MKBT - Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

CHOLNOKY JENŐ KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÁSI PÁLYÁZAT

E-mail Nyomtatás PDF

CHOLNOKY JENŐ

KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÁSI PÁLYÁZAT

A Földművelésügyi Minisztérium támogatásával, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat ismét meghirdeti a Cholnoky pályázatot. E pályázat első kiírására éppen 40 esztendővel ezelőtt, 1976-ban került sor, és mindmáig Társulatunk egyetlen lehetősége arra, hogy tagjainak kiemelkedő kutató tevékenységét ne csak erkölcsi, de szerény anyagi elismerésben is részesítse. A pályázati feltételek értelemszerűen sokat módosultak az eltelt évtizedek alatt, de a cél kezdettől fogva változatlan: a kutató-munka szakszerű dokumentálásának ösztönzésével, a hazánk karsztterületeiről és barlangjairól mindannyiunk számára hozzáférhető információk gyarapítása.
A jelen pályázat – mivel kiírására tavaly nem volt lehetőség – a 2014. és 2015. évi eredmények bemutatására irányul. A témakörök további bővítésével minden kutató megtalálhatja a számára legkedvezőbb pályázati formát; így hozzájárulhat a Társulat adattárának, illetve az FM Tájvédelmi, Barlangvédelmi és Ökoturisztikai Osztálya által vezetett közhiteles barlang-, víznyelő- és forrás-nyilvántartás fejlesztéséhez.

Egyéni kategóriában a Társulat minden tagja pályázhat a karszt- és barlangkutatással kapcsolatos:

  • — 2014-ben vagy 2015-ben megjelent magyar nyelvű publikációval;
  • — 2014-ben vagy 2015-ben elhangzott magyar nyelvű előadás teljes anyagával (mellékelve a rendezvény helyét, időpontját és programját);
  • — 2014-ben vagy 2015-ben készített magyar nyelvű doktori értekezéssel, szakdolgozattal, TDK dolgozattal vagy középiskolai tanulmányi versenyre benyújtott dolgozattal;
  • — saját kutatási eredményeket összefoglaló, még nem publikált tanulmánnyal;
  • — a 2014-ben vagy 2015-ben végzett egyéni kutatásról a természetvédelmi hatóságnak benyújtott jelentéssel;
  • — digitális fotódokumentáció, illetve mozgófilm készítésével;
  • — egyéni bibliográfiai tevékenységgel.

Csoport kategóriában a legalább három társulati tagból álló kutató kollektívák (a Társulat keretében működő csoportok, szakosztályok, egy adott célkutatásra szerveződött társulások stb.) pályázhatnak:

  • — a 2014-ben és/vagy 2015-ben végzett kutatási tevékenységről a természetvédelmi hatóságnak benyújtott jelentéssel;
  • — a hazai karsztterületeken és barlangokban 2014-ben és/vagy 2015-ben végzett felderítő, feltáró és állagvédelmi tevékenység dokumentálásával (szöveges ismertetés + térkép- és fotódokumentáció, műszaki leírás stb.; a pályamunka elején a tartalom rövid összefoglalásával);
  • — a karszt- és barlangtan területén 2014-ben és/vagy 2015-ben végzett, illetve lezárult tudományos tevékenység dokumentálásával (vizsgálat, mérés, megfigyelés, kísérlet, módszer- és eszközfejlesztés stb.: a módszer és az eredmények szöveges és grafikus bemutatása és értékelése, a pályamunka elején a tartalom rövid összefoglalásával).

A pályázat mind a két témakört is tárgyalhatja, ekkor a pályamunka elejére kerülő összefoglalónak mindkét témakörre ki kell terjednie.
A pályamunkák egyik kategóriában sem tartalmazhatják a Földművelésügyi Minisztérium vagy a nemzeti park igazgatóságok megbízásából végzett tevékenységet; az ilyen eredményeket bemutató pályamunkákat a Bíráló Bizottság kizárja a pályázatból.

A pályázatok beadási határideje (postabélyegző kelte): 2016. szeptember 30.

A pályamunkákat az egyéni kategória publikáció témakörében 3 azonos kivitelű példányban; az egyéni kategória digitális fotódokumentáció, illetve mozgófilm téma-körében 1 digitális példányban; minden más pályázat esetében 1 kinyomtatott és 1 digitális példányban (CD-n vagy DVD-n) kell a következő címre eljuttatni:

Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat
Jelige: „Cholnoky Karszt- és Barlangkutatási pályázat”
1025 Budapest, Pusztaszeri út 35.

A pályázatokat a Társulat Elnöksége által felkért, öt főből álló Bíráló Bizottság érté-keli. Az egyéni és csoport kategória legjobbjai számára egy-egy I., II. és III. díj adható; de a Bíráló Bizottság fenntartja a jogot az értékelést követően a díjak számának megváltoztatására, vagy különdíj odaítélésére is.

A pályamunkák értékelésének szempontjai

Egyéni kategória:

  • A témaválasztás újszerűsége                                                      0‒10 pont
  • A kutatás, feldolgozás alapossága, szakszerűsége                       0‒30 pont
  • A pályamunka dokumentatív értéke (részletesség, adatszerűség,
    precizitás, illusztrációk szemléletessége)                                       0‒25 pont
  • Az elért eredmények jelentősége                                                0‒20 pont
  • A megjelenítés színvonala (logikai felépítés, nyelvezet,
    helyesírás, illusztrációk minősége)                                              0‒15 pont

Összesen       100 pont

Csoport kategória:

  • Az összefoglaló informatív értéke                                              0‒5  pont
  • A végzett tevékenység alapossága, szakszerűsége                    0‒30 pont
  • A pályamunka dokumentatív értéke (részletesség,
    adatszerűség, precizitás, illusztrációk szemléletessége)               0‒30 pont
  • Az elért eredmények jelentősége                                               0‒20 pont
  • A megjelenítés színvonala (logikai felépítés, nyelvezet,
    helyesírás, illusztrációk minősége)                                               0‒15 pont

Összesen     100 pont

Az eredmények ünnepélyes kihirdetésére és a díjak átadására a Barlangkutatók „Szablyár Péter” Szakmai Találkozóján, 2016. novemberében kerül sor.
A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítást ad:

FM Tájvédelmi, Barlangvédelmi és Ökoturisztikai Osztály
tel.: (1) 325-9503, 325-9504

Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat
tel.: (1) 346-0494, 346-0495, (70) 881-1477

Módosítás dátuma: 2017. február 21. kedd, 11:02