MKBT - Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Feltárások

Sisma feltárás - friss hírek

E-mail Nyomtatás PDF

Annyira ígéretesen alakultak a januári feltárások a Sismában, hogy a téli szezon vége előtt még kiugrottunk, hogy folytassuk a munkát.
A kezdeti közel harminc fős létszám az indulás idejére leapadt tizenhét főre. A bejáratot hamar kiástuk a hó alól, ezúttal viszont a 100 méteres mélységben befagyott aknaszáj kitágítása volt problémás.
Januárban a nyugati végponton egy ígéretes bontás előtt voltunk kénytelenek megtorpanni.  A mostani kiszállás során a kutatásra három hosszú napunk jutott, ami pont elég volt a rövid munkával feltárult oldalág bejárására, kiépítésére, kürtőinek kimászására és feltérképezésére.Az új részt minden idők legnevesebb kutatója után Chuck Norris zónának kereszteltük. A járat egy hasadék, mely a kelet-nyugati irányú főjáratból délkelet felé - a Japán zónával párhuzamosan - ágazik ki. A hasadék vége, éppúgy, mint a Japánnak egy vetőkkel összeszabdalt omladékos zóna, és egy nagyobb termet is találtunk itt.
A Chuck Norrisban mindent fölmértünk, összesen 925 métert.
A főágban beereszkedtünk egy 80as aknába, melynek aljáról két irányban is vezetett a hasadék, de ezeket nem jártuk be teljesen.
Kifelé jövet még felmértük a régi részeket, melyek közel 450 méter hosszúak a felszínig. A méréseink szinte pontosan egyeznek a régi olasz térképpel.
Tegnapelőtt elindult hét társunk, hogy néhány napot a föld alatt töltve 3d fotókat készítsen. A távoztunk óta eltelt 2 nap alatt a 100 méteres mélységben lévő szűkületben annyira visszahízott a jég, hogy hiába tágították ki, nem vállalták azt a kockázatoz, hogy a lent töltendő néhány nap alatt teljesen rájuk fagy a kijárat, ezért visszafordultak. 

Hamarosan vetítünk kalandjainkról.

Módosítás dátuma: 2010. július 29. csütörtök, 06:27
 

Új feltárások a Harcsaszájú-barlangban

E-mail Nyomtatás PDF

Az elmúlt hónapban két ponton is sikerült új szakaszokat feltárni a Harcsaszájú-barlangban.

1. Február 7-én egy Losi vezérletével működő csapat, 3 hónap bontás után 70 m új részt talált egy hasadék felső zónájában. A benne húzódó 40 m hosszú terem a Harcsa legszebb része, tele fehér cseppkövekkel. A két végén kristállyal bélelt tavak zárják el a továbbjutás lehetőségét.
2. Pénteken, február 19-én egy összetett járatrendszer vált ismertté előttünk: nagy szelvényű járatok, kereszthasadékok, két további főhasadék. Kb. 200 m-t sikerült bejárni első alkalommal, és még 5 helyen látszik továbbjutás (pl. felmászások, cseppköves átbújás), de az idő előrehaladtával vissza kellett fordulnunk. A bejutás talán legnagyobb jelentősége, hogy a barlangnak a Hideglyukhoz egyik igen közel eső pontján történt. A térkép elkészüléséig pontosat mondani nem lehet, de úgy becsülöm, a két barlang távolsága 20 m körülire csökkent
A közlekedést nehezíti, hogy a járatok néhol teljes felületükön gipsz (vagy aragonit?) kristályokkal vannak borítva, valamint az, hogy a belyukadás helye egyenlőre iszonyatosan szűk és kimondottan nehezen járható.
E ponton a kutatás egy éve folyt intenzíven. 16 alkalommal dolgoztunk itt, a bontásban főként a Barit és a Papp Ferenc csoport kutatói vettek részt.
Ezekkel a Harcsaszájú-barlang (Harcsaszájú-Kis-hideg-lyuk-Bagyura János-barlangrendszer) hossza megközelíti a 3 km-t.
További információk a http://barit.cserkesz.hu/harcsa/ oldalon találhatók.

Módosítás dátuma: 2010. március 11. csütörtök, 13:18
 

Képek és információk a Hideg-lyuk feltárásáról

E-mail Nyomtatás PDF

A http://hideg-lyuk.freeblog.hu/ blogon találtok újabb képeket és leírásokat a bontásokról. A négy galériában több mint 100 kép van fent.
A képek linkjeit az aktuális bejegyzés alatt találjátok.

Módosítás dátuma: 2010. július 29. csütörtök, 06:16
 

Jelentős új feltárások a Hideg-lyuk-barlangban

E-mail Nyomtatás PDF

A Szabó József Barlangkutató Csoport által a Budai-hegységben végzett, több mint 5 éves feltáró kutatás eredményeképpen 2009.11.25. és 2010.01.21. között sikerült új részeket feltárni a Hideg-lyuk barlangban (4762/41).
A megtalált járatok felmérése és fotó-dokumentálása folyamatban van. Az új részek hossza meghaladja az 1,5 Km-t,  és magyar viszonylatban jelentős méretekkel bírnak. Ezekkel a járatokkal a barlang teljes hossza elérheti a 2 Km-t. Emellett reális esély mutatkozik a közelben található Harcsaszájú-barlanggal való összeköttetés megismerésére is. Ha ez sikerül, a járatok hossza meghaladhatja az 5 Km-t.
Hideg-Lyuk-barlang, Veronika-terem
A mellékelt kép Mikolovics Veráról elnevezett Veronika-ág egyik termében készült. (Klikk a képre a nagyításért.)

Módosítás dátuma: 2010. július 29. csütörtök, 06:15
 

Átúszták a Kossuth-barlang szifonját

E-mail Nyomtatás PDF

Forrás: MTI/Stop.hu/Rizsa

Cseppkövekkel ékesített környezetre és egy tóra bukkantak az Amphora Búvár Klub tagjai a Borsod megyei Kossuth-barlangban található Reménytelen-szifonban, ahol több éven át tartó kutatásuk eredményeként átjutottak egy vízzel telt barlangjáraton - tájékoztatta Gruber Péter, az Aggteleki Nemzeti Park osztályvezetője szombaton az MTI-t. A barlang az Aggteleki-karszton helyezkedik el, Jósvafő határában, a Nagy-Tohonya-forrás mögött.

Módosítás dátuma: 2010. július 29. csütörtök, 06:28 Bővebben...
 

A Vacska a 7. leghosszabb barlang

E-mail Nyomtatás PDF

Forrás: http://pilisibarlangkutatas.hu/

Október "18-án vasárnap végre átjutottunk a Zeg-zug-zág alján található agyagdugón. A járat tovább folytatódik lefelé, de itt még mindig 60 méterrel magasabban vagyunk a Mélypontnál, a belső részeken viszont ez a legmélyebb pont. A bontás mellett a térképezést is folytattuk és sikerült közben két helyen is új járatokat találni. A rendszer hossza meghaladja az 5800 métert, amivel a 7. leghosszabb barlang hazánkban."

Módosítás dátuma: 2010. július 29. csütörtök, 06:18
 

A Vacska a 7. leghosszabb barlang

E-mail Nyomtatás PDF

Forrás: http://pilisibarlangkutatas.hu/

Október "18-án vasárnap végre átjutottunk a Zeg-zug-zág alján található agyagdugón. A járat tovább folytatódik lefelé, de itt még mindig 60 méterrel magasabban vagyunk a Mélypontnál, a belső részeken viszont ez a legmélyebb pont. A bontás mellett a térképezést is folytattuk és sikerült közben két helyen is új járatokat találni. A rendszer hossza meghaladja az 5800 métert, amivel a 7. leghosszabb barlang hazánkban."

 

Magyarok a föld legmélyebb barlangjának "száraz" végpontján

E-mail Nyomtatás PDF

Egy 5 nemzetből (litván, ír, angol, spanyol, magyar) álló expedíció résztvevőiként 4-en, első magyar barlangászokként lehetőséget kaptunk a föld jelenleg ismert legmélyebb barlangjába eljutni. A Kaukázusban (Arabika-plató, Orto-balagan völgy) található Krubera–Voronja barlangrendszer jelenleg ismert mélysége 2191 m, hossza az idei feltárásokkal együtt 15 486 m.

 

 

Módosítás dátuma: 2009. október 27. kedd, 21:44 Bővebben...
 

Új feltárások a Vacska-barlangban

E-mail Nyomtatás PDF

Forrás: Szt. Özséb Barlangkutató csoport honlapja

2009. március 8-án a felsőbb részekből érkező fő huzatot lefelé követő, még tavaly elkezdett bontást folytatva minden átmenet nélkül egy hatalmas terembe érkeztünk. A Mérföldkőháti-teremnek keresztelt, 10 méter széles és magas teremben 50 méter hosszan sétáltunk a kőtömbök között. Egy meredek sík mentén kialakult 0-20 méter széles nyiladék van a hegyben, amelyet helyenként szobányi kőtömbök alkotta álfenekek osztanak termekre, de alapvetően jól járható minden irányban. Olyan, mintha valami tektonikus törésvonalba jutottunk volna be. A következő alkalommal még nagyobb terembe, a Fennkőháti-terembe jutottunk fel, és 3 aknából fordultunk vissza kötél híján. Cseppkövek is vannak, 3-4 méteres cseppkőgyertyák is előfordulnak. A barlang hossza legalább 3,3 km, és a szintkülönbség (eddig 162 m volt) nagyjából 200 méter!

 

Módosítás dátuma: 2009. november 01. vasárnap, 22:54 Bővebben...
 

Sisma 2009. március - Kutatási beszámoló

E-mail Nyomtatás PDF

Ötfős csapattal egy rövid, de eredményes hetet töltöttünk a Canin-fennsík mélyén a Sisma további kutatásával. Japán-folyosó

Az első napra jutó nehézséget a januárinál zordabb téli körülmények jelentették, a bejáratot tömör, csak csákánnyal lazítható hó alól kellett kiássuk. Szerencsére 8 méteres mélységben rályukadtunk a januárban fúrt hóalagútra, ami bevezetett a barlangba.

Másnap leereszkedtünk a barlangba. A régi részben -400 méteres mélységig, a 280-as akna aljáig szereltük be a köteleinket, az innen elágazó, tavaly megismert új részek aknasoraiban a tavalyi feltáró FTSKs, MAFCos, GUBACSos, Papp Ferences és Z csoportos kutatók kiépítésein haladtunk tovább.
A januárban feltárult vízszintes járatrendszer elején, 480 méteres mélységben nagyon kényelmes bivakot rendeztünk be. 
 

Három napunk volt a feltárásokra. A legígéretesebb járat a januárban áttravezzált Bálnazsírból folytatódik. Egy 20 méteres kürtő kimászásával, Kamcsatka és a Hillary Step érintésével a 3. generációs folyosóban haladtunk tovább, hosszan traverzálva az alattunk sötétlő aknaszájak felett. A járat helyenként igen tágas, 4-6 méter széles és ugyanolyan magas.
A kötélkészletünk elfogytával egy nagyméterű akna szájánál visszafordulásra kényszerültünk. A folyosó folytatása látszik az akna túlsó oldalán, melyet, ha legközelebb visszatérünk, egy hosszabb traverzzel elérhetünk. 

A másik reményteli kutatási pont a szintén tágas Japán-folyosó. A januári végpontját átbontva egy aknához érkeztünk, melynek az aljából induló folyosó agyagszifonban véget ér ugyan, de az akna harántolásával a folyosó folytatása elérhető lehet. 
Módosítás dátuma: 2009. április 13. hétfő, 11:29 Bővebben...
 


4. oldal / 5