XVIII. Lakatos Kupa – Bodony Szilárd emlékének ajánlva

Nyomtatás

Még a nyáron egy internetes szavazást rendeztünk a MAFC berkein belül, hogy az idén rendezzünk-e Lakatos kupát, esetleg legyen ezentúl vándorkupa, vagy egyszerűen felejtsük el meghirdetni. Bár különféle okokból egyre kevesebben vagyunk és még kevesebb a zsombolyképes rendező, a többség arra szavazott, még vágjunk bele, majd meglátjuk. Voltak szélsőséges vélemények is, hogy miért nem érdemes már, de egyvalaki elsőként, szinte percekkel később, hogy elküldtem az emailt, válaszolt nekem.

„Szerintem csinálni kéne! …. Vállalom a részvételt az előkészítéstől a zárásig ha kell családostul! :-) Ja és ne felejtsük el, hogy itt szokott összejönni a legtöbb MAFC-os egyazon évben. Az előkészítőn meg lehet nevelni a kölköket.”

írta Szilárd, aki, hogy nyomatékot adjon szavainak, rögtön vállalta azt is, hogy beszerez mindent, amit enni és meginni szoktunk egy ilyen alkalommal.

Szerda reggel még beszéltem Vele telefonon, örömmel újságolta, hogy meg van minden, még „bugyog” egyet a Molnárban és indulhatunk. Mindannyian nagyon lelkesek voltunk. Délután négyig. Ekkor értesültünk a tragédiáról. Éjfél körül döntöttük el, hogy most már tényleg meg kell tartanunk idén is a Lakatost. A döntő érv az volt, hogy Szilárd is így akarná, ha még lenne egy utolsó szava.

És valószínűleg – ha lehet ilyet hinni – ettől a pillanattól fogva valahonnan fentről segített. Az időjárás a kegyeibe fogadott minket, váratlanul kiderült az is, hogy a dózerutat olyan mértékben rendbe rakták, hogy ilyen szárazságban személyautóval is fel lehet menni stb…

Péntek estére készen állt minden és sokan gyűltek össze az esti tábortűznél. Nagyon erős mezőny jött össze. Az idén kihagytuk a Körte-zsomboly versenyszámot, ez most nem fért bele. A kupát az összes zsombolyt bőven a megadott időn belül teljesítve a két évvel ezelőtt is győztes csapat nyerte, a második helyre minden idők legjobb helyezését elérve a legjobb női csapat futott be, akik ezzel elnyerték a Mikolovics Vera emlékére alapított kupát. A győztesek a győzelmüket barátunk emlékének ajánlották és idén a pezsgőlocsolás is elmaradt, és a kupa történetében először jelentős mennyiségű fődíj is megmaradt a reggelre.

MAFC

A XVIII. Lakatos végeredménye

  1. Abandon (Pucu, Pataki Dénes, Losi) – 924 pont
  2. 2-es (Glódi Ilona, Domina Eszter, Szalay Vera) – 837 pont (Verocs kupa nyertesei)
  3. Sh..Sh..Sh.. (Makó Lajos, Jáger, Neményi) – 826 pont
  4. 6tori Hanzo (Kovács Ferike, DJ Bali, Turi lacika)– 824 pont
  5. 6 láb 1 hüvely(k) (Szilvási Tamara, Pintér L., Bajnóczy G.) – 805 pont
  6. Szácsizlájf  (Csizmadia Éva, Borbás Edit, Kertész Anikó) – 738 pont
  7. „Még egyet rottyan” (Pinti, Rezsi, Papp György) – 697 pont
  8. Pindur Pandurok (Cicanaci, Kiss Adrienn, Rozi)  – 641 pont
  9. A Papp Ferenc (Szabó Kálmán és Megyeri Ági)- 591 pont
  10. Nevünk nincs (Bandula Babett, Kocsi Gyuri, Gyula) - 568 pont
  11. Sztónfész (Hajnal Ágnes, Zentai Peti, Dolgos Pisti) – 537 pont
  12. Dzsasztforkötél (Kisember, Pöti, Lődi Nóri) – 502 pont
  13. Szüzek (Turi Vödör Zoli, Dudi, Ági) – 444 pont
  14. Miért? (Mersdorf Panni, Szeredi Anna)– 438 pont
  15. Macák (Gólya Detty, Kalotai Zsófi, Hamar Éva)– 424 pont
  16. TAG (Nagy Anikó, Lugosi Gergő, Német Tamás) – 380 pont
  17. Vagányok már voltunk (Kovács Ákos, Andrássy Zoltán, Andrássy Anna) – 342 pont
  18. Guruxxx (Bálint Emese, Szinter Anili, Császár G.) – 225 pont
  19. B. Rákó Bt. – 15 pont
  20. Béta hímek (Panker Á., Szabó K., Molnár P.) – 0 pont
Joomla SEF URLs by Artio