A MAFC rendezi évente egyszer, idén nyolcadszorra az alsóhegyi zsombolyokban. A csapatok kapnak egy listát, amin vagy 25 aknabarlang neve van. (Kicsik, nagyok vegyesen) Ezeket kell megtalálni és kötélen leereszkedni bennük valameddig. Az aknák alján egy lapra kell felírni, mikor járt ott a csapat. Minél nehezebb a barlang, annál több pont jár érte. Egyes barlangokban más feladatok is várnak plusz pontokért. Tehát a versenyt az nyeri,

- aki a legjobban ismeri Alsóhegyet és könnyen megtalálja a barlangokat,

- gyors a felszínen,

- gyors a kötélen,

- a váratlan feladatokat is megoldja.

Szerencselovagok - díj: minden csapat kap egy papírból kivágott kulcsot, melynek valamelyik barlangban van a párja. Az a

csapat nyeri meg a Sz.díjat, amelyik elõször találja meg a kulcs párját és lerohan vele a táborba.

Színvonal: ****

Idõjárás: *****

Résztvevõk: Verus - Gézafia Csaba - Luigi

Az indulás napján derült ki, hogy egyáltalán megyünk, úgyhogy felkészülésrõl nem tudok beszámolni… Még egyikünk sem volt ilyen versenyen, de Verus részt vett az idei szervezésében. Csabának és nekem viszont fogalmunk sem volt, hogy mi vár ránk. Pénteken éjfél körül érkeztünk Csabával a Vecsem forráshoz. Verus már aludt, csak reggel tudta meg, hogy egyáltalán nevezünk. Már a nevezés is jól sikerült. Felszökõ ADRENALIN néven próbálkoztunk, de valamiért nem fogadták el. Szökkenõ ADRENALIN-t jegyeztek be. Nekem jobban tetszett a SZÕKE NÕ ADRENALIN név, de most már mindegy.
Mindezek (csak kifogások) nem tudták elvenni a kedvünket és 9-kor a többi csapattal együtt az esélytelenség biztos tudatával elindultunk. Hirtelen 400 méter szintkülönbség következett a tábortól a barlangok szintjéig. Sokkal inkább felfelé, mint elõre haladtunk... Vaddisznó-ösvényeken. Mondhatom, hogy már az elején véremet adtam a gyõzelemért - a bozótok tüskéitõl. Kisebb útirány-tévesztések után már a Pöttynél jártunk, de mivel foglalt volt, továbbmentünk. A Széki szintén tele volt, irány az Almási. Csaba vigyorogva jött fel a zsombolyból – megtalálta a kulcs párját. Közben utolért a következõ csapat. Zúgolódott az erdõ, amikor kiderült: mi vagyunk a “SZERENCSELOVAGOK”!
Annyit tudtunk, hogy a Szerencselovagok díja egy láda sör. Azt is tudtuk, hogy elsõként kell visszaérni a táborba a kulccsal, még mielõtt a többi csapat megtalálja a saját kulcsát. Úgy gondoltuk, hogy annyit még ráérünk, hogy a Székibe, meg a Nov. 7 – be leszaladjunk. Úgy is lett. Átrohantunk a Baglyasba hogy a szervezõktõl többet megtudjunk arról, hogy jutunk hozzá a nyereményhez. Szintidõn belül érkeztünk. Kiderült, hogy elég csak egyikünknek lejutni a táborba, viszont addig a másik kettõ nem versenyezhet. Taktikai értekezlet következett, ami pont fél perccel sikerült hosszabbra, mint kellett volna – de errõl majd késõbb. A Baglyasnál több csoport várakozott a lejutásra. Csaba vállalta a lerohanást a táborba (kb. 500m szintkülönbség 2X), mi ketten pedig azt, hogy megvárjuk a Szabó pallagon. Közben találkoztunk más rendezõkkel, akik csodálkoztak azon, hogy ketten miért nem versenyezhetünk. Erre gyorsan lenyomtuk az SZ/0–ást, a Fenyvest, meg a Nászutat. Nem sok pontot jelentett, de ez is valami...
Amíg vártunk Csabára, azt próbáltuk kitalálni, milyen dumával áll elõ arról, hogy miért nem nyertük meg jól megérdemelt láda sörünket. Jobbnál jobb ötleteinket mégis túlszárnyalta Csaba története: Ahogy futott lefelé, találkozott egy csoporttal. Megkérdezte tõlük, hogy merre van a Vecsem forrás (a tábor). Õk elmondták, és amikor tovább indult, egyikük vele párhuzamosan rohanni kezdett lefelé. Mivel Csaba nem tájfutó, ösvények híján kis kitérõket tett a hegyoldalon. A másik csoport rohanó tagja viszont az volt – így vetített. Lényeg az, hogy állítása szerint már hallótávolságban volt, amikor a másik csapat átadta a kulcsot a rendezõknek. Majdnem egy órás rohanás után állítólag késett pár másodpercet.
Furcsa volt, hogy mesélés közben egyszer sem vigyorogta el magát. Verus már teljesen el is hitte neki az egészet. Ment az idõ, úgyhogy gyorsan elindultunk a Baglyashoz. A zsombolyba két fõnek kellett leszállni, idõre. Közben mindenféle hangszereket kellett megtalálni és megszólaltatni. Mindezt kint hangszórón hallgatták. Kitöltöttünk egy tesztet (idõre), aztán fel kellett ismerni két berozsdásodott õsrégi barlangász eszközt. Verus köpte a választ – véletlenül pont õ hozta fel a Gortaniból nemrég. Ezután elindultunk a Vecsembe. Kb. fél óra versenygyaloglás következett. Menet közben Csabára valami szürke köd szállt le, látszott, hogy semmi kedve sincs az egészhez. Vagy baromi jól kitalálta a “nem nyertünk” dumát, vagy tényleg igazat mondott – gondoltam. De ennyire nem lehetünk szerencsétlenek!!!
A Vecsemnél érdekes feladat következett. Egy 180 kilós farönköt kell elképzelni, amire három kötélgyûrût kötöttek. Egy-egy kötélgyûrût magunkra akasztva három fentrõl lógó kötélre kellett felmenni (francia technikával) kb.2–3 méter magasra a farönkkel együtt. A farönk egyik végére egy nagy kést rögzítettek, amivel egy lufit kellett kilukasztani. A 180 kilót úgy kellett belengetni, hogy a késsel a lufit eltaláljuk. Mindezt vagy húsz fõs tomboló közönség elõtt! Amikor ez megvolt, át kellett szerelni ereszkedésbe - ilyen súllyal nem egyszerû - és le kellett engedni magunkat. Az egészre 10 percet kaptunk. A rendezõk mérték az idõt, egyikük egy baltával rohangászott fel-alá, hogy a 10 perc leteltével ezzel vágja le rólunk a farönköt. Láthattuk, hogy nem viccel, amikor odaértünk, az elõzõ csoport kifutott az idõbõl és a balta lecsapott, a farönk nagy dirrel és durral esett le. Rendesen leizzadtunk az átszerelésben, lentrõl folyamatosan mindenféle végrehajthatatlan módszereket kiabáltak. Persze nekik nem volt veszteni valójuk. Aztán leengedtük a rönköt. 6 perc 45mp – az elég jó. A Vecsembe megint nem juthattunk le, mert sorban állás volt, ezért elindultunk a Banánba és a Karácsonyba. Aztán vissza a Vecsemhez.
Csabát már szinte vigasztalni kellett, több öngyilkossági kísérletet akadályoztunk meg menet közben. Normális esetben unottan végignéztük volna, de még nem volt vége a versenynek, hátha szükségünk lesz rá… Kezdtem beletörõdni. Tényleg nem mi nyertük a láda sört!

Ilyen hangulatban érkeztünk a Vecsembe. Mindhármunknak le kellett menni. Egy gyors (Verus), egy ügyes (Luigi), és egy erõs (Csaba) versenyzõre volt szükség. A szakosztályban nem is találhattunk volna alkalmasabb embereket. Még jó, hogy pont mi hárman indultunk. A gyors indulhatott utoljára, de neki kellett minél hamarabb visszaérnie. Persze az idõt az elsõ indulótól mérték. Verus után még most is füstöl a kötél. Az ügyesnek egy indulásnál ledobott kis szivacslabdát és egy vödröt kellett megtalálni. A labda az akna alján hamar meglett, a vödröt az akna felénél akrobatikus mutatványokkal lehetett megtalálni és megközelíteni. Ezután már csak bele kellett rakni a labdát, hosszú kötélen visszalendülni az aknába és irány kifelé. Az erõsnek egy bagbe annyi hulladékfát kellett gyûjteni, amennyi csak belefért, majd ezt kivinni. Kint persze lemérték a baget. Késõ volt már.
Több, mint két órás kihagyásunk volt a láda sör miatt. Megcéloztuk a harmadik 100 pontos barlangot, a Körte-zsombolyt. Kutyáék már majdnem összepakoltak, amikor odaértünk. A feladat megint nem volt egyszerû. Egy vödör, egy kötélhíd és egy csiga segítségével pontosan 50 kiló sáros törmeléket kellett felhúzni a Körtébõl. Ezek szerint a MAFC mostantól másokkal bontatja a zsombolyait… Az ötven kiló kb. négy vödörnyi anyag, de mi ezt nem tudhattuk elõre. 67 kilósra sikerült a mutatvány. Csaba nyakig sárosan jött fel a barlangból. Az esti eredményhirdetésen kiderült, hogy az egyik csapat 106 kilót húzott fel! 3 pontos feladat következett. Az erdõben a földön elterülõ valamit kellett felismerni. Mivel szürkült, jó közel hajoltam hozzá… Verus hangját hallottam mögöttem: EZ EGY HÁNYÁS!!! - kiáltotta. Egy leszúrt Fetrenberger címû mozdulattal távolodtam el a terméktõl a másodperc töredéke alatt. Azt is mondhatnám, hogy fürge rókalábakkal... 1 pont máris megvolt. Már csak fel kellett ismerni további két pontért az anyag két jellemzõ összetevõjét. Lejárt az idõ, ennyi volt, a hegyrõl lefelé mindenkinek már csak a szerencsétlen Szerencselovagokról meséltünk, ettõl a Moha gyorsan többször röhögõgörcsöt kapott – teljesen jogosan. Nem baj, majd egyszer visszakapja! Kb. este 11.-kor kezdõdött az eredményhirdetés. Rekordszámú, 21 csapat indult, a többi jelentkezõt már nem tudták elfogadni. Mindenféle különdíjakat osztottak ki (sajnos Citrom–díj nem volt). Aztán következett a sorrend. Visszafelé. 21. helyre nem minket soroltak. Ez már valami! Nem utolsók lettünk. 20. – 19. – 18. – 17. – 16. helyezést is megúsztuk. 15. – 14. – 13. hely. Csak udvariasságból is lehettünk volna 13.-ak. 12. – 11. Már jóval 400 pont felett jártunk. Én max. ennyit tudtam összeszámolni a versenylap alapján magunknak. 10. hely. Úgy látszik, kihagytak minket! 9. helyezés: ADRENALIN!!! Már nem tudom pontosan, de kb. 560 ponttal.

Moha egy sörös rekesz tetején egyensúlyozva méltatta a nagy erõfeszítéseket és nem kimondottan szerencsés versenyzésünket, mi pedig gyorsan megígértük, hogy jövõre ennyi erõvel inkább megnyerjük a versenyt. Úgy lesz! Nyereményünk egy Alsóhegyi Zsombolyatlasz.

Egy nyíregyházi csapat nyerte meg - helyettünk - azt a bizonyos láda sört. Természetesen õk már nem is fordultak vissza versenyezni. Piros pontot érdemel, hogy megtartottak 3 üveg sört és ünnepélyesen nekünk adták a tábortûznél. Tehát itt van nekik egy n és egy n.