Bevezető

Furcsa érzés keríti hatalmába az embert, amikor elérkezik a "búcsújáték" pillanata, s felcsendülnek az utolsó akkordok. Ez esetben azonban el kell tekintenünk a szokványos "hattyúdaltól", hisz az utolsó feladatként kapott megbízatás: Szakcsoportunk 1981. évi munkájának ismertetése - a további sikerekre feljogosító részeredmények ellenére is - szerénynek tűnik. Ezért bízva sportvezetőim elnéző jóindulatában, élek a lehetőséggel, s e beszámoló kereteiben - 30 év távlatából - megkísérlek visszapillantást tenni a bükki barlangkutatás fényes múltjára. Célom ezzel - a jövőbe tekintést szolgálva - felmérni a megtett utat. Számvetést készíteni az elért eredményekről, s végezetül összegezni a tapasztalatokat, melyek közreadásával munkánk folytatói biztosabban juthatnak előre reális célkitűzéseik mielőbbi megvalósításában. Bevezető soraim az alábbi - mindannyiunk számára megszívlelendő - barlangász anekdotával zárnám: Egy fiatal ambiciózus barlangigazgató - pegazusszárnyait bontogatva - könyvírásra is vállalkozott. A mű elkészült. A Kiadó hitetlenkedve e szavakkal fogadta: "Kedves Barátom! Erről a világhírű barlangvidékről nagynevű elődei már szinte mindent megírtak! Mi újat mondhatna ezek után még maga is? A határozott válasz így hangzott: "MINDENEKELŐTT, A KRISTÁLYTISZTA IGAZSÁGOT." Úgy érzem, ennél magam sem ígérhetek többet!

Jó szerencsét!

Várszegi Sándor

1. Adalék a tárgyévi munkaterv értékeléséhez

Az éves munkatervünkben vállalt feltárásaink teljes realizálására, az alábbi objektív okok miatt nem kerülhetett sor:

1. Az OKTH ÉM-i Felügyelősége felkérésére néhány kulcsemberünk szabadidejében, áprilistól júliusig Jósvafőn tevékenykedett, ahol a Komlós-patak és környékének tereprendezését végezte.
2. A VITUKI-nak a Nagy-fennsík Kőröshegyi szakaszán (Menyecske-töbrök) eszközölt nyomjelzésvizsgálatának lebonyolításában szakcsoportunk két tagja, majd az ezt követő - MKBT illetékeseinek irányításával folyó - teberbontásban 4 fő vett részt.

Fenti tevékenységünk végzése - az időbeni ütközés miatt - a tervezett kutatótáborunkat meghiúsította, s így elsősorban Lilla-barlangi tervbe vett járatbontásainkat nem tudtuk maradéktalanul elvégezni.

2. Feltáró tevékenységünk ismertetése

Mottó: Kutató- és sporttevékenységünk fő célját - a Bükk hegység természeti kincseinek gyarapítása és ezek hatékony védelme mellett - továbbra is a vízellátással kapcsolatos feladatok megoldásának elősegítése képezi.

Feltáró munkálatainkat változatlanul azért kívánjuk elsősorban a Kis-fennsíkra koncentrálni, hogy ezzel az Örvénykőtől Felsőforrásig behatárolható karsztterületen, az újabb felfedezések révén egy "Barlang skanzen" életre hívásának alapfeltételét megteremtve, az itt feltárt különleges barlangok mielőbb közkinccsé válhassanak.

Mivel fentiek végrehajtása több éves távlati programot jelent számunkra, így jelen beszámolónkban még csupán kezdeti részeredményekről számolhatunk be.

Felderítő kutatást tárgyi évben csupán a Kis-fennsík Örvénykői szakaszán végeztünk. Innen a Harica-források karsztjárataiba szeretnénk bejutni, mivel a nézetünk szerint itt feltárható nagy barlangrendszer mielőbbi felfedezése, a későbbi fejezetben részletezettek miatt rendkívüli jelentőséggel bírna. Két reménytkeltő üreg bontását elkezdtük. Munkánkat azonban mindvégig nehezítette, hogy a Szentléleki turistaházban, a tavaszi szünetben szállást nem kaptunk, s így e kutatási terület nap-nap utáni időtrabló megközelítése jelentősen csökkentette munkánk hatékonyságát.

A teljes feltárás a Csókásréti-időszakos-víznyelőbarlang esetében elsősorban azért hiúsult meg egyelőre, mivel a barlang bejáratát biztosító ácsolatainkat összeengedték. Itt - nézetünk szerint - tartósan csupán akkor érhetnénk el jelentősebb eredményt, ha a bejárati szakasz betonozási és lezárási munkálatait elvegeznénk, s a nyomjelző anyagot (VITUKI 1980.) továbbító kb. 2 méter mélységű keskeny hasadékot - kompresszorozással - emberileg is járhatóvá tudnánk bővíteni.

A Kovácskői-barlang 20 méteres aknafenekéről nyíló sziklaszűkületet vésőzéssel sikerült annyira megbővítenünk, hogy vékonyabb csoporttagjaink már átjutottak az aknarendszer további szakaszaiba. Az elért kb. 50 méter körüli mélységben, jelenleg agyagszifon zárja el a továbbjutás útját. Az aknarendszer két pontján, időszakosan vízbeáramlás észlelhető. (Lásd: 1-es metszet!) A barlang mielőbbi lezárása - a gerinci piros jelzésű turistaút közelsége miatt - igen kívánatos lenne, mivel közvetlenül a felszínről kezdetben rézsútosan induló akna néhány méter után függőlegessé válik, s ha ezt esetleg későn veszi észre az illetéktelenül behatoló, akkor már a nagy semmi következik.

A Kalapácskői-barlang feltárását Margóczi József kutatásvezető feljegyzései alapján ismertetjük:

A Lilla-barlangban az év folyamán újabb kísérletet tettünk, a feltételezett élővízjáratok elérésére. A barlang Kristály-múzeum nevű nagyterme Ny-i falának mélypontjáról indulóan, mindvégig kőtörmelékes agyagban haladva, mintegy 25 m hosszúságú lejtős járatszakaszt sikerült kiásnunk. A nagy deponálási nehézségek miatt azonban végül is formálisan "belefúltunk" az agyagkitöltésbe.

A barlang jelenlegi végpontja előtti teremből ugyancsak történtek kísérletek a továbbjutás keresésére. Itt azonban a feltárást végzők, kutatóárkuk kihajtása közben jó megtartású barlangi medve csontokra bukkantak. Nézetünk szerint a medve (esetleg medvék) ide jutása csupán úgy volt lehetséges, hogy korábban a barlang e térség közeléből nyíló másik bejárattal is rendelkezhetett. A további feltárást itt - a Herman Ottó múzeum szakemberének véleményezéséig - időlegesen szüneteltetjük.

A barlang bejáratközeli ún. Nagy Vakond-ágában - kb. 20-25 m³ kőtörmelékes anyag kitermelése és a barlangból történő kiszállítása révén - szűk szelvényben kb. 20 m-nyire sikerült előrejutnunk. Egyelőre úgy tűnik, hogy Felsőforrás irányában itt akkor juthatunk tovább, illetőleg újabb termek feltárására csupán akkor nyílhat lehetőség, ha e járatból, illetve ennek környezetéből (az Atlantisz-teremtől K-re eső járatszakaszokból) - becslésünk szerint - mintegy 100 m³-nyire tehető feltöltődést a felszíni depóhelyre kiszállítjuk. Mivel e nagy munka elvégzése a barlang jövője szempontjából elengedhetetlen fontosságúnak látszik, így kivitelezésére - némi anyagi támogatás mellett - szívesen vállalkozunk.

3. Tudományos kutatás, feldolgozás ismertetése

A már ismertetett munkálataink elvégzésén túlmenően - kis létszámú csoport lévén - számottevő tudományos vizsgálatok és feldolgozások készítésére már nem nyílt lehetőségünk.

6. Csoportélet

Szakcsoportunk tagjai, általában hetenként, csütörtöki napokon. 18.00h - 20.00h-ig - a BSzV székház Tanácstermében tartották meg szakmai jellegű megbeszéléseiket, ahol általában a hétvégi program előkészítése és egyéb aktuális kérdések szerepeltek a napirenden.

A XXVI. MKBT Vándorgyűlés sikeres lebonyolításából, illetőleg ennek előkészítéséből szakcsoportunk jelentősen kivette részét!

A Marcel Loubens kupa-verseny elméleti kérdéseit egyik csoporttagunk készítette el, illetőleg a tanulmányi kirándulások szakvezetését is mi láttuk el. Lehetőségeinkhez képest igyekeztünk aktívan bekapcsolódni az ÉM-i Területi Szervezet munkájába is. Várszegi Sándort - 30 éves eredményes barlangkutató munkássága elismeréseként - az MKBT "VASS IMRE emlékérem"-mel tüntette ki. Margóczi Józsefet, az ÉM-i Területi Szervezete, a XXVI.Vándorgyűlésen végzett kiemelkedő munkájáért pénzjutalomban részesítette.

7. Merre tart napjaink hazai barlangkutatása?

A régebbi barlangász "évjáratok" körében - gondoljunk csak a Béke-barlang lelkes felfedezőire, vagy akár az 50-es évek miskolci barlangászaira - még igen nagy becsülete volt a feltáró jellegű bontási munkálatok végzésének.
Számunkra ekkor még elképzelhetetlen lett volna, hogy egy barlangot úgy nézzünk meg, hogy ne állandóan az motoszkáljon bennünk, hogy miképpen lehetne ott egy új járatszakaszt kibontanunk. Magától értetetődően egy régészeti ásatáskor fel kellett tárni a barlangot, kitermelni a barlangi üledéket, stb. De a továbbiakban is, a karsztvízkutatás előtérbe kerülésével szintén kulcsponti szerepet kapott a feltáró tevékenység (víznyelők, zsombolyok kibontása, leiszapolt járatszakaszok kitisztítása a továbbjutás érdekében).

Napjainkra viszont már felnőtt, egy egyre erősödő táborral rendelkező ifjabb barlangos generáció, ki már készen kapta az elődöktől a kellő számú nagy barlangrendszert, s így érthetően most már az egyre nagyobb és mélyebb barlangok bejárása lett a sikk. E cél érdekében szinte egyeduralkodóvá tették az alpintechnikát a barlangkutatásban, s barlangjárásaik során - sziklamászó felszerelésük segítségével - elsősorban kürtők, s aknarendszerek kimászására specializálták magukat. E tendenciában egyelőre még semmi kivetni valót nem találhatunk, hisz az alpintechnika gyakorlásával az ügyesség, s a fizikum is jelentősen erősödik. Az sem hátrányos még, hogy ezen fiatalok felszerelésük beszerzésének finanszírozására ipari jellegű alpinista tevékenységet is folytatnak, mert ezen munkavégzés végső fokon népgazdasági szempontból is hasznos. Azt pedig már jelen körülmények között - teljességgel elfogadhatónak kell tekintsük, ha egy szakcsoport összehangoltan barlangkutató és barlangjáró tevékenységet egyaránt folytat.

A bajok viszont ott már egyre komolyabban jelentkeznek, mikor az egyensúly, a feltáró tevékenység rovására megbomlik.

Néhány extrém esetet szeretnék ennek kapcsán ismertetni. Kezdeném egy "háztáji" példával:

Szakcsoportunk 1979. január 4-i alakuló ülésén 15 fő (4 régi bányász, s 11 más egyesületből átigazolt fiatal barlangász) vett részt. Sportkörünk vezetői - a régi bányász barlangkutató hagyományok folytatásaként - egy barlangfeltáró tevékenységet folytató kutatócsoport életrehívását kívánták felújítani. Fiatal barátaink ezzel szemben - ígéretük ellenére - tovább akarták élni korábbi életüket s minden tevékenységük abban merült ki, hogy a sziklamászó tanfolyam ürügyén egy évig szinte semminemű operatív munkát nem voltak hajlandók végezni. Ezzel szemben igényt támasztottak: felszerelésük teljes felújítására, 500 m kötél, s 100 db Hilti szög vásárlására. Ezen kívül "nyúzták" Sportvezetőinket, hogy béreljen a Sportkör a városban "Barlangász Klubhelyiséget", s a szükséges tréningek végzéséhez tornatermet, stb. Munkaprogramként viszont egy évben három külföldi túratábort, belföldi felkészítő túrákat (a nagyobb technikai felkészültséget igénylő aknabarlangok bejárására (Fekete-, Diabáz-, Istvánlápa-, Vecsem-, Almási-, s Meteor-barlangokat) ütemezték be maguknak.

Bővebb kommentár nélkül csupán annyit fűznék a dologhoz, hogy mindezt évi 36,-Ft tagsági díj fejében. Jelen példa tipikus esete annak, amikor egy műkedvelő együttes, amatőr teljesítmények fejében megpróbál profi igényeket támasztani.

Némi "helyrerakás" után az akkori 11 főből napjainkig már csupán egyetlen szál legény maradt meg. Így nálunk is beigazolódott azon korábbi tapasztalat, miszerint végigtekintve a barlangkutatók táborán, azt láthatjuk, hogy az állomány nagy része, aránylag rövid idő alatt teljesen kicserélődik, s csupán a legkiválóbb erkölcsi, szellemi és fizikai tulajdonságokkal rendelkezők maradnak meg köreinkben.

Egy másik példa kapcsán már felvetődhet azon kérdés is, hogy egy kollektívát meddig tekinthetünk barlangkutató csoportnak?

Ezen együttes éves beszámoló jelentését 60 oldalon keresztül egy barlangász tanfolyam anyagának leírása, majd utána két külföldi túráról élménybeszámoló és az erről készült fotók töltik ki. Az érdemi munkáról viszont ennyit tudhatunk meg: "Az idén kéménybontás, festés, villámhárító szerelés, stb. révén anyagilag igyekszünk megalapozni a csoport helyzetét és jövőre már mást is igyekszünk csinálni." - (Reméljük így is lesz!)

Egy hasonló cipőben járó csoport viszont tudományoskodó szövegezéssel igyekszik kompenzálni a tartalom fogyatékosságait azon túlmenően, hogy általában két év termését "adják el" egyszerre, s ezt is egyszer szakköri dolgozatként, egyszer pedig Cholnoky-n. Két illusztris mondat az aposztrofált mű egyik tanulmányából, melynek alapkoncepciója egyébként teljesen hibás:
    "Mivel a jelenségek közötti kapcsolat tipikusan sztohasztikus, így a valószínűségszámítás fegyvertárával azt kell megvizsgálnunk, hogy eredményeink milyen valószínűségi szinten alternálnak. Ez a valószínűségi szint számos parciális valószínűségi hatófaktor szuperpozíciójaként adódik."
    "Kijelenthetünk egy fontos tézisszerű megállapítást, nevezetesen azt, hogy a mészkő anyagi összetétele és texturális sajátosságainak a korróziós dinamizmusfokra gyakorolt hatása ugyanis szubordivált, a kémiai mállás ütemével nincs klauzális kapcsolatban."

Még egy elrettentő példa. Egy sivár munka- és túraterv, amely egy olyan csoportot "fémjelez", mely alig néhány esztendeje még élen járt a különböző tudományos vizsgálatok végzésében. Persze azóta a tagság, s vezérkara is, szinte teljesen kicserélődött. Nevezettek mentségére szolgáljon, hogy barlangász létükre a panelházak szigetelését viszont mintaszerűen végzik.
    "Eredményesen szeretnénk hozzájárulni a BNP elképzeléseinek megvalósításához. Védeni a Bükköt és főképpen barlangjait az illetéktelenül behatolók és helytelenül cselekvő emberek ellen. Ehhez a munkánkhoz kérjük az illetékesek segítségét és minden egyesületi tagunk maximális hozzáállását.

Szerencsére akadnak még pozitív példák is szép számmal, de azért e jelzéseket semmiképpen nem szabad figyelmen kívül hagyni az illetékeseknek!

Levonva a konklúziókat, fentiekből egyenesen következik, hogy a barlangkutatás az utóbbi években jelentősen eltolódott a (külföldi) barlangjárások, s a feltárásnál sokkal látványosabb, s egyben hálásabb dokumentálás irányába. Így ma már ott tartunk, hogy a barlangkutató csoportok egyre nagyobb számban, a sziklamászás, a barlangjárás és a maszek takarító kisiparosság között hányódnak.

Mit kell tekintsünk a legsürgősebb teendőnek a fenti anomáliák megszüntetése érdekében? Mindenek előtt - minden rendelkezésre álló eszközzel - vissza kell állítani a barlangkutatás korábbi rangját. Kellő erkölcsi és anyagi támogatással, sportpropagandával hatékonyan elő kell segíteni a feltáró tevékenység teljes kibontakozását.

Legfontosabb feladatként mielőbb kézbe kell vennie valamilyen szervnek a gyakorlati barlangkutatás tervszerű irányítását!

7/a. Miért nem sikerült eddig a Bükk hegységben - a nagyközönség számára is megnyitható - újabb barlangrendszereket feltárni?

A kérdésfelvetés kapcsán úgy tűnik, hogy a több mint 20 esztendeje megjelent "Jakucs László: A Bükk még feltáratlan, ismeretlen barlangrendszerei" c. munkája még ma sem vesztett aktualitásából, hiszen a kérdés eldöntéséhez még mindig az ebben közreadottakra támaszkodhatunk leginkább.

Újra beleolvasunk e sorokba, s akaratlanul is az tűnik elsőként szemünkbe, hogy az itt felsorolt nagy barlangrendszerek - szinte teljes egészükben - mindmáig feltáratlanok maradtak!
    Mi lehet ugyan ennek az oka? - vetődik fel önkéntelenül a kérdés. Talán tévedett a szerző? Vagy a Bükk kutatói jártak évtizedekig hamis nyomokon? A kérdés eldöntésére magam ugyan nem vállalkozom, de a tisztánlátás érdekében, a bükki karsztról szerzett ismereteim összegzésével szeretnék némi adalékot nyújtani e problémakör megoldásához.

A barlangok kutatói - a Bükk-hegységben - a századfordulótól napjainkig ezerarcú barlangvilág létére derítettek fényt, s áldozatos munkájuk nyomán - a jelenleg ismertté vált barlangok száma - már meghaladja a félezret. Ezen érték egyaránt magában foglalja - a kisebb karsztüregektől a nagyobb barlangrendszerekig - az összes eddig nyilvántartásba vett karsztobjektumot, s így önmagában véve nem sokat reprezentál, viszont - mint ez kiderült - időnként téves következtetések kiindulási alapjául is szolgálhat.

Nevezetesen: egy közéleti személyiség ennek kapcsán a közelmúltban olyan kijelentést tett, miszerint az 500 barlang már bőven elegendő a Bükki Nemzeti Park számára, s ezért további szaporításukat már semmi nem indokolja. Ezért célszerűen újabb kutatási engedélyeket már nem kell kiadni, hanem az eddig ismert barlangok védelmét kell megfelelő szintre emelni!

Furcsa, de e meghökkentő vélemény nem is nevezhető megalapozatlannak, hisz ha csupán az elmúlt 10 esztendő sajtótermékeinek szenzációs "Óriás zsomboly"-ára, vagy a csodaszép "Kristály-múzeum"-ra gondolunk, máris mindenkiben felvetődik a kétely, hogy ezeknél a "természetes ékszerdobozoknál" lehet e még egyáltalán nagyobbat és szebbet találni? Persze mentségükre szolgáljon az érintetteknek, hogy esetenként egy kisebb barlang is nagy jelentőségre tehet szert, pl. a bükki ősember legrégibb leleteit őrző Lambrecht Kálmán-barlang, vagy a barlangfürdő céljaira kiépített Tapolcai-forrásbarlang. Ennek ellenére, e barlangok nagyságrendjének pontosabb behatárolása érdekében célszerű bizonyos megszorításokat tennünk. A nagyobb barlangok kategóriája - elfogadottan - a 200 métert meghaladó hosszúságnál és 50 métert meghaladó mélységnél kezdődik. Ezen kritérium alkalmazásával, a Bükk nagyobb barlangjainak száma máris 50 alá csökken! A km-es nagyságrendet viszont már mindössze 5 éri el.

A barlangok mégjobb megismerését szolgálja, ha két karsztterületet is összehasonlítunk egymással. Erre esetünkben legalkalmasabbnak - a mindenki által jól ismert - Aggteleki karsztvidékkel való párhuzamba állítás kínálkozik. E két terület karsztjelenségeinek paramétereit vizsgálva, egyértelműen az állapítható meg, hogy a Bükk karsztjelenségei szerényebbek az Aggtelekiekénél.

A bükki töbrök méretei kisebbek, fiatalabbak, számuk viszont háromszorosa az aggteleki dolinasűrűségnek. Ez az arányszám, a két terület forrásainak számánál is azonos értéket mutat. Ebből következően a bükki források nagy száma azt mutatja, hogy a Bükk erős töredezettsége, s a vízzáró kőzetek közbetelepülése következtében, a vízgyűjtő területekre lehulló csapadék barlangképző hatása jóval megosztottabb, s így már eleve nem keletkezhettek olyan nagyságú barlangrendszerek, mint az aggteleki karsztban. A vízhozamértékek, s a vízhozam ingadozásainak különbözőségei is ugyanezt példázzák. Lényeges különbségnek tekinthető még a kvarckavics eróziós szerepe. Az aggteleki karszton a víznyelők Pelsőcardótól Égerszögig, az ún. kaptura vonalon helyezkednek el. Itt a víznyelőket tápláló laza kavicstalajba vágott vízgyűjtő völgyekből, az áradmányvizekkel együtt mindmáig jelentős mennyiségű - tágító munkára is képes - kavicsösszlet is bejut a karszt járataiba. A Bükk esetében viszont ezen eróziós tevékenység lényegesen alárendeltebb, s ezen belül még az egyes karsztfennsíkok között is lényeges különbségek mutatkoznak. Ennek oka, hogy a Bükk számottevő kvarckavics mennyiséget csupán a hegység É-i előtere felől kapott, amikoris az ősfolyók a Kis-fennsík egyes szakaszaira - a helvétben - jelentősebb kvarckavics mennyiséget hordtak. A Nagy-fennsíkon viszont számottevő kvarckavics eróziós tevékenységgel csupán lokálisan, az alsósebesi két forrásbarlang eddig feltárt szakaszaiban találkozunk. Lényeges különbségként kell még azon tényt is elkönyvelnünk, hogy a bükki karsztot tápláló rétegforrások jelentős része agyagpala térszínekről érkezik a barlangi járatrendszerekbe, s így a víz eróziós munkavégzését a palatörmelék leiszapoló hatása erősen lerontja. Fentieket, valamint a nagyobb karsztforrások vízgyűjtő te-rületeinek kiterjedését, s e források vízhozam adatait, s egyéb tényezőket is figyelembe véve, a Béke-barlangéhoz hasonló méreteket - nézetem szerint - négy nagykiterjedésű barlangrendszer feltárása esetén várhatunk:

1. Szinva-főforrás barlangrendszere
2. Garadna-forrás barlangrendszere
3. Szalajka-forrás barlangrendszere
4. A miskolc-tapolcai forrás barlangrendszere

Béke-barlangi méreteket megközelítő járatszakaszokra, kitermesedésekre, az erózióbázis közelében fellelhető alábbi forrásbarlangok ősbarlangjainak feltárásakor számíthatunk:

1. Anna-források ősbarlangja
2. Alsósebesi-források
3. Margit-forrás
4. Harica-forrás
5. Csikorgóvölgyi-forrás
6. Felső-forrás

Összehasonlítási alapként nézzük meg a már említett Jakucs-forrásmunkát, mivel elsőként foglalt állást e kérdésben:

"A bükkhegységi barlangrendszerek a pliocén, illetve ó-pleisztocén karsztvízrendszerekkel, karsztforrásokkal állnak kapcsolatban. Fejlődésük ettől az időtől kezdve végigkísérhető a jelenkori karsztvízrendszerek képének kialakulásáig. Legnagyobbrészt emeletes barlangok. Lényegében a pliocénben alakultak ki. A pliocén végén, s az ó-pleisztocénben már fejlett rendszerek voltak, s a pleisztocénben megindult a karsztvízegységek szintjének süllyedése következtében víztelenedésük, agyaggal kőtörmelékkel való részleges feltöltődésük. A teljes határozottsággal kimutatható rendszerek a következők: 1. Királykút-Felsőforrás kb. 7-8 km-es barlangja
2. Garadna-forrás kb. 8-l0 km-es emeletes barlangja
3. Alsó-Sebesvíz-forrás kb. 4-5 km-es barlangja
4. Margit-forrás kb. 8-11 km-es emeletes barlangrendszere
5. Anna-barlangi források 6-9 km-es emeletes barlangrendszere
6. Szalajka-forrás 8-l0 km-es emeletes barlangrendszere.
A Felső-forás barlangja, a Sebesvíz barlangja, s a Szalajka forrásrendszer barlangja a pleisztocén folyamán nyitottak voltak, s csak a későbbiekben záródtak el, a felszínről hulló kőtörmelék és agyagos lerakódások üledékfelhalmozódása révén. A Szalajka-forrás feletti Istállóskői-barlang, a Szalajkai karsztvízgység barlangrendszerének csak a legutolsó szakasza, a nagy barlangrendszer felső emeletének ma is ismeretes vége. Ezen barlangrendszereknek a feltárása könnyű, mivel az ismert szakaszok végén csupán egy jelentős hosszúságú szakaszon kell átásniuk magukat a kutatóknak. A Garadna- és Margit-forrásoknak nincs ilyen biztos kiindulási alapot szolgáltató barlangvégződőse. Ezek feltárása legcélszerűbben a víznyelőkön keresztül történne. Ezen rendszerek feltárása országunkat több hatalmas kiterjedésű cseppkőbarlanghoz juttathatja."

A Bükk hegység kulcsfontosságú legnagyobb barlangrendszerei tehát adottak. Meghökkentő módon viszont - a Garadna- és az Anna-források vízrendszereit kivéve - éppen ezek feltárása terén eddig szinte alig történt előrelépés!

Több kérdés is felvetődhet ebből következően: Mit kezdhetünk ezek után a már eddig feltárt félezret meghaladó kisebb-nagyobb barlanggal? Ezeket hová rangsoroljuk? A Bükk barlangjainak kutatói eddig miért nem a nagy barlangok feltárására összpontosították erejüket?

Ilyen, s ehhez hasonló kérdéseket még szép számmal vethetnénk fel. Arról azonban nem szabad elfelejtkeznünk, hogy 20-30 esztendővel ezelőtt a szükséges technikai és egyéb lehetőségeket még csupán lelkesedéssel tudtuk pótolni. Köztudottan mindig az úttörőmunka a legnehezebb. A sztrádán előrejutni viszont már többnyire csak benzin kérdése, vagy legfeljebb a jó (meg)látási viszonyokon múlik. (Jakucsnál is megelőzte a Létrási-Vizes-barlang Geológus-termének feltárása, a Béke-barlang felfedezését!)

Évszázadunk kezdetén a Bükk könnyűszerrel bejárható barlangjai leginkább kultúrtörténeti értékeikkel hívták fel magukra a figyelmet. Ezért ekkor az ősember lakóhelyének és hagyatékának felfedezése vonzotta elsősorban a barlangok kutatóit, s ez hosszú évtizedekre meghatározta a kutatás fő irányait. Ebben az időszakban az ásatások eredményeképpen a moustieri, a szeleta és az aurignaci kultúrák értékes maradványai kerültek elő a Bükk barlangjaiból. Néhány évtizede viszont már azt tapasztalhatjuk, hogy az egyre gyakorlatiasuló élet már más mederbe terelte a barlangkutatók figyelmét, s az érdeklődés középpontjába ekkorra már gazdasági jellegű célkitűzések kerültek. Így elsősorban a karsztvízfeltárással kapcsolatos problémák megoldása, illetőleg ezzel párhuzamosan a nagyközönség számára is kiépíthető cseppkőbarlangok felkutatása kerültek előtérbe. Megindult a fennsíki területek hozzáférhető részein a víznyelők és a zsombolyok feltárása. E zömükben nagy mélységű aknabarlangokba való lejutás, majd az ezt követő vizsgálatok és mérések igen jelentős adatokat szolgáltattak a források és a víznyelők kapcsolatának tisztázásához, a vízgyűjtő területek lehatárolásához, s a vízszennyeződések megszüntetéséhez.

Az idegenforgalmi célra is kiépíthető barlangok felfedezése azonban mindezideig elmaradt. Ezen probléma okait a szervezett miskolci barlangkutatás kezdetétől célszerű megvizsgálnunk. A szerveződő miskolci barlangos tábor akkori tevékenységét az alábbi munkák fémjelezték:

Mi is történt eddig voltaképpen?

Megismertünk a Kis-fennsíkon néhány barlangot, melyeknél azt tapasztaltuk, hogy ezek a pliocén óta nagymértékben feltöltődtek, s ezért csak igen nagy munkabefektetés árán lehet itt némi feltárási eredményt elérni.

Következett az István-cseppkőbarlang. Miután a háborús szemetelők "hagyatékát" eltüntettük, kezdtük felismerni, hogy a cseppköveket ért sérülések ellenére ez egy nagyon szép, s feltehetően igen régi ősbarlang lehet. Viszont az is nyilvánvalóvá vált előttünk, hogy ebből soha nem lett volna barlang, ha 1927-től kezdődően ki nem hajtják az 55 m hosszúságú mesterséges tárót. Mert ha ez nem történik meg, a Nagy-termet a Cseppkő-teremmel összekötő hossztörés menti teljesen feltöltött járatszakasz agyagkitöltését nem tudták volna hová rakni az esetleges feltárók, s a barlang még máig is csupán a Kutya-lyukon át megközelíthető egyetlen teremből állna. Egy biztos, hogy volt benne kurázsi, aki a tárókihajtás rizikóját annakidején vállalta. Az István-barlang-beli munkálataink során így már korán megtanultuk, hogy a barlangok alsó, forrásközeli szakaszai a legértékesebbek, mivel itt már koncentráltan tudja a barlangi patak kifejteni eróziós tevékenységét (pl. a Nagy-terem eróziós fülkéje), s ezért itt a legnagyobbak a barlang méretei, s itt találjuk a legtöbb, s a legmonumentálisabb cseppkőképződményeket is. Dehát - mint ezt láttuk - a forrásszintről történő barlangfeltáráshoz sok pénz, s még több szerencse is szükséges. Ezek után úgy gondoltuk, hogy a legkönnyebb lesz, ha a víznyelőkön lejutva, végig feltárjuk a barlangokat, majd felmérésüket követően közöljük az illetékesekkel, hogy milyen irányú és hosszúságú táró kihajtása szükséges ahhoz, hogy az általunk feltárt cseppkőpalotát közkinccsé tehessük.

Nagyon sokáig hittünk is ebben az alternatívában, bár a Bolhási-barlang szifonsorozatát ekkor még nem tudtuk áttörni. Egy-egy vasárnapi leszállás során 3-4 szifont bírtunk átásni, amit azonban a tóból leengedett vízmennyiség szinte teljes egészében visszahordott a következő vasárnapig, s kezdhettünk mindent elölről. Nem bánkódtunk sokat. Gondoltuk, hogy egy másik barlang esetében majd nagyobb szerencsénk lesz.

Időközben november elején sikerült bejutnunk a Jávorkúti víznyelőbarlang felszínközeli Gyökér-termébe. Néhány nap múlva - 1953. november 7-én - újabb nagy sikert könyvelhettünk el: egy nap alatt lejutottunk az aknarendszeren, majd az ezt követő lejtős vízjáraton és három szifonon át elértük a Luna-termet. Innen egy hosszú kanyargós hasadékszerű járaton át elértük az 50 m hosszúságú barlangi főágat. A D-ről É-felé tartó főág bővizű patakja szifonból érkezik, s szifonban is távozik el. Micsoda pech! Ezzel egy nap alatt szinte vége is lett mindennek. Nem nyugodtunk bele a dologba, s 1967. júniusában még egyszer megpróbálkoztunk a Jávorral. A felszíni tó gátját felújítottuk, s függőaknával rályukasztottunk a Gyökér-teremre (mivel a régi bejárat beomlott). A Fő-ág É-i végén bontással két törmelékszifonon jutottunk át, itt azonban csőszerűen elszűkült a járat. A bejövő D-i oldalon viszont bányászati eszközökkel próbáltuk a szifont áttörni, de próbálkozásunk itt sem járt sikerrel. Később búvároktól megtudtuk, hogy a járat itt hosszabb szakaszon víz alatt folytatódik, amit ők sem tudtak megúszni.

1960: Bükkös-forrás barlangja, 1962: Szepesi-barlang, 1969: Szivárvány-barlang, Istvánlápai-barlang, újabb szifonokkal, melyeken nem sikerült áthatolni még a búvároknak sem! Azaz egyen mégis csak sikerült: néhány esztendeje a Herman Ottó csoport - a fóliazsákos depózás kiötlése segítségével - végül is átjutott az aknaalji szifonokon, majd két újabb szifonon is, ezek levíztelenítése révén (a vizet a leszállás előtt napokkal átemelik az útmenti árokba). A következő szifonon azonban már csak a búvár tudott átmenni, aki szerint a barlang tovább folytatódik. (Feltehetően egy újabb szifonig!)

Ezek után következhet a konklúziók levonása:

A források vízgyűjtő területei felől történő átmenőbarlang feltárására - a kezdeti könnyű sikerek ellenére - vajmi kevés a remény, a barlangkutatók legnagyobb réme a "Szifon kérdés" miatt. Akkor már most mit tehetünk a továbbiakban, ha a barlangok víznyelőtől-forrásig történő feltárása alulról nagy nehézségekbe ütközik, felülről viszont nem lehetséges? A levonható tanulság egyértelmű: Amennyiben az elmúlt harminc esztendő alatt a "misztifikált" felső anizuszi mészkősáv barlangjainak feltárása helyett az alsósebesi, a garadnai, vagy akár a szalajka-völgyi forrásbarlangok feltárására koncentráljuk erőinket, talán jobban járunk. Az idegenforgalom mindenképpen!

Még egy lényeges dologról, az István barlang további sorsának alakulásáról azonban nem szabad megfelejtkeznünk. Volt ugyanis egy fontos esemény: 1958. június 12-én a délutáni órákban hatalmas felhőszakadás zúdult a Bükk-hegység központi részére. A források árvízi túlfolyói ontották a vizet. Az István-barlang Pokol nevű aknájából feltörő áradat hatalmas rombolást végezve, alámosta a barlang lépcsőit, s leiszapolta a barlangi termeket. Borbély Sándor megfigyelése szerint június 13-án 19h-tól a barlang ajtaján 80 cm magasságot elérve hömpölygött ki a hatalmas vízmennyiség. A cseppkőbarlang a teljes pusztulás képét mutatta. A barlangkutatók az ár levonulását követően nyomban felajánlották segítségüket, s újra elkezdték a helyreállítási munkálatokat. Közben sokat meditáltunk azon, hogy micsoda hidrosztatikai nyomással kellett rendelkeznie a víznek, mely ilyen intenzitással törhetett fel a "pokol fenekéről". Nyilvánvaló volt a magyarázat: a barlang felső emeleti szakaszai a szifon mögött is folytatódnak. Ezért a Poklon át mindenképpen fel kell jutnunk ezekbe a barlangszakaszokba, melyeket később egy újabb táró kihajtásával be lehetne kapcsolni a barlang vérkeringésébe, a "hosszú-túra" útvonalába. Elkezdtük a Pokol "vallatását". A csapadékviszonyok alakulásától függően váltakozó sikerrel, mindössze néhány métert tudtunk előre haladni a kőtörmelékkel feltöltött szifon vizes "poklában". Éreztük, hogy ide gépi berendezések is szükségesek, de be kellett érjük Borbély Sándor lelkesítő szavaival, miszerint: "Többet ér az István barlangban egy terem feltárása, mint a Bükk-fennsíkon két barlang felfedezése". Hittük is, nem is, de inkább a dolog "könnyebbik" végét választva feltártuk a Szepesi barlangot.

Ma már hinnénk, de késő!

Egyszer azonban mégis úgy tűnt, hogy újra felragyog az István barlang napja. 1970-ben Molnár Tamás főmérnök vette át a bányász barlangkutatók irányítását. Némi tájékozódás után a gyakorlati szakember azonnal felismerte az István-barlang Poklában rejlő nagy lehetőséget, s együttműködést ajánlott fel, az ekkor itt tevékenykedő kutatócsoportnak. Egyik részről ez a bányászok besegítését, a szükséges munkaerő egy részét és a gépi berendezések (vitla, szivattyú, ventillátor) biztosítását jelentette volna. Másik részről azonban a "házigazda" csoport nagyvonalúsággal nem vádolható vezetője korlátlan mennyiségben ajánlotta fel a munkához való jogot, s egy csomó kényelmetlen kötelességet. Sajnos a tervezett "házasság" így meghiúsult. Ezzel igen komoly veszteség érte a bükki barlangkutatást, mivel az ivóvízellátás javítása érdekében időközben eszközölt Soltész-kerti-visszafolyó visszaduzzasztásával a Pokol vízszintje oly mértékben megemelkedett, mely minden további próbálkozást most már eleve kilátástalanná tesz.

Maradt még egyetlen megválaszolásra váró kérdésünk: Mi legyen az eddig feltárt 500 bükki barlang sorsa? Az eddig elkészült barlangi dokumentációk - megállapíthatóan - elősegítették ugyan e barlangokról szerzett ismereteink gyarapítását, de addig, míg e karszt objektumok mindenki számára tisztánlátást biztosító praktikus rendszerezése el nem készül, a fáktól aligha lehet meglátni az erdőt.

Ismertetnék ennek kapcsán egy általam felállított rendszerezési sémát. Ezt megelőzően azonban rövid említést szeretnék tenni a Bükk-hegység kialakulásáról, ami az itt fellelhető barlangok stílusjegyeit is determinálta.

A Bükk hegység múltját a földtörténet Ó-koráig tudjuk visszavezetni. A Bükk területén ekkor a Variszkuszi hegységképző szakasz folyamán, karbonkori hegység emelkedett ki, mely a permben tönkfelületté pusztult le. E felületre transzgredáltak a mezozoikum tengeri üledékei, így a triász mészkő is, melyben a későbbiekben a barlangok is keletkeztek. Az egyes földtörténeti korokban a földkéreg mozgásai és a külső természeti erők együttes hatásaként jelentős változások következtek be a hegység arculatában. Végül is a táj jelenlegi képét döntően befolyásoló negyedkor-végi mozgások, a Bükk központi masszívumát kiemelték környezetükből, s ez egy hullámos felszínű, enyhén K-felé lejtő, s minden irányban törésvonalakkal és vetődési síkokkal lehatárolt fennsíkká vált. A kiemelkedés mértéke a Nagy- és Kis-fennsíkok esetében különböző mértékű volt, s ez az itt fellelhető barlangok karakterét is alapvetően behatárolta. Így a Nagy-fennsík barlangjainál a vertikális, a Kis-fennsíkiaknál viszont a horizontális tagoltság vált uralkodóvá. A Bükkhegység barlangjainak közös vonásait tovább vizsgálva azt állapíthatjuk meg elsőként, hogy a fő barlangirányok kialakításában a döntő szerepet a tektonikai preformáltság, lefutásukban viszont kőzettani eredői játszották.

A geomechanikai erőhatások következtében a Bükk egyes karsztegységeiben egy régebbi keletű ÉNy-DK-i, s erre merőleges ÉK-DNy-i, majd egy fiatalabb É-D-i, s erre merőleges Ny-K-i törésrendszerek jöttek létre. A vízgyűjtő-területekről a karszt belsejébe hatoló csapadékvizek e hasadékok mentén oldották, s a szállított kőzettörmelékükkel vájták ki a barlangok járatait. A Bükk eddig feltárt barlangjai nagyobbrészt a fiatalabb hasadékrendszerekhez kötődnek, de keletkezésükkor a járataik irányába beépültek a már régebben kialakult hasadékok is. (Pl. Vénusz- és Szamentu-barlangok.) Az idősebb barlangok a már említett régebbi törésrendszerek hatásvonalában alakultak ki, ahol az erőhatásokból adódóan az ÉNy-DK-i ún. haránttörések nyitottak, s így ezekhez nagyobb barlangi méretek is tartoznak. (Pl.: Bolhási- és István-barlangok.) Az ÉK-DNy-i ún. hossztörések esetében viszont szerényebb méretekkel, s általában szűk repedéshálózattal (labirintusokkal) kell elsősorban számolnunk. (Pl.: Létrási-víznyelőbarlang.)

Nézzük az egyes barlangi övezetek szintbeni elhelyezkedés szerinti osztályozását. Célszerűen az összes bükki barlang három övezetbe illeszthető be:

1. Felső vagy fellegvári szint barlangjai.
2. Középső vagy gyűjtő szint barlangjai.
3. Alsó vagy forrásszintről nyíló barlangok.

A forrásszinti barlangok feltárhatóságának taglalását az általam felállított sorrend szerint kezdeném:

1. A Szinva-főforrás erózióbázisának irányából történő feltárását a vízügyi szervek - bányászati módszerekkel végzik, a hegyben való víztárolás és a vízhozam-kiegyenlítés érdekében. Ezért e barlangrendszer "ősbarlangi" szakaszaiba való bejutás ma már kizárólagosan a forrás előteréből, a Fennsík K-i letörése közelében fellelhető Kiskútlápai-területről lehetséges. A VITUKI közelmúltban végzett nyomjelzés-vizsgálata alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az alsó és középső ladini agyagpala-összlettől D-re elterülő felső ladini-karni fennsíki mészkőösszletben - a Kőröshegy vonalában fellelhető Menyecske-töbörtől, nagyméretű barlangrendszer húzódik a Szinva-forrásig, melynek e térségből történő feltárása rendkívül jelentős hidrogeológiai problémák megoldását eredményezheti.

2. Garadna-forrás. Mint már említettem, a rendszer Bolhás felől történő feltárása - a barlangkutatók számára - számos baleseti veszélyt rejt magában, s mindenképpen az Ómassa ivóvízellátását biztosító Garadna-forrás elszennyezésével is jár. (A bolhási nyelőbe betáplált nyomjelző anyag 8 óra leforgása alatt lejut a forrásba.) Ezért a barlangrendszer további feltárására irányuló kutatásokat vagy a Garadna árvízi túlfolyójának ismételt megbontásával, vagy a nyelőtől kb. 300 méternyire É-ra, a turistaút mentén fellelhető és a miskolci bányász barlangkutatók által 1968-ban 25 méter mélységig feltárt, kitöltéséről Vörös-lyuknak elnevezett aknabarlang további feltárása révén lenne célszerű eszközölni. A Garadna esetében, a forrásszint közelében, egy az István-barlanghoz hasonló jellegű, cseppkőképződményekben gazdag ősbarlang felfedezésével számolhatunk. Véleményünk szerint - az István-barlang analógiája alapján - a barlang kettős hasznosítása megoldható lenne. A barlangrendszer forrásközeli, inaktív ősi szakaszának idegenforgalmi szempontból történő kiépítését a közművek közelsége is indokolja.

3. Szalajka-forrás. Amennyiben Jakucs László azon állítása beigazolódna, mely szerint az Istállóskői-barlang a szalajkai nagy barlangrendszer felső emeletének ma is ismert vége, s feltárásához csupán egy jelentős hosszúságú szakaszon kellene átásniuk magukat a kutatóknak, ez esetben a forrásszint felől történő barlangfeltárás legkönnyebben itt lenne megvalósítható! Nézetem szerint: ahol a lehetőségek ennyire adottak, mielőbb biztosítani kell a feltárás megkezdéséhez szükséges technikai és anyagi feltételeket s a Bükk "királynőjére" fel kell tenni a koronát!

A miskolc-tapolcai források esetében a kettős hasznosítás (vízellátás és idegenforgalom) nagyobb részt már megoldott. A gyakran túlzsúfolt Barlangfürdő légzőterápiás (vagy egyéb) részleggel történő kibővítésére még további lehetőség nyílhat, a fürdőkomplexum mellett kihajtott táró irányában, illetve ennek további feltárásával.

A még további feltárásra érdemes, s így - többé-kevésbé - idegenforgalmi szempontból is figyelembe vehető barlangok körét még további hat barlangra kell kiterjesztenünk:

"Mivel az ember csak azt szeretheti, amit ismer, és csak azt védheti meg, amit szeret, jelszónk lehet: megismertetni, megszerettetni, megvédeni a természetet!" (Rakonczay Zoltán)

8. Barlangi értékeink fokozottabb védelmének lehetőségei a környezetvédelem hatósugarában

A természet nem csak arra való, hogy élvezzük szépségeit, s hasznosítsuk értékeit, hanem drákói szigorral meg is kell azt védeni a rohamos pusztulástól. Köztudott ugyanis, hogy a természeti kincsek megóvása egyben az ember megóvását is jelenti. A jövő szempontjából az intenzív barlangvédelem, s a tervszerű barlangfejlesztés egyaránt biztosítást kell nyerjenek. Reményeink megvalósulása esetén nem lehet már messze az az idő, amikor a Bükk-hegység néhány fontos barlangja - melyekben a víz, a levegő s a földtani képződmények esztétikus környezetben és szennyeződésmentesen állnak rendelkezésünkre - fokozottabban kerülnek majd hasznosítása, s védelmükre az eddigieknél nagyobb figyelmet fognak fordítani.

Következésképpen ezért elsősorban azon barlangok védelmét kell előtérbe helyeznünk, melyek már a közeljövőben kulturált tömegigényeket elégíthetnek ki (a turizmus központjaivá tehetők), vagy melyek fontos tudományos vizsgálatok együttes végzésére alkalmasnak bizonyulnak! Operatív munkáinkat az elmondottak szellemében kell végeznünk, s e cél szolgálatába állítanám én is további mondandómat. Mindenek előtt azt kell eldöntenünk, hogy a konkrét barlangvédelem problémakörét közelítve, milyen célból foganatosíthatók a barlangvédelmi intézkedések:

1. Vízvédelem. Kiindulási alapként le kell szögeznünk, hogy a Bükk barlangjai nagyobbrészt víznyerő, víztovábbító, s esetenként vízszennyező objektumokként vehetők számításba. Ezért e barlangok esetleges lezárásánál a vízvédelem szempontjainak kell dominálni. (Pl.: Istvánlápai-barlang lezárása.)
2. Életvédelem. Több bükki barlang feltárása során - régi barlangi tragédiák mementójaként - a homo sapiens maradványai is előkerültek. Mivel az elkövetkezőkben a barlangjárás fokozott növekedése várható, így mindenképpen indokoltnak látszik, hogy ilyen veszélyforrásként jelentkező új barlangokat már ne tárjunk fel, vagy ezeket feltáróikkal be kell tömetni, illetőleg a legveszélyesebbnek minősíthető barlangok életvédelmi szempontból történő lezárását szorgalmaznunk kell (pl.: Kismogyorós).
3. A barlangi képződmények védelme. A foganatosítandó intézkedések itt elsősorban a barlangok illetéktelen személyek elől történő lezárására kell irányuljanak. Aránylag nem nagy számú barlang együttesről van szó, ezeket viszont igen hatékony védelemben kell részesíteni. (Pl.: Szamentu-, Lilla-, Bolhási-barlangok.)

A Bükk barlangjairól egyértelműen azt állapíthatjuk meg, hogy ezek döntő többsége a források vízgyűjtő területein helyezkednek el. Az itt feltárt barlangok közül a könnyen bejárhatóak képződményeit teljesen elhordták, a nagyobb mélységűek viszont ún. barlangi önvédelemmel rendelkeznek. A vízgyűjtő területeken célszerű a terület néhány típusos barlangját - melyek komplex vizsgálatok elvégzésére is alkalmasak - megfelelő módon kiépíteni és lezárni. A szóban forgó barlangok túlnyomó részénél viszont a vízösszefüggések egyértelmű tisztázását követően, a teljes dokumentálást el kell végezni, majd ezt követően meg kell hozni a döntést, hogy e barlangok milyen lezárását, vagy látogatásuk korlátozását (esetleg eltiltását) foganatosítsák. Az életvédelem szempontjai mindenképpen azt diktálják, hogy ebben az övezetben nincs szükség ennyi veszélyforrást jelentő barlangra. A vízvédelem szempontjából pedig nem szabad figyelmen kívül hagyni azon tényt, miszerint a karsztforrások vizének bakteriológiai szennyeződése emelkedő tendenciát mutat, s ebben jelentős szerepet játszik a nyitott nyelőkön szűrés nélkül a karszt járataiba jutó szennyeződés is. E barlangokban az indokolatlan "búcsújárást" mielőbb korlátozni kell, mint ezt külföldön már jó néhány éve teszik!

Egy szemetelő csoportot nem szabad a takarításért megdicsérni! A szemetelésért büntetés jár, a takarítást pedig ezt követően el kell rendelni! Dicséretet viszont az kaphat, aki a barlang természetes állapotát megőrzi.

"Ekkora tömeg látogatása esetén, ennyire leszűkült területen minden hiányzik, amit onnan elviszünk s minden felesleges, amit ott hagyunk." (Rakonczay Zoltán)

A barlangi lezárás szempontjából kiemelten védettként kell kezelnünk a forrásszinti és a kis-fennsíki barlangokat, elsősorban gazdag cseppkőképződményeik miatt.

A barlangi lezárással szemben támasztott követelmények:

1. Tisztázni kell hogy egy barlang lezárásra érdemesült-e! (A területet ismerő korrekt bizottság által területenkénti lezárási rangsor összeállítása, az eddigi "kívánsághangverseny" helyett!)
2. A lezárási terveket műszaki és pénzügyi szempontból zsűriztetni kell! (Nem engedhető, hogy egy nem túl jelentős barlang lezárásáért 120 ezer forint kerüljön indokolatlanul kifizetésre! Ennyi pénzért, némi takarékossággal és kevesebb "elnézéssel" akár három érdemesültebb barlang is lezárható.)
3. Nem a lezárási tervdokumentációt, hanem a lezárást kell díjazni!
4. A lezárásnak környezetbe illőnek kell lennie. (Betonbunkerek nem építhetők! Törekedni kell a sok mészkő, s kevés beton révén a természetes állapot rekonstruálására!)
5. Megállapodásban kell rögzíteni, hogy helytelen lezárás esetén (pl. a műszaki átvételt követően elviszik a leszerelhető vasajtót) ki köteles a lezárás felújításáról gondoskodni: a lezárók, vagy a műszaki átvételt eszközlők.

A barlangvédelem hatékonyságát - a barlang-lezárásokon kívül - megfelelő ismeretterjesztéssel kell növelnünk.

-o-o-