Szakmai Napok - 2010

Kedves Kutatótársak!

Tavaly is jól sikerültek a Szakmai Napok (bár Surda kevesellte a 100 körüli létszámot), és az előző években is (kissé nagyobbl étszámmal) eredményesek voltak a Szakmai Napok. Minden évben jó néhány emlékezetes előadás hangzott el. Persze, a színvonal mindig kissé változó, vannak kevésbé sikerült előadások is, de minden esetben egymással ismertetjük meg az elért eredményeinket - amiből az idei évben is bőven volt. Kérlek tehát Benneteket, hogy aki el szeretné mondani, mit csinált (a csoportjával) az előző évben, vagy kíváncsi mások eredményeire, útjaira, esetleg csak hasonszőrű, hasonló érdeklődésűek között szeretné magát jól érezni, az jöjjön el most is erre a rendezvényünkre. Aki még nem volt, az azért, hogy ne csak beszéljen róla, hanem próbálja is ki, aki pedig máskor is volt, az remélhetőleg jó tapasztalatai alapján... Különösen kérem, hogy jelentkezzetek színvonalas előadásokkal - mert azok nélkül, a dolog természetéből adódóan - semmit sem ér egy ilyen rendezvény.
Ez a mi igazi szakmai fórumunk. Ne szégyelljétek elmondani a többi barlangkutatónak, túrázónak, mit csináltatok, mit vizsgáltatok, mit találtatok, merre jártatok!

Közeleg ez előadások bejelentésének határideje - ez elvileg hétfő lesz. Jelentkezzetek még ma, vagy legkésőbb holnap (ahogy a reklámokban is mondják).

Üdvözlettel:
Leél-Őssy Szabolcs