Vezetőségi ülés 2001. június 19.

Az Elnökség, az eddigiektől eltérően először tartotta ülését a Társulaton kívül. A Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédő Egyesület meghívására az Elnökség legutóbb Dorogon ülésezett, melyet követően a jelenlévők igen jóízű gulyásleves mellett kötetlen beszélgetést folytattak az egyesület tagjaival. Az Elnökség ezúton is köszönetét fejezi ki a kedves meghívásért, melyet jó kezdeményezésnek tart, s reméli, hogy a példát más csoportok is követni fogják. Az ülés határozatai:

E-11/2001 Elfogadta a Barlangnap előkészítéséről szóló beszámolót.

E-12/2001 Meghallgatta a Barlangkutatók Szakmai Találkozójának előkészítésével kapcsolatos tájékoztatást, melynek alapján felkérte a szervezőket kedvezőbb anyagi feltételekkel megoldható helyszín, szállás és étkezés felderítésére.

E-13/2001 Felhatalmazta dr. Leél-Őssy Szabolcs társelnököt, hogy a 12. Nemzetközi Szpeleológiai Kongresszuson a Társulatot képviselje. Egyúttal megbízta, hogy az Eszterhás István által javasolt, de az előző kongresszuson elvetett Barlangkutatók Világnapjának bevezetésével kapcsolatban saját hatáskörben tegyen lépéseket. A Társulat képviselőjének hazatérése után az Elnökség részletes beszámolót kér.

E-14/2001 8 új belépő felvételi kérelmét elfogadta.

© 2018 MKBT. All Rights Reserved. Építette: JoomlaAbc