, hogy 1 km hosszúságú szakaszát a közeli években az idegenforgalom részére is kiépítik. Ezért a szóban forgó barlangszakasz rövid ismertetését a következőkben adjuk.

Rövidtúra a Béke-barlangban

Túraidő mintegy két óra. Jelenleg szükséges lábbeli: gumicsizma. A bejárati vaskapu elhagyása után néhány betonlépcsőn haladunk lefelé, majd keresztülmegyünk a 45 m mély Pokolszakadékot átívelő acél Viadukton. Innen utunk lépcsősoron, újabb mesterségesen vájt lejtaknában vezet le bennünket a barlang Főágának talajára. A patakfolyás irányát követve, rövidesen leköti figyelmünket egy csodálatosan szép, frissen esett hó csillogására emlékeztető sztalagmit-képződmény, a Béke-barlang őre. Innen kezdve már nem győzünk hová nézni. A magasba ívelő függőleges sziklafalakon ragyogó narancsszínű függönyöcskék, viasszerűen áttetsző és mindenhol csak csillogó és tükröző, gyémántszerű kristályos képződmények szinte azt a hatást keltik bennünk, hogy nem is barlangban, hanem valami mesebeli elvarázsolt kastélyban járunk. A cseppkőképződések csipkefinomsága, színeinek tobzódó pompája és szivárványos villogása talán jobban lenyűgöz, mint a baradlai kolosszusok világa. Néhány méter után megpillantjuk a Nagytufagát 2 m magas, 17 m széles hófehér kristálydombját, amelynek csipkés szélein gyöngyöző vízesés függönye pereg alá.

Innen kezdve, minthogy a barlangban betonutak még nem épültek, helyenként a patak kristálytiszta vizébe is belegázolva sétálunk tovább. Jobbra most egy narancs színű cseppkőzuhatagra leszünk figyelmesek, majd végighaladva egy beláthatatlan magasságú folyosószakaszon (Grand-Canon), a mesés szépségű Vörös-terembe érünk. Itt a karminvörös cseppkőlepel úgy vonja be a fehér cseppkőalakzatokat, mintha hóemberek csoportját vérrel permetezték volna.

Utunk számtalan kanyarodóval hívogat egyre beljebb és beljebb a mesés ismeretlenbe. Rövidesen elhagyjuk a Felfedezőág torkolatát, majd tágas és magas termeken keresztülhaladva elsétálunk a Damokles kardjának nevezett 7 m-es függő cseppkőóriás alatt. Megcsodáljuk a Cseppkőkápolnát a Nagy-orgonával, az ezernyi üvegcsőszerű sztalaktitból épült csillárszerű Cseppkő óvodát, Dávid és Góliát alakjait, mígnem az Elvarázsolt-kastélyba jutunk. Itt a kékesen fehér cseppkövek légióinak társaságában sárga, barna, vörös színű cseppkőzászlócskák vékony függönyeit világítja keresztül lámpásunk. Kevéssel odább, a Kőgombás kapunál, ki tudja hányadszor állapítjuk meg ismét, hogy ennél tündéribb helyet még nem láttunk. Az áttetsző piros porcelánokra emlékeztető anyagú cseppkőnyelvek színei és formái lágy harmóniában olvadnak össze a hamvasan domborodó egyéb cseppkőalakulatokkal, s mindez a víz mélyzöld tükrében megkétszereződik.

Nagy, sötét terem következik most, jobboldali falán a Tündérvárral, majd a széles, simafenekű Avató-teremben fejezzük be gyönyörű túránkat.

A Szabadság-barlang

Égerszög határában a Pitics-hegy (453 m) tövében a Dász-töbör alján nyílik a Szabadság-barlang eredeti bejárata. A töbör víznyelőjének kibontásával már 1952-ben kísérleteztek Égerszög község önkéntes barlangkutatói és Jakucs L. kutatóbrigádja, de nem értek el eredményt. 1954-ben az Élelmiszeripari Minisztérium Kinizsi Sportkörének barlangkutató csoportja szervezett ezen a vidéken kutatást. Fő céljuk a Teresztenyei-barlangrendszer feltárása volt, de amikor a nyári expedíció nem járt gyors eredménnyel, az ősz folyamán az akkor még ismeretlen kapcsolatú Dász-töbörben folytatták a kutatást.

A Balázs Dénes és Balázs Lajos vezetésével végzett rendkívül veszélyes feltárást végül siker koronázta: nov. 14-én eltávolították az utolsó sziklatorlaszt és végre feltárult az Aggteleki-karszt egyik ismeretlen új barlangrendszere. A feltárást követő hónapokban mintegy 3 km hosszúságban járták be és térképezték az új barlangot.

Nemsokára a felfedezés után a rendkívül veszélyes, omladékos 130 m hosszú felfedező lejárat helyett új, biztonságos bejárati tárót létesítettek a Mágnesterembe. 1955-ben a bejárat közelében a Kinizsi Sportkör kutatói társadalmi munkával kis kutató-menedékházat, majd az Egri Dohánygyár közel félmilliós költséggel üdülőházat létesített. Ezt később a Borsod megyei Idegenforgalmi Hivatal vette át. A Hivatal a barlangot is kezelésbe vette és 1961-ben megkezdte a barlang idegenforgalmi kiépítését.

A Szabadság-barlang nagyrésze középtriász wettersteini mészkőben keletkezett. A belső szakaszaiban a jósvavölgyi antiklinális felé közeledve megjelenik a dolomit és a guttensteini mészkő, sőt az alsó triász kampili lemezes mészkő és agyagpala is. Ezek a küIönböző kőzetek nem egyformán hajlamosak barlangképződésre, azonkívül a kőzetek szerkezete (repedezettsége, összetöredezettsége) is helyenként változó: Ezek a geológiai adottságok is hozzájárulnak, hogy a Szabadság-barlang belső mérete és formakincse szakaszonként igen változatos. Néhol szűk kanyonszerű folyosók, máshol vízszintes lapos kúszóágak uralkodnak, távolabb hatalmas terem, majd több emeltre bomlott komplikált folyosórendszer alakult ki.

Az új lejáraton keresztül először a Mágnes-terembe jut a látogató. Itt helyezték el annak idején a kutatók azt a hatalmas elektromágnest, amelyet a geofizikusok a külszínen pontosan bemértek és ennek alapján jelölték ki a barlang végleges bejáratának helyét.

AZ ÉGERSZÖGI SZABADSÁG CSEPPKŐBARLANG ALAPRAJZA

A Mágnes-teremben elhelyezett 0 km-es ponttól kezdődik a barlang közel egykilométeres, igen látványos szakasza, amelyet a barlangba elsőként belépő kutatók elragadtatásukban „Megvalósult álmok"-ágnak neveztek el.

Már az első szűk folyosószakaszban szembetűzik a falakat borító gömbszerű kalcitképződmény: a borsókő. Formája egyre változatosabb lesz: néhol kelvirágszerű, máshol egész szőlőfürtöket alkot. A legszebb borsóköves képződmények a Mágnes-teremtől 80 m-re, a Meseországban találhatók. FelejthetetlenüI szépek az eldugott mellékfolyosóban található Csizmás-cseppkövek. A borsóköves szakasz érdekes képződményei a Sörös üvegek, amelyek egy alámosott párkányon, mintegy asztalon helyezkednek el. Következik a Krokodil-dombormű, majd az egyik alacsony kanyarban fantáziánk egy Légelhárító ágyú kicsinyített mását véli felfedezni.

A 250. méternél omladék zárja el az utat: Létrán kapaszkodhatunk fel az omladék tetejére, ahol igen szép cseppkőképződményekben gyönyörködhetünk. De a Létrás-termet követő folyosószakaszokban is rengeteg a cseppkő, helyenként a közlekedést is megnehezíti. 400 m után érjük el a Béke csarnokát; ahol a falakat fehér cseppkődrapériák borítják.

További utunk során nemsokára a Méhkas nevű képződményt kerülgethetjük, majd óvatosan átbújunk a Kősisak alatt. Sok tufagát is található erre, a folyosó oldalában „orgonasípok" lógnak. A Nagy Koszorú képződményben mintegy 2 m hosszúságban és 10 cm szélességben a csillogó görbecseppkövek százai alkotnak mesebeli füzért. A barlang egyik legszebb ékességét a 800 m-nél találjuk meg, ez a Nagy Lobogó. A kétméteres színes cseppkőzászló átvilágítva káprázatos látványt nyújt.

A Nagy Lobogó után a barlangban való közlekedés egyre kényelmetlenebbé válik. Közeledünk a barlang második szakaszához, a dolomitban képződött alacsony Kuszodához. fárasztó kúszásért a Csőfolyosóban jutalomképpen a Gyöngy-folyó nevű oldalág gyönyörű, csillogó tufagátjában gyönyörködhetünk, A Csőfolyosóban már kényelmesen lehet közlekedni, 2-3 m magas és ugyanolyan széles. Pár száz méter után hirtelen kitárul a járat és egy hatalmas omladékos barlangterembe ereszkedhetünk le. Ez az Óriás-terem.

És ami ezután következik, az a valóságos: Pokol. Mély szakadékok, csúszós agyaglejtők, amelyekből csak itt-ott kandikál ki egy-egy eltemetett sztalagmit. Erre az útra már csak gyakorlott turisták vagy kutatók vállalkozhatnak, mert gyakran kell sziklát mászni. Egy nehezen fellelhető helye: célszerű felkapaszkodni egy felsőbb szintre, ahol szép cseppkőképződmények fogadják az elszánt látogatót. A felső járat kanyargós agyagos folyosója végén elágazáshoz érünk: a baloldali rész eltömődött barlangi víznyelőbe vezet, a jobboldali egy szűk hasoncsúszós szakaszba, a színes cseppköveiről nevezetes Kis Kúszodába. Ennek végpontján barlangi emlékkönyvet helyeztek el a kutatók.

A barlangrendszer további, ma még ismeretlen járatainak kutatása, feltárása a Pokolból kiindulva jelenleg is folyik.

A Vass Imre-barlang

A Vass Imre-barlang bejárata Jósvafőtől északnyugatra 2 km távolságban, a Tohonyavölgy felső végén, a Haragistyafennsík D-i lábánál nyílik 273 m tszf. magasságban. A jelenleg kereken 1 km összhosszúságban feltárt barlang nevét az aggteleki Baradla-barlangrendszer múlt században élt kutató és felmérő mérnökéről nyerte. A Vass Imre-barlangot 1954-55-ben a budapesti Műszaki Egyetem Ásvány- és Földtani Tanszékének Barlangkutató Csoportja tárta fel az általa kidolgozott előzetes összehasonlító forrásvizsgálatok alapján.

A Vass Imre-barlang a jósvafői Kistohonya-forrás föld alatti vízrendszerében alakult ki. Járatai a középső triász tengerben lerakódott ladini emeletbeli wettersteini kifejlődésű mészkőtömegben túlnyomórészt É-D-i K-Ny-i irányú törésvonalak mentén húzódnak. A barlangot korróziós és kvarckavics nélkül ható eróziós folyamatok hozták létre. Bejáratát a Kistohonya-forrásnak 1954-ben kialakult árvízi forrástölcsérében építették ki.

A Vass Imre-barlang morfológiai. kifejlődése rendkívül változatos. A főág néhol a 8-10 m-es magasságot és a 4-5 m-es szélességet is eléri. A barlangfolyosók keresztmetszeti területe átlagosan 15 m². Ahol a barlang több szintre oszlik, ott a járatok átlagos keresztmetszete természetesen kisebb. Van olyan rész ugyanis, ahol egymás felett négy szint alakult ki. A barlang jelenlegi végpontján, az 50 m hosszú, átlag 6 m széles és maximum 15 m magas Cyklopszok-csarnokában tektonikusan keletkezett hatalmas omladékhegy zárja el a továbbvezető utat. A barlang járatain erősen kiütközik az eredeti hasadékjelleg és igen szembetűnők a korróziós formák. Ez utóbbiak közül gyakoriak a spongyaszerűen korrodált sziklatömbök, borotvaéles sziklaélek, függőleges kőbarázdák (kanellurák), ujjhegylenyomatok stb.

A barlang ásványos képződményei is igen változatosak. Nem ritkák az 1 m-es hosszúságot is elérő fiatal fehér színű primer (elsődleges) sztalaktitok, vagyis az ún. cérna, illetve szalma cseppkövek és a felfelé vagy oldal irányban növekedő ún. excentrikus,. illetve görbe cseppkövek. Igen gyakoriak a különböző színű jégcsaphoz hasonló növekedésű sztalaktitok: Valamivel ritkábban fordulnak elő az aljzatról felnövő sztalagmitok és cseppkőoszlopok. Legnagyobb mennyiségben szerepelnek viszont a fehér, rózsaszínű, vörös, zöld színű, valamint helyenként fekete, mangános és vasas bevonattal ellátott cseppkő lefolyások, illetve tetaraták. Különlegességek a Gyémánttavi ágban nagy lapokban kivált kalcitképződmények és a cseppkőfészkekben kialakult madártojáshoz hasonló szabad pizolitok, valamint a kelvirágszerű borsóképződmények. Egyes helyeken mondmilch és lublinit (krémszerű és vattához hasonló karbonátkiválások) formációk is találhatók.

A barlang üledékei között sárga és vörös agyag (terra rossa) és dolomitmurva szerepel nagyobb mennyiségben. Jellemzőek a pszilomelánnal és limonittal (mangán és vas ásványokkal) bevont mészkőkavicsok, illetve kavicshoz hasonló gömbhéjas szerkezetű kemény agyaghömpölyök. Különösen érdekes az egyik felső szinten az a hely, ahol cseppkőlefolyásba mintegy „befagyva" jégkorszak végi denevércsontvázak halmazódtak fel nagyobb mennyiségben.

A barlangban állandó vízfolyás nincs. Tavaszi árvizek alkalmával azonban a barlang jelenlegi végpontján nagyobb hozamú patak jelenik meg, amely a Fekete-szifonnak nevezett víznyelőben tűnik el. Ugyanakkor egyes helyeken az alsó, még ismeretlen vízjáratból felemelkedve több méter magasságban álló víz önti el a barlangot. Kisebb cseppkőtavak az Eldorádó-ágban ismeretesek. Csepegő vizek a barlangban a Lagunás-szifon közvetlen környékétől eltekintve mindenütt gyakoriak:

A barlang levegőjének hőmérséklete 8-11 C° között változik. A légnyomás érzékenyen, de tompított mértékben követi a felszíni viszonyokat. A páratartalom kismértékben 98-99 % körül változik. A barlang légáramlása a nyári és téli időszakokban igen erős. Ilyenkor a légáramlás sebessége maximálisan az 5 m/sec is eléri. A légáramlás a bejáraton nyáron kifelé, télen befelé irányul.

Ha végigmegyünk a Vass Imre-barlangon, igen változatos kép tárul szemünk elé. A kútszerűen kiképzett 7 m mély bejáraton leereszkedve mintegy 50 m hosszúságban régi barlangterem beomlásából származó omladékhegyen kell átkelni, amíg a tulajdonképpeni főágba jutunk, amely a Sárszifon után a Lenke-terem belső oldalánál kialakult cseppkőcsipkés Rokokókapunál kezdődik. Ezután most már kényelmesen gyönyörködhetünk a mennyezetet és a falakat díszítő képződményekben, mert tágas, visszhangos, meanderező folyosókon haladunk tovább. A barlangnak ezen a részén az Eszkimókunyhó és az ún. Eresz cseppköveinek megtekintése után hófehér kísértet alakú lefolyás tűnik szemünk elé, majd háromszög alakú folyosó következik, amelynek végénél balra kanyarodva elénk tárul a barlang egyik legszebb képződménye, az ún. Narancszuhatag, amely még ma is állandóan fejlődő tetarata. Megkapóan szép rész következik ezután. Különböző színű és alakú cseppkőzászlók (Fúró, Hólepel, Törülköző), Meduzákat formáló cseppkőfüggöny, Baldachint alkotó cseppkőhíd, valamint fehéren csillogó tetarata képződmények ejtik bámulatba a látogatót, majd a sokszor vízzel telt keskenyebb Cidri-folyosóba jutunk. Ez a folyosó éles töréssel torkollik a Dzsungelbe, ahol a korróziós formák dominálnak. (Spongya) A Dzsungelből a lagunás szifonig terjedő szakasz nagyjából egymás fölött futó két járatból áll. Az alsó dolomitmurvával feltöltött járat (Sivatag) felett a Gyémánttavi-ág húzódik, amely méteres cérnacseppkövekben, bizarr alakú görbecseppkövekben, különösen nagy lapokban kivált kalcitképződményekben bővelkedik. Átkelve a Lagunás-szifonon a Grand-Canon impozáns magasságba nyúló falai közé jutunk, ennek felső szintjében alakult ki a Denevértemető. Ezután a barlang 3 élesen elkülönülő szintre oszlik (Fekete-ág, Egyiptomi-ág, Eldorádó-ág): A Fekete-ág komor színeivel, az Egyiptomi-ág 8 méteres sötétvörös cseppkőzuhatagával és korallszerű borsóképződményeivel (Korall-terem), az Eldorádó-ág pedig magasbanyúló cseppkőorgonájával és kristálytiszta vizű cseppkőtavacskáival tűnik ki. E három szint a Dómban fut össze, amely ennek megfelelően impozáns termet alkot. Innen a Cyklopsok-útján az Ámbrás-cet alatt elhaladva néhány lépés után bejutunk a Cyklopsok-csarnoka előterébe, ahol 6 méteres, meredek sziklafal legyőzésével megérkezünk a Cyklopsok csarnokába. E terem folytatásában húzódik a barlang még ismeretlen, de erősen valószínűsíthető szakasz, amely a Haragistya-fennsík alatt feltehetőleg csehszlovák terület alá is átmegy. A vizsgálatok szerint még több kilométeres főágszakasz vár feltárásra. A barlang feltáró kutatása jelenleg is folyamatban van.

Kossuth-barlang

A jósvafői Tohonya-forráshoz tartozó barlangrendszer létezését Kessler H. karszthidrológiai és morfológiai meggondolások alapján már 1933-ban kimutatta, de a tényleges feltárásra csak 1956 elején került sor, amikor a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet a kutatótáró anyagi feltételeit biztosította. A táróval, a feltételezett barlang járható végébe jutottak be, majd megtalálták a Tohonya-forrás föld alatti vízfolyását és kb. 1 km hosszúságban tárták fel a barlangrendszer ma ismert részét.

A barlangban jelenleg két emeletet különböztethetünk meg: az alsóban állandó vízfolyást, a Tohonya-forrás vizét találjuk. Cseppkőképződmények itt - mint általában aktív vízvezető barlangokban - csak igen kis számmal láthatók. Annál több képződmény van a kb. 20 méterrel magasabban vonuló felső emeleten. A barlangi patak sajátossága, hogy kisvíz idején a víz hőfoka a 15 C°-ot is megközelíti, magas vízállás idején nyáron 10 C°-ra, télen még lejjebb is csökken. Miután a forrás vízhozama kemény fagyok idején a legkisebb, az a látszólagos ellentmondás áll néha elő, hagy a forrás télen „meleg"', nyáron ,;hideg".

A barlang ma ismert szakasza nagyjából DK-ÉNy irányú tektonikus hasadék mentén képződött. Feltehető, hogy ez a hasadék nagy mélységben folytatódik és ezzel magyarázható a barlang viszonylag magas hőmérséklete, A barlangi patak kisvíz idején lassabban folyik és jobban képes a magasabb hőmérsékletet felvenni.

Jelenleg még az omladozó kutatótáron keresztül jutunk a természetes barlangba, de a barlangot kezelésbe vevő Borsod megyei Idegenforgalmi Hivatal rövidesen elkészíti az új bejáratot és a táró biztosítását.

A táró nagyobb terembe vezet, amelynek fölfelé vezető kürtői kapcsolatban vannak a Jósvafő-Szelcepusztai út mellett nyíló „Szelelőlyuk"-kal, ahol 1933ban az első feltárási kísérleteket végezték. A teremből É-K-irányban vezető járat alján megtaláljuk azt a két víznyelőt, amely nagyvíz idején a barlangi vízfolyást a Tohonya-forrás felé vezeti. Többnyire azonban száraz lábbal tudunk innen az állandó vízfolyás végét jelző vízesésig haladni. Innen a patakot vezető sziklahasadék falai között terpeszkedve jutunk el addig a kiszélesedésig, ahonnan kezdve a patak egyre mélyül és végül csak csónakkal járható.

Függőleges sziklafalak között újabb vízeséshez érkezünk, ahonnan a barlang további része csónak nélkül megközelíthető.

A patakot a négy méter mély szifonig tudjuk követni, melynek legyőzésére több kísérlet történt. A feltehetően még igen hosszú barlang további feltárásának kulcsa előtt egyelőre vissza kell fordulnunk. A barlang utolsó, igen magas terméből indul a felső barlangszakasznak egy ága, amelyen a szifont feltehetően meg lehet kerülni, de egyelőre agyagkitöltés zárja el a cseppkövekben dús járat folytatását.

Visszafelé menet meredek agyaglejtőn felkapaszkodhatunk a felső barlangemeletnek egy másik, rendkívül szép szakaszába, amely a pataknak csónakkal járható része fölé vezet: A szakasz végéből kötélen leereszkedhetünk a vízhez.

A barlangot egyelőre csak gyakorlott kutatók járhatják.

A Meteor-barlang

Bódvaszilas határában a 27-es erdészeti határkaró közelében, az úttól jobbra, a Kisvizestöbri-víznyelő mélyén találjuk meg a barlang bejáratát.

Az Alsóhegy középtriász mészkőben képződött középső barlangrendszerének elhelyezkedését Dénes György munkálta ki és munkatársaival, a Vörös Meteor barlangkutatóival, 1961 augusztusában sikerült is feltárniok a feltételezett barlangrendszert.

A víznyelő torkát elzáró hatalmas sziklatömbök között bontott szűk nyíláson becsúszva, kúszva kell haladnunk néhány métert. Kis üregbe jutunk, ahonnan ötméteres kötélereszkedéssel tágasabb omladékos járatba érünk. Innen a sziklatömbökön kapaszkodva, néhol egy-egy szűkületen átbújva haladunk a kelet-délkeleti irányú folyosóban. Mintegy száz méter után feltűnnek az első nagyobb cseppkőképződmények, ugyanekkor jobbról oldalág csatlakozik folyosónkba. Lábunk alatt itt már kis erecskét alkotva csörgedezik a mennyezetről csöpögő és a falakról szivárgó víz.

Gazdagon cseppköves szakasz következik ezután, majd hirtelen eséssel tizenkét méteres mélységben tűnik el a patak vize. A tágas aknában hágcsón ereszkedünk le. Rövid vízszintes folyosó után négy méter függőleges ereszkedés, majd röviddel utána újabb tízméteres akna következik. A hágcsó aljáról tágas terembe lépünk, melynek távoli részeibe nem hatol el karbidlámpánk fénye. A Titánok-csarnokába jutottunk, melynek hosszát mintegy száz méterre becsülhetjük, így Magyarország egyik legnagyobb barlangterme. Óvatosan kell benne haladnunk, mert a hatalmas omladékhegyek között tíz-húsz méter mélységű szakadékok tátonganak.

A hágcsótól jobbra elindulva páratlan gazdagságú cseppkőparadicsomba jutunk, ahol hófehér cseppkőoszlopok erdejében, cseppkőmedencékben kékesen csillogó vizű kristálytavacskákon villan meg a karbidlámpa fénye. A tavacskákban gyöngyök és kristályvirágok formájában vált ki a mész. Óvatosan haladunk át a cseppkőparadicsom változatos képződményei között, majd hirtelen egészen más jellegű részekhez érünk. Egy ősi omlás itt maga alá temette a cseppkőcsodákat, de az omlás után kialakult új mennyezeten új kristályformák jelentek meg: görbe cseppkövek ezrei-kunkorodnak minden irányba.

Mély szakadékok szélén továbbkapaszkodva a Titánok-csarnoka újabb arcával ismerkedünk meg: karcsú, magas pálmafákhoz, vagy trópusi kaktuszokhoz hasonló finomművű oszlopok nyúlnak a magasba; fölöttük mélyen lenyúló, hosszú és gazdagon redőzött cseppkőzászlók és függönyök egész sora. A következő szakaszara hófehér gipszkristályok tömege borul mint a frissen hullott hó - leheletvékony, laza rétegben a sziklákra.

A terem közepe felé fordulva ismerkedünk meg a csarnok névadóival, a valóban titáni méretű oszlopóriásokkal, melyek mintha alátámasztanák a távoli sötétben fölénk boruló sziklamennyezetet. A hatalmas oszlopok között óriási kiterjedésű mésztufalejtők csillogó kristálycsipkéi vonják magukra a figyelmet. Az óriási méretek és a lenyűgöző szépség mellett ebben a barlangban a természet kincseinek szűzi érintetlensége ragadja meg leginkább a szemlélőt.

Az eddig mintegy kilométernyi hosszúságban megismert barlangrendszer folytatását egyrészt a föld alatti patakot követve, másrészt a Titánok-csarnoka legmélyebb szakadékaiba leereszkedve igyekszenek feltárni a kutatók, ez idő szerint a bejárattól számított kb. 155 méter mélységben: Feltevésük szerint, a barlang valószínűleg több kilométer hosszan kanyarog az Alsóhegy mélyében és a föld alatti vizeket a hegy lábánál fakadó valamelyik bővizű forrásba talán a Vecsem-forrásba - vezeti le.

Aggtelek környékének kisebb barlangjai

Aggtelek vidékén a barlangóriásokon és a nagy barlangokon kívül számos kisebb barlanggal is találkozunk. Említésre méltóak - többek között – az Alsótelekes és Perkupa között húzódó híres szépségű Telekes-völgy oldalában a tágas Ördöggátlyuk; a Jósvafőtől északkeletre emelkedő Haragistya-tetőn, a vadászház közelében a Szarvasól-barlang; a közeli Lófej-völgy oldalában a Porlyuk-barlang; az Alsóhegyen Szádvár és Bódvaszilas között a piros turista útjelzés melletti víznyelőből nyíló 120 méter hosszú, dúsan cseppköves Bábavölgyi-cseppkőbarlang és még sok más.

Nevezetesek, de a különleges felszereléssel nem rendelkező turisták számára hozzáférhetetlenek a függőleges aknabarlangok, a néha száz méternél is mélyebb zsombolyok. A legtöbb zsomboly az Alsóhegy fennsíkján ismeretes, melyek közül a legmélyebbekbe elsőnek Kessler H. és társai jutottak le 1927-ben. A legutóbbi években a Vörös Meteor és a Kinizsi barlangkutatói tártak fel újabbakat.

Aggtelek környékének számos kisebb barlangja közül kettőt ki kell emelnünk: az Imolai-víznyelőbarlangot és a Teresztenyei-forrásbarlangot. Ezek nem nagyságuk vagy szépségük miatt méltóak említésre, hanem mert további kutatásuktól egy-egy nagyobb barlangrendszer feltárását reméljük.

Az Imolai barlangot 1960 nyarán Dénes Gy. vezetésével a Vörös Meteor barlangkutatói tárták fel. A víznyelő torkán behatolva; aknákon és termecskéken át leereszkedve mintegy 30 méter mélységben folyik jelenleg a feltárómunka.

Teresztenyén a forrás megbontásával Jakucs L. nyitotta meg a barlang száját 1952-ben. Azóta több kutatócsoport a ostromolta a barlang bejáratát, legkitartóbban a Kinizsi barlangkutatói, akik most a barlang szájától mintegy 70 méternyire küzdenek a továbbjutásért.