MKBT - Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Történetünk 1910-1980

E-mail Nyomtatás PDF

HETVEN ÉVE ALAKULT MEG A MAGYAR BARLANGKUTATÁS ELSŐ SZAKMAI-TUDOMÁNYOS SZERVEZETE (1910 – 1980)
A magyar barlangkutatás tudományos szervezete megalakulásának előzményei a messze múltba nyúlnak vissza.

Az Árpád-korban is említenek már okleveleink egy-egy barlangot, de első tudományos jellegű közlésnek Petrus Ransanus (Pietro Ranzano) olasz humanista történetíró kódexét tekinthetjük. Ő 1488-ban nápolyi követként került Mátyás királyunk udvarába, és nyilván egy itt kapott krónikaszöveg alapján írta meg egy nagyobb világtörténeti munka részeként 1485-ig Magyarország történetét Mátyás királynak ajánlva, tehát mindenképpen még a király 1490 tavaszán bekövetkezett halála előtt. E munka részét képező rövid földrajzi leírásban ír néhány magyarországi barlangról is. Kéziratos könyve 1558-ban nyomtatásban is megjelent Epitome rerum Ungaricarum címen.

A nyomtatásban megjelent tudományos munkák között így megelőzte Georgius Wernherus (Werner György) De admirandis Hungariae aquis hypomnemation című, 1549-ben megjelent munkája, amely már számos magyarországi barlangot, köztük - bár névelírással - az Aggteleki-barlangot is említi, illetve röviden leírja.

A XVII. század második felében egymás után jelennek meg földrajzi leírások Magyarországról és ezen belül az ország barlangjairól is. 1692-ben már barlangtérkép is készül a Duna-parti Veterani-barlangról katonai célra.

A magyarországi barlangok tudatos megismerésének és tudományos kutatásának kezdetei az 1700-as évek elejére tehetők. Bél Mátyás magyar földrajztudós számos magyarországi barlangot, köztük cseppkőbarlangokat, jégbarlangokat, csontbarlangokat, sőt gyógybarlangot is leír Notitia Hungariae antiquae et novae című munkájának köteteiben (1723-1742). Az angol tudományos akadémia, a londoni Royal Society részére tanulmányt írta magyarországi jégbarlangokról (1744). Publikálatlan kéziratai között barlangtérképet is hagyott ránk.

Bél Mátyás felkérésére a külföldi egyetemen végzett és hazatérése után maga is vidéki iskola rektoraként tanító ifj. Buchholtz György sok barlangot bejárt, átkutatott és szakszerűen feltérképezett. A Deményfalvi­barlangról 1719-ben készített hosszmetszeti térképe Bél Mátyás könyvében nyomtatásban is megjelent (1723).

Öccse Buchholtz Jakab, bár nem tudós, de a maga korában Észak­Magyarország barlangjainak legjobb ismerője volt, aki több barlangjáró expedíciót, köztük az I. Ferenc császár által szerveztetett Nagel-féle, barlangokat átkutató vállalkozást is végigkalauzolta. Két ilyen útjáról, a bejárt barlangok leírásával, az Ungarisches Magasín 4. kötetében (1787) nyomta­tásban is beszámolt. Így a két Buchholtz fivért tekinthetjük az első tudatos magyar barlangkutatóknak.

A XVIII. században - az előbbieken túl - több mint kéttucatnyi földrajzi szakkönyvben és szakcikkben olvashatunk a magyarországi barlangokról; ezek közül számos leírás már barlangi kutatómunkákon, illetve bejárásokon alapul, köztük Benkő, Molnár, Teleki és mások munkái.

Az 1790-es évek elején Farkas János új szakaszt fedez fel az aggteleki Baradla-barlangban, és Sartory József mérnökkel együtt a barlangról 1794­ben térképvázlatot is készítenek. Mások hivatkozásaiból tudjuk, hogy Farkas a Baradla részletes leírását is elkészítette, de művére sajnos nem talált kiadót, a kézirat a múlt század eleje óta lappang vagy végképp elkallódott.

1801-ben Raisz Keresztély mérnök készített pontos felmérést az Aggteleki-barlangról. A térképet 1802-ben, a barlang részletes leírását 1807-ben publikálta. Vele egy időben járta be a barlangot Bartholomaeides László is, aki 1806-1808-ban kiadott Inclyti superioris Ungariae comitatus Gömöriensis notitia című könyvében a barlangok részletes leírása mellett először közöl olyan térképet, amely már együtt ábrázolja a Baradlát és a Domicát.

Kölesy Vince 1819-ben felméri és szakszerűen leírja az Abaligeti-barlangot (1820).

A magyar tudományos barlangkutatás egyik legjelentősebb úttörője, Vass Imre mérnök 1825-ben több kilométernyi új szakaszt tár fel a Baradlában, majd gondosan felméri, és nagy szakszerűséggel részletesen leírja a barlangot. Könyve és annak mellékletét képező térképei 1831-ben jelennek meg nyomtatásban, majd egy vagy két év múlva német nyelven is; ez az első kétnyelvű barlangmonográfia.

A XIX. század következő évtizedeiben már több száz szakkönyv és tudományos értekezés foglalkozik Magyarország barlangjaival. A sok közül példaképpen csak Schmidl, Hunfalvy, Orbán, Koch, Lóczy, Siegmeth, Téglás és Szabó munkáit említem.

1870-ben fiatal kutatók feltárják a Dobsinai-jégbarlangot, ahol rövidesen jelentős barlangklímakutatások indulnak be. Ezek nyomán számos tanulmány jelenik meg Magyarországon a jégbarlangokról, azok klímájáról és genetikájáról.

1873-ban megalakul a Magyarországi Kárpát Egyesület, a magyar turistaság első szervezete. Ez az egyesület Siegmeth Károly vezetésével kézbe veszi a barlangok kutatásának és bemutatásának ügyét is. Münnich Károly újra feltérképezi az Aggteleki-barlangot és az ő irányításával új bejáratot is nyitnak. A Magyarországi Kárpát Egyesület évkönyvei rendszeresen publikálnak barlangkutatási eredményeket, de gyakran jelennek meg magyar szpeleológiai szakcikkek más hazai, valamint osztrák és egyéb külföldi folyóiratok lapjain is.

Nyáry Jenő 1881-ben a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában terjedelmes könyvben publikálja az Aggteleki-barlangban folytatott régészeti ásatásának eredményeit. A nagyszabású tudományos munka az olaszországi emigrációban élő és akkor már idős Kossuth Lajost is szpeleológiai tudományos értekezés írására készteti.

A turistaszervezetek barlangkutató tevékenységének növekvő aktivitását jellemzi, hogy 1904-ben turista barlangkutatók felfedezik Budapesten a Pál-völgyi-barlangot, amelyet utóbb a nagyközönség előtt is megnyitnak.

1891-ben Miskolcon, a Szinva medre közelében, a Bársony-féle ház alapozása közben 3 m mélységből három gyönyörűen megmunkált kőeszköz került felszínre. Herman Ottó, a nagy magyar természettudós megállapította, hogy ezek az őskőkorszak, a paleolitikum emberétől származnak. Megállapítása élénk vitát váltott ki, egyes geológusok kétségbe vonták az eszközök paleolitikus voltát, mert az fiatalabb üledékből került elő. Herman Ottó kitartott álláspontja mellett, alapos földtani vizsgálatot kért, és a bükki barlangok megkutatását, mert ha élt azon a környéken az őskőkorban ember, annak nyomát a barlangokban meg kell találniuk. A Földtani Intézet akkori igazgatója, Lóczy Lajos támogatta Herman Ottó javaslatát, így született meg az intézkedés, miszerint: „Herman Ottó indítványozó lépései után a Földtani Intézet igazgatóságának előterjesztésére a földművelésügyi miniszter Miskolc vidéke sztratigráfiai viszonyainak revideálását és a bükkvidéki barlangok átkutatását elrendelte."

Lóczy egy fiatal geológust, Kadic Ottokárt bízta meg a Bükk vidéki barlangok fel- és megkutatásával. Kadic ugyan korábban nem végzett hasonló munkát, de nagy lelkesedéssel látott új feladatának. Felkereste Herman Ottót, aki miután gyermekkorát Hámorban töltötte, jól ismerte a Szinva és Garadna környékének barlangjait, és mint éles szemű természettudós, helyesen tudta megítélni, hogy mely barlangok lehettek alkalmas menedékhelyei az őskőkor emberének. Részletesen eligazította Kadicot, fölsorolta neki a számításba jöhető barlangokat, és különösen a Szeletát ajánlotta figyelmébe, mint a legígéretesebb lelőhelyet.

Kadic 1906 őszén három Szinva menti barlangban: a forrásvölgyi Kecske-lyukban, a Büdös-pestben és a Szeletában próbaásatást végzett, és tájékozódásul bejárt összesen 17 barlangot. 1907 tavaszán már Herman Ottó tanácsának megfelelően, a Szeletára összpontosított, ahonnan ekkor 40 paleolitikus kőszerszám, majd az őszi ásatások során újabb 50 került felszínre. 1908. év elejére már közel 300 kőeszköz gyűlt össze az ásatások nyomán. Ekkora Földtani Intézet kiküldte Kadicot, hogy tanulmányozza a bécsi, prágai és brünni múzeumokban őrzött őskőkori eszközöket és konzultáljon az ottani nagy tapasztalatú szakemberekkel. A tanulmányút újabb vitát váltott ki, mert a bécsi Obermaier a neki Kadic által bemutatott szeletai kőeszközök egy részét „modern készítménynek", magyarul hamisítványnak ítélte. Ez a vita még nagyobb lendületet adott a kutatásoknak. Egyre több beszámoló, előadás és szakcikk került a nyilvánosság elé, egyre nagyobb lett az érdeklődés a szakemberek között a barlangok földrajzi és földtani viszonyai iránt.

Így került sor arra, hogy a Magyarhoni Földtani Társulat választmánya 1909. november 5-i ülésén elhatározta, hogy „barlangkutató bizottságot alakít, s e bizottság számára a kormány támogatását igyekszik megnyerni". A választmány 1910. január 5-i ülésén „dr. Lóczy Lajos azt az indítványt tette, hogy a Társulat mindazon tagjai, akik a barlangok iránt különösen érdeklődnek, a Társulat kebelében bizottsággá tömörüljenek, dolgozzanak ki egy munkatervezetet és egyesült erővel lássanak hozzá a hazai barlangok szakszerű kutatásához. A tekintetes Választmány ezt az indítványt elfogadva kiküldte elnökét, dr. Schafarzik Ferenc urat és dr. Lőrenthey Imre I. titkár urat, hogy magukat az érdekeltekkel összeköttetésbe helyezzék, és lehetőség szerint a Bizottság megalakulását elősegítsék. Meghívás ment Budinszky Károly, dr. Hillebrand Jenő, Horusitzky Henrik, dr. Jordán Károly, dr. Kadic Ottokár, Myskovszky Emil, Pápay-Vayna Ferenc, Siegmeth Károly, dr. Strömpl Gábor és dr. Szilády Zoltán uraknak". Ez az előkészítő bizottság két ízben ülésezett, „közben kitűnt, hogy a »Barlangkutató Bizottság« megalakításához a kellő lelkesedés és ambíció megvan", így 1910. január 28-án sor kerülhetett a Magyarhoni Földtani Társulat Barlangkutató Bizottságának megalakuló értekezletére. Elnöknek Siegmeth Károly ny. MÁV-igazgatót, alelnöknek dr. Jordán Károlyt, a Földrengési Intézet igazgatóját, előadóvá dr. Kadic Ottokár geológust választották meg. Az elnök felkérésére Kadic ismertette a Bizottság kifejtendő tevékenységére vonatkozó javaslatait. A legsürgősebb teendők közt barlangbibliográfia, barlangkatalógus (kataszter) és térkép összeállítását, szak- és ismertető cikkek, különlenyomatok és diapozitívek széles körű terjesztését, egy Buda környéki barlang mintaszerű átkutatását és az Aggteleki-barlang rendszeres kutatásának megkezdését sorolta fel.

A Magyarhoni Földtani Társulat Választmánya 1910. február 3-i ülésén a Barlangkutató Bizottság jelentését némi változtatással tudomásul vette és 400 K segélyt szavazott meg a Bizottságnak.

1910. február 10-én tartotta közgyűlését a Magyarhoni Földtani Társulat, ahol határozattá emelte a Társulat kebelén belül Barlangkutató Bizottság megalakítását.

Így született meg 70 esztendővel ezelőtt a magyar barlangkutatás első szakmai-tudományos szervezete.

Ezután gyors ütemben beindult az új szervezet tevékeny munkája. A Földtani Közlöny következő számának végén, annak önálló rovata vagy függelékeként beindult a magyar szpeleológusok első, rendszeresen megjelenő periódikája: Közlemények a Magyarhoni Földtani Társulat Barlangkutató Bizottságából. Első közleményként Siemeth Károly elnök és dr. Kadic Ottokár előadó aláírásával megjelent a Bizottság programnyilatkozata A Magyarhoni Földtani Társulat Barlangkutató Bizottságának feladatai címen. Ez után az egymást követő bizottsági ülések jegyzőkönyveinek kivonatát olvashatjuk: a március 2-i ülés a Bizottság munkarendjével foglalkozik, a március 16-i ülésen megvitatják és elfogadják a Bizottság általános munkatervét, miszerint:

„A Bizottság, hogy feladatának megfeleljen, a következőket tervezi:

1. A Magyar Korona Országainak területén előforduló barlangokról tudomást szerez és a megismert barlangokat nyilvántartja.

2. A barlangokat tagjai vagy megbízottjai útján felkeresi, róluk fotografiai felvételeket készíttet, fekvésükről és kiterjedésükről pedig vázlatos leírást szerez be.

3. A barlangokat pontosan felméreti, és a mérések alapján alaprajzokat és szelvényeket készít.

4. A barlangokban észlelhető fizikai és kémiai tüneteket megfigyeli.

5. A barlangok flóráját és faunáját kutatja.

6. A barlangok külsejét és üregeit geológiai szempontból megvizsgáltatja.

7. A barlangokban ásatásokat végeztet, éspedig először próbaásatásokat, azután pedig rendszeres ásatásokat.

8. Az ásatások során kikerült tárgyakat szakszerűen feldolgoztatja. Itt főképpen a következő tárgyak értendőlc: petrográfiai, paleontológiai, antropológiai, archeológiai, zoológiai, botanikai és gazdasági tárgyak.

9. A barlangokban végzett kutatásoknak eredményét előzetes jelentésekben, kisebb dolgozatokban és monografiai leírásokban fogja megismertetni.

10. Gondoskodni fog, hogy ismertető dolgozatai megfelelő belföldi és külföldi folyóiratokban helyet kapjanak.

11. Gondoskodni fog, hogy idővel ismertető dolgozatai számára egy külön szpeleológiai folyóiratot indítson.

12. Gondoskodni fog, hogy az ásatások folytán kikerült tárgyak szakszerűen kikészítve egy központi szpeleológiai gyűjteményben kellő módon gondozva és felállítva legyenek.

13. A szervezendő központi gyűjteményen kívül a Bizottság fiókgyűjteményeket is fog készíteni a támogató intézetek, múzeumok és magánosok részére.

14. Az itt felsorolt teendőkről, nevezetesen a kutatások sorrendjéről és módszereiről a Bizottság szaktagjai minden pontozathoz külön részletes munkarendet fognak kidolgozni."

Ez az általános munkaterv oly kitűnően foglalja össze a szakmai-tudományos barlangkutató szervezet munkafeladatait, hogy ahhoz ma, 70 év múltával sem lehet sok újabbat hozzátenni.

A közlemények további számai már a munkák megkezdéséről számolnak be, majd szakcikkeket, értekezéseket közölnek. Már alakulásának évében, 1910-ben megválasztja első tiszteleti tagjait a Bizottság: mindenekelőtt Herman Ottót, a nagy magyar természettudóst, a nagyszabású, szervezett barlangkutatások kezdeményezőjét, valamint a szervezet megalakulásában jelentős szerepet játszó Schafarzik Ferencet, Lóczy Lajost és Szontagh Tamást választják meg tiszteleti tagjukul. Herman Ottó a Bizottság 1911. február 6-i ülésén a bükki őskőkori eszközleletekről és az ezekkel kapcsolatos barlangkutatásokról tartott átfogó előadásával köszönte meg a megtiszteltetést.

A Közlemények az értékes szakcikkek mellett a szervezeti élet fejlődéséről is számot adnak. Így megtudjuk, hogy az egyre növekvő létszámú és rendkívül tevékeny Bizottság szakosztállyá alakulásának gondolata érlelődik már 1912-ben. A Társulat december 4-i választmányi ülése a megalakítandó Barlangkutató Szakosztály ügyrendjét vitatja, 1913. január 8-án már az ügyrend tervezete szerepel a választmány napirendjén, a január 29-i választmányi ülés végre elfogadja az ügyrend tervezetét és megtárgyalja az ezzel kapcsolatban szükséges alapszabály-módosítást.

Ezek után 1913. február 20-án megalakult a Magyarhoni Földtani Társulat Barlangkutató Szakosztálya. Elnökké Lenhossék Mihály dr.-t (Siegmeth Károly időközben elhunyt), alelnökké Bella Lajost, titkárrá dr. Kadic Ottokárt választották meg, a választmány tagjai Bekey Imre Gábor, Hillebrand Jenő, Horusitzky Henrik, Kormos Tivadar, Strömpl Gábor és Varga György lettek. A Társulat március 5-i választmányi ülése a Szakosztály megalakulását jóváhagyólag tudomásul vette.

Még 1913 márciusában megjelent a Szakosztály kétnyelvű (magyar-német) folyóiratának, a Barlangkutatásnak első száma, ezzel egyidejűleg a Földtani Közlöny függelékeként megjelent Közlemények publikálása megszűnt. A Barlangkutatás egymást követő számainak magas szakmai színvonalú értekezései, majd az 1914-ben Horusitzky Henrik és Siegmeth Károly munkájaként megjelent első magyar barlangtani bibliográfia (1549­1913) fémjelzik a magyar barlangkutatók szakmai-tudományos szervezete felfelé ívelő és egyre eredményesebb munkáját.

Az 1914-ben kitört és négy esztendeig tartó első világháború egyre inkább lefékezte a barlangkutató tevékenységet. A vesztett háborút követő gazdasági nehézségek éveiben a Barlangkutatás megjelenése is szünetel egy ideig. A Szakosztály több aktív, vezető tagja a Tanácsköztársaság idején kiállt a szocializmus ügye mellett, és szerepet vállalt a tanácshatalom szerveiben; ezeknek a Horthy-fasizmus időszakában kényszerű visszahúzódása is csökkentette a Szakosztály munkájának háború utáni fellendülését. Közben újabb turista barlangkutató szakosztályok és csoportok szerveződtek, többek között a Pannónia Turista Egyesületben, a Budapesti Egyetemi Turista Egyesületben (BETE) és a Természetbarátok Turista Egyesületében (TTE).

A barlangkutatók szakmai-tudományos tevékenységének újbóli fellendítése végett a Magyarhoni Földtani Társulat Barlangkutató Szakosztálya által kiküldött előkészítő bizottság gondos szervező munkája nyomán 1926. február 20-án megalakul az önálló Magyar Barlangkutató Társulat. Ügyvezető elnökké dr. Cholnoky Jenő egyetemi tanárt, főtitkárrá dr. Kadic Ottokár főgeológust választotta meg a közgyűlés. A társulat folytatta tudományos évkönyv jellegű kétnyelvű Barlangkutatás kiadását és mellette beindította egy negyedéves, népszerűbb folyóirat, a Barlangvilág megjelenését.

A Társulat keretében föllendülő szervezeti élet és a két folyóirat rendszeres megjelenése nyomán újból felívelt a magyar barlangkutatás. 1927­ben már Magyarországon szervezik meg nagy sikerrel a magyar-osztráknémet barlangkutató szakemberek nemzetközi találkozóját és konferenciáját. A következő években jelentős barlangfeltárási sikerek születnek, és figyelemre méltó tudományos eredmények fémjelzik a magyar szpeleológiát eddigi hagyományos kutatási területei mellett, dr. Dudich Endre munkálkodása nyomán, a barlangbiológia szakterületén is. A bükki barlangokban most már nemcsak őskőkori eszközöket tár fel az ásatás, de a Suba-lyukban a kultúra hordozójának, a neander-völgyi típusú embernek koponyáját és csontvázmaradványait is. Kadic a budai Várhegy forrásmészkő takarójában ősemberi kavicseszközöket ás ki, melyeknek korát párhuzam hiányában nem tudta pontosan meghatározni, de az 1960-as években Vértes László vértesszőlősi ásatásával feltárt ősembertelep bizonyította, hogy ez a kavicseszközöket használó Buda-kultúra mintegy 350-400 ezer évvel ezelőtt virágzott a Duna partján.

A második világháború idején visszaesik a magyar barlangkutatás, a feltáró- és a tudományos munka egyaránt. A háború után feloszlatták a felszabadulás előtti szervezeteket, egyesületeket, társaságokat, köztük a Magyar Barlangkutató Társulatot is. Újjászervezésére csak több, mint egy évtizeddel később került sor.

Közben sorra újjászerveződnek a turista barlangkutatók csoportjai, és újabb feltárási sikereket érnek el a BETE (ma BEAC), a TTE (ma Vörös Meteor) és más barlangkutató csoportok.

A Társulat hiányában a magyar szpeleológia szakmai-tudományos eredményeinek összefogására régi anyaegyesületünkben, a Magyarhoni Földtani Társulatban 1952-ben újra megszervezik a Barlangkutató Szakosztályt, mint a Magyar Barlangkutató Társulat jogutódját. Még ugyanez év végén Karsztkutató Bizottság alakul a Magyar Földrajzi Társaság keretében. 1955-ben a két szervezet Karszt- és Barlangkutató Szakosztály néven egyesül, és tevékenységét a Földrajzi Társaság keretében folytatja. Ugyanez évben Központi Karszthidrológiai és Barlangkutató Bizottság alakul a Magyar Hidrológiai Társaság keretében is. Az 1950-es évek jelentős feltáró kutatási és szakmai-tudományos eredményei nyomán több irányból is fölmerül az igény a magyar karszt- és barlangkutatók egységes és önálló egyesületének újjászervezésére. Hosszas előkészítő munka után 1958. december 16-án alakult újjá Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat néven a fenti szervezetek egyesülése révén a magyar szpeleológusok szakmai­tudományos szervezete a Nehézipari Minisztérium felügyelete alatt. Elnökévé dr. Dudich Endre akadémikus egyetemi tanárt választotta. Az újjá­szervezett társulat, amint neve is jelzi, nem korlátozza szakmai tevékenységét a barlangokra, hanem kiterjeszti azt a karsztok minden vonatkozású kutatására is. Az újjászervezett Társulat a Magyarhoni Földtani Társulat kebelében 1910-ben megalakult Barlangkutató Bizottság, majd az annak munkáját 1913-ban folytató Barlangkutató Szakosztály, valamint az 1926­ban alakult Magyar Barlangkutató Társulat szakmai jogutódjának tekinti, és ennek megfelelően vállalta az MBT két folyóiratának folytatását is: az évkönyv jellegű több nyelvű Barlangkutatás utódaként beindítottuk a Karszt- és Barlangkutatás című évkönyveink sorozatát, a népszerű Barlangvilág helyett az évenként két számban megjelenő, dúsan illusztrált Karszt és Barlang című folyóiratot.

Az MKBT megalakulása óta eltelt több mint két évtized eseményeire és eredményeire itt utalok csupán, mert a Társulat fennállásának 20 éves jubileuma alkalmából a Karszt és Barlang 1978. I-II. számában erről az időszakról részletesen írtam.

Az újjászervezett Társulat keretében újból sorra kerültek az újabb eredményeket közzétevő és megvitató szakülések, megszerveződtek a szakbizottságok, majd a szakosztályok, kapcsolat épült ki a hatóságokkal, a turistaszervezetekkel, a külföldi szpeleológus szervezetekkel, részt vettünk a Nemzetközi Szpeleológiai Unió megalakításában, megszerveztük a magyar Barlangi Mentőszolgálatot, részt vettünk számos külföldi barlangtani konferencián, és Magyarországon is sikerrel szerveztünk ilyeneket.

1967-ben váratlanul válságos helyzetbe került Társulatunk. A NIM hivatalosan jelezte, hogy nem vállalja tovább társadalmi szervezetek felügyeletét. A Társulat pezsgő tevékenységét így átmenetileg korlátozni kellett, rendezvényeink, szaküléseink egy ideig szüneteltek. A folytonosságot kiadványaink megjelenése biztosította, míg hosszas tárgyalások után a MTESZ (a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége) 1970. február 26-án tartott közgyűlésén teljes jogú tagegyesületként felvette társulatunkat a maga keretébe, azzal a korlátozással, hogy a Társulat operatív tevékenységgel nem foglalkozhat.

A Társulat fennmaradásában és helyzetének rendezésében a legáldozatosabb munkát dr. Papp Ferenc professzor, Társulatunk akkori társelnöke végezte.

A MTESZ keretében az eltelt tíz esztendő alatt Társulatunk felújította széles körű szakmai-tudományos tevékenységét, folyamatosan biztosította kiadványaink megjelentetését, növelte szerepét és megbecsülést szerzett a szpeleológia nemzetközi szervezeteiben is.

Az elmúlt hét évtizedre visszapillantva, ha csak vázlatosan tekinthettük is át a magyar barlangkutatás szakmai-tudományos szervezetének történetét, kialakul előttünk a kép : sok-sok nehézség, világháborúk okozta visszaesések, átszervezések és újjáalakulások közben és azok ellenére a magyar karszt- és barlangkutatók lelkesedése és szakmaszeretete fenntartotta, átmentette és továbbfejlesztette tudományágunk értékeit, fenntartotta és hét évtized elmúltával is viszi tovább a szakmai-tudományos munkát összefogó szervezetet a Barlangkutató Bizottságtól a Szakosztályon át az önálló egyesületig, az MBT-a át Társulatunkig, az MKBT-ig, amely letéteményese és biztosítéka a következő évtizedek karszt- és barlangkutató szakmai-tudományos tevékenységének.

 

Módosítás dátuma: 2009. április 12. vasárnap, 21:17