Nyerges Attila - Nyerges Miklós - A Tornai-Alsó-hegy barlangjainak bejárási útmutatója

Az Alsó-hegy barlangjai kutatásának biztonságáért

Előszó helyett

Az immár a Világörökség részét képezõ Aggteleki-karsztvidéknek egyik kiemelkedõ jelentõségû része a tornai Alsó-hegy, amelynek fennsíkján számos más karsztjelenség mellett száznál több zsomboly szája nyílik. A hegy lábánál kialakult települések népe, amely rendszeresen járt a hegyre, illetve az azon átvezetõ utakon, a hegylábi falvak létrejötte óta ismert és számontartott számos zsombolyt. A zsombolyok mélyére azonban nem merészkedtek le.

Az elsõ alsó-hegyi zsombolykutató expedícióra 1911-ben, a Magyarhoni Földtani Társulat Barlangkutató Bizottságának megalakulását követõen került sor, de annak résztvevõi az akkor számontartott legmélyebb zsombolyok aljára nem tudtak lejutni. Az expedíció egyik résztvevõje, Bekey Imre Gábor 1913-ban egy tanulmányában, alsó-hegyi tapasztalatai alapján így foglal állást: "legtöbb esetben a zsombolyok merõleges falai oly mélyre nyúlnak, hogy a 80—100 m mélységûek nemcsak gyakoriak, hanem a túlnyomó részük az eredményes kikutatás esetén 16—20 emeletnek megfelelõ tekintélyes magasság megmászását tenné szükségessé. Kötélen fékezve lehetne ugyan ilyen mélyre lecsúszni, de még a derékra kötött biztosító kötél segítségével, amelyet 3—4 ember húzna, sem lehetne többé följönni, mert ha a folyton horzsolódó kötél ki is bírná a terhet, ilyen mélységbõl élve fölhúzni senkit sem lehet. Hisz a Vecsembükk zsombolyainak kikutatása alkalmával, még a kötélhágcsón való mászás a derékra kötött kötél emelésével is olyan óriás munkának bizonyult, hogy a 40 méter vagyis 8 emelet mélységet maximálisnak ösmertük föl, ennél többet szívtágulás veszélye nélkül megtenni nem lehet. De ebbõl a mélységbõl az emberi hang már nem hallatszik föl, sem oda érthetõen le nem ér és így a fölszínen lévõ társak már nem tudhatják, hogy mikor engedjék vagy feszítsék meg a kötelet. A lebocsátott tehát mennél mélyebbre jut, annál kevesebb segítséget nyerhet, holott erre mindinkább fokozottabb mértében szüksége lenne." Ezután megemlíti még a kötél vagy a hágcsó, esetleg a kíváncsiskodók által kimozdított, lezuhanó kövek veszélyét, az esetleges mérgezett levegõt, a szénsav jelenlétét, és hangsúlyozza, hogy az "ilyen vállalkozás még a legtökéletesebb eszközök mellett is kockázatos és ezernyi elõre nem látható véletlen, de a legcsekélyebb mulasztás is könnyen emberhalállal végzõdhetik." Javasolja, hogy amíg nem áll rendelkezésre "a szénsav jelenlétére bizton következtethetõ mûszer, fejvédõ, valamint tábori telefon és alkalmas mechanikus fölvonó készülék", addig a zsombolyok kutatására még önként vállalkozók se kaphassanak engedélyt, "és a zsombolyok kikutatása mindenkor hatósági védelem mellett történjék."

Az azóta eltelt évtizedek bizony alaposan megváltoztatták a nagyobb mélységû barlangok bejárásának módszereit és a bejárás biztonságának feltételeit. 1927-ben Kessler Hubert és társai már lejutottak az akkor legmélyebbnek tartott Almási-zsomboly aljára, és miután további három évtized múltával, 1957 tavaszán e sorok írója fölújította az Alsó-hegy kutatását, már aggodalmaskodás nélkül másztak le a barlangászok az addig ismeretlen Óriás-zsomboly aljára, és tárták fel sorra az Alsó-hegy újabb és újabb nagymélységû zsombolyait — éspedig mechanikus fölvonó készülék nélkül. Ma pedig, amikor e sorokat írom, a magyar barlangkutatók sorra járják be szerte a világon a földkerekség 1000 méternél mélyebbre nyúló barlangjait is.

De hogy mindezt biztonságosan megtehessék, hogy ne kelljen esztelen kockázatot vállalni, a mély barlangok bejárása elõtt célszerû tájékozódni, hogy a bejáráshoz mennyi kötélre és egyéb eszközre lesz szükség. Az Alsó-hegy viszonylatában ehhez kíván segítséget nyújtani ez a hézagpótló munka, amely reméljük hagyomány teremtõ kiadvány lesz a magyar barlangászok, barlangkutatók könyvespolcán. Adatainak felhasználása fokozni fogja az Alsó-hegy mély barlangjai bejárásának biztonságát, a biztonság pedig lehetõvé teszi azokban a további eredményes feltáró és tudományos kutatást.

E könyv célja az is, hogy segítséget nyújtson az Alsó-hegy magyar oldalát kevésbé ismerõk számára a terepen, illetve a barlangokban való tájékozódásban, és reméljük, fel is kelti az érdeklõdést a terület barlangjainak, zsombolyainak felkeresésére, esetleg továbbkutatására. A nagyobb barlangokba, mély zsombolyokba tervezett túrák elõkészítése során pedig segítséget nyújthat a szükséges felszerelés mennyiségének és beszerelésének meg-határozásához. Ezért a szerzõk az egyes barlangoknál feltüntetett kötélszükségletek mellett igyekeztek részletes leírást és a térképezés idejének megfelelõ kutatottsági állapot szerinti beszerelési vázlatot is közölni. A térképeken törekedtek a korábbiaknál több információt feltüntetni, számos térkép pedig itt kerül elõször publikálásra.

Az alábbi írás tehát elsõdlegesen bejárási útmutató az Alsó-hegy barlangjaihoz, nem is célja a terület karsztjának sokoldalú monografikus leírása, sem pedig a kutatástörténet részletes ismertetése. Mindezekre csak utalás történhet, de a könyv végén összeállított irodalomjegyzékben segítséget kap az olvasó a szélesebb körû tájékozódáshoz is.

Az itt következõ munka úttörõ jellegû, és — mint minden kezdeményezés — nem hiánytalan és nyilván nem is hibátlan. A következõ kiadás majd igyekszik pótolni a hiányosságokat, törekszik pontosítani az adatokat és kiküszöbölni az esetleges hibákat.

A munkáért mindenképpen köszönet és elismerés illeti a szerzõket, de mindazokat is, elsõsorban a BEAC és MAFC barlangkutatóit, akik a leírások, térképek és beszerelési vázlatok készítésében közremûködtek, valamint azokat is, akik e könyv kiadásának, megjelenésének lehetõségét és ezzel az Alsó-hegy mély barlangjai bejárásának biztonságát elõsegítették.

Budapest, 1996. június 15.

Dr. Dénes György

a Magyar Barlangi Mentõszolgálat

elnöke